Szeretsz?

Jézus miért kérdezi az őt háromszor is megtagadó Pétertől, hogy "szeretsz-é engem"? Hát nem egyértelmű a válasz? Nem kézenfekvő, hogy aki azt is letagadja, hogy ismer, az nem szeret? 

Olyan egyértelműnek tűnik ez a történet és mégsem az. Pont a jézusi kérdések miatt nem az. Mert ha magamba nézek, ha beleképzelem magam a bibliai szituációba, akkor azt mondom: én nem így tettem volna. Én nem kérdeztem, hanem kijelentettem volna: Péter, te nem szeretsz! Sőt, talán szóba sem állok tagadómmal. Igen, ez még jobb, ebben még több megvetés van. Gyakoroljuk is néha például az utcán, amikor úgy teszünk, mintha észre sem vettük volna a másikat. Aztán ha ő mégis ránk köszön, nos, akkor mi is tagadunk: "bocsáss meg, de meg sem ismertelek". A valóság persze így hangzana: "meg sem akartalak ismerni", de ez nem publikus, ez a mi titkunk. Eljátsszuk a figyelmetlent, a bambát, az elfoglaltat, az éppen sms-t írót... Rengeteg alakításunk van, mindegyik Oszkár-díjra érdemes.

De térjünk vissza a bibliai szakaszhoz és Jézushoz, aki nem játszotta el a megsértődött Messiás szerepét és nem dúlt benne harag, hogy "ha legközelebb összefutok ezzel a Péterrel, majd én megmondom neki..." Nem, ő nem vagdalózott, nem háborgott, csak kérdezett. Igen, kérdezett és nem kijelentett. Számára a történet még nem zárult le, még nem könyvelte el tanítványát szeretetlennek, sőt, új esélyt adott neki. "Péter, történt ami történt, de most nekem mondd meg, a szemembe mondd: szeretsz? Bármit elhiszek neked. Ha a történtek után azt mondod, hogy szeretsz, én azt is elhiszem neked. Szeretsz? Mert tagadásod ellenére én nem tudom elképzelni, hogy te ne szeretnél. Nem, Péter, a te szíved nem ilyen. Szeretsz?"

Nem így kellene nekünk is? Nemde azt kellene feltételeznünk a másikról, hogy mindazok ellenére ami történt, mégiscsak szeret? A látszat nem ezt sugallja ugyan, de nem lehet, hogy a látszat most is csal? Ne mi döntsük el mások helyett, hogy ki szeret és ki nem! Inkább kérdezzünk és hagyjuk a válaszokat azokra, akiket szeretünk - bármi történjen is!

Így változik meg a világ

Mit tehet az, aki eljátszotta minden esélyét, aki feslett élete miatt a társadalom aljára, peremére csúszott? Van visszaút? Mit kell tenni ahhoz, hogy egy ilyen ember ismét hitelt érdemlő legyen, hogy újra hallgassunk rá, hogy odafigyeljünk arra, amit mond?

Samáriában élt egy asszony. Lecsúszott, perem életet élt. Ennek bizonyítéka, hogy öt férje volt, a mostani meg nem az. Milyen nő az, akinek nem volt jó öt férfi közül egy sem? De meg is fordíthatjuk a kérdést: micsoda nő az, aki nem volt jó egyetlen férfinak sem? Ha a nő azt merészelte volna mondani, hogy "nem bennem volt a hiba", öten kiáltották volna az ellenkezőjét.

Hogy mit gondolok róla én? Talán azt, amit a többi samáriai: nehéz természetű, kibírhatatlan, állhatatlan, feslett életű... Talán így volt, talán nem. Az mindenesetre bizonyos, hogy nem érezte jól magát abban a városban, hiszen dél körül ment vizet meríteni a kúthoz. Mindenkinem így volt jó; ő sem vágyott mások társaságára, mások sem vágytak az övére. Egyébként is, kellemetlen egy ilyen asszonnyal együtt sétálni, beszélgetni. Ki vállalná az esetleges kritikát, mások megvető tekintetét? Jézus mégis beszédbe elegyedett vele. Mindössze néhány mondatos beszélgetést olvasunk, de ennek következtében az asszonyt mintha kicserélték volna. Első cselekedete, hogy visszafut a városba és beszélni kezd azokhoz, akik feslettnek, állhatatlannak, nehéz természetűnek tartották. A legérdekesebb dolog viszont csak ez után történt. Merthogy az emberek nem mentek el a tekintélyét vesztett asszony mellett, hanem meghallgatták, sőt, komolyan vették.   Ugye milyen érdekes? Eddig kerülték, most meghallgatják! Bizonyára ezt követően is akadtak olyanok, akik nem szabadultak meg előítéleteiktől, de szép számmal lehettek olyanok, akik be- és elfogadták ezt az asszonyt. Hogy miért? Mert korábban Jézust is befogadták azáltal, hogy felismerték: ő a világ üdvözítője.

Hiszem, hogy ma is van visszaút a mélységből. Az igazi megújulást viszont nem egy újabb partner, vagy az anyagi körülmények jobbra fordulása fogja elhozni, hanem - ahogy az asszony esetében is - egy őszinte beszélgetés a Krisztussal, a világ üdvözítőjével. Hiszem, hogy ez ma is működik!

Hol lakik Isten?

A tanító egyszer megkérdezte a gyermekektől:
– Tudjátok-e, hol lakik Isten?
Néhány tanuló jelentkezett:
– A mennyben – mondta az egyik.
– A tiszta szívben – mondta egy másik.
– A főutcán, balra az utolsó házban! – kiáltotta a kis Marci.
A tanító mosolyogva megkérdezte, hogy miért gondolja ezt.
– Amikor az apukámmal arra sétáltam – mesélte a kisfiú –, apa a következőket mondta:
„Ennek a szegény embernek, aki itt lakik, nyolc gyermeke van, cipész a mestersége, és ő tartja el a vak nagyapát is. Gyakran látnak szükséget, mégis boldogan és békességben élnek együtt. Tudod miért, Marci? Mert ott lakik Isten.”

Hajjim rabbi így gondolta

Hadd osszak meg mindenféle kommentár nélkül néhány idézetet Hajjim rabbitól, aki 1783-ban született és 1876-ban halt meg. Íme:

"Miért a Mórijja és nem a Sinai-hegyen épült a Templom? Mert az a hely, ahol az ember kész feláldozni magát az égért, fontosabb a Mindenhatónak, mint az, ahol a Törvényt adta."

"Mi különbözteti meg a szótlan bölcset a szótlan bolondtól? Az, hogy a bölcs nem bánja meg szótlanságát."

"Nézz körül! A mesterműveket mindenütt ápolgatják és megbecsülik, miközben az ember - Isten remekműve - a porban hever."

És végül két jóslat:
"Eljön az a nap, amikor a világ népei annyira gyűlölni kezdik a zsidókat; akkora szenvedéllyel és oly hevesen gyűlölik őket, hogy a zsidóknak nem lesz más választásuk, mint hogy visszatérjenek őseik földjére. És akkor, jaj nekünk, jaj nekik, mert az lesz a megváltás kezdete."

"Eljön az a nap, amikor az emberek feladják mások és maguk gyűlöletét; eljön az a nap, amikor minden elveszíti összetartozását, amikor nem lesz kapcsolat az ember és arca, a vágy és tárgya, az emberek és külsejük között; eljön az a nap, amikor nem lesz kapcsolat kérdés és válasz között, a példabeszéd és a példabeszédek értelme között."

Békés új évet!

"És béke lett az országban negyven esztendőre" - olvassuk a Gedeon történetét felvezető bibliai szakaszban. 

Mi, ma élő magyarok még nem éltünk át hasonlót. Mindig volt valami, ami megtörte a békét. Hol egy világháború, hol egy '56-os forradalom, hol pedig a hazavezető utat elfelejtő szovjet hadsereg. Valami mindig volt, ami feszélyezett bennünket, ami miatt nem jöhetett létre egy négy évtizedig tartó békés állapot.
Aztán '89-ben végre kikiálthattuk mi is: béke van. Elküldtük a "továrisokat" (elvtársakat) és hihettük, hogy végre eljött a mi időnk. Hosszú idő után '90. január elsején mondhattuk először őszintén, reménykedve, hogy: békés, sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk. És megtörtént. Eljött a béke és jöttek a sikerek. Lecseréltük a skodákat, a trabantokat meg végképp száműztük. Ma már nekünk is nyugati autóink vannak és a skoda sem a régi. Hűtőgépért meg tévéért sem kell külföldre menni - igazi siker ez nem?

Ma mi is írhatnánk a bibliai szakaszhoz hasonlót: és béke lett az országban (egyelőre) huszonkét évre. Igen, már 22 éve senki nem piszkál bennünket. Na jó, az EU-val, meg Brüsszellel van némi gondunk, de azért ez mégiscsak más jellegű, mint a rendszerváltás előtti bajaink. Béke van. Alkothatunk, termelhetünk, építhetünk - hiszen béke van. Gedeon kortársai is ezt tették. Építettek. Persze nem templomot - azt nem akartak. Eszükbe sem jutott. Inkább oltárokat - a Baalnak. Mindenki megfaragtatta a maga Baal oszlopát és azt a sok kelléket, ami kellett, illett a Baal tisztelethez. Honnan veszem ezt? Onnan, hogy a szabadítóvá előlépő Gedeon családjában is volt ilyen. Az apuka lelkes Baal hívő volt. Neki nem voltak hitelei, nem került adóscsapdába, a pénzére senki nem tette rá a kezét, hiszen béke volt az országban immár 40 esztendeje. Negyven esztendő alatt sok pénzt félre lehet tenni. Nagyon sok pénzt. Mondjuk annyit, amennyiből bőven futja egy Baal kert megépítésére és egyéb kedvtelésekre.

Mi még nem tudjuk hova juthatunk negyven év nyugalom után. Még nem. Mi csak azt tudjuk, hogy mi történhet huszonkét békés év alatt. Baal kertjeink ugyan nincsenek, de van más. Ezernyi dolog, aminek áldozhatunk, ami fontosabb lehet, mint az az Isten, aki minket nem Egyiptomból, de bűneinkből kimentett.
A zsidók negyven éves békéjét leíró mondat után szomorú folytatást olvasunk: "És Izrael fiai azt tették amit gonosznak lát az Úr, ezért adta őket a midián kezébe hét esztendőre". Megjöttek a "továrisok". Vitték amit lehetett. Csak hét évig élvezték a zsidók "vendégszeretetét", de ez is elég volt ahhoz, hogy Izrael fiai az Úrhoz kiáltsanak. A béke idején eltértek, a nyomorgatás idején megtértek. Elgondolkodtató.

Mi is, én is békés új évet kívánok. Legyen csend és nyugalom országunkban és családjainkban, őrizzen meg az Úristen mindenféle bajtól bennünket de attól is, hogy a béke napjait rosszra, mondjuk Baal oszlopok faragására használjuk. Legyen a béke egyúttal lehetőség is a jóra, az Istennel való kapcsolat elmélyítésére. Békét kívánok, de azt, ami a mennyből származik, melynek kulcsa, záloga maga az Isten.