Utolsó esély

Júdás történetét mindig megrendüléssel és értetlenséggel olvasom. Nehéz felfogni, hogy ő, aki éveket töltött Jézus közvetlen közelében, akin keresztül csodák történtek, aki a többi tanítványhoz hasonlóan hirdette az igét a városokban, falvakban, a Mester árulójává lett. Pedig ez történt. Tette ezt annak ellenére, hogy Jézus az utolsó pillanatig szeretettel bánt vele. Rábízta a pénzes zacskót, pedig Júdás újra meg újra kilopta abból az adományokat. Az utolsó vacsora alkalmával pedig az Úr előtte, a tolvaj előtt is térdet hajt, megmossa lábait, majd később a tálba mártott falatot is odaadja neki. Júdás az utolsó pillanatig esélyeket kapott, de azokkal nem tudott élni.
Ma is élnek ilyen emberek. Életük utolsó leheletéig esélyeket kapnak, de élni nem tudnak vele. Egy alkoholfüggővel beszélgettem, aki elmondta, hogy gyerekként szülei vitték a templomba, de ő a haverokat választotta, akik kocsmázni szerettek. Aztán később megnősült, gyerekei születtek, de házassága felbomlott, mert ő kocsmázni szeretett. Aztán a munkahelyéről is kirúgták, mert a kocsmát jobban szerette. Amikor beszélgettem vele - ez pár éve történt - megszántam, és a tél közepén kerestem neki ruhákat. Egy téli kabátot is adtam neki, amit addig én hordtam, de úgy láttam, hogy neki nagyobb szüksége van rá. A kabátot soha sem hordta. Két liter borért elcserélte. Ötvenes évei elején halt meg. Sok lehetőséget kapott, de nem tudott élni velük.
Mi is kapunk esélyeket. Talán ma is. Esélyt arra, hogy változzunk, hogy valakit jobban szeressünk mint tettük azt eddig, hogy elmondjunk egy bátorító szót, egy régóta kikívánkozó áldást, őszinte szavakat, egy "szeretlek"-et, vagy bocsánatot kérjünk azért, amiért már évekkel ezelőtt kellett volna. Használjuk ki a kínálkozó lehetőségeket, mert sosem lehet tudni, hogy holnap lesz-e esélyünk változni, jót tenni!

Évente 10 ezer tini terhesség

"Aki a sötétségben jár, nem tudja, hova megy" - mondta Jézus jeruzsálemi bevonulását követően a körülötte álló sokaságnak. A számok őt igazolják. Magyarországon évente 10 ezer tini esik teherbe (de pl. 2008-ban 12 ezer), körülbelül egymillió az alkoholisták száma és ezer házasságkötésre mintegy 600 válás jut. Hiába mondják, mondjuk, hogy családjainkkal törődni kell, hogy gyermekeinkre időt kell szánni ha nem szeretnénk, hogy később kisodródjon az életük, hogy a házasságok is veszélynek vannak kitéve, melyek ellen nem elegendő emberi eszközeinkkel harcolni; mintha süket fülekre találna a sok intelem.
Pár évvel ezelőtt szemtanúja voltam annak, amikor egy anyuka óvszert vásárolt a mellette álló kb. 15 éves lányának. Mivel én is a közelben voltam, hallottam a vásárlás közben elhangzó intelmeket is. Ebben merül ki az anyai-szülői felelősség? Normális dolog, hogy tini gyerekek szexuális életet élnek? Normális dolog, hogy mindezt szülői jóváhagyás mellett, talán épp a szülői házban teszik? Egy idézet: "Az Országos Egészségfejlesztési Intézet egy tavalyi felmérése szerint a 9. évfolyamos tanulók majdnem fele 14 éves kora előtt már kipróbálja a szexet. Ugyanakkor jelentős részük, a lányok 50, a fiúk 62 százaléka senkivel nem tudja megbeszélni a szexualitással kapcsolatos kérdéseit. Ezzel összefüggésben elgondolkodtató az is: 2010-ben 90.350 élve születésre 40.500 terhességmegszakítás jutott hazánkban, és ennek a 12 százalékát 19 évesnél fiatalabb lányokon végezték el." Ezek a tinik olyan döntéseket hoztak, hoznak, melyeknek nem látják a következményeit. Erre mondja Jézus: aki sötétségben jár, nem tudja, hova megy. Csak addig látnak, hogy milyen jó lesz azzal a fiúval/lánnyal, a többi nem érdekli őket. A pillanatnyi élvezetek felülírják a józanságot, megfontoltságot. Egyébként ma is volt egy óvszeres esetem. Az egyik üzletben fogkeféket keresgéltem a gyerekeknek. Egy öt fős fiúbanda ezalatt az óvszerek között válogatott. Talán nyolcadikosok lehettek, esetleg egy kicsivel idősebbek. Ők is sötétségben járnak. Nem tudják, hogy ezen az úton haladva hova jutnak. Nem egy olyan ismerősöm van, aki korábban falta a lányokat. Szinte minden hétre jutott egy újabb "szerelem". Aztán eljött az az idő, amikor a legények szerettek volna megállapodni valaki mellett, de nem sikerült. Tudok olyanokról is, akik meg is nősültek, gyermekük is született, de idővel előjött tini korukban begyakorolt ösztönük, és újabb csábításba fogtak. Persze bomlott a házasság, megtörtek a szívek. Sötétségben jártak, ezért nem tudták, hogy döntéseik által hova fognak jutni.
Jézus ezt is mondta: én vagyok a világ világossága. Vagyis ha figyelünk az ő szavára, ha az ő értékrendje szerint élünk, ha nem a modern trendeket, divatot követjük, hanem engedünk az örök Igének, megkapjuk az előrelátás ajándékát. Nagy kincs ez egy olyan világban, ahol a Sátán megvakítja az embereket, melynek következtében nem tudnak felelős, előre látó pénzügyi, családi, személyes döntéseket hozni. Kövessük Jézust, és éljünk, járjunk a világosságban!

Szüreti kaland

A Bibliában ma ezt olvastam: "Isten munkatársai vagyunk" (1Kor 3,9). A mondat kapcsán egy régi emlékem elevenedett meg előttem.
Abban a veszprémi középiskolában, melynek négy évig tanulója voltam és mellyel kapcsolatban mind a mai napig rémálmok gyötörnek, minden ősszel szüretelni vitték a tanulókat. Örültünk, mert addig sem kellett tanulni, és nem mellesleg annyi szőlőt ehettünk, amennyi csak belénk fért. Sőt! Attól függően, hogy ki hány ládával szüretelt, pénzt is kapott, vagyis jobban megérte dolgozni, mint szőlőt legelni.
Első szüreti napomon az osztály legjobb tanulója mellé osztottak, aki jól értett az elektrotechnikához, de a szüret - finoman fogalmazva - nem az ő esete volt. Egy életlen késsel kezdte lecibálni a szőlőtőről a fürtöket, ráadásul iszonyú lassan és pontatlanul dolgozott. Az osztályfőnök nem egyszer visszaküldött minket egy-egy ott felejtett fürtért. Általában engem szúrt le a hibákért, a lassúságért, mert az elektrotechnikai zseniről el sem tudta képzelni, hogy valamihez - jelen esetben a szürethez - ne értene. No mindegy. Egész nap hallgattam a fenyítéseket, meg viseltem annak szégyenét, hogy a nap végén az utolsó előtti helyezett is több láda szőlővel megelőzött minket. Másnap a kedves osztályfőnök feloszlatta csapatunkat. Metszőtársamat más mellé tette, gondolván, hogy így legalább nem húzom vissza kedvenc tanítványát. A nap végére aztán mindketten igazoltuk magunkat: előző napi partnerem a második napon is utolsó lett, míg én a dobogó tetejére ugrottam új kollégámmal.
Isten munkatársai vagyunk, de nem mindegy, hogy milyenek. Mert lehetünk szorgalmas, tettre kész, vállalkozó kedvű, de lusta, hozzá nem értő, tehetetlen munkatársak is. Azt hiszem, hogy a "szüret" végén valahányan ezt szeretnénk hallani munkaadónktól: "Jól van jó és hű szolgám..." Igyekezzünk, szorgoskodjunk, hogy kivívjuk a szőlő Urának tetszését!

