Ki a próféta?

„Az isteni akarat, szándék közvetítője; isten kiválasztott embere. Jós, látnok.” Ez a meghatározás szerepel az Idegen szavak és kifejezések szótárában a „próféta” címszó alatt. Azt hiszem, hogy a definíció némi pontosításra szorul.

A Biblia számos prófétát említ meg. A zsidó hagyomány negyvennyolcat tart számon, olyanokat, kiknek próféciái az utókor számára is fennmaradtak. Érdekes módon Rási (1040-1105) a Talmudban (Megilla 14a) csak negyvenhatot sorol fel, a két utolsóról pedig azt írja: nem tudja kik voltak. Keresztény emberként nekem azért lenne javaslatom...

Maga a prófétai hivatal az újszövetség embere előtt sem ismeretlen, hiszen Pál apostol szerint az Isten „adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul” (Ef 4,11). Mára viszont a próféták mintha eltűntek volna. Ezt a bizonytalanságot némelyek ki is használják, és állításuk szerint a pünkösdi csoda – benne a prófétálással – csak az apostolok idejében működött, illetve sok mindenre ma már nincs is szükség – így a prófétákra sem –, hiszen az írott Igében minden kérdésre megtaláljuk a választ. Ez utóbbi érvelés már csak azért is furcsa, mert Izraelben is működtek próféták, nem is kevesen, jóllehet volt Tórájuk. A kettő akkor sem ütötte egymást; helye volt a kimondott prófétai szónak csakúgy, mint a Tórának, az írott Igének. Miért lenne ez ma másként?

Hiszem, hogy ma is vannak próféták, de abban is biztos vagyok, hogy nem a fennakadt szemek és az elváltozott hang az ismertetőjelük. Valójában akkor ki is a próféta? A kérdés Naftali Kraus egyik könyvében (Bírák és próféták) is előkerül, de a szerző először arra keresi a választ, hogy ki nem próféta?

Eszerint nem feltétlenül próféta az, akivel Isten beszélt, hiszen ebben az esetben prófétának kellene tartanunk Kaint, Hágárt vagy Sámson anyját is. Az sem feltétlenül próféta, aki jövendöl, ugyanis sok ismert próféta nem foglalkozott ezzel. Azt sem mondhatjuk, hogy próféta az, aki valamilyen csodát tett. De akkor ki a próféta? Naftali Kraus ezt a definíciót adja: „egy olyan valaki, aki magas szellemi kvalitások birtokában, a szent inspiráció (Ruách Hákódes) alapján közvetíti Isten igéjét a néphez”. Ebben persze benne lehet a jövendölés is, de nem feltétlenül, és ugyanez igaz a csodatételre is.

Egy másik jellemzője a prófétának a küldetéstudat, vagyis, hogy ő „Isten küldetésében jár el, cselekszik, teszi a dolgát”.  

Ennek fényében érdemes magunk elé képzelni bemerítő Jánost. Jézus így nyilatkozik róla: „Mert mondom nektek, hogy azok között, akik asszonytól születtek, egy sincs nagyobb próféta Keresztelő Jánosnál; de aki kisebb az Isten országában, nagyobb ő nála” (Lk 7,28). Jánosnak a Bibliában fennmaradt szavai a megtérést, az Istenhez való visszatérést sürgetik – ebben valószínűleg nem volt különb a ma élő prédikátoroknál. Ő nem az a próféta, aki – mint például Dániel – a távoli jövendőről beszélt volna.

Van még egy érdekes mondat, amit feljegyez róla az Írás. Íme: „És sokan mentek őhozzá és mondták, hogy: János nem tett ugyan semmi csodát; de mindaz, amit János efelől mondott, igaz volt” (Jn 10,41). Vagyis megismerünk egy olyan személyt, aki nem a távoli jövőt fürkészi, egyetlen csodát sem tesz, mégis, Jézus a legnagyobb prófétaként jellemzi.

A próféta az a személy volt, aki egyfajta közvetítőként ott állt Isten és a nép között, hogy képviselje és szólja az Igét. A valóságban ez nem mindig volt egyszerű. Bemerítő János egy alkalommal Heródeshez címezte e szavakat: „Nem szabad neked a testvéred feleségével élned” (Mk 6,18). Valószínűleg többen egyetértettek ezzel, de senkiben nem volt elég erő, bátorság ahhoz, hogy ki is mondja ezt. János – a Szentlélektől inspirálva – megtette. Nem véletlen az, hogy számos próféta – szókimondó természete miatt – kegyvesztetté vált, vagy terhes lett számára a prófétai hivatal, mint Jeremiás esetében, aki felrótta „munkaadójának”: „Rávettél Uram engem és rávétettem, megragadtál engem és legyőztél! Nevetségessé lettem minden időre, mindenki csúfol engemet; Mert ahányszor csak szólok, kiáltozom; így kiáltok: erőszak és romlás! Mert az Úr szava mindenkori gyalázatomra és csúfságomra lett nékem” (Jer 20,7-8). Ekkorra Jeremiás is megértette, hogy nem könnyű Isten szócsövének lenni, jóllehet az elhívásakor Isten ezt egyértelművé tette: „Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok neked. [...] És kinyújtotta az Úr az ő kezét, és megillette számat, és mondta nekem az Úr: Íme, az én igéimet adom a te szádba!” (Jer 1,7.9). Vagyis a prófétai elhívás lényege itt sem volt más, mint az Ige hirdetése, képviselete.

Ebben a szövegösszefüggésben elmondhatjuk, hogy Pál apostol a prófétai öntudatot erősíti Timóteusban, amikor azt írja neki: „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással” (2Tim 4,2). Egy résszel korábban arról beszél az apostol, hogy az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, stb. lesznek. Nos, Timóteusnak – és nekünk is – ilyen körülmények között kell képviselni az Igét. Nem szabad, hogy megvásárolhatók legyünk, hogy némi juttatás, anyagi, politikai vagy más előny kedvéért, vagy akár a félelem miatt hallgassunk. Az Igét hirdetni kell – a prófétának mindenképpen.

Ezek fényében számomra nem kérdés, hogy manapság szükség van-e prófétákra. Inkább azt mondom: ma nagyobb szükség van rájuk, mint valaha. Mert ki fogja megmondani a Heródeseknek, hogy „nem szabad”? Ki fogja hirdetni és felvállalni a mennyei értékrendet az élet legkülönbözőbb területein? Ma, amikor reklámot kap a homoszexualitás, a toleranciának nevezett akaratgyenge téblábolás, amikor a szeretet nevében jobb hallgatni és nyelni, ki fog Jeremiásként, vagy bemerítő Jánosként odaállni mások elé és szólni az Igét? Hirdesd az Igét – írja Pál, majd utal arra, hogy ez az Ige néha alkalmatlan helyen és időben akar megszólalni, máskor feddeni és inteni fog, de ettől nem szabad megijedni, mert mindez hozzá tartozik a prófétai küldetéshez. Hiszem, hogy sok-sok keresztény ember feladatul kapta, hogy prófétaként, a Szentlélektől inspirálva szólja, hirdesse az Igét. Erősödjünk meg ebben a küldetésünkben! 

A Lélek erejével

A zsidók ügyességét is dicséri, hogy képesek voltak elkészíteni a Szent Sátort és annak minden berendezését nomád, pusztai körülmények között. A szaktudás azonban kevés lett volna, ha Isten nem adja Lelkét: „Íme az Úr név szerint hívta el Bésaléelt ... és betöltötte őt Istennek lelkével, bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal minden mesterségben...” (2Móz 35,30-31).

A sátor alakját, méretét, berendezési tárgyait nem az emberi fantázia szülte. Isten mindent pontosan megmutatott és elmondott Mózesnek, amikor a hegyen beszélgetett vele. Ezt a látomást kellett megépítenie Bésaléelnek. De hogyan? Hogy tudná elkészíteni a sátort, hiszen annak mennyei mintáját nem ő, hanem Mózes látta? Nem lett volna egyszerűbb, ha Mózesnek annak idején ezt mondja Isten: „Gyere fel hozzám a hegyre és hozd magaddal a mérnökeidet is”? Ezt a furcsa helyzetet a Lélek oldja meg. Lakozást vett Bésaléelben, aki ettől kezdve tudta, hogy mit látott Mózes!

Persze az is előfordul, hogy nem jön a Lélek, vagy nem úgy, ahogy mi szeretnénk. Ettől azért ambícióink még vannak. Egy újszövetségi történet jól ábrázolja ezt a helyzetet. Péter, Jakab és János felkísérik az Úr Jézust a megdicsőülés hegyére, ahol Jézus elváltozik és megjelenik mellette Illés és Mózes. Miközben beszélgetnek, Péter előáll a sátorépítés gondolatával: „Uram, jó nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk itt három hajlékot, neked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet” (Mt 17,4).

Az ószövetség elmeséli, hogy micsoda dilemmát jelentett Salamonnak a templomépítés. Ő így imádkozott: „De kinek volna annyi ereje, hogy neki házat csinálhatna? Az ég és az egeknek egei őt be nem foghatják, s ki vagyok én is, hogy neki házat csinálhassak?” (2Krón 2,6). Nos, ennek a dilemmának nyoma sincs Péternél. Egy balta, néhány suhintás, és már áll is a hajlék – gondolhatta. Szimpatikus lehet ez a „menjünk és tegyük” lelkesedés, mely azonnali eredményeket kínál. A hétköznapokban is találkozunk a jelenséggel. Mert például hogy lehet étrend-, élet- és gondolkodásmód-változtatás nélkül a lehető leggyorsabban lefogyni? A választ sokszor egy-egy kapszulába rejtik. Nincs veríték, munka, csak egy pirula, amitől várjuk a csodát.

Bésaléel munkája aprólékos és nehéz volt, ami sokszor talán a tervezőasztal mellett, látható eredmények nélkül zajlott. Ezért (is) kellett a Lélek, aki naponta inspirálta, erősítette, hogy elkészülhessen a hajlék.

Rengeteg kérdőjelet látunk magunk körül a nagyvilágban, társadalmunkban vagy akár gyülekezeteinkben, melyek kiegyenesítéséhez nem elég a lelkesedés. A valós megoldások megtalálásához ez kevés, ha nem jön a Lélek, aki kitartást és erőt ad, aki képessé tesz arra, hogy pusztai körülmények között is megvalósulhassanak a mennyei álmok.