Egy telhetetlen asszony esete az aranyhallal

Talán ismerős Puskin meséje az öregemberről és az aranyhalról. Egy szép napon a szegény, halászatból élő apóka megüti a főnyereményt: kifogja az emberi nyelven (feltehetően oroszul) beszélő aranyhalat, aki szabadságáért cserébe minden kívánságát teljