Utolsó esély

Júdás történetét mindig megrendüléssel és értetlenséggel olvasom. Nehéz felfogni, hogy ő, aki éveket töltött Jézus közvetlen közelében, akin keresztül csodák történtek, aki a többi tanítványhoz hasonlóan hirdette az igét a városokban, falvakban, a Mester árulójává lett. Pedig ez történt. Tette ezt annak ellenére, hogy Jézus az utolsó pillanatig szeretettel bánt vele. Rábízta a pénzes zacskót, pedig Júdás újra meg újra kilopta abból az adományokat. Az utolsó vacsora alkalmával pedig az Úr előtte, a tolvaj előtt is térdet hajt, megmossa lábait, majd később a tálba mártott falatot is odaadja neki. Júdás az utolsó pillanatig esélyeket kapott, de azokkal nem tudott élni.
Ma is élnek ilyen emberek. Életük utolsó leheletéig esélyeket kapnak, de élni nem tudnak vele. Egy alkoholfüggővel beszélgettem, aki elmondta, hogy gyerekként szülei vitték a templomba, de ő a haverokat választotta, akik kocsmázni szerettek. Aztán később megnősült, gyerekei születtek, de házassága felbomlott, mert ő kocsmázni szeretett. Aztán a munkahelyéről is kirúgták, mert a kocsmát jobban szerette. Amikor beszélgettem vele - ez pár éve történt - megszántam, és a tél közepén kerestem neki ruhákat. Egy téli kabátot is adtam neki, amit addig én hordtam, de úgy láttam, hogy neki nagyobb szüksége van rá. A kabátot soha sem hordta. Két liter borért elcserélte. Ötvenes évei elején halt meg. Sok lehetőséget kapott, de nem tudott élni velük.
Mi is kapunk esélyeket. Talán ma is. Esélyt arra, hogy változzunk, hogy valakit jobban szeressünk mint tettük azt eddig, hogy elmondjunk egy bátorító szót, egy régóta kikívánkozó áldást, őszinte szavakat, egy "szeretlek"-et, vagy bocsánatot kérjünk azért, amiért már évekkel ezelőtt kellett volna. Használjuk ki a kínálkozó lehetőségeket, mert sosem lehet tudni, hogy holnap lesz-e esélyünk változni, jót tenni!