Áldom nevedet!

Az adósság kifizetve!

Beadtam a derekam; egy hete mindegyik fiunk - a kellő atyai intések és figyelmeztetések közepette - megkapta élete első mobiltelefonját. Mondanom sem kell, hogy a legények a föld felett jártak örömükben. Hiába, ők már a cybergenerációhoz tartoznak.
Csütörtökön ott üldögéltem a számítógépem előtt és intéztem a dolgaimat, amikor Filemon az orrom alá dugta a telefonját ezzel a megjegyzéssel: apa, jött egy sms-em. Biztos a szolgáltató reklámszövege - gondoltam én. De nem, ez egy fenyegető üzenet volt a következő szöveggel: "Tisztelt Ügyfelünk! 54.985 Ft összegű elmaradása miatt kimenő hívásait holnap korlátozni fogjuk, ezt követően 3500 Ft adminisztrációs díjat számítunk fel kártyánként..." Nem tudom, hogy a szívinfarktusnak melyek a pontos tünetei, de nekem hirtelen melegem lett és gyöngyözni kezdett a homlokom, aztán mindenem, ahol bőr található. Mit csináltál a telefonnal? - mordultam rá az ártatlan szemekkel rám meredő gyerekre. Én semmit... - makogta. Nem hittem neki, de azt sem hittem el, hogy alig egy hét alatt (amióta megvan a telefon) 55 ezer forint adósságot fel lehetne halmozni egy mobiltelefonnal. Hívtam az sms-ben található számot. Először egy automatát hallgattam végig, mely elmondta, hogy nincs tartozásom. Nem nyugtatott meg, ezért addig próbálkoztam, míg egy élő emberi hang fogadott. Nem volt egyszerű, de sikerült. Percekig magyaráztam, hogy nincs kifizetetlen számlánk, senkinek nem tartozunk és egyik szolgáltatónak sem adtuk meg a telefonszámot. A hölgy azt bizonygatta, hogy a családból valakinek tartozása van. Mondtam neki, hogy az automata szerint a számlámon nincs kiegyenlítetlen tartozás. Ha az automata ezt mondta - folytatta a hölgy - akkor nyugodjak meg, biztos csak egy félreértés. Azért ilyen könnyen nem lehetett megnyugtatni. Közben jött egy másik sms-is, ami végképp gyanús volt. Így hangzott: "Erste hitelinfo. Törlesztőrészlet + hátralék: 14.498 Ft + 19.360 HUF" Semmi közünk az Erste Bankhoz, ezért teljesen érthetetlen volt, hogy miért jött a számunkra ilyen üzenet. Zavaromat csak fokozta, hogy a K&H banktól, ahol az autóbiztosításomat megkötöttem, a napokban kaptam egy levelet, hogy fizessek be közel 10 ezer forintot a biztosításra. Ezt sem értettem, mert az egész évi biztosításom rendezve van. Csak később vettem észre, hogy a csekk nem is az én nevemre van kiállítva. Egy veszprémi címre kellett volna kézbesíteni, de valahogy hozzám jutott.
Visszatérve az sms-ekhez, végül felhívtam a telefonszolgáltatónk egy másik számát, ahol elmondták, hogy Filemon száma korábban másé volt, és most, hogy a szám aktiválva lett, a banktól, szolgáltatóktól mi kapjuk meg a figyelmeztető sms-eket.
Jó érzés volt hallani, hogy nem kell aggódnom, a számlámon nincs tartozás, de ennél még örvendetesebb, hogy lelki számlám is ki van egyenlítve, mert Valaki kifizette minden tartozásomat. Örülök, hogy a mennyben nagyobb a rend és a biztonság, mint itt a Földön. Örülök, hogy noha a Sátán folyton a gyengeségeinkre, tartozásainkra próbálja felhívni a figyelmünket, mondhatjuk neki: távozz tőlem Sátán, mert tartozásom rendezve van! Nincs hátralék, nincs kiegyenlítetlen számla, nincs félni való. Pál is ezt a tudatot erősítette a hívőkben, amikor ezt írta: "És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótok körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket. Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára." (Kol 2,13-14)

"Nem akarok a pokolba kerülni..."

A riportban elhangzó kérdéseken mindenkinek érdemes elgondolkodnia.

13 év

Alig hiszem, de ha Isten éltet, hétfőn ünnepeljük 13. házassági évfordulónkat. Szinte gyerek voltam, csak az esküvői öltöny kölcsönzött némi férfias kinézetet. Mintha tegnap lett volna. Emlékszem az időjárásra, a készülődés körülményeire, a torkomban dobogó szívemre, meg arra is, hogy a sok mosolygástól görcsbe állt a szám.
A bibliaiskolát 98 júniusában fejeztem be. Megkaptam a diplomát, aztán indultam a kenyérgyárba, ahol éjszakai műszakban izzadtam a kemence végén. Hiába, egy esküvő akkor sem volt olcsó mulatság, és erről a szüleink többet tudnának mesélni. Mindenesetre több mint egy hónapon át minden este fél 8-tól másnap reggel 6-ig szedtem a kenyereket és összes rokonságukat. A munkalapra mindig pontosan felírtam az érkezésem és a távozásom idejét. Aztán egyszer a műszakvezető odajött és azt mondta, hogy ne legyek ennyire becsületes, mert úgysem fognak ennyi munkaórát kifizetni. Igaza volt. Amit ezen a nyáron kerestem annak a nagy részét kedves feleségem menyasszonyi csokrára (kicsit földhöz ragadtabban fogalmazva: hervadó gazokra) költöttem. Az ízlésével azóta sincs gond. Ha rajta múlna, akkor öltönyben kapálnám a kertet és Jaguárral mennék a Tesco-ba. Ezzel együtt nem szólhattam semmit, mert a menyasszonyi ruhát saját maga varrta.
Házasságunk első éve azért volt izgalmas, mert nem itthon, hanem külföldön, Kanadában töltöttük. Még egymást sem szoktuk-ismertük meg, amikor egy addig ismeretlen gyülekezetben helyt kellett állnunk. Nem volt mindig könnyű, de olyan emlékeket őrzünk arról az egy évről, melyek örökre elkísérnek. Hálásak vagyunk ezért Istennek, de kanadai testvéreinknek, barátainknak is.
E 13 év alatt sok minden történt velünk. Nem csak öröm, bánat is ért minket. Elveszítettük édesapáinkat és másokat is, akik szívünkhöz közel álltak, akikre szívesen emlékezünk. Voltak, akikre nagyszüleinkként tekintettünk. Különösen hálásak voltunk-vagyunk a Boros házaspárért, akik szintén befejezték földi pályafutásukat. Kanadában találkoztunk e kedves, idős emberekkel. Egyáltalán nem ismertek bennünket, de néhány hónapra házukba költözhettünk, amíg ők Floridában időztek. Aztán együtt is laktunk. A beszélgetések, az esti vacsorák, a közös társasjátékok (melyekben egyszer sem nyertem) feledhetetlenek maradnak.
Persze sok öröm is ért minket. Született négy gyermekünk, rengeteg barátra leltünk és igazán jól érezzük magunkat a bőrünkben, melyen azért az idő nyomot hagyott. A feleségem ilyen-olyan krémekkel kitartóan küzd ez ellen, hiába mondogatom neki, hogy csalóka a báj, meg a szépség is mulandó (és drága)... Nem hisz nekem. Sebaj, az idő úgyis engem igazol. Egyébként a 13 év, meg a négy gyerek csak szépítette, és e folyamatnak még nincs vége! De írjak magamról is! A 13 év alatt - bármily meglepő is - híztam 10 kilót és megjelentek az első őszhajszálak ami egyáltalán nem érdekel, pedig már kaptam célzásokat arra nézve, hogy talán festetnem kellene a hajamat. Ami ennél szomorúbb, hogy jegygyűrűm egyre inkább szorítja az ujjamat. Amikor megvettük, a középső ujjamra húztam, hogy ne essen le a kezemről. Ki gondolta volna, hogy az aranygyűrű ennyi idő alatt ilyen sokat veszít a kerületéből? Hiába, már a gyűrűk sem a régiek...
Életünkért, házasságunkért Istennek adok hálát. Sok kérdésre válaszokat kellett találnunk és sok problémát meg kellett oldanunk, de Urunk segítségével ez mindeddig sikerült. Hála van a szívemben, hogy e 13 év alatt szeretettel tudtunk egymásra nézni, hogy nem vagyunk egymás terhére, hogy nem azért élünk békességben, mert kettőnk közül valaki mindig hallgat, nyel. Hálás vagyok, hogy nem látunk mindent egyformán, de tudunk beszélgetni a különbségekről. Hálás vagyok azért is, hogy mindig sikerült megtalálni a közös nevezőt, és ez nem az én, vagy feleségem akarata volt, hanem az Istené. Hálás vagyok, hogy otthonunk "édes otthon", ahova jó hazajönni. Hálás vagyok, hogy hálás lehetek és nem zúgolódással, feleségem, vagy gyermekeim miatti panasszal van tele a szívem.
Amikor 1998. augusztus 22-én házasságot kötöttünk, Makovei János testvér ezeket az igeverseket olvasta fel: "Mert ahova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled." (Rúth 1,16-17) Ezen igék fényében haladunk tovább. Isten adjon számunkra erőt minden egyes lépéshez!

Isteni jelenlét

Évekkel ezelőtt láttam egy dokumentumfilmet, mely különböző vallások követőiről, illetve azok szélsőséges dolgairól szólt. Olyan embereket mutattak be, akik énekek, imák mormolása közben révületbe estek, és révületükben véresre verték, vastag tűkkel, hegyes rudakkal átszurkálták, éles késekkel megmetélték magukat. Mindezt azért tették, hogy elérjenek egy olyan lelki szintre, ahol találkozhatnak isteneikkel.
A legtöbb vallás arról beszél, hogy isteneik szinte elérhetetlen magasságban-messzeségben vannak (hiszen ők erősek, szentek, az embereknél sokkal jobbak...), akikkel csak akkor lehetséges a kapcsolatteremtés, ha az ember különböző liturgiákat, tetteket végrehajt. Eszembe jut Illés próféta esete, aki a Karmel-hegyen döntésre próbálja késztetni a kétfelé sántikáló zsidókat. Javaslata a következő volt: "Adjatok azért nekünk két tulkot, és ők válaszszák maguknak az egyik tulkot, amelyet vagdaljanak darabokra, és rakják a fákra; de tüzet ne tegyenek alá; én pedig a másikat készítem el, amelyet a fákra rakok, de tüzet én sem teszek alá. Akkor hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és amely isten tűz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, mondta: Jó lesz!" (1Kir 18,23-24) A tűzért való imádság közepette Baál prófétái révületbe estek, véresre vagdalták magukat, hogy eljussanak istenük szintjére, ahol elmondhatják neki: adj nekünk tüzet. Kérésük, révületük nem hozott eredményt.
A Biblia nem az emberi teljesítményeket helyezi a középpontba. Ez nem azt jelenti, hogy tetteink ne lennének fontosak, de Isten az üdvösséget nem néhány szuperszentnek, hanem az egész emberiségnek fel akarta ajánlani. Éppen ezért a kapcsolatteremtés elve is más. Nem nekünk kell magasra másznunk, hanem Isten jött közénk Jézus Krisztusban, aki nem csak a magukat sanyargató, transzba esett, a böjtöléstől megsoványodott emberekkel akart találkozni, hanem azokkal a bűnösökkel, akiket a társadalom is kirekesztett.
A Biblia Istene ma is, számunkra is elérhető, bárhol és bármikor kapcsolatba léphetünk vele. Igaz, amit az apostol mondott: mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Énekeink, imáink nem egy transz állapotot hivatottak előidézni. Amikor a gyülekezetben éneklünk vagy imádkozunk, nem az Isten jelenlétébe kerülés a cél, hiszen már ott vagyunk! Tartsuk ezt szem előtt és legyünk hálásak azért, hogy nem csak mi beszélhetünk Istenhez, hanem ő is megszólít minket Igéjén keresztül, prédikációk közben, vagy épp a szívünkön át az utcán járva, munka közben, hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk!

Felgyorsult élet

Miért csodálkozunk azon, hogy irgalmas samaritánusok helyett közönyös papok és léviták töltik meg azokat az utakat, melyek szélén sok sebből vérző, tehetetlen áldozatok fekszenek? Vagy miért csodálkozunk azon, hogy a legtöbb embert csak a saját baja érdekli és más sorsán-baján meghatódni sem tud? Egyebek mellett ugyanis erre, vagyis a közönyre "nevel" a tévé!

Egy vallásos rovar

Emlékeim szerint kb. 10 éves koromban találkoztam először imádkozó sáskával hol másutt, mint imaházunk udvarán. A termetes példány az én hátamat szemelte ki liturgiájának színhelyéül. Maradandó élmény szerzett, mivel én nem tudtam lesöpörni magamról, a többi gyerek pedig ahelyett, hogy segített volna, eszeveszetten menekült előlem. Aztán valaki mégis könyörült rajtam és véget vetett a hátamon zajló ceremóniának.
Az imádkozó sáska, vagy ájtatos manó jellegzetes testtartásáról kapta nevét; elülső lábait bicskaszerűen összecsukva, mintegy imára kulcsolva tartja maga előtt. Mozdulatlanul és csaknem észrevétlenül les áldozatára, mely ha hatósugarába kerül, elülső lábaival villámgyorsan lecsap rá. A nőstény egyedek akár a 10-15 centiméteres testhosszt is elérhetik. Táplálékuk elsősorban rovarokból áll, de néha gyíkokat, madárfiókákat is elejtenek. Sőt! A nőstény egyedek párzás közben leharapják először a hím fejét, majd a maradékot is elfogyasztják. A zsákmányt elülső, fogószerű lábaikkal kapják el, melyek belső oldalán hajlott tüskék találhatók. Ami egyszer a manó tüskéi közé kerül, az nem szabadul. A tüskés karok az emberi bőrön is vérző sebet tudnak ejteni.
Ez a különös és vérengző rovar az Ézsaiás könyvének egy verse miatt jutott eszembe, ahol a próféta ezt írta: "Hiszen kezetek vérrel van beszennyezve, ujjaitokhoz bűn tapad, ajkatok hazugságot szól, nyelvetek álnokságot suttog." (Ézs 59,3) Egyszer egy farizeus és egy vámszedő ment a templomba imádkozni. A templomban való megjelenést, az öltözködést és az imapozíciót tekintve mindenki láthatta, hogy ki az igazi hívő: a fennhangon imádkozó farizeus. Imájából viszont kiderül: szíve önteltséggel, gőggel, gyűlölettel van megtelve. Ha az ember messziről néz egy ájtatos manót, lenyűgözheti a látvány, hiszen egy kecses, "imádkozó" rovart lát. Aztán ha közelebb megyünk, megláthatjuk a tüskés, talán vértől vöröslő ima kezeket-lábakat. Vajon nem erről írt Ézsaiás? Olyan emberekről, akik ismertek minden liturgiát, szabályt és hagyományt, de amikor a szíveket-veséket vizsgáló Isten rájuk tekintett, véres kezeket és bűntől fekete ujjakat látott. Vajon nem ezt a lelkületet érjük tetten a farizeus imájában is? Kívülről minden szép, minden a helyén van, de közelebbről, Isten szemén át vizsgálódva kiderül, hogy nagy a baj.
Ájtatos manók ma is élnek közöttünk. Olyan emberek ők, akik elsősorban nem Istenhez, hanem hozzánk imádkoznak. Jézus így beszélt róluk: "Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek." (Mt 6,5) Imára kulcsolt kezek, költői mondatok, esetleg a farizeuséhoz hasonló szavak láthatók-hallhatók a nagy nyilvánosság előtt, de amikor takarásban vannak, amikor nem látják őket az emberek, kezeik vérrel szennyeződnek, ujjaikhoz bűn tapad. Kannibál hajlamúak, akik "leharapják" a mellüket verő vámszedők fejét, mert azok nem felelnek meg önös elvárásaiknak.
Ne csak testtartásunkban, nevünkben legyünk hívők! Egész lényünk, a nyilvános és a zárt ajtók mögötti életünk is sugározza: Krisztuséi vagyunk. A sáskák tüskés lábaikkal csak megragadni, fogni tudnak. Ne legyünk ilyenek, olyanok, akik csak azt lesik-várják, hogy hol és mikor ragadhatják meg a következő isteni vagy emberi áldást. A Biblia nekünk ezt tanítja: "jobb adni, mint venni" (ApCsel 20,35). Tanuljunk meg egymás áldására lenni! Tanuljuk meg, hogy kezeinket néha imára kell kulcsolnunk, de máskor bajtársi jobbot, vagy segítséget kell felajánlanunk a botladozóknak. Tüskés, vagy - ahogy Ézsaiás írta - vérrel beszennyezett kezekkel ez nem fog sikerülni. Éppen ezért tartsuk szem előtt Pál apostol intelmét: "Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül." (1Tim 2,8)

Gyereknevelés egyedül

Egy édesanya sok mindenre képes lehet, de egy édesapát ő sem pótolhat. 

Egy felkavaró történet

Még mindig kevereg a gyomrom és fáj a szívem, ha eszembe jut az alábbi történet. Nem tudok napirendre térni. Próbálok megértő lenni, de nem megy. Próbálok e 27 éves nő és élettársa fejével gondolkodni, de egyszerűen képtelen vagyok rá, mert mindig oda lyukadok ki, hogy az emberi méltóság nem olyan dolog, amit eladunk egy tál lencséért, vagy jelen esetben egy magas vízszámláért.
Szombat délelőtt hallgattam a Kossuth Rádiót. Ilyenkor a déli hírek előtti műsorblokkban érdekes apróhirdetéseket olvasnak fel, majd felhívják a megadott telefonszámot és elbeszélgetnek a hirdetés feladójával. Számos különös, megható, vagy éppen humoros történetet hallottam már, ez a mostani viszont elborzasztott. A szövege így hangzott: "Nehéz anyagi körülmények közé került 3 gyermekes, 5 hónapos terhes anyuka anyagi támogatásért cserébe ellenszolgáltatást nyújt. Éjjel-nappal!" A riportból kiderült, hogy a 27 éves nő és élettársa három évvel korábban vettek egy házat. Mivel az előző tulajdonos az utolsó vízszámláját csak nagy sokára fizette ki, ezért a szolgáltató az átírást nem végezte el azonnal. Emiatt mára annyi tartozás jött össze, hogy a hölgy élettársának fizetéséből havonta több tízezer forintot vonnak le közműtartozás címén. A hölgy és élettársa három gyermeket nevel. A legnagyobb 14, a következő 12 éves. Ők az élettárs előző házasságából születtek. Van egy közös gyermek is, aki két éves. Kiadásaik vannak, bevételeik alig. Ezért adták fel a hirdetést. Mint mondta, egy papírra több megoldási lehetőséget is felírtak, és ez szerepelt a lista alján. Aztán eljutottak e lista aljára. A műsor időpontjáig két férfi csengetett a nő lakásán. Két férfi, akik némi pénz fejében igénybe vették a felajánlott szexuális szolgáltatást. 
Nem értem a nőt és élettársát. Nem értem, hogy ezek után hogy tudnak egymás szemébe nézni. Meddig lesz kapcsolat ez a kapcsolat? Meddig tudnak egy fedél alatt élni? Mi lesz, ha a nő hirtelen egyedül marad két aprósággal, mert a párja nem tudja feldolgozni a történteket? Mit mondanak a nagy gyerekeknek, akik nyilván nem buták és tudják, sejtik mi történik a színfalak mögött? És mit mondanak a majdan megszületendő gyermeknek, ha egyszer kiderül az édesanyja keserű elhatározása? Vajon tényleg ez lett volna az egyetlen megoldás? Vajon megtörténhet ilyen, hogy az ember eladja a méltóságát, hogy kenyérhez jusson?
De nem értem azt a két férfit sem, akik kapva kaptak az alkalmon. Ha volt pénzük, miért nem adtak csak úgy? Miért kellett belegázolni egy család életébe? Számukra ez egy felejthető kaland volt, de a nőben és élettársában soha el nem múló nyomok maradtak. 
Jézus egyszer elmondott egy példázatot. Eszerint valakit megvertek és kifosztottak a rablók, majd otthagyták az útszélen. Egy pap és egy lévita is látta a nyomorultat, de közömbösen továbbmentek. Végül egy samaritánus hozta meg azt a döntést, mely azóta is példaként áll az egész emberiség előtt. Mert noha nem ismerte a vérbe fagyott embert, de megállt mellette, kimosta sebeit, feltette a saját állatára, majd elvitte egy fogadóba és ő fizetett azért, hogy viseljék gondját. Ez a felebaráti szeretet! Nem kért semmiféle ellenszolgáltatást, de amije volt, azt megosztotta. Ennek kellett volna működnie a fentebb leírt történetben is. De hol vannak ma az irgalmas samaritánusok? Hol vannak azok, akik önzetlenül, saját tulajdonukról is lemondva segítenek másokon? Tudom, hogy vannak ilyenek, de úgy látszik, hogy egyetlen irgalmas samaritánus sem járt azon az úton, ahol ez a nő kétségbeesve fetrengett. Szomorú, értetlen és mérges vagyok. Igen mérges, mert úgy fest, hogy az irgalmas samaritánusokat mindig megelőzik a rablók és a közömbös járókelők, azok, akik csak a maguk hasznát keresik. Mert az emberek többsége csak azzal foglalkozik, hogy nekik hogy lehet több, jobb, kedvezőbb. A másik nyomora keveseket érdekel. 
Próbáltam belebújni az irgalmas samaritánus bőrébe, de nem sikerült. Szerettem volna felvenni a kapcsolatot ezzel a nővel és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül segíteni neki a magam módján, de a hirdetését nem találtam. Talán a szégyen, vagy más miatt törölte azt. Egyelőre nem tudok mást tenni, mint imádkozni ezért a fiatalasszonyért és családjáért. Imádkozom, hogy a megoldást ne az önző, haszonleső és nem mellesleg pénzes férfiaktól várják. Imádkozom, hogy a listájukra Isten is felkerülhessen, aki tud adni bölcsességet, tiszta gondolatokat és biztos vagyok abban, hogy a kimenekedést is el tudja hozni e bajban levő család számára. 

Új ég és új föld

Amint az a bejegyzéseimből is kitűnik, sokat foglalkoztat a világ jelenlegi és várható helyzete. Az sem titok, hogy a jövőt illetően - ha csak emberi oldalról vizsgálom azt - nem vagyok optimista. Hiszek a Bibliának, mely elmondja, hogy a megnövekedett gonoszság háborúkat, éhezéseket, gyűlölködést és megannyi szenvedést hoz Földünkre. Isten Igéje azonban másról is beszél.
Pál apostol azt írta Timóteusnak, hogy "minden rossznak gyökere a pénz szerelme". Mennyire igaz állítás ez! Tudjuk, hogy "a dohányzás károsítja az ön és környezete egészségét", hogy az alkohol családok ezreit rombolja szét, hogy a nagyobb profit érdekében mindenféle szemetet tunkolnak az élelmiszerekbe, hogy a háborúk sok pénzt emésztenek fel, de a várható bevételek, a haszon miatt az illetékesek szemet hunynak minden borzalom felett. A pénz ma nagyobb úr mint valaha. A ma tapasztalható pénzéhség romba fogja dönteni a világot. Gondoljunk csak arra, hogy milyen pánik alakult ki, amikor valamilyen mérgezés következtében egymás után kerültek a németek a kórházakba. Aztán valaki kitalálta, hogy a spanyol uborka a ludas. Mi lett az eredmény? A magyar uborka sem fogyott. Ingyen osztogatták az embereknek, de senkinek nem kellett. Vajon az ilyen események mögött nem húzódnak gazdasági érdekek? Ma egy pillanat alatt pánikot lehet kelteni, ami a tőzsdéken is érezteti hatását. Elég egy interjú, vagy annak egy meggondolatlan félmondata és máris változik a svájci frank, vagy más valuták árfolyama. Rengeteg a spekuláns, pénzsóvárgó ember és számuk csak növekszik.
Világunk a káosz felé menetel, ami előbb vagy utóbb el fog érkezni. A Biblia szerint ekkor alkalmas lesz az idő arra, hogy színre lépjen a nagy megmentő, az emberiség új üdvözítője, akit az Ige csak antikrisztusként emleget. Új felfogást, új elveket és egy új kort hirdet meg. A Biblia viszont egyértelművé teszi, hogy tetteit, reformjait a Sátán ereje által hajtja végre (2Thes 2,9). Az új kor, az új rend nem a világ valódi megmentését, hanem a Sátán uralmának kiterjesztését hivatott elérni.
Mi is várunk egy új kort, melyről Péter apostol ezt írja: "új eget és új földet várunk az ő (Isten) ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik" (2Pt 3,13). Az antikrisztus is újat fog hozni. Romjaiból akarja felépíteni az új világot. De mi nem ezt várjuk, hanem az Ő, az Isten ígérete szerinti újat, melyben nem a pénzéhség, nem a becsvágy, vagy az önzés veti meg lábait, hanem az igazság! Addig is ennek a Jézus Krisztusról szóló igének az igazságát kellene megértetnünk sok emberrel, hogy ne váljanak a Sátán, az antikrisztus hitetésének áldozatává: "és nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk." (ApCsel 4,12)

Jézus és Jerry

Valamelyik nap egy érdekes beszélgetést hallottam a Vendég a háznál című műsorban. Szabó H. Orsolya (aki egyebek mellett filmterápiával is foglalkozik) arról beszélt, hogy az 1960-as évekig ha egy gyerek elesett az udvaron, akkor a többiek felsegítették. Ha verekedtek és az egyik a földre került, akkor abbamaradt a küzdelem. Ma gondolkodás nélkül ütik-vágják a gyerekek egymást még akkor is, ha az egyik a földön fetreng. Nem tudják, nem gondolnak bele, hogy az milyen fájdalommal jár. Hogy miért? A szakember a következő választ adta. A gyerekek magukra vannak hagyva a Tom és Jerry típusú mesékkel, ahol kiskoruktól kezdve azt látják, azt szívják magukba, hogy a figurák verik egymást minden különösebb következmény nélkül, mert amikor Jerry laposra veri a macskát, az nem sokkal később ugyanúgy kergetőzik, mint korábban.
Beszélt továbbá a számítógépes játékokról, ahol a különböző figurák nem használnak arckifejezéseket, ezért nem lehet tudni, hogy mi miért történik. Vagyis nem lehet olvasni a figurák arcáról. Ez a jelenség megjelent a hátköznapjainkban is. Nem nézünk egymás szemébe, nem figyeljük egymás arcát, vagy ha mégis, nem tudjuk értelmezni, hogy a mimikája milyen érzésekre utal. A gyerekek egyedül nézik a meséket-filmeket, ahol fél órán keresztül verik egymást a felek és csak akkor ér véget az összecsapás, ha kalapáccsal, tűzoltó palackkal, baseball ütővel csapja agyon az egyik a másikat. Nincs, aki értelmezze számukra a látottakat, ezért meg sem kérdőjelezik azok valóságtartalmát. Ezek után csoda, hogy az iskolában csatakiáltások között rugdalja egyik a másikat még akkor is, ha az a földön fetreng?
Bejárta a világsajtót az a videó, melyen az angol zavargások közepette megvernek egy maláj fiút, aki vérző arccal szenved a földön. Ezt követően minden lelkiismeret furdalás nélkül bántalmazói odamennek hozzá és a hátizsákjából kilopják ami kilopható, majd továbbsétálnak. Nem érdekelte őket, hogy a fiúnak valójában mi a baja. Végül egy nő vette oltalmába a fiút.
Talán nem véletlen, hogy a Bibliában rengetegszer olvasunk érzésekről, viselkedésmódokról. Néha látszólag jelentéktelen dolgokról is beszámol az Ige. Például: "Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, ahol az volt: és mikor azt látta, könyörületességre indult." (Lk 10,33); "Ezt amint látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta úgy van; mondta neki: Akarsz-é meggyógyulni?" (Jn 5,6); "Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérinté őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg." (Mk 1,41). Mind-mind könyörületről, a másik helyzetének átéléséről szóló történetek, melyek sorát hosszasan lehetett volna folytatni. Jézusban olyan valakit ismertünk meg, aki ránk néz, átérzi bajainkat és felajánlja segítségét. Ha valaki Jézust követi együtt érző, irgalmas, segítőkész ember válik belőle, aki megtanul ránézni a másikra és olvasni annak tekintetéből, mimikájából. Tehát a Jerry mosolygós arca mögött rejlő ütöm-vágom lelkület helyett érdemesebb lenne többet foglalkozni Jézussal, akitől csak jót tanulhatunk.

Egy telhetetlen asszony esete az aranyhallal

Talán ismerős Puskin meséje az öregemberről és az aranyhalról. Egy szép napon a szegény, halászatból élő apóka megüti a főnyereményt: kifogja az emberi nyelven (feltehetően oroszul) beszélő aranyhalat, aki szabadságáért cserébe minden kívánságát teljesíti az öregnek. Emberünk viszont nem volt mohó, ezért minden különösebb óhaj-sóhaj nélkül visszaengedte a halat a vízbe. Hogy a mese itt ne érjen véget, Puskinnak szüksége volt egy telhetetlen nőre. A szerepet az apóka feleségére osztotta, aki azonnal visszazavarta bátortalan társát a tópartra, mihelyt értesült a történtekről. Az öreg először egy új teknőt kért a haltól a repedt helyett, aztán parasztházat a sárkunyhó helyett, majd elmondta, hogy felesége inkább nemesasszony, aztán cárnő, és végül az aranyhalon is uralkodó tengeri királynő szeretne lenni. A sikertörténet itt véget is ért, mert az aranyhal sértődötten visszaúszott a tó fenekére. Az öreg hazament, ahol felesége a régi sárkunyhó előtt üldögélt lábai előtt a törött teknővel.
A legtöbb ember eljátszott már a gondolattal: mi lenne, ha kifognám az aranyhalat és legalább hármat kívánhatnék tőle? A fiaim szoktak ezen agyalni. "Ha nekem annyi pénzem lenne, vennék egy Ferrarit!" - mondta legutóbb a Filemon. Csak ennyit kérdeztem: és minket hova ültetnél? Azóta nem akar Ferrarit az inotai aranyhalak legnagyobb örömére. A Ferrarinál is nagyobb kincs ugyanis, amikor együtt, egy autóban utazhat a család még akkor is, ha néha nehéz közös nevezőt találni a "ki hova üljön" kérdés kapcsán.
A Biblia nagyobb kincset ajánl, mint Puskin hala. Pál ezt írja: "De valóban nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel; Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik." (1Tim 6,6-9) Vegyük észre, hogy milyen kevés ma a megelégedett ember. Hányan nincsenek megelégedve családjukkal, házastársukkal vagy önmagukkal és azt hiszik, hogy ha partnert cserélnek, vagy plasztikáztatják a melleiket, felvarratják a ráncaikat, minden jobbra fordul. És valóban... Egy ideig ott is van az öröm. Aztán ahogy telik az idő, egyre nő az elégedetlenség. Hallottam olyan nőről, aki több mint húsz (és bizonyára ez nem a csúcs) alkalommal plasztikáztatta magát. A riporter megkérdezte: Lesz még plasztika? Igen - jött a felelet. Mindig van újabb és újabb kívánság. Az ilyen típusú emberek soha nem tanulták meg ezt a szót: elég. Aztán eljön a nap, amikor kimerül, vagy megsértődik az aranyhal, és hirtelen ott találják magukat egy sárkunyhó előtt repedt teknővel a lábaiknál. A kívánságok hajszolása ugyanis " kísértésbe, tőrbe és sok esztelen, káros kívánságba" hajtják az embereket, melyek veszedelemhez vezetnek.
A megelégedettség ugyanakkor nem cél, hanem eredmény. Talán a Puskin által megformázott asszony is magába szállt. Talán az aranyhalas kaland jó lecke volt számára, és talán a sárkunyhó előtt, repedt teknővel a lábainál rájött, hogy a megelégedettséghez és a boldogsághoz nem javak, hanem értékekkel megtöltött szív kell. Tehát aranyhal és nagyra törő kívánságok nélkül, sárkunyhóban és repedt teknővel is lehet boldog az ember, ha szíve-lelke maradandó értékekkel van megtöltve.

Angol pánik

Elszörnyedve nézem az Angliából érkező híreket. Egyre több helyen gyújtogatnak, fosztogatnak. Az emberek félnek. Tizenéves bandák járják a nagyvárosok utcáit és törik ami törhető, viszik ami vihető. A Sony disztribúciós központjának épületét felgyújtották csakúgy, mint számos lakást, üzletet is. David Cameron kormányfő 16 ezer rendőrt vezényelt az utcákra. Az eddigi károk több millió fontra rúgnak alig egy évvel az olimpia kezdete előtt. Hogy mindez miért történik? A látszólagos ok: rendőri intézkedés közben meghalt egy négy gyermekes, 29 éves férfi.
Eddig a terrorizmustól félt a nyugat, melynek hátterében egy-egy jól azonosítható, fő gonosznak kikiáltott vezér állt. Így ismertük meg Oszama bin Laden, Ayman al-Zawahiri, vagy az Al-Kaida terrorszervezet nevét. A mostani zavargások mögött azonban nincsenek arcok, hacsak a facebook-ot nem tekintjük annak. Merthogy a mostani angol, és a korábbi észak-afrikai zavargások is ott szerveződtek. Egy tettes viszont mégis megnevezhető.
Oszama halála kapcsán írtam arról, hogy a vezér eltüntetésével a valódi gond nem oldódott meg. A problémát ugyanis nem Oszama, hanem az őt irányító lélek jelentette, jelenti, akit nem lehet puskacsövekkel kiirtani. A munkanélküliség, az egekbe szökő üzemanyagárak, az eurózóna bizonytalansága, az Európát elárasztó menekülttömeg, a jobb, csillogóbb jövő utáni vágy mind-mind alkalmat teremtenek e lélek számára arra, hogy gyilkos vágyához emberi partnereket keressen. Véleményem szerint csak idő kérdése, hogy a többi európai nagyvárosban mikor törnek ki zavargások, de az USA sem marad érintetlen, ahol nemrég a fizetésképtelenség réme keltett aggodalmat.
Közben hallom, hogy ma 265 forint felett járt a svájci frank árfolyama. A mindennapi.hu a következőket írja: "Sajátos jelenség van kialakulóban Magyarországon, az árfolyampánik sosem tapasztalt tömeghisztériát kezd kiváltani – állítja Gonzez Ilona pszichológus. Néhány hete Zacher Gábor toxikológus főorvos nyilatkozta, hogy a sokat látott szakembereknek is drámai újdonságként megjelentek azok az öngyilkosok, akik kizárólag gazdasági okok miatt akartak véget vetni az életüknek." A hitelbajok próbára teszik a házasságokat és a gyermekeket is, akik az anyagiakhoz ugyan semmit nem értenek, de látják, hogy apa-anya, napról napra idegesebb. A gyerek nem látja a dolgok hátterét, ezért saját magában keresi apu-anyu idegességének okát. Szintén a mindennapi.hu írja: "A gyermek- és ifjúságpszichiátriai ellátás vizsgálata kapcsán Szabó Máté országgyűlési biztos megállapítja: nő a tanulási nehézséggel, magatartászavarral küzdő gyermekek, az öngyilkosságot megkísérelt, illetve elkövetett 24 év alattiak száma, miközben megoldatlan az akut krízishelyzetben lévő gyermekek ellátása."
Ideje lenne komolyan venni, ami a gyülekezetek, templomok szószékeiről évszázadok óta hangzik: "A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." (1Jn 2,17) Ha biztonságban akarjuk érezni magunkat, családunkat, jövőnket, komolyan kell vennünk a Bibliát, Isten Szavát.   

Igazi szerelem

Egy jó férj mindent megoszt a feleségével!

Ragadd meg!

Van benne ördög, vagy nincs? - ez foglalkoztatta a zsidókat Jézussal kapcsolatban. Az ördög pártiak azzal érveltek, hogy csak egy megszállott beszélhet így: "Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól." (Jn 10,17-18) Az ellentábor viszont azt hozta fel, hogy egy ördöngős nem így beszél, és nem tesz olyan csodákat mint Jézus. Mivel a vitát szerették volna lezárni, megkérdezték a legilletékesebbet: "Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk nyilván!" (Jn 10,24) Megmondta. Mi lett a felelet? Meg akarták kövezni. Az indulat még tovább fokozódott, amikor Jézus ezt mondta: "...az Atya énbennem van, és én őbenne vagyok" (Jn 10,38). Ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. Meg akarták fogni és elrángatni mint annak idején a házasságtörő asszonyt, hogy istenkáromlás vádjával halálra kövezzék. Talán úgy akarták ezt véghezvinni, ahogy a Talmudban is megtalálható: "A Talmud leírása szerint az istenkáromlót 3-4 m-es magasságból hanyatt kellett letaszítani, mégpedig az első tanúnak. 'Ha mindjárt meghal, az első tanú megtette a kötelességét; ha nem halt meg, a második tanú fogjon egy követ, és dobja a bűnös szívére. Ha meghal, a második tanú megtette a kötelességét. Ha ekkor sem hal meg, akkor kövezze meg a bűnöst egész Izrael' A megkövezést bizonyos esetekben azzal súlyosbították, hogy a holttestet elégették, karóba húzták v. fölakasztották; éjszaka nem maradhatott a póznán, melyre kiakasztották, még aznap el kellett temetni."(Magyar Katolikus Lexikon)
Jézust viszont nem kövezték meg, mert "meg akarták őt fogni, de kiment az ő kezükből" (Jn 10,39)
Jézus nem mindenkié! Aki indulatokkal, okoskodásokkal, maroknyi kövekkel közeledik felé, annak számára elérhetetlen marad. De ha azzal az indulattal mint a vérfolyásos nő (ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok), akkor ott valaminek történnie kell! Hittel, szeretettel ragadjuk meg Jézust, hogy Ő is megragadhasson minket!

Mr. Lucifer

Egyre több szülő nevezte volna el gyermekét Lucifernek Új-Zélandon, de a szigetország anyakönyvi hivatala megálljt parancsolt a kívánalmaknak.
A szigetország anyakönyvi hivatala nem egyetlen kérelem miatt határozott a szigor mellett, hanem azután, hogy már a harmadik szülői páros próbálta Lucifernek anyakönyveztetni – feltehetően fiú – gyermekét. A hivatal emellett nemet mondott még az Adolf Hitler, a Herceg, Bíró (Judge), Király (King), Lovag (Knight) és Uram (Mr.) nevekre is. Egy új-zélandi bíró arra hívta fel a merész neveket választó szülők figyelmét, hogy a most viccesnek, egyedinek tűnő nevek igencsak megkeseríthetik gyermekük életét felnőttként. Svédország is élen jár a furcsa névválasztásban, ott a Google és a Lego is bekerült már egy-egy anyakönyvi kivonatba.
A hollywoodi és egyéb sztárok közismerten híresek arról, hogy gyerekeiknek rendhagyó nevet adnak – a Kékmedvétől a Pilótaellenőrig akad minden –, de Luciferük még nekik sincs. (Forrás: mindennapi.hu)

Vasárnapi pihenés

A meleg, az utcazaj, vagy talán a korom miatt, de mostanság néha küszködöm az elalvással. Szombaton már éjfél is elmúlt mire szemeim lezáródtak, ami azért baj, mert vasárnap ugye istentisztelet(ek), ahol nekem feladataim vannak. Mindenesetre ágybéli kínlódásaim közepette azzal vigasztaltam magam, hogy ha éjfélig sikerülne elaludnom, és ha vasárnap csak hét órakor ébredek, akkor ez elég lesz a vasárnapi strapához.
Hajnali ötig nem is volt különösebb gond. Ekkor viszont színre lépett Lajos, a szomszédok gyöngye. Ismét a nyitott ablakunk alatt szórakoztatott valakit. Engem kevésbé, de olyan kába voltam, hogy a vihogásokkal megtűzdelt beszélgetés után végül sikerült visszaaludnom. Fél hét után már nem voltam ilyen szerencsés. Ekkor ugyanis Lajosomnak eszébe jutott, hogy kertjében a gaz között fű is van, ami az elmúlt napok csapadékos időjárása után igencsak megnőtt. Hozta hát a benzines fűkaszát és gondos gazda módjára nekiállt füvet vágni. A hangzavar miatt a gyerekek sorra pattogtak ki az ágyból. Én küszködtem egy darabig, de aztán feladtam; győzött a (fű)kaszás.
Ha jól tudom, Balatonfüreden megtiltották a vasárnapi fűnyírást és minden olyan tevékenységet, ami a többiek nyugalmát zavarhatja. A rendelet sokakat fel is háborított, mert mint mondják, nekik akkor van idejük a kertjükkel meg a gazokkal foglalkozni. Szóval a hétköznapokból vasárnapra szorult a kerti munka. Vajon Istennek hol a helye?
Egy műsorban arról beszéltek, hogy a tudomány a közeljövőben a különböző pirulák segítségével el tudja majd érni, hogy alvási szokásainkat gyökeresen megváltoztassuk. Vagyis lehetségessé válhat, hogy valaki hétfőtől péntekig éjjel-nappal dolgozzon ha a munka, vagy a főnök úgy kívánja, és a hétvégét alvással töltse. Próbálom elképzelni ezt az időszakot. Vajon lesznek majd olyan vasárnapok, amikor a gyülekezet azért lesz üres, mert a testvériség akkor törleszti egész heti virrasztását? A vasárnapot nem csak pihenésre kaptuk! Kell egy nap, amikor nem a kezünké a főszerep. Kell egy nap, amikor a lélek feltöltődik. Kell egy nap, amikor ünneplőbe öltözik a család és elvonul az Isten házába, hogy ott erőt, bátorítást, vagy éppen a szeretet kifejeződéseként atyai feddést kapjon. Kell egy ilyen nap, de ha akkor fogunk aludni, a hét fáradalmait és a kapszulák hatásait kiheverni, mi lesz velünk, mi lesz a lelkünkkel?
Mindenesetre ha eljönnek ezek az idők, talán hálás leszek a kaszás Lajosokért, akik hajnali csevegéseikkel, vagy gépeik berregésével kiverik az álmot a szunnyadó hívőkből. Addig azonban egy kicsit még bosszankodok a vasárnapi ébresztő miatt.

Megértelek

Mi, emberek, nehezen tudjuk elviselni, megérteni egymást. Elég, ha a másik egy kicsit beszédesebb, csendesebb, szegényebb vagy jobb módú, esetleg más szemszögből vizsgálja az élet dolgait, és máris megmászhatatlan fal, vagy átléphetetlen szakadék húzódik közöttünk. Hogy miért van ez így? Mert kényelmesebb árkot ásni vagy falat emelni, mint megértőnek lenni. Pedig a megértésre mindannyiunknak szükségünk lenne.
Sokszor elnézegetem az embereket és néha megadatik, hogy valamit meglássak bennük, ami megértést, esetleg együttérzést hoz ki belőlem. Ma reggel sokan voltak a boltban, ami nem meglepő, hiszen péntek van. Már a bolt előtt is viszonylag sokan vártak arra, hogy bevásárlókocsihoz jussanak, ezért némelyek ideges arcrángások közepette léptek az üzletbe. A helyzet az ajtón túl sem volt jobb. Egy dolgozó épp a zsömléket pakolta a rekeszekből, de ezzel elzárta a vásárlók útját, köztük az enyémet is. Nem volt mit tenni, kivártam a soromat, aztán kezemben a bevásárlólistával szlalomoztam az időnként a sor közepén ábrándozó, a bevásárlókocsival keresztben álló jobbára nyugdíjas korú és nem egyszer nagyot halló polgártársaim között. Az egyik polcnál aztán észrevettem egy ötvenes éveiben járó hölgyet. Fején kendő volt, amivel a kemoterápiás kezelések miatt megkopaszodott fejét takarta. Hirtelen lelassítottam. Ez az asszony a maga szótlan, bekendőzött jelenlétével eszembe juttatta egyrészt az élet rövidségét, másrészt azt, hogy legyek türelmes a nagyothalló, ábrándozó, keresztbe kocsizó nyugdíjasokkal szemben is, mert soha nem lehet tudni, hogy mi lakik a kendős, vagy a kendőzetlen külső mögött. Vagyis: ne csak akkor legyek megértő, ha arra okot is találtam.
Ugyanebben a boltban hónapokkal ezelőtt volt egy fiatal pénztáros hölgy, akit ha lehetett mindig elkerültem, mert nyers, néha már-már udvariatlan volt. Azt hittem, hogy velem van valami gondja. Aztán megtudtam, hogy ő is daganatos betegségben szenved. Velem egykorú. Elszégyelltem magam, mert csak a saját érdekeimet keresve viselkedtem megértés, empátia nélkül.
Hogy miért írom mindezt? Tegnapi bibliaolvasásom során az isteni együttérzésben, megérteni akarásban gyönyörködtem. Isten ezt mondta Mózesnek: "Készítsenek nekem szentélyt, hogy köztük lakjam!" Mennyivel egyszerűbb lett volna Istennek függetlenítenie magát tőlünk, emberektől, sorsunkra hagyni minket, de ehelyett vágyat érzett arra, hogy közöttünk lakjon. Közöttünk, akik sokszor ügyeskedünk, okoskodunk, becsapjuk egymást, árkokat ásunk és falakat emelünk. Közöttünk akar lenni!
Istennek viszont ez sem volt elég. Az Ő Szentlelkével kapcsolatban ugyanis ilyen ígéretet kaptunk az Úr Jézustól: "...én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz." (Jn 14,16-17) Örülök, hogy e mai napomat is ebben a tudatban élhetem: velem, velünk az Isten!

Milliók éheznek

Felfogni is nehéz: milliók néznek farkasszemet az éhhalállal! 

Csak szabályosan!

A 2004-es athéni olimpia nem várt izgalmakat hozott a magyarok számára. Mindenki örült, amikor Annus Adrián és Fazekas Róbert kalapács- illetve diszkoszvetésben aranyérmet szerzett. Aztán jött a hideg zuhany: mindkét versenyzőt megfosztották érmétől. Az ok: doppingvétség. Ugyanezen az olimpián hasonló okból kifolyólag egy ezüstérmet is elvettek tőlünk, pontosabban a súlyemelésben induló Gyurkovics Ferenctől.  Rajtuk kívül persze sok doppingolót megemlíthetnék még, így például a teknősvérrel manipuláló kínaiakat, vagy az NDK-s versenyzőnőket, akik a doppingszereknek köszönhetően egy sereg aranyérmet, mellékhatásként pedig férfias idomokat kaptak.
A szabálytalankodást persze nem mi és nem most találtuk ki. Nem véletlenül használ Pál apostol sportjeleneteket amikor egy-egy lelki igazságra akar rávilágítani és az sem volt véletlen, amikor erre figyelmeztette a hívőket: "Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd." (2Tim 2,5) Szóval lehet küzdeni, sőt, lehet aranyérmet nyerni, de ha valaki ezt szabálytalanul, netán doppingszerek hatása alatt érte el, búcsút inthet az első díjnak.
A keresztény életben vajon létezik doppingolás? Elképzelhető, hogy doppingvétségen érnek minket? Azt hiszem, hogy a válasz igen. Ismerek olyan embereket, akik futnak, harcolnak, de rossz motivációval. Például: szeretem és követem az Úr Jézust, de cserébe elvárom, hogy meggazdagítson, meggyógyítson, munkahelyet adjon... Ismerjük a farizeus és a vámszedő imáját. Vajon a farizeus istenkövetése önzetlen, hamis motivációktól mentes volt? Nem. Imájában nem győzi magát, eddigi pályafutását dicsőíteni. Voltak eredményei, de ezek nem Isten magasztalására szolgáltak.
Mi a tanulság? Talán Pál apostol jobban megfogalmazta ezt: "Nem tudjátok-é, hogy a kik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos; Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek." (1Kor 9,24-27)

Ne félj!

A 46. zsoltár így kezdődik: "Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe..." Állítólag 1521. április 16-án ezt a zsoltárt énekelték Luther és társai, amikor a wormsi birodalmi gyűlésre mentek. Később a reformátor meg is zenésítette a zsoltár szövegét és az evangélikusok mind a mai napig így is köszönnek egymásnak: Erős vár a mi Istenünk.
Tegnap miután hazaértünk, kipakoltam az autóból. Feleségem is pakolászott, de neki egy kicsit tovább tartott a művelet. Közben legkisebb lányunk meglátott egy kerti játékot és azzal kezdett bíbelődni. Miután végeztem, visszaültem az autóba, hogy beálljak a garázsba. Bítia a kocsitól néhány méterre állt. Miközben elfordítottam a kulcsot, figyeltem az addig gondtalanul játszó leányzót. Az autó beindult, mire Bítia felegyenesedett és rémülten nézte a kocsit. Nem sírt, de láthatóan félt. Viszont amikor meglátta felé közeledő édesanyját, rémülete alábbhagyott.
Szintén tegnap meglátogattuk anyósomat, aki szombaton orbánccal került a kórházba. Egy apró, jelentéktelen sérülés keletkezett a kezén, valószínűleg ez okozhatta a bajt. Szobatársa ugyanilyen betegséggel feküdt a kórteremben, akinél egy tüske váltotta ki a gyulladást. Kicsi, jelentéktelen dolgok kórházi végjátékkal. De...
Még ha megindul is a föld és a hegyek beleomlanak a tenger közepébe, akkor sem kell félünk, mert Isten a mi számunkra biztos segítség a nyomorúság idején - írta a zsoltáros. Milyen megnyugtató, ha valaki ilyen hitvallás mentén tudja élni ezer oldalról megpróbált, megnyomorgatott életét! Milyen üdítő, hogy amikor mellettünk jajkiáltások, félelemre okot adó hangok hallatszanak, láthatjuk a felénk siető isteni kezeket, melyek érintése megnyugtatja zaklatott szívünket. Tehát ne féljünk! Isten még a nyomorúság idején is biztos segítség!