A ruha üzenete

Egy alkalommal hajléktalanszállón hirdettem Igét. Hogy mondandómat érthetőbbé tegyem, az igehirdetés egy adott pontján levettem a zakómat és széttéptem. Nem a varrás mentén, hanem úgy igazán, menthetetlenül. Így mehet tönkre az élet - mondtam, miközben ott lifegett kezemben a legjobb zakóm maradéka.
Ez a történet jutott eszembe, amikor a bibliai József esetét olvastam, aki az apjától kapott tarka köntösben élte mindennapjait. Hogy miért volt fontos ez a ruhadarab? Ezt olvassuk: "De Izráel Józsefet minden fiánál jobban szerette, mert öregkorában született fia volt, s ezért tarka ruhát csináltatott neki." Ha József úgy találja ezt a köntöst, vagy ha egy barátjától kapja nem lett volna semmi gond. A baj abból adódott, hogy a köntösnek üzenete volt: apám jobban szeret engem, mint titeket. Ahányszor csak megjelent József a testvérei előtt, ezzel kellett szembesülniük. Talán attól is tartottak a fiúk, hogy apjuk felrúgja a szokásokat és Józsefet teszi majd örökössé. Ez nem is állt volna messze Jákobtól, hiszen ő is másodszülöttként nyerte el az elsőszülöttnek járó áldást. Ezt a napot nem akarták megvárni Lea és a szolgálók gyermekei. Amikor apjuk nem látta őket, leszaggatták Józsefről a cifra ruhát, őt magát pedig kútba dobták.
Azt hiszem, hogy a mi ruháinknak is lehet üzenete. Van egy nyakkendőm, ami nem elég "trendi", de eszembe sem jutott, hogy kidobjam, mert vagy másfél évtizede az akkor még leendő feleségemtől kaptam. Üzenete van. Ha kezembe kerül, egy jó érzés tölt el.
Lelkünknek is szüksége van öltözetre. A ruha, amit lelkünk visel, üzenetet hordoz. Elárulja honnan származunk, kihez tartozunk. Ha Istenhez tartozónak valljuk magunkat, e lelki öltözetet tisztán kell tartanunk. A tékozló fiú valószínűleg tiszta és drága ruhában indult el világot látni, de meggyötörve tért haza. Magán hordozta a maga mögött hagyott világ üzenetét. Gyakorlatilag egy élő fényképalbumként jelent meg apja előtt, aki rögtön utasítást ad: "Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá..." A koszos, szakadt ruha nem volt méltó az ő fiához.
Vigyázzunk Atyánktól kapott ruhánkra! Viseljük büszkén, hiszen üzenete van. Jelzi hovatartozásunkat és hirdeti, hogy Valaki mindennél jobban szeret minket.

Mi az igazság?

Kína fél a kereszténységtől

A kínai kormány fél a kereszténységtől, ugyanakkor nyitni próbál a világvallás felé – állítja William Jeynes, a Kaliforniai Egyetem egyik professzora. Kínában a legtöbb ember ateista, ugyanakkor egyre többen fordulnak a kereszténység felé. Kínában több mint 1,3 milliárd ember él, és a becslések szerint százmillió közülük a keresztény.  William Jeynes szerint az ateista kínai kormány a kereszténységben látja Európa és az Egyesült Államok gazdasági sikerének a titkát, ugyanakkor fél is tőle. William Jeynes egy előadásában azt mondta, a kínai vezetők félnek, hogy a kereszténység, ha nem ellenőrzik, megdöntheti a kormányt. De attól is, hogy ha elnyomják a keresztényeket, az a kelet-európaihoz hasonló robbanást idézhet elő, ami szintén hatalmuk elvesztéséhez vezetne. Hamar Imre, az ELTE Távol-Kelet Intézet igazgatója azt mondta: „Látom azt a fajta reneszánszot, ami Kínában tapasztalható a vallások terén. Új templomok épülnek, a régieket felújítják, és nagyon sokan látogatják a templomokat." Salát Gergely Kína-kutató úgy nyilatkozott: „Nagyon érdekli őket, hogy a különböző nyugati országok hogyan tudtak felemelkedni a 18-19. században, és hogyan tudták lényegében néhány évtized alatt elhagyni Kínát. És erre az egyik válasz az a Max Weber által is megfogalmazott protestáns etikának és a gazdaságpolitikának a kapcsolata." Max Weber német közgazdász és szociológus a 20. század elején azt állította, hogy a kapitalizmus fejlődését alapvető módon határozta meg a protestáns hivatásetika. (hirado.hu)

Megvan a történelmi egyházak listája

Az új egyházi törvény munkaanyaga kilenc egyházat külön nevesít, mint amelyek Magyarország történelmében és kultúrájában folyamatosan jelentős szerepet játszanak.  Az MTI „birtokába jutott” információ szerint ezek lehetnek a tervezet alapján a történelmi egyházak: Magyar Katolikus Egyház, Magyarországi Református Egyház, Magyarországi Evangélikus Egyház, izraelita hitfelekezet, ortodox egyházak (ezek Magyarországon öt különböző felekezetet alkotnak), unitárius, baptista, metodista, pünkösdi egyházak. Emellett megemlít a törvénytervezet ugyanebben a felsorolásban egy általános „más kisebb protestáns egyházak" megjelölést is. A munkaanyag hét kritériumot fogalmaz meg általában véve az egyházakkal szemben, ha ezeknek megfelelnek, a Fővárosi Bíróságon bejegyzik őket: a szervezet elsődlegesen vallási tevékenységet végez; tanításának lényegét tartalmazó hitvallással és rítussal rendelkezik; legalább 20 éve honos Magyarországon; legalább ezer természetes személy tagja van; az alapszabályát, létesítő okiratát, belső törvényét, szervezeti és működési szabályzatát vagy azoknak megfelelő más szabályzatot elfogadta; a szervezet az ügyintéző és képviseleti szerveit megválasztotta; tagjai nyilatkoznak arról, hogy az általuk létrehozott szervezet tevékenysége nem ellentétes az alaptörvénnyel, jogszabályba nem ütközik, valamint nem sérti más jogait és szabadságát. (Forrás: mindennapi.hu)

Mi van a fazékban?

Talán ismerős a történet, amikor Elizeus egyik tanítványa valami főzelékfélét főz az asztaltársaságnak. Amikor viszont ezt megízlelik, valaki felkiált: halál van a fazékban (2Kir 4,38-).

Lehet, hogy néha tudatlanságunk eredményeként kerül talán éppen saját családunk asztalára halált hordozó fazék? Lehet, hogy mi is csak jót akartunk, de kiderül, hogy amit tálalunk halált hordoz még akkor is, ha a tanítványhoz hasonlóan apróra vagdaljuk azt? Elgondolkodtató. Jelenleg a Spanyolországból származó uborkák okoznak pánikot. Németországban már többen is megbetegedtek és meghaltak azoktól a szennyezett uborkáktól, amit az édesanyák savanyúságként, vagy szendvicsekhez készítettek el. A zöldségféle viszont halált hordozott.
Mivel a lelki színtér tele van veszélyekkel, ezért fontos az óvatosság. Rengeteg dolog megmérgezheti gyermekeink, vagy épp saját magunk lelkét. Nem szabad úgy tennünk, mint ahogy ez a tanítvány tett, aki nélkülözhetetlen, a főzés szempontjából alapvető ismeretek nélkül hozott meg egy fontos döntést. Kiment a mezőre, aztán paréj helyett sártököt szedett. Szerezzük meg a szükséges ismereteket, hogy az asztalra tett fazék halál helyett életet hordozzon!

Hősként ünneplik a "mészárost"

A két háborús bűnös: balra Mladic, jobbra Karadzic

A Ratkó-korszak számunkra mást jelent, mint déli szomszédainknak. Nálunk, Magyarországon az '50-es évek első felére gondolunk, amikor is Ratkó Anna minisztersége idején (köszönhetően a gyermektelenségi adónak és az abortusztilalomnak) jelentősen megnőtt a születések száma. Az aktuális hírek viszont egy másik Ratkóról, Ratko Mladicról szólnak.
Boris Tadic szerb elnök csütörtökön jelentette be, hogy a Belgrádtól nyolcvan kilométerre lévő Lazarevo (Lázárföld) faluban elfogták a háborús bűntettekkel vádolt Ratko Mladicot. Tizenhat éven keresztül bujkált - mondják, habár ezzel kapcsolatban van bennem némi kétely. Mladic ugyanis nem sokat törődött önmaga álcázásával. Még szakállat sem növesztett. Miért is kellett volna ezt tennie, hiszen a szerbek egy része háborús hősként tartja nyilván.
Mladic emberek ezreit mészároltatta le. A sajtó nemes egyszerűséggel így is nevezi: a srebrenicai mészáros. 1995 júliusában ugyanis a szerb csapatok elfoglalták Srebrenicát, és az ott élő muzulmán lakosságot - mintegy nyolcezer embert - lemészárolták. Az ügyet tárgyaló bíró így foglalta össze a szörnytetteket: "...férfiak ezreit végezték ki és temették tömegsírokba, több száz férfit temettek el élve, nőket és férfiakat csonkítottak meg és mészároltak le, gyermekeket öltek meg az anyjuk szeme láttára, egy nagyapát arra kényszerítettek, hogy saját unokája májából egyen. Ezek a jelenetek az emberiség történetének legsötétebb lapjain a valódi poklot írják le". Mégis, amikor elfogták Maldicot, több százan vonultak az utcákra, tiltakozva a letartóztatás ellen. Ők a hőst, a nemzet hősét látják a gyilkosban. Volt, aki annak idején Pol Potban, Hitlerben, Sztálinban, vagy Mao Ce-tungban is a hőst látta. Sőt, van aki az észak-koreai diktátort, Kim Dzsong Ilt is annak tartja, pedig a legfrissebb jelentések szerint az országban akkora az éhség, hogy a 23 milliós lakosság negyede, mintegy hat millió ember sürgős ellátásra szorulna; sokan már a füvet és a fák kérgeit eszik. Ennek ellenére a nagy vezér képe ott lóg minden iskolában, a tereken, utcákon. Aki meg meri kérdőjelezni hatalmát, azonnal munkatáborban találja magát.
Ilyen világban élünk. Olyan világban, ahol hősök lettek a mészárosok.

Kövek az úton

Vannak emberek, akiket természetük, felfogásuk miatt elég nehéz elviselni, még nehezebb szeretni. Ismerjük az ebből adódó rossz szomszédi viszonyokat, vagy a háborús helyzeteket idéző anyós-meny kapcsolatokat. Egy számomra pozitív bibliai történetet szeretnék ezzel kapcsolatban feleleveníteni.
Miután Jákob megkapta az apai áldást, Ézsau haragja miatt elmenekült otthonról. Édesanyja testvéréhez, Lábánhoz ment, akinél összesen húsz évet szolgált; tizennégy évet Leáért és Ráhelért, hat évet pedig az állatokért. Az utolsó hónapok feszültségben teltek. Jákobot azzal vádolták, hogy meglopta Lábánt, Jákob pedig azért volt panaszos szívű, mert Lábán tízszer is megváltoztatta a bérét. Végül Jákob titokban hagyta ott apósáékat. Amikor Lábán megtudta a szökést, veje után sietett.
A találkozás tele volt indulatokkal. Mindkét fél felhozta a maga sérelmeit, bánatát. Ez számunkra is követendő példa lehet. Nem attól lesz valakivel szemben szeretetteljes a kapcsolatom, ha nem mondom el, hogy mit érzek, gondolok róla. Láttam olyan házasságokat, melyek látszólag jól működtek. A felek soha nem vitatkoztak, soha nem volt nézetkülönbségük. Először nagyon irigyeltem az ilyen embereket, mert bizony be kell vallanom, hogy nem mindig értettem-értek egyet feleségemmel, és - bármily meglepő - ő sem mindig osztja az én véleményem. Aztán rájöttem ezen békés kapcsolatok titkára: valaki mindig nyelt. A házasfelek közül az egyik - a békesség kedvéért - mindig a nyelvére harapott, hallgatott, tűrt. Mintha minden kényes pontnál ezt mondta volna: legyen meg a te (házastárs) akaratod. Ez nem egészséges. Nem helyénvaló, hogy az egyik fél úrrá, a másik szolgává válik egy kapcsolatban. Ezért tartom fontosnak, hogy mindkét fél el merje mondani (persze megfelelő hangnemben) azt, ami őt bántja, ami a másik viselkedésében nem tetszett. Jákob és Lábán is így tett. De tettek még valamit.
Felállítottak egy emlékoszlopot azzal a figyelmeztetéssel, hogy: "Tanú ez a kőrakás és tanú ez a szent oszlop, hogy sem én nem megyek át e kőrakás mellett tehozzád, sem te nem jössz át e kőrakás és e szent oszlop mellett énhozzám rossz szándékkal." (1Móz 31,52). Több ilyen kőrakásra lenne szükségünk. Több olyan emlékoszlopra, mely arra emlékeztet minket, hogy noha megvan a véleményem a másikról, noha nem értek vele mindenben egyet, de mégiscsak az apósom, vejem ő, ezért nem közeledem felé rossz szándékkal. Fontos megjegyezni, hogy az emlékoszlop nem kerítés! Nem az a célja, hogy megakadályozza a közeledést. Tehát meglátogathatta Lábán Jákobot és fordítva, csak nem rossz szándékkal. Van esetleg valaki, aki ellen emlékoszlop helyett kőkerítést emeltünk? Akit évek óta nem láttunk, mert fenntartásaink, rossz érzéseink vannak vele kapcsolatban? Egy após, anyós, meny vagy vő? Talán itt az ideje, hogy elbontsuk az ilyen kőakadályokat, és a helyükre emlékoszlopokat állítsunk, melyek a hűségre, a szeretetre, egymás tiszteletére és az elfogadásra emlékeztetnek bennünket.

Még csak harminc éves

Megrázó élményem volt csütörtök délután. Naomi óvodai évzárójára mentünk, ami valamikor hat óra körül fejeződött be. Mivel a gyerekeknek beígértem egy fagyizást, az ünnepség után leróttam ez irányú tartozásomat. Majdnem fél hét volt már, amikor autónkkal hazafelé vettük az irányt. A Várpalotát Inotával összekötő úton arra lettünk figyelmesek, hogy egy férfi az út menti magas gazban fekszik. Alig lehetett észrevenni. Mivel a férfi a szemközti sáv mellett feküdt, ezért először csak a lehúzott ablakon keresztül kérdeztem meg, hogy szüksége van-e segítségre. Tovább akart küldeni, de ehelyett kiszálltam és közelebbről megnéztem. Azt mondta, hogy elesett és nagyon megütötte a hátát. Amikor azt mondtam, hogy mentőt hívok, próbált lebeszélni, ugyanis alkoholt is ivott. Közben megállt egy másik autó, amit egy egészségügyis hölgy vezetett. Miután megvizsgálta, értesítette a mentőket, akik a húsz kilométerre fekvő Veszprémből indultak el. A családot hazavittem és visszamentem a helyszínre, hogy a hölgy tudja folytatni az útját.
Kettesben maradtunk. Hogy hívják? - kérdeztem a férfitől, akinek bal szeme egy korábbi verekedésből kifolyólag még mindig vérben forgott. Nem válaszolt. Még egyszer feltettem a kérdést, majd a nevét nyöszörögve kierőszakolta a fogai között. Próbáltam megnyugtatni, hogy hamarosan itt lesz a mentő, mire újra elmondta, hogy nem kellett volna értesíteni őket. Kiderült, hogy már többször is be kellett vinni és ennek oka az alkohol, illetve az időnként rátörő epilepsziás roham. Szégyellte magát. Szégyellte, hogy mások jóindulatára szorult, hogy tehetetlenül, ittasan kell az út szélén feküdnie. Elmondtam, hogy mivel lelkész vagyok, nem először látok ilyet. Erre felcsillant a szeme és a Jóistennek kezdett hálálkodni. Amíg a mentők meg nem érkeztek, hányatott életéről beszélt. Már nem nyöszörgött, sőt, meglepően jól forgott a nyelve. Megmagyarázhatatlan, de míg beszélt azt éreztem, hogy ennek a találkozásnak most és itt meg kellett történnie. Megtiszteltetésnek tartotta, hogy egy lelkész guggol mellette, én pedig azt tartottam megtisztelőnek, hogy Isten rám mert bízni egy bajbajutottat. Mielőtt megérkeztek volna a mentők mondtam neki, hogy ha hazaengedik, keressen fel és nyugodt körülmények között beszélgetni fogunk. Megígérte.
A mentősök viszonylag hamar a helyszínre érkeztek. Alig szálltak ki az autójukból, amikor elkapta egy roham, aztán egy másik. Aztán vagy két percre elvesztette az eszméletét. Aztán magához tért, de össze-vissza csapkodott, a port rúgta, fetrengett olyannyira, hogy nem tudták lefékezni. Közben az futott át a fejemen, hogy mit tettem volna, ha ezek a rohamok néhány perccel hamarabb jönnek rá. Isten kegyelme volt, hogy amíg kettesben voltunk magánál volt és a fájdalmak sem gyötörték. A mentősök értesítettek egy rohamkocsit, nekem pedig megköszönték a segítségnyújtást és utamra engedtek. 
Megrendülve mentem haza. Az út szélén fekvő férfi még csak harminc éves volt. Harminc év alatt jutott el ide. Bevallotta, hogy kivetették a családjából, iszik és hígítót is szokott szívni. Mi lett volna velem, ha Isten kegyelme nem talál rám? Hol lennék, ha nem találkoztam volna a Megmentővel? - ezeken gondolkodtam hazafelé. Aztán az is eszembe jutott, hogy pár évvel ezelőtt egy hajléktalan ismerősömet pont ezen az úton és pont ezen a helyen, csak az út másik oldalán gázolták el. Halála előtt valószínűleg velem beszélgetett utoljára. Hálás voltam, hogy élete utolsó perceiben még Istenről hallhatott.
Most egy újabb balsorsú ember sorsa nehezedett a szívemre. Azért imádkozom, hogy ha kikerül a kórházból, valóban keressen fel. Nem szeretném, ha az út mellett végezné. Istenem, könyörülj rajta, hiszen még csak harminc éves!

Szexvideók miatt válnak

"Az USA-ban felbomló házasságok mintegy 58 százaléka írható az online szex és pornó számlájára az Amerikai Családjogi Ügyvédek Akadémiájának kimutatásai szerint" - írja a mindennapi.hu. A cikk szerint a felmérés során több mint 1300 lelkészt kérdeztek meg, kiknek az 54%-a úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt esztendőben legalább egyszer megnézett valamilyen szexuális tartalmú online anyagot. Megdöbbentő, hogy a magukat egyháztagnak valló férfiak 50, míg a nők 20 százaléka néz kisebb-nagyobb rendszerességgel szexfilmeket. 

A "mindentudó" internet káros hatásaira már sokan és sokszor figyelmeztettek, de úgy tűnik mindhiába. Amikor valaki egyedül marad a képernyő előtt, kontroll nélkül engedhet teret vágyainak. A fiatalok innen szerzik torz információikat a szexualitásról, ezért nem csoda, ha az intimitás, hűség, titokzatosság, vagy éppen a romantika helyét átveszi - bocsánat a kifejezésért - az állatiasság és az erőszakosság. Mindezt azért is tartom fontosnak megjegyezni, mert jelenleg a 12-17 éves korosztály nézi leggyakrabban az online szexvideókat. 

A felmérésből kiderült, hogy a virtuális világ megmérgezi a házasságokat. Gondoljunk bele, hogy férfiak tömegei nézik a nyilván csábító hölgyeket, kiknek látványa után idegenkednek saját feleségüktől, akin esetleg van némi súlytöbblet a két-három gyerek megszülése után. Minél gyakrabban lépnek a virtuális világba, hús-vér társuk annál elfogadhatatlanabb a számukra. Ahelyett, hogy az évek teltével a felek egyre jobban értékelnék egymást, az elégedetlenség fokozódik. 

Istenfélelmünknek nem csak a templomban, a tömegben, hanem otthon, a magányunkban és a képernyők előtt is működnie kell. Ha harmonikus, kiegyensúlyozott életet, házasságot szeretnénk, akkor ezt nagyon komolyan kell vennünk. 

Így működik a szeretet

Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál;
és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. (Filippi levél 2,3-4)

http://fejlesztopedagogusok.network.hu/video/edes_gyerkocok/a_szeretet

A hétköznapok hősei

A mai reggelen egy hős története ragadott meg. Sammának hívták, aki egyedül ütközött meg a Lehinél összegyülekezett filiszteusokkal. A Biblia így emlékezik meg erről: "A következő volt Sammá, a hárári Ágé fia. Amikor összegyűltek a filiszteusok Lehinél, ahol a mező egy darabja lencsével volt bevetve, a hadinép már megfutamodott a filiszteusok előtt, de ő megállt annak a darab földnek a közepén, megvédte azt, és megverte a filiszteusokat. Így adott az ÚR nagy győzelmet."
Lehi mezejénél a filiszteusok már elszenvedtek egy súlyos vereséget. Annak idején ugyanis itt vert agyon közülük Sámson ezer embert egy szamár állcsontjával. Viszont Sámsontól most nem kellett tartania a filiszteusoknak, és úgy gondolhatták, hogy a hozzá hasonló kaliberű hősök ideje lejárt. A csata első percei őket igazolták, mert a zsidók hamar futni kezdtek. Egy kivételével. Sammá megállt a föld közepén és megvédte azt. Ennek a mondatnak a megfogalmazásánál a Biblia érdekes kifejezést használ, amit akár így is fordíthatnánk: Sammá béketűrő volt. A béketűrés ugyanis ezt jelenti: kitartani, ott maradni.
A mai kornak is megvannak a maga hősei. Vannak férjek és feleségek, akik hősként állnak a maguk lencseföldjén. Ma Magyarországon tíz házasságból hat válással végződik. Ezek a számok is jelzik, hogy mekkora csata dúl az otthonokban, családokban. Sajnos sokan meghátrálnak, de vannak hősök is. Férjek és feleségek, akik ott állnak térdeiken és küzdenek házastársukért, gyermekeikért csodálatra méltó hittel. Mi ez, ha nem béketűrés?
Vannak fiatalok, akik naponta mondanak nemet a kor csábításainak. Micsoda hősies lelkület kell ahhoz, hogy egy tini hitéhez és a józan észhez ragaszkodva megálljon akkor, amikor körülötte mindenki cserélgeti a barátját/barátnőjét, amikor mindenki cigit szív, bulikba jár, drogokat próbál ki. Sammá lelkű fiatalok ezek, akik hősies kitartással védik a maguk lencseföldjét.
Aztán ott vannak azok az idős emberek is, akik ezer betegségtől szenvednek, a magány szorításában élnek, akik már nem értik meg ezt a világot, de mégsem a panasznak adják lelküket, szájukat, hanem Isten dicsőítésének. Mi ez, ha nem béketűrés? Mi ez, ha nem egy irtózatos csata a zúgolódó, panaszkodó, elégedetlenkedő és örökké kesergő világ lelke ellen?
Mi is lehetünk kitartó, helyünkön megálló hősök. Erre a kitartásra bátorít Jakab: "Legyetek ti is béketűrők, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úrnak eljövetele közel van." (Jak 5,8). Harcoljunk hát kitartással a magunk lencseföldjéért, még ha időnként egyedül is érezzük magunkat ezekben a küzdelmekben.

Gyereknevelés

Tőled mit tanul a gyerek?

A legjobb az anyatej

Mit gondolsz, hogy néz ki Isten? A kérdés gyakorlatilag megválaszolhatatlan, hiszen a Biblia tanúsága szerint "az Istent soha senki nem látta" (Jn 1,18). Néha mégis ábrázolni szeretnénk Őt. Amikor Michelangelo felfestette a Sixtus-kápolna mennyezetére az Ádám teremtése című művét, egy ősz hajú, szakállas Isten-alakot formázott meg. A legtöbb művész - szobrászok, festők - ezt a gondolatmenetet követik, sőt a gyerekek is szakállas öregurat rajzolnak, ha Istent kell "formázni" ceruzájuk hegyével.
Viszont a Biblia - bármily meglepő - néha anyai tulajdonságokat emleget Istennel kapcsolatban. A féltés, az óvás, az együttérzés, a megindulás, a gondoskodás leginkább a nőkre jellemző tulajdonságok. De van más is. Mivel a legtöbb igehirdető férfi, ezért ha az Ige hatását kell megfogalmaznunk, ezt a bibliai szakaszt idézzük: "Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél..." (Zsid 4,12a) Egy tipikusan férfias megközelítés ez. Azt hiszem, hogy a nők számára sokkal többet jelent ez a megközelítés: "Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek;" (1Pt 2,2). Mivel jelenleg is van egy csecsszopó a családunkban, ezért engem is megragadott ennek az Igének a gazdagsága.
A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy milyen fontos a "hamisítatlan anyatej" a kicsik számára. Noha ma már kiváló tápszerek, tejpótlók állnak a gyermekek rendelkezésére, de vitán felül áll, hogy az anyatej pótolhatatlan és utánozhatatlan. Mivel Bítiánk két hónappal hamarabb jött a világra, számára még fontosabb volt az anyatejes táplálás. Egy szaklap ezt írja ezzel kapcsolatban: "Az, hogy egy idő előtt született gyermeket már az első napoktól kezdve saját édesanyja tejével táplálnak, jelentősen növeli az esélyét a kritikus első hetek átvészelésének. A koraszülött baba édesanyjának különleges teje van. Több, növekedéshez szükséges fehérjét, D-vitamin felszívódásához elengedhetetlen taurint, immunanyagot, anti-oxidánst és gyulladáscsökkentő anyagot tartalmaz. Az anyatejben olyan hosszú szénláncú telítetlen zsírsavak találhatók, amelyek az idegrendszer fejlődéséhez szükségesek. Ezek az anyagok a tápszerekben vagy elő sem fordulnak, vagy tápszerből felvéve nem hasznosulnak kellőképpen a gyermek szervezetében."
Az anyatejnek ezen kívül számtalan, a fejlődés szempontjából nélkülözhetetlen tulajdonsága van. Néhányat felsorolok ezek közül arra való tekintettel, hogy vajon miért az anyatejhez hasonlítja Péter Isten igéjét.
Köztudott, hogy a szoptatás alatt egy mély, és a férfiak számára megérthetetlenül szoros kapcsolat alakul ki anya és gyermeke között. Vajon Isten nem ezt szeretné elérni, amikor szolgáján keresztül arra biztat, hogy ne tápszeren, hanem hamisítatlan, közvetlenül Istentől származó anyatejen, Igén éljünk?

Kutatások igazolták, hogy a koraszülött babák nagyobb százalékban halnak meg, ha nem tartja kézben őket, vagy nem simogatja az édesanyjuk. Ugyanez a lelki életre is igaz. Ahhoz, hogy a hamisítatlan tejjel táplálkozzunk, nagyon közel kell kerülnünk a forráshoz, Istenhez. Miközben érezzük az Ő közelségét, megnyugszunk és fejlődünk. Halálos következményei vannak annak, ha valaki kilép e szoros kötelékből.

Az újszülött belében ragacsos anyag van (magzatszurok). Az anya első, vagy korai teje nagy segítséget nyújt ennek az anyagnak a baba testéből való távozásra. Vajon a lelki lerakódások, bűnök ellen van jobb gyógyszer, mint a hamisítatlan Ige? 

Hosszasan folytathatnám az anyatej előnyös tulajdonságainak bemutatását, és ezen keresztül az Igével, a hamisítatlan Igével való táplálkozás fontosságát. Viszont talán ennyiből is megértjük, hogy az Ige lelkünk olyan tápláléka, melynek mennyei összetétele az életet és a fejlődést jelenti lelkünk számára. Táplálkozzunk vele rendszeresen! 

Kinek a marka?

Csak egy marék - ennyi liszt volt annak az asszonynak a fazekában, akinél megjelent Illés próféta az Izraelt sújtó szárazság idején (1Kir 17,9-).
Bajban voltam, amikor feleségem kórházba került és nekem kellett megfőznöm egy-egy egyszerűbb ételt. Még jó, hogy kitalálták a mobiltelefont. Ugyanis nem tudtam mit kezdeni az ilyen meghatározásokkal: evőkanálnyi, késhegynyi, vagy egy pohárra való. Persze azt tudom, hogy melyik az evőkanál, sőt, a poharat és a kést is felismerem. De az evőkanalat megpúpozzam az alapanyaggal, vagy nem? Meddig tart a kés hegye, és egyáltalán melyik kést használjam? Ugyanígy a pohárnál. A kétdeciset vegyem elő, vagy a fél litereset? Persze miközben ezeken gyötrődtem, feleségem jól szórakozott, de lehet, hogy az egész kórterem is.
Miért írtam le mindezeket? Mert a történetünkben szereplő asszonynak is volt némi problémája a mértékkel. Csak egy marék liszt - mondta az özvegy, aki nem hazudott, csak azt nem tudta, hogy nem a saját markáról beszél. Mert ha az a liszt az ő markához lett volna szabva, valóra válik vészjósló kijelentése: "Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve ételt készítsek magamnak és a fiamnak. Ha azt megesszük, azután meghalunk." (1Kir 17,12)
Illés, az özvegyasszony és a fia több mint három évig ettek Isten markából. Izrael királya követeket küldött szét az országban azzal a paranccsal, hogy keressenek füvet. Az aszály következményei ugyanis a királyi palotát sem kímélték. Isten marka viszont folyamatosan, napról napra biztosította Isten választottainak megélhetését. Igaz tehát, amit évtizedekkel korábban Dávid király megénekelt: "Az oroszlánok is sínylődnek, és éheznek, de akik az ÚRhoz folyamodnak, nem nélkülözik a jót." (Zsolt 34,11) Hiszem, hogy napjainkban sincs ez másként.

Fény a sötétségben

Honnan és kitől jön a segítség?

Őrült rohanás

"Honnan jössz és hová mész?" - kérdezte az Úr angyala Hágártól, Izmáel anyjától (1Móz 16,8). Az élet egyik legnehezebben megválaszolható kérdése ez. Hágár sem tudott vele mit kezdeni, hiszen csak arra volt felelete, hogy honnan: "Az én asszonyomnak, Szárainak színe elől futok én".
Ez az asszony úgy gondolkodott, mint sokan mások, akik futnak valami elől, de célok nélkül. Vannak, akik így menekülnek el házastársuktól, családjuktól. Csak azt tudják, hogy menni akarnak, mert a férj-feleség gonosz, megcsalt, hazudott, kegyetlen... Aztán a nagy menekülés után jönnek az újabb bajok, a puszta, a keserűség és újabb menekülések, hiszen a pusztának is megvannak a maga rettenetei. Érdemes megkérdezni egy-egy hajléktalantól, vagy szenvedélybetegtől, hogy "honnan jössz és hová mész", vagyis hogy jutott el jelenlegi állapotáig. Sokat tanulhatunk ezekből a szomorú élettörténetekből, melyek arról beszélnek, hogy a menekülés tragédiával is végződhet. Vajon van esély arra, hogy abbamaradjon ez az őrült és cél nélküli rohanás?
Az angyal nem száll vitába Hágárral, és ezzel gyakorlatilag elismeri szavai helytállóságát, vagyis azt, hogy Sára valóban kegyetlenül bánt vele. Éppen ezért megdöbbentő, amit ezután mond: "Térj meg a te asszonyodhoz és alázd meg magad az ő kezei alatt" (16,9). Sok ember itt szokott megakadni. Mert azt még csak-csak elfogadnánk, ha az angyal olyasmit mondana, hogy "várj itt a pusztában, amíg a másik megalázza magát". Na de hogy én alázkodjak meg!? Pedig az angyal szavainak létjogosultságát az Újszövetség is számos helyen alátámasztja. Csak egy példa. Jézus erre hívja fel figyelmünket: tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd és alázatos szívű vagyok. Ez a szelíd és alázatos szív mutatkozik meg szenvedéseiben, amikor gúnyolják, köpködik, megverik és megfeszítik, de ő nem vág vissza, hanem imádkozik az őt kínzókért. Kérhetett volna angyalokat, lesújthatott volna isteni erejével, vagy (gondolva a tanítványok egy korábbi heveskedésére) Illéshez hasonlóan tüzet hozhatott volna le az égből, hogy megeméssze az őt megfeszítőket, de nem teszi. Ebben látom Isten legnagyobb csodáját, vagyis abban, amikor kit tudja formálni bennünk, hogy noha megtehetnénk, visszavághatnánk, gyűlölhetnénk, de nem tesszük; a másiknak kellene megváltoznia, de mi alázzuk meg magunkat.
Elismerem, hogy nem könnyű Hágárnak lenni. Elismerem, hogy a futás megoldásnak tűnhet még akkor is, ha a pusztába vezet az út, és azt is elismerem, hogy lélektörő és szívgyötrő állapot olyan családban ébredni és feküdni, ahol valaki hivatásának tekinti a mi tönkretételünket. Elismerem, de hiszek a Biblia szavainak igazságában. Hiszem, hogy aki megalázza magát, azt Isten magasztalja fel és azt is hiszem, hogy ehhez az ön megalázáshoz Isten tud erőt adni. Talán nekünk is vannak menekülő útjaink, olyan utak, ahol a düh, az igazságérzet, vagy egy jobb jövő utáni vágy hajt minket. Érdemes megvizsgálni céljainkat, és talán nincs késő ahhoz, hogy ha kell, magunkat megalázva megforduljunk.

Mivel töltjük az időnket?

"2009 óta negyven százalékkal nőtt a gyermekek által elkövetett öngyilkosságok száma Magyarországon. Az előző esztendőben ötven fiatalkorú vetett véget az életének, ám az effajta gondolatokkal több ezren foglalkoznak aktívan" – írja a mindennapi.hu. A hónap elején Nádudvaron lett öngyilkos egy 11 éves fiú. Márciusban egy nyolcadik osztályos lány akasztotta fel magát, miután megvádolták egy pulóver ellopásával. Néhány hónappal ezt megelőzően Várpalota is gyászba borult; egy rendezett körülmények között élő nyolcadik osztályos gyermek végzett önmagával.
"Noha pontos adataink nincsenek, a szakemberek becslése szerint egy esztendőben legalább félezer öngyilkossági kísérletet hajtanak végre 18 év alattiak, és ez a rémisztő szám várhatóan tovább növekszik. A negatív folyamat hátterében több tényező áll, ám a legfontosabb a közösségek szétbomlása, és ezzel párhuzamban az öngyilkosságra buzdító internetes közösségi oldalak térhódítása."
A statisztikák szerint valamikor októberben hétmilliárdra nő bolygónk lakossága. Egyre fogy a lakható terület; szántóföldek, egykori erdők épülnek be, toronyházak telnek meg lakókkal, mégis egyedül vagyunk. Eddig a nyugdíjasok panaszkodtak, hogy nincs aki ajtót nyisson rájuk, mert gyermekeik, unokáik túl elfoglaltak. Most pedig itt vannak a tinik. Felszereltük őket mobilokkal, megtanulták használni a számítógépet és az internetet, megkapják a Nike cipőt meg a legújabb technikai kütyüket, csak minket nem kapnak meg. Túl elfoglaltak vagyunk. Már a legapróbbaknak is azt mondjuk, hogy: ülj le a tévé elé, most nem érek rá. És odaülnek. Ma egy átlagos tini napi 5-8 órát tölt különböző képernyők előtt. Ezalatt megkapják a szexuális "felvilágosítást", egy csomó erőszakot, de akár bombaszakértővé is képezhetik magukat, mert nem érünk rá. Nem tudjuk, hogy mi lakik bennük. Csak akkor kapjuk fel a fejünket, ha szembesülünk önpusztításukkal.
Egy átlagos brit apa hétköznap napi 43 perc minőségi időt tölt gyermekével. A helyzet nálunk sem jobb, sőt! Magyarországon csak hét percet szán egy apa a gyerekére. Mit várunk hét perctől? Mire lehet megtanítani ennyi idő alatt egy gyereket? Pedig lenne mit tanítani, nekik pedig lenne mit tanulni, még ha úgy is gondoljuk - hamisan -, hogy mindent tudnak. Mégis, elsősorban nem tudásra, információkra van szükségük, hanem közösségre, élő és működő kapcsolatokra, valóságos szeretetre. Remélem, hogy családjainkban mindezt meg is kapják.

Elakadtál?

Segítségre van szükséged?
http://www.youtube.com/watch?v=N_WBoeKybxc&feature=related

A mosoly ereje

Igaz és elondolkodtató:

Ha szól az Isten

Néha így imádkozunk: "Szólj Uram, mert hallja a te szolgád! Uram, vezess engem!" Miközben szánkkal kimondjuk e bűvös szavakat, szívünk legmélyén azt várjuk, hogy Isten az ígéreteit, áldásait fogja fülünkbe-szívünkbe suttogni és vezetése eredményeként eljutunk a magunk Kánaánjába.
Ábrahám szerette hallani Isten hangját, hiszen ez a hang vezette ki ősei földjéről, ez a szó adott számára reménységet arra nézve, hogy idős kora ellenére fia lesz, és ez a szó volt az, mely a jövő felől is szép ígéretet tett:  "számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; és mondta neki: Így lesz a te magod." (1Móz 15,5)
Ugyanakkor azt is megtanulta, hogy ez a szó néha nehezet kér tőle. Isten türelmet kért a közel száz éves embertől, noha nem volt még gyermeke; ez a szó pusztulást jelentett ki azokra a városokra, ahol unokaöccse, Lót és családja lakott; és ez a szó volt az, mely arra kérte, hogy ő és minden férfi metélkedjen körül.
Minden kérések legnehezebbje azonban még váratott magára. Ábrahám talán már a 140. életévéhez közeledik, amikor ezt hallja: "Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közül egyen, amelyet mondok neked." (1Móz 22,2)
Ma milyen kijelentéseket várunk Istentől? Felkészültünk arra, hogy most nem adni, hanem kérni fog tőlünk? Készek vagyunk átadni azt, ami annyira a szívünkhöz nőtt? Elfogadjuk, ha nem Kánaánba, hanem Mórija földjére küld? Készek vagyunk olyan terheket is magunkra venni, ami másokkal megoszthatatlan, ami csak a mienk?

Lehet, hogy nehéz útjaink végén nem tejjel és mézzel folyó föld vár ránk, lehet, hogy beleremegünk az isteni akarat terhébe, de ha az Ábraháméhoz hasonló szívvel mondunk áment Isten kéréseire, talán ezt a mennyei hangot is meghalljuk: "most már tudom, hogy istenfélő vagy" (1Móz 22,12). Márpedig ha ezt tudja rólunk az Isten, az maga az élet, az üdvösség.

A túl sok sms ronthatja a tinik egészségét

Egy új tanulmány szerint a tizenéveseknél a túlzott SMS írás és a közösségi oldalak túlzásba vitt használata miatt nagyobb a valószínűsége annak, hogy egészségtelen viselkedést tanúsítanak, mint például a dohányzás, ivás, drogozás.Amerikai kutatók 4257 középiskolás diákot kérdeztek meg az egyéni net- és a mobiltelefon-használatukról. Azok a tinik, akik 120 vagy annál több üzenetet írnak meg egy tanítási nap alatt, azokat „hiper SMS-ezőknek” nevezzük.EZekre a tinikre a következőek jellemzőek:

-  62 százalékkal nagyobb valószínűséggel próbálják ki a dohányzást.
-  79 százalékkal nagyobb valószínűséggel fogyasztanak alkoholt.
-  69 százalékkal nagyobb valószínűséggel lesznek mértéktelen alkoholfogyasztók.
-  84 százalékkal nagyobb valószínűséggel nyúlnak kábítószerhez.
-  94 százalékkal nagyobb valószínűséggel keverednek verekedésbe.
-  69 százalékkal nagyobb valószínűséggel élnek korai nemi életet.
-  60 százalékkal nagyobb valószínűséggel cserélik a partnerűket.

A megkérdezettek 11,5 százaléka tölt három vagy annál több órát a telefonjával vagy a számítógépével, ami más fontosabb dologról vonhatja el a figyelmet és az időt. Ha sok időt töltesz SMS írással vagy a társadalmi oldalak böngészésével, nagyobb az esélyed az elhízásra, mivel nem mozogsz, csak ülsz a géped előtt.

Tudom, nem lehet egykönnyen abbahagyni a szörfözést ezért a fiatalok rendszertelenül esznek, így felléphet étkezési zavar, ebből adódó betegségek, amiért hiányozni fognak az iskolában. Éjszakába is nyúlhat a netezés, ezért nem alszanak a koruknak megfelelően 8,5- 9,5 órát, és fáradtak lesznek másnap. Az ilyen fiatalokra jellemző lehet a depresszió, a befelé fordulás és nőhet ezek miatt az öngyilkosságra való hajlam. Ezért kérlek, hogy csak óvatosan azzal az SMS- sel, meg közösségi oldalakkal. Ha valahol ilyet tapasztalsz, próbálj meg beszélni az illetővel vagy a szüleivel. A tanulmány eredménye ébresztő a szülök felé is. A szülők kísérjék figyelemmel gyerekeik viselkedését és ha úgy látják, hogy csemetéik túl sokat neteznek, akkor az arra szánt időt korlátozzák le.

(Forrás: kamaszpanasz.hu)

Kit zavar a kereszt?

Vizsgálat folyik a Nagy-Britanniában élő és dolgozó Colni Atkinson ellen, mert az általa vezetett céges kisteherautóban keresztet rakott ki. A sofőr 15 éve dolgozik a Wakefield District Housing-nál, és ahogy a Christian Legal Centre jogvédő hivatalnak fogalmazott, folyamatosan óriási nyomás alatt volt a műszerfalra tett jelkép miatt. A WDH szerint a kereszt bántja, sérti és kellemetlenül érinti azokat, akik nem keresztények. „Sokkolt és meglepett ez az ügy. Az a kereszt mindig is ott volt a kisteherautóban. Ez az én személyes hitem szimbóluma. Nem erőszakos, nem sértő. Egyáltalán nem hivalkodó, nem feltűnő, és nem törvénysértő” – reagált a sofőr az eljárásra, aki az ismételt felszólításokra sem távolította el a keresztet. „A kereszt nem más, mint Isten szeretetének szimbóluma az emberek felé. Nem szabad tőle zavarba jönnünk” – mondta el az Atkinson védelmét ingyenesen ellátó Paul Diamond, emberi jogokkal foglalkozó ügyvéd. „Ha egy egész történelme során keresztény országban az állampolgár nem vállalhatja fel keresztény identitását, akkor mélyen el kell gondolkodnunk arról, hogy a brit polgárok valóban ezt akarják? Ilyen országban élni?” – tette fel a kérdés a jogvédő hivatal képviselője.
A teljes cikk elolvasható itt: www.mindennapi.hu

Stohl és a tinik

Valamivel több mint egy éve súlyos sérülésekkel járó közúti balesetet okozott az ismert színész, médiaszemélyiség, Stohl András. A vizsgálatok kiderítették, hogy mielőtt kormányt ragadott volna, alkoholt és kábítószert is fogyasztott. Stohl András most  a gimnáziumokat járja és saját történetével próbálja elrettenteni az ifjúságot az alkohol és a drog fogyasztásától. Ez utóbbi mondat azonban nem teljesen igaz. Stohl szerint ugyanis alkoholt és drogot lehet fogyasztani, de utána ne üljünk autóba. Amikor ezt olvastam, elgondolkodtam: vajon tényleg ilyen oktatásra van szüksége a mai fiatalságnak? Komolyan gondolják a tanárok és Stohl ügyvédei, hogy a tiniknek ilyen útmutatást kell adni: használd a szereket, csak azt válogasd meg, hogy hol? Sajnálom, hogy a drogokat és alkoholt fogyasztó ifjúság nem érzi, nem látja tettei következményét. Pedig erről kellene sokat beszélgetni velük, és nem csak az iskolákban, hanem otthon is. Stohl András kimaradt ezekből a beszélgetésekből. A korábban említett cikkben olvastam, hogy édesapja is súlyos szenvedélybeteg volt. Még halálos ágyán is az alkoholért könyörgött, amit ha máshogy már nem ment, cumisüveggel adagoltak neki. Szomorú. Remélem, hogy Stohl András, ez az egyébként tehetséges és családos fiatalember nem itt fog kikötni. 

Ezzel együtt elismerem, hogy óriási a nyomás a mai tiniken. Magyarországon minden ötödik tini kipróbált már valamilyen kábítószert, és ez az arány egyre csak romlik. Rengeteg a kísértés, a támadási felület. Erős lélek kell ahhoz, hogy nemet mondjanak, hogy nemet tudjanak mondani. Azért remélem, hogy a gimnazistákhoz nem csak Stohl András szavai jutnak el. 
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a következő tanévtől mi is bemegyünk a környék iskoláiba Andrásétól eltérő, bibliai lelkületű üzenettel. Olyan emberekkel fogjuk járni az osztályokat, kiknek élete nem elrettentő, hanem követendő példa lehet. Remélem, hogy az üzenet célba fog jutni. 

Mindennapi kenyerünk

Néhány napja a nélkülözőkről írtam. Az alábbi videó is erről szól. Akinek érzékeny a gyomra, kérem ne nézze meg. Viszont a látottak után talán jobban tudjuk majd értékelni a terített asztalt. Íme a 2006-os Berlini Filmszemle legnépszerűbb rövidfilmje:

Mit hoztunk otthonról?

Az 1Mózes 16,2-ben olvasom:

Hágár és Izmáel

"Monda azért Szárai Ábrámnak: Ímé az Úr bezárolta az én méhemet, hogy ne szüljek: kérlek, menj be az én szolgálómhoz, talán az által megépülök; és engedett Ábrám a Szárai szavának."

Szinte felfoghatatlan számunkra ez a gondolkodásmód. Egy feleség, aki nem képes gyermeket szülni, arra kéri a férjét, hogy más nőnek nemzzen gyermeket. De ne ítéljünk elhamarkodottan. Sára - pontosabban ekkor még csak Szárai - nem ismerhette a Biblia kijelentését, mely szerint: "Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté." Viszont ismerte a szokásjogot. Otthon, Babilóniában az volt a szokás, hogy ha egy feleség nem tudott gyermeket adni férjének, a férj mellékfeleséget vehetett, akinek a születendő gyermekeit adoptálhatta. Egy szokás, amit Szárai magával hozott otthonról. Egy szokás, mely miatt mind a mai napig háborúság van. Egy szokás, mely gyakorlatilag mindenkinek az életét megkeserítette. Nekünk milyen szokásaink vannak? Mit hoztunk otthonról és a gyermekeink mit visznek itthonról? Vajon van bennünk annyi készség és akarat, hogy szokásainkat hozzáigazítsuk Isten kijelentéseihez? Érdemes ezeken elgondolkodni.

Értékes vagy

Egy mese nem csak gyerekeknek. Mindössze 10 perc:

http://vimeo.com/7263521

Rend és fegyelem

A keresztény ember előtt nem idegen a böjtölés gondolata. Én magam is úgy hiszem, hogy lelkileg, sőt még fizikailag is hasznos lehet az ember számára, ha bizonyos időre lemond az étkezésről, vagy egyes ételek fogyasztásáról. Más oldalon viszont tele vagyok kérdésekkel, kétségekkel.
Véleményem szerint a böjtölés egyik legfontosabb szerepe a fegyelemre való nevelésben van, illetve abban, hogy a lélek szükségeit előrébb helyezzem testem szükségeinél. Ennél a pontnál jelentkezik az én dilemmám.
Fegyelem; ez az, ami hiányzik. A mai ember élete nem erről szól. Nem szeretjük magunkat fegyelmezni. Arra képesek vagyunk, hogy pár napra lemondjunk az étkezésről, de ha leteltek ezek a napok, duplán bepótoljuk a kiesett kalóriákat. Számomra szimpatikus volt a katolikus egyház nagyböjti felhívása. Eszerint azt kérték, hogy a negyven nap alatt csak naponta háromszor étkezzen az ember, de csak egyszer lakjon jól. Ennek betartása fegyelmezettséget kívánt. Ezzel szemben mi azt szoktuk meg, hogy akkor eszünk amikor akarunk, és azt, amit megkívánunk. Bemegyünk egy üzletbe és - bocsánat a kifejezésért - csorog a nyálunk, mert egyik termék kívánatosabb mint a másik (legalább ilyenkor gondoljunk bele, hogy mit érezhetett Éva az Éden-kertben a tiltott fa előtt). Az már nem is érdekel, hogy mennyi benne a kalória, vagy a káros anyagok, de az sem, hogy mennyibe kerül. Győz a kívánság, mert hiányzik a fegyelem.
Istentiszteleteket nem lehet elkezdeni időben, mert nincs fegyelem. Fut a lakás, mert nincs fegyelem. Vannak, akik elszegényednek, mert ha van pénzük, akkor veszik ami vehető, ha nincs, akkor meg panaszkodnak. Egyszerűen nem jutnak el a józsefi bölcsességig, miszerint a bőség idején spórolok, hogy legyen betevő falatom a szükség idején is. Ha böjtről beszélünk, ezeket is meg kell említeni.

Magyarországon a 30-39 éves férfi lakosság 57,3%-a túlsúlyos. Miért? Ennek nyilván sok oka lehet és nem akarom bántani azokat, akik hormonális, vagy egyéb okokból viselik a plusz kilókat. Viszont az is igaz, hogy akkor eszünk amikor kedvünk van, azt eszünk amit megkívánunk és annyit amennyi belénk fér. A hagyományos reggeli-ebéd-vacsora triumvirátus már a múlté. Nincs rá időnk - szoktuk hallani. De ez is a fegyelmezetlenség jele! A mai tinédzser korosztály 5-8 órát ül a tévékészülékek előtt. Arra van idő? És akkor még nem is említettem az internet előtt eltöltött órákat. Milyen felnőtt lesz ezekből a fiatalokból? Már most nem érnek be az iskolába, mert nem tudnak felébredni. Szerintem én sem tudnék fél hétkor kelni, ha hajnali kettőkor még az interneten játszanék. Aztán valahogy elvégzik a sulit és elmennek dolgozni. Mennek, ha kedvük lesz, meg ha nem kell túl korán kelni. Tegnap néztem egy munkás brigádot. Vezetékeket fektettek le a földbe. Nyolcan álltak az árok körül. Ketten temették be az árkot, a többi meg nézte. Tavaly nyáron közmunkásokat vezényeltek az utcánkba (hat felnőtt embert), hogy tisztítsák ki az árkokat. Egy hónapig takarítottak egy olyan utcában, ahol egy-egy oldalon talán tíz ház van. Nem akarok túlzásokba esni, de egyedül egy hét alatt végeztem volna. Mire felértek az utca tetejére, az utca alján ismét gazosak voltak az árkok. Vajon jobb lesz a jövő?
Mindent készen kapunk, nem szeretünk izzadni. A tévé hirdeti, hogy vedd meg ezt az elemes kütyüt, használd napi öt percen át és olyan feszes hasizmod lesz, mintha rajzolták volna. Sokan pedig megveszik, mert izzadság nélkül érhetik el az álmaikat. Aztán ott vannak azok a fiatalasszonyok, akik azt sem tudják, hogy kellene bekapcsolni a tűzhelyt. Félreértés ne essék, ez nem csak az ő hibájuk. Ilyen világban nőttek fel. A mai tinik, huszonévesek már azt tanulták, hogy ha éhes vagy, menj a McDonald’s-ba, vagy vegyél valamilyen mikrózható, előre elkészített ennivalót. Ma már nem trendi másfél órákat a tűzhely előtt szenvedni. Ilyen a világ. Mindent megkaphatsz most azonnal, izzadság nélkül. Ezen a magam részéről túl is lépnék, viszont ez a szemlélet beköltözik a gyülekezetekbe is. Mert ott sem akarunk izzadni. Nem akarunk megdolgozni a lelki eredményekért, hanem ölbe tett kézzel várjuk azokat. Esetleg egy-két böjtös nap belefér a "hitkeretünkbe", de az, hogy az egész életvitelem fegyelmezett legyen... 
David Wilkerson a tegnap feltett videóban arról beszél, hogy eltűnt a gyötrődés, a szenvedés. Egyetértek vele. Esetleg egy-két hétig komolyan veszünk bizonyos dolgokat, de az, hogy átrendezzük az életünket... Pedig nagy szükségünk lenne a fegyelemre a hitéletünkben épp úgy, mint másutt.

Még ősszel meghívtak egy hálaadó istentiszteletre. Az ebédnél velem szemben ült valaki, aki egykettőre belapátolta a gulyást. Miután végzett, valahogy így kért elnézést: "Ne haragudj, hogy ilyen gyorsan ettem, de a katonaságnál ezt nevelték belém". Mondta ezt egy ötvenes éveiben járó férfi. Legalább harminc éve leszerelt a katonaságtól, ahol mindössze másfél évet töltött, de az ott tanultak meghatározták az életét. Kortársainak nem idegen, hogy felmossanak, szögletesre hajtogassák a ruhát és három perc alatt lezuhanyozzanak. Talán már tíz éve is annak, hogy megszűnt a sorkatonai szolgálat. Ki fogja a mai fiatalokat fegyelemre és rendre tanítani? Óriási lett a családok szerepe. A családoké, melyek sok esetben megcsonkultak. Szegény, egyedül maradt anyukák teszik, amit a legsürgősebbnek tartanak, de erejükből nem futja mindenre. Itt jelenik meg a keresztény ember és a gyülekezet szerepe; segítsünk, ahol csak lehet.
A böjtölésünk, ha bibliai módon gondolkodunk, titokban marad. Ugyanis nem azért végezzük, hogy az emberek rólunk beszéljenek. Viszont ha életünk minden területére alkalmazzuk a böjtöt, ha megtanulunk fegyelmezett módon élni, akkor annak lesz üzenete a környezetünk felé. Azt hiszem, hogy Krisztust ilyen módon is lehet, sőt kell képviselnünk.

David Wilkerson utolsó prédikációja

Csak néhány perc. Érdemes megnézni.
David Wilkerson utolsó prédikációjának egy részlete:

http://www.youtube.com/watch?v=CAJaqDr2KVg

Aki mindent elért

A megalázott Nabukodonozor

A férfi, aki láthatóan mindent elért - így jellemzi az AFP francia hírügynökség Dominique Strauss-Kahnt, az IMF-vezérigazgatóját. A bajok egyébként ilyenkor szoktak jelentkezni, amikor az ember nyeregben érzi magát. Gondoljunk Nabukodonozorra. Saját magát látta visszatükröződni egész birodalmában. Számára minden épület, minden kő saját kezének erejéről, bölcsességéről tanúskodott. Mindent elért, de hirtelen mindent el is veszített.

Újabb példa Dávid esete. Izrael hős harcosa ő, aki már fiatal korában felhívja magára a figyelmet Góliát legyőzésével. Tudja, hogy a győzelem Istennek köszönhető. Egyik csata jön a másik után, de Dávid verhetetlen. Aztán Saul meghal, belőle pedig király lesz. Egy idő után emberei félteni kezdik, ezért arra kérik, ne menjen velük a csatákba, majd ők megharcolják a harcokat. Ekkor, a siker csúcsán, a gazdag, elismert király unalmában felmegy palotája tetejére. Ki tudja hány szűz lány volt az országban. Kedvére válogathatott volna közülük, vagy a főemberek leányai közül, de neki a másé kellett. Az Isten szíve szerinti ember most elfelejti Istent és parancsát, mely szerint: ne kívánd a te felebarátod feleségét... Aki eddig mindent elért amit kigondolt, most veszít. Paráználkodik, gyilkol, és ezzel elindul a lavina. Saját családjában gyilkosságok történnek, fia ellene fordul és kicsúszik kezei közül az irányítás. Mindenkinek vigyáznia kell, de akik magasan járnak, nekik még inkább. 

Dávid és a fürdőző Betsabé

Vasárnap Heródesről prédikáltam, akinek azt mondja Bemerítő János: nem szabad testvéred feleségével élned. Igen, vannak dolgok, amit egy király sem tehet meg, amit egy királynak sem szabad. Úgy fest, hogy Dominique Strauss-Kahn ezt nem tudta, mint ahogy Heródes sem. Sok ember él ma is úgy, mint a Korintusiak: mindent szabad nekem. Ez bukáshoz vezet. Tele van világunk ilyen bukott emberekkel. Ha igaz, amit az IMF vezérről mondanak, az komoly figyelmeztető jel a számunkra is. Egy ember, aki láthatóan mindent elért, nem volt elégedett. Neki még több kellett. Nem volt elég, hogy felesége és négy gyermeke van, gazdag, luxusszállodákban lakik, vezérigazgató, és hamarosan úgy mutatták volna be, mint a francia elnökválasztás egyik esélyes indulóját. Neki több kellett. Neki a másé kellett. Vajon mi elégedettek vagyunk? Olyan hamar zúgolódunk körülményeink, helyzetünk miatt. Olyan hamar elfelejtjük, hogy házastársunk, gyermekeink nekünk adott kincsek, kiket Isten bízott ránk, ezért hálát kell adni értük. Hány és hány olyan embert ismerek én magam is, akik örökké csak zúgnak a házastársuk miatt. Valaki egyszer azt mondta nekem: "A feleségemmel örökké csak a baj volt. Nem szerettem igazán. Aztán egy partin megismerkedtem az egyik munkatársam feleségével. Magamban úgy imádkoztam, hogy Istenem, bárcsak ő lehetne az én feleségem! Isten azzal büntetett, hogy meghallgatta a kérésemet." Ha Istennek fontos volt kimondania, hogy ne kívánd a másét, hogy tartsd tiszteletben az általa felállított határokat, és így a felebarátod köré vont határokat is, akkor ennek nyilván oka volt. Ha én lerontom felebarátom határait (5Móz 27,17), lehetőséget adok a Sátánnak arra, hogy ő is átlépje az én határaimat lopás, gyilkolás és pusztítás szándékával. Ellenkező esetben megáll a határnál, mert Isten védelme alatt állunk! Gondoljunk bele abba, hogy Jób esetében is mennyire szenved; nem tudott belépni Jób életébe, nem tudta átlépni a határait, mert Isten védelmezte: "Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön". Ebben a védelemben csak akkor részesülhetünk, ha nem kívánjuk a másét. Ha ezt elfeledve a szomszéd javaira fáj a fogam, a Sátán gondoskodni fog arról, hogy valaki az én javaimra vessen szemet!
Sajnálom Dominique Strauss-Kahnt. Sajnálom, mert többet veszített annál, mint amiről a média hírt tud adni. Legfőképpen akkor fogom sajnálni, ha ez a megalázott állapot sem téríti észhez és Nabukodonozorként a nyomorból nem tekint fel az égre és nem tart bűnbánatot. Viszont ha megalázza magát Isten és emberek előtt, még ő is elmondhatja ezt az őszinte imát: "Jó nekem, hogy megaláztál, azért, hogy megtanuljam a te rendeléseidet." (Zsolt 119,71)

Minden ötödik másodpercben

Sajnos a szolgáltató hibája miatt a tegnapi bejegyzés eltűnt, ezért megpróbálom újra leírni, ami tegnap szíven ütött. Egy cikkben ezt olvastam:
"Az emberi fogyasztásra termelt élelmiszerek egyharmada végzi a szemétben, áll egy nemrég publikált jelentésben, amit az ENSZ élelmezési problémákkal foglalkozó osztálya készített."
Hogy pontosan mit jelent ez? Azt, hogy évente 1,3 milliárd tonna élelmiszer végzi a szemétdombon. Egy másik megközelítés szerint: "A jelentés egyik legmellbevágóbb adata szerint a leggazdagabb országok évente annyi ételt dobnak a szemétbe (222 millió tonnát), amennyi Afrika szubszaharai részének egész éves élelmiszerfelhasználása." Megdöbbentő. Ez az óriási mennyiség azonban nem csak a háztartások pazarlása miatt lesz az enyészeté. A jelenlegi törvények ugyanis nem teszik lehetővé, hogy az áruházláncok jótékonykodjanak a nyakukon maradt élelmiszerekkel. Inkább tonnaszám semmisítik meg az ennivalót, mintsem kockáztassanak egy pert, ha valaki megbetegszik a tőlük kapott jó, de a szavatossági idő végéhez közeledő termékeiktől. Szomorú. Ami még szomorúbbá teszi ezt a történetet, az a következő. Körülbelül egy milliárd ember éhezik a világon úgy, hogy Földünk lakossága folyamatosan növekszik. A növekedés a legelmaradottabb területeken a legmeredekebb. Már most is évente 6 millió, vagyis naponta 17 ezer gyermek hal éhen. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik másodpercben valahol meghal egy gyermek, mert nincs mit ennie. Ezért fájó ez a több mint egymilliárd tonna kidobott élelmiszer, mert egyébként meg lenne a helye.

Minden ötödik másodpercben valahol éhen hal egy gyermek

Ennek a hírnek azonban egyéb üzenete is van. Máté evangéliuma első látásra ellentmondásos üzenetet fogalmaz meg. A 24. rész 7. versében ezt olvassuk: "Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé." A 37. verstől kezdődően viszont ezt olvassuk: "Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is."
Vagyis az egyik helyen éhezésről, a másik helyen evés-ivásról beszél. Melyik az igaz? A fenti számok arról beszélnek, hogy mindegyik. Az ember önzése oda vezetett, hogy miközben a világ gazdagabb részein a gyerekek csokikat esznek, energia italokat isznak és zsemlével fociznak, addig másutt ugyanekkora gyerekek éhen halnak. Nálunk, nyugaton már a Miatyánkot sem tudják a fiatalok. Ha tudnák, akkor azt is tudnák, hogy a mindennapi kenyér Isten ajándéka, amiért hálát kell adni és amit nagyon-nagyon meg kell becsülni. Erre az igazságra a saját gyermekeim figyelmét is sűrűn felhívom, de nem igen tudják, hogy miről beszélek, mert ha nincs kenyér, akkor elmegyünk a boltba és megvesszük. Ha koszosak vagyunk, odaállunk a zuhany alá és lezuhanyzunk; ivóvíz minőségű vízzel, miközben Afrikában kilométereket gyalogolnak, hogy inni tudjanak! Az én felelősségem, hogy gyermekeim figyelmét felhívjam erre és kincsnek tekintsék azt, ami nekik adatott. De nem csak ezt kell megtanítani, hanem azt is, hogy a nekik adott kincseket ne tekintsék zsákmánynak, hanem tanulják azt megosztani. Nem könnyű feladat ez egy olyan világban, ahol a második osztályos Filemonnak minden osztálytársa rendelkezik már mobiltelefonnal. Az mp lejátszók, e-bookok és laptopok világában nem könnyű a mindennapi kenyér felé irányítani a figyelmet, de nem szabad feladni a küzdelmet. Sőt! A Miatyánkot talán szabad egy kicsit másként is imádkozni, valahogy így: A mindennapi kenyerüket add meg nekik ma... Ezzel az egy mondattal egymilliárd embert foglalhatunk imáinkba. Hallgasson meg minket a Mindenható, de ha meghalljuk egy-egy éhező segélykiáltását, akkor mi is legyünk imameghallgató keresztények.

Egy pokoljárás kritikája

Tegnap kaptam egy videó linket. Íme:  http://keresztenyfilmek.com/bizonysagok/384-angelica-zambrano-a-menny-kiralysaga-es-a-pokol-.html
Habár hosszú, a tanulságai miatt érdemes megnézni. Egy 18 éves leányzó mesél arról, hogy járt a mennyben és a pokolban, és arról, hogy ott miket látott. Mivel számos hasonló anyag kering az interneten, és mivel tele vagyok ellenérzésekkel az ilyen jellegű dolgokkal kapcsolatban (habár karizmatikus embernek tartom magam), úgy gondoltam, hogy néhány pontban megfogalmazom véleményemet a videóval összefüggésben, hátha másnak is segítségére lesz.
Először a történet. Egy olyan 18 éves lányt látunk a felvételen, aki végig szélesre húzott szájjal, mosolyogva, meglehetősen gyors beszéddel mondja el átéléseit. Saját bevallása szerint még korábban megtért, de elhagyta az Úr útját, és ha jól emlékszem, akkor 17 évesen kezdte igazán komolyan venni a Krisztus-követést. Saját és édesanyja állítása szerint (aki szintén beszél a videón) egy nap délután 4 órakor meghalt. Ha jól értettem, a halál pillanatában csak ő és édesanyja volt a házban. Csak 23 órával később "támadt fel". Ezalatt találkozott a Szentlélekkel, angyalokkal, és Jézussal, aki kézen fogta és bemutatta neki a poklot és a mennyet. A pokolban Michael Jacksont, de II. János Pál pápát is látta, valamint egy 8 éves szófogadatlan gyereket. Az ifjú hölgy jelenleg nagy nyilvánosság előtt beszél átéléséről.
Miért vagyok szkeptikus? Azt hiszem, hogy az ilyen beszámolókat, de az egyéb jellegű próféciákat, kijelentéseket is egy egészséges kételkedéssel kell fogadni. A Biblia ugyanis arra tanít bennünket, hogy mindent vizsgáljunk meg. Ha ezt elmulasztjuk, akkor olyanná válhatunk, mint akikről Júdás apostol beszél: "szelektől hányt-vetett fellegek". Vallom, hogy ha valami az Istentől ered, akkor az kiállja a vizsgálódás próbáját. Ezért veszem a bátorságot arra, hogy valakinek az átélését kritizáljam és felhívjam a figyelmet annak egészségtelen részeire.
A hölgy szándéka jónak mondható: el akarja mondani mindenkinek, hogy van menny és pokol, és hogy az emberek higgyenek az Úr Jézusban. Dicséretes szándék, de már ez sem bibliai. Gondoljunk a gazdag és Lázár történetére. Nem azért könyörgött a gazdag, hogy Lázár hadd jöjjön vissza bizonyságot tenni a pokol létezéséről? Mi volt erre Ábrahám válasza? "Vannak Mózeseik és prófétáik, hallgassák azokat" Megváltozott volna a mennyeiek álláspontja az eltelt kétezer év alatt? Nem gondolom. Ezért vagyok szkeptikus, amikor emberek azzal állnak a hallgatók elé, hogy ők voltak a pokolban (megjegyzem, hogy Lázár nem lépett arra a területre a példázat szerint, ahol a gazdag volt; a nagy közbevetés mindvégig megmaradt közöttük) és visszajöttek, hogy arról beszéljenek. Ha így történne, Isten azt ismerné el, hogy az Ő igéje önmagában nem elég erős, szükség van arra, hogy mások attól függetlenül is beszéljenek bizonyos igazságokról. A példázatban Jézus épp arra hívja fel a figyelmet, hogy az ember minden ismeret birtokában van, és nincs szükség a halált átélt emberek bizonyságaira; elegek a Mózesek és a próféták.
A másik, ami miatt hitetlenkedem, hogy ezekről a komoly dolgokról egy 18 éves lány beszél, akinek semmi múltja, illetve ami van, az is a kicsapongásokról szól. Alig egy éve követi az Urat. Vajon el lehet képzelni, hogy ilyen komoly üzenetet egy ennyire zöldfülűre, mások előtt ismeretlen, hiteltelen személyre bíz? Jánosra mielőtt rábízza a patmoszi látomásokat, átvezette ezernyi megpróbáltatáson. Az az ember megjárta a hatóságokat, a forró olajat, és most is száműzetésben van. ELmúlt 90 éves, és nagy tekintélynek örvend az egyházban. Jézus tudta, hogy Jánosnak van hitele, ezért amit rajta keresztül fog üzenni, arra oda is fognak figyelni az emberek. Ha Billy Graham, vagy David Wilkerson mondott valamit, volt hitele azoknak a szavaknak. Mennyi hitele van egy 18 éves leányzónak? Egyébként nagyon kíváncsi lennék arra, hogy 5-10 év múlva hogy él az ifjú hölgy.
A leányzó látta a Szentlelket, akit egy úriemberként mutat be, aki sarut is visel. A Szentlélek emberi ábrázolásával sehol nem találkozunk a Szentírásban. Vannak külső megnyilvánulások (tűz, galamb), de ezek csak a Szentlélek jelenlétét jelzik; nem a galamb, vagy a tűz volt a Szentlélek! Ebben az elbeszélésben mégis emberi alakban, és Istentől függetlenül mozgó, tevékenykedő valakiként látjuk.
Beszéljünk a pokolról is, ahol rengeteg embert látott látnokunk. Egy gond van ezzel: ez sem bibliai. A Biblia szerint: "Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk." (1Thes 4,15-17) Vagyis mielőtt az emberek elfoglalnák végső otthonukat, jön a feltámadás. Ráadásul a végső lakóhely elfoglalása a fenti igék alapján is egyértelmű, hogy nem érkezési sorrendben történik. Először még jön az ítélet és sok egyéb dolog. Azt hisszük, hogy akik meghaltak, alszanak, és velük együtt fogunk az Úr elé menni a feltámadás, illetve az elragadtatás által. Így a pokol sem az a hely, ahova már most is egymás után potyognak az emberek. A Biblia szerint (Jel 20,13-14) a második halál előtt az emberek megítéltetnek és csak ezt követően kerülhetnek a második halál helyére. De még nem történt meg ez az ítélettétel! Akkor hogy láthatta, hogy a pokolban van pl. János Pál pápa? Azért - mondja ő - mert bálványimádó. Persze akkor az összes katolikusnak ott a helye, és ezzel a kijelentéssel több mint 1 milliárd embert be is tettünk a pokolba. Ehhez hozzáadva a muzulmánokat, ateistákat, hindukat és egyebeket, tényleg nagynak tűnik a baj, és felvetődik a kérdés, hogy miért is kellett akkor Krisztusnak meghalnia. Azt hiszem, hogy az ifjú leányzó nagyon leegyszerűsített olyan dolgokat, melyek annyira összetettek, hogy jobb lenne nem is beszélni róluk; nincs ugyanis kellő rálátásunk.
Látott a pokolban egy 8 éves gyereket is, mert szófogadatlan volt és pokemonos meséket nézett. Ez alapján elég sok gyerek fog kikötni a pokolban. Vajon Isten tényleg a pokolba küldené ezért a gyerekeket? Ha rajtam múlna, nem a gyereket küldeném oda, hanem a szüleit. Egy gyerek még nem tud különbséget tenni jó és rossz között, jobb és bal keze között. Isten pont ezért könyörült meg Ninivén Jónás könyve szerint (Jón 4,11), mert tudatlanok voltak. Ezzel érvelt Jónással szemben a védőbeszédében. Most meg pokolba küldözgeti a tudatlan, kiforrott identitással nem rendelkező gyerekeket? Ezt nem tudom elfogadni a Biblia alapján.
Érdekes, hogy csak a látomása legvégén beszél Jézus sebeiről, jóllehet előtte Jézus kezét fogta. Ráadásul azt állítja, hogy ezek a sebek majd egyszer el fognak tűnni Jézusról. Vajon ennek milyen bibliai alapja lenne? Ezeknek a sebeknek köszönhetjük a megváltásunkat. Ezekért a sebekért imádjuk örökkön örökké az Urat. Miért tűnnének el?
Sok mindent felsorolhatnék még, de borzasztó hosszú lennék. Viszont feltűnt még valami. Angelika (talán így hívják a hölgyet) végig mosolyogva beszél. Ha jártam volna a pokolban és egy csomó szörnyűségnek szemtanúja lettem volna, szerintem nem lett volna kedvem mosolyogni. Legalább két olyan könyv eszembe jut, melyekben a szerzők a Krisztusért átélt szenvedéseikről beszélnek. Mindegyikben van egy olyan szakasz, ahol a szerzők azt írják, hogy a többi gyötrelemről nem írnak, mert több évtized távlatából is beleborzonganak, ha rá gondolnak. Ez a leányzó pedig mosolyogva beszél arról, hogy a pokolban látta a dédmamáját, meg a 8 éves gyereket, meg a pápát és sokakat. Ez több mint furcsa. Aztán az is furcsa, hogy amikor meghal, délután négy órakor, csak az anyja van vele. Tudta, hogy 16 órakor fog beállni a halál, mert ezt egy Isten embere kijelentette. Előtte ott voltak a házban többen is abból a gyülekezetből, ahova járt. Miért mentek el 16 óra előtt? Engem már csak a kíváncsiság is ott tartott volna! De az apja sem volt ott, aki nem is szólal meg a riportban. Ha tudom, hogy a lányom 16 órakor meg fog halni, akkor minimum szabadságot kérek arra a napra. Vagy rosszul gondolom? És ha már meghalt, miért nem hívták az orvost? Ha így tesznek, most lenne a kezükben egy halotti anyakönyvi kivonat, vagy valami ehhez hasonló, mellyel be lehetne reteszelni a hozzám hasonló kétkedők száját. Furcsa, furcsa, furcsa.
Azért tartom veszélyesnek az ilyen videókat, mert nyitottá válhatunk arra, hogy a Biblián kívül is hitelesnek fogadjunk el egyéb forrásokat. Legyen elég az, amit a Biblia kijelent. Talán nem véletlen, hogy a Szentírás nem vezet be minket a pokol gyötrelmeinek a mélységeibe. Amit viszont elmond, az pont elég arra, hogy megtudjuk: van menny és van pokol is. Mi a feladatunk? Higgyünk Jézus Krisztusban, és hallgassuk a mai Mózeseket és prófétákat.

A "rámszorulók" és én

Még evésre sem volt alkalmas idejük - mondja a Biblia az 5000 ember megvendégelését felvezető szakaszban a Márk evangéliumában. A tanítványok éhesek voltak, és ezt Jézus is jól tudta. Egyébként nem is olyan természetes ez a fajta együttérzés. Hány és hány olyan ember él körülöttünk (vagy talán mi magunk is ilyenek vagyunk?) akik úgy gondolkodnak: ha én bírom, neked is bírnod kell. Jézus ennél megértőbb. Viszont mégis elmaradt a nyugodt ebéd, mert az emberek felismerték őket és újra sokaság volt körülöttük.
Pál apostol azt tanítja, hogy ne a magunk hasznát nézzük, hanem a másokét (Filippi 2,4). Jézus esetében ez azt jelentette, hogy kész volt a legalapvetőbb szükségletéről, az evésről is lemondani akkor, amikor nagyobb szükséggel találta szemben magát. De létezik nagyobb szükséglet az éhségnél? Nem, kivéve, ha a lélek éhezik. Ezért szánta meg Jézus ezt a sokaságot.
Mi akkor szoktunk megszánni egy embert, ha a testi szükségét felfedezzük. Egy csonka kéregető, egy özvegyen maradt fiatalasszony, egy elárvult gyermek - összeszorul az ember szíve. És ennyi. Nem tudunk velük mit kezdeni. Ugyanis elgondolkodunk azon, hogy mit tehetnénk, és nincs ötletünk. A csonka kéregetőnek még csak-csak odahajítunk egy százast, de mit kezdjünk az özveggyel és az árvával? Pedig megtanulhatnánk Jézustól, hogy soha nem a fizikai szükség a legnagyobb. Mert láttam én már Istent dicsőítő végtagok nélküli leprást, és mosolygó özvegyet is. Ugyanis nem csak a száj szól a szív teljességéből, hanem az arc minden rezdülése, a kéz és a szemek minden mozdulása is onnan van irányítva. Ezért lenne szüksége minden embernek arra, hogy Jézussal a szívében éljen - akár özvegyen és csonkán is! Az, hogy a lelki szükségek betöltésén túl még fizikai áldásokat is kapunk, csak ráadás.
Ezt a ráadást ez az 5000 is megkapta. Öt kenyeret és két halat vittek oda Jézusnak a tanítványok. Talán éppen azok a kenyerek és halak voltak ezek, amiket magányukban meg akartak enni. Talán nekem is pont abból kell valamit megosztanom, ami már lajstromba lett szedve, ami máshova lett szánva. De Jézusnak nem hazudhatunk, ha megkérdezi: "Hány kenyeretek van"? Vagy a hamis sáfárhoz hasonlóan száz helyett csak nyolcvanat mondunk (Lk 16,7)? Nem kifizetődő.
A tanítványok napja ezzel még nem ért véget. Vízre szálltak és egész éjszaka a szelekkel küzdöttek. Éhesek, fáradtak voltak, kiszolgáltak sok ezer embert, és ráadásként itt a vihar. Mi jöhet még? - szoktuk ilyen helyzetekben kérdezni. Rossz a kérdés. Helyesen így hangzik: ki jöhet még? Merthogy Jézus odajött hozzájuk a viharzó vizeken keresztül is. Vajon hozzánk ne érne oda? Ő is fáradt lehetett, meg éhes. Gondolkodhatott volna úgy, hogy ott alszik valahol a parton, és majd holnap megkeresi a tanítványokat, de nem csak a nyugodt evésről, hanem minden egyéb szükségéről is lemondott, mert látta, hogy valakik - egyszer az 5000 ember, másszor a viharral küzdő tanítványok - nagy szükségben vannak.
Mai feladatom: körül kell néznem, és észre kell vennem, kivel oszthatom meg az öt kenyeremet, vagy kinek van szüksége egy jó szóra, bátorításra. Remélem nem leszek vak.
Még valami. Szombaton a családdal elmentünk egy kicsit kirándulni. Ha cinikus akarok lenni, akkor azt mondom, hogy Darwin rokonait néztük meg. Valójában a veszprémi állatkertben voltunk. Szerintem a galapagos-szigeteki kaland óta semmit nem változtak. Ha mégis nagyobb a hasonlóság az ember és az állatvilág között, akkor az nem az állatok miatt van. A lényeg, hogy hazafelé bementünk egy boltba. Még le sem állítottam az autót, máris ott volt egy kéregető. A parkolóban egyébként négyen is voltak. Ketten egy beteg kisgyerek számára gyűjtöttek, ketten pedig hajléktalanok voltak. Természetesen az állatkert parkolójában is összefutottam egy "rámszorulóval". Hogy ki kinek ad, az mindenkinek a személyes harca. Amiről viszont meggyőződtem, hogy ha már egyszer adok, ne csak "ezüstöt és aranyat". Jézus először tanította az ötezret, aztán megetette őket. Úgy gondolom, hogy ha már valaki megszólít, akkor mindig legyen annyi időm, hogy elmondjam amivel megbízattam, és talán lesznek, akik ezt többre értékelik, mint a forintjaimat.

Ezek a mai fiatalok!

Az óvodában azzal fogadott a Naomi, hogy "ugye átmegyünk a játszótérre"? Az óvoda mellett van egy nagy játszótér, ahova ovi után át szoktunk vonulni, ha az idő és az időjárás is lehetővé teszi. Engedtem a "nyomásnak". A játszótéren elég sokan voltak. Míg a Naomi játszott, egy négytagú társaságot figyeltem. Kilógtak a sorból. 15-16 évesek lehettek sötét, jórészt fekete öltözetben. Ez nem is érdekelt volna, láttam már hasonlót. Szókészletük viszont minősíthetetlen volt. Egy pillanatig sem törődtek azzal, hogy 5-6 éves gyerekek játszanak körülöttük. Egy darabig harapdáltam a szám szélét, aztán rájuk szóltam: "Fiuk! Egy sereg kisgyerek van körülöttetek. Muszáj így beszélni?" Miközben mondtam a magamét, az egyik egy öngyújtót csapkodott annak a padnak a széléhez, ahol álltunk. A játszótéren belekerült homokot akarta kirázni belőle, ami nem akart sikerülni, ezért szózatom közben újra káromkodásra ragadtatta magát. A fülemnek kényes szót végül csak félig ejtette ki, mert hangomat felemelve nyomatékot adtam annak, hogy komolyan gondoltam, amit az imént mondtam. A fiuk egyébként nem vitatkoztak, talán azért sem, mert épp elmenőfélben voltak.
A jelenet után odajött egy anyuka, és megkérdezte, hogy szerintem célt ért-e mondandóm. Nem tudom - feleltem, mire ő: szerintem nem.
Igen, lehet, hogy igaza van az anyukának. De akkor nem lett volna bölcsebb dolog hallgatni? Nem. Szerintem így is túl sokat hallgatunk. Sok szülő már a saját gyerekének sem szól, mert "szóltam már ezerszer". Aztán felnőnek ezek a gyerekek, és számon kérik a szüleiket, hogy miért nem szóltak ezeregyedszer is; és igazuk lesz. Ezek a srácok pont ilyenek lehettek, olyanok, akiknek már nem szólnak otthon. Talán azért sem, mert az "otthon" mint olyan, nem is létezik a számukra. Mert milyen otthon az, ahol anyu és apu sosem elérhető, mert dolgozik? Nem azért, mert nem szeretnének otthon lenni, de a hiteleket törleszteni kell, ahhoz meg ugye pénz kell. Aztán ott vannak azok az otthonok, ahol csak anyu dolgozik, két ember helyett is, mert apu elment egy másik nővel. Aztán anyu keres egy másik aput, mert kettőnek mégis könnyebb, mint egynek, de őt nem lehet apunak szólítani, mert már van valaki, akit "leapuzok". Micsoda vívódások! Így nőnek fel gyerekek. Ilyen otthontalan otthonokban. Így kerül rájuk a fekete gönc, meg sok más furcsaság, de ki törődik ezzel? A hiteleket nyögő anyunak-apunak van éppen elég gondja e nélkül is.
Bekerülnek az iskolába, ahova muszájból is menni kell, mert különben nincs családi pótlék. Viszont az osztályfőnöktől az igazgatóig mindenkinek szúrják a szemét, mindenkitől a megjegyzéseket hallják. Egy darabig. Aztán jön a hallgatás, mert mindenki érzi a tehetetlenségét. Szóltunk, de nem volt foganatja - mondják sokan. Aztán ezek a szerencsétlenek belebotlanak egy magamfajta aktivistába, aki pár mondattal próbálja rendbe szedni őket. Persze, hogy nem sikerül, mert nem szavakat, ötleteket, vagy szigort és fenyítést kellene kapniuk újra meg újra, hanem szeretetet és törődést. Ez nem idealizmus, ez tény. Ehhez viszont idő kellene. Velük töltött, rájuk "pazarolt" idő.
Tudom, hogy már az öt éves lányomnak is mennyi kérdése van. Vajon nekik ne lenne? És van kinek feltenni ezeket a kérdéseket? Mindenesetre ebből a mai "beszólásomból" tanultam, mégpedig azt, hogy legközelebb is szólnom kell, de nem így. Mert nem csak azt kell célul kitűznöm, hogy a játszótéren ne legyen káromkodás, hanem azt is, hogy aki kínjában, tehetetlenségében így beszél, mert otthonról ezt kapta örökségül, kapjon valami mást, valami jobbat is. Késznek kell lennem arra, hogy valami olyat adjak az ilyen fekete ruhájú és talán lelkű gyerekeknek, melyen talán elgondolkodnak, vagy ami megérinti őket. Ez nem könnyű feladat, de ilyenkor örülök, hogy keresztény vagyok, mert a Biblia tele van erre vonatkozó ötletekkel. Azért imádkozom, hogy amikor legközelebb szózatra nyitom a számat, mindezeket tudjam szem előtt tartani, és szavaimon keresztül is tudjon megmutatkozni az a szeretet, melynek forrása Jézus Krisztus.

Mi is blogolunk

A korral haladni kell - szokták mondani. Hát haladjunk. Talán itt az ideje, hogy én is megpróbálkozzam az internetes naplóírással. Az ehhez szükséges témákat majd szállítják a gyerekek, kikből négy is van. A legnagyobbat Jonatánnak hívjuk, és hallgat is a nevére. 2000 szeptemberében született, jelenleg negyedik osztályos. Nem tudom, hogy az eddig eltelt 10 évében ő alakult többet, vagy mi. Egyszer majd megvitatjuk vele ezt a kérdést.
A második gyerek is fiú. Neve Filemon, ami azt jelenti: kedves. És valóban... Kicsit laza, ahogy mondani szokták, de mindent megteszünk azért, hogy szorítsunk rajta egy kicsit. Őszintén megvallva a beállításokon még dolgozni kell, ráadásul még csak most jön a java, ugyanis jelenleg 8 éves.
A fiúk után jöttek a lányok, először Naomi. Középső csoportos egy keresztény óvodában. Mosolya csábító, de azért próbálok ellenállni.
A legkisebbet Bítiának neveztük. Általában vissza szoktak kérdezni az emberek, amikor a nevét mondjuk. Hogy miért ez lett a neve? Több oka is van. Mindegyik gyereknév kiválasztásakor fontosnak tartottuk megnézni, hogy mit is jelentenek. Bítia azt jelenti: Isten lánya. Igyekszünk gyermekeinket istenfélő módon nevelni és örülünk, ha ez a nevükben is megjelenik.
Nem írtam még feleségemről, Zsanettről, pedig talán őt kellett volna először megemlíteni. 1998 óta vagyunk házasok. Egy csodálatra méltó, mosolygós, meleg szívű asszony, aki családi életünkhöz olyan alapot biztosít, melyre lehet építeni. Örülök, hogy mellettem áll, és annak is, hogy mellette állhatok.
Egyébként lelkész vagyok, immár 13. éve. Szolgálatunkat Kanadában kezdtük, most Várpalotán (Inota) vagyunk. A keresztény értékek és az azokhoz való ragaszkodás rendkívül fontos a számunkra. A Bibliát életünk olyan alapjának tartjuk, mely nélkül - véleményünk szerint - nem lehet boldog, kiegyensúlyozott és tartalmas életet élni. Azt hiszem, hogy a jövőbeli bejegyzéseimben sokszor előjönnek majd olyan meglátások, érvelések, melyek híven tükrözni fogják ebbéli látásomat.