A mérték

Pál apostol számos jó tanácsot, intelmet fogalmaz meg a Timóteushoz és Tituszhoz írt levelekben. Az egyik leggyakoribb - ha nem a leggyakoribb - intelem a mértékletességre vonatkozik. Erre figyelmezteti a házasokat, püspököket, diakónusokat, a vén embereket és asszonyokat, a fiatalokat és a szolgákat. 

Az antik világban, de még a középkorban is a mértékletesség erénynek számított. De milyen is a mértékletes ember? Nem a pusztába kivonuló, csont-bőr aszkétákra kell gondolnunk, akik nem csak az élvezeteket, hanem sokszor a létfenntartáshoz szükséges alapvető dolgokat is megtagadták önmaguktól. Sokkal inkább olyan valakire, aki óvakodik a szélsőségektől, aki nem a pillanat bűvöletében hozza meg döntéseit, hanem a szíve mélyébe rejtett mértékhez igazítva.

Pál apostol úgy gondolta, hogy mindenkinek, a szolgának, a püspöknek, de a házasoknak is szükségük van egy mértékre, egy etalonra, amihez szabva élhetik az életüket. A Római levélben így fogalmaz: "És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata" (Rm 12,2). A világhoz szabni bármit is már csak azért sem szerencsés, mert a világ mértéke folyton változik, attól függően, hogy az aktuális trend mit követel meg. Az állandóságot, a valódi etalont Istenben és az Ő Igéjében találjuk, mely változatlan, ahhoz nyugodtan lehet igazodni.

Ebben az új esztendőben is felvetődik a kérdés, hogy vajon van a szívünkben olyan mérték, amihez hozzáigazíthatjuk az életünket, ami alapján meghozhatjuk életformáló döntéseinket? Péter apostol szavait idézve kívánom, hogy találjuk meg e mértéket és szabjuk ehhez életünket: "Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek; Hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben" (1Pt 1,14-15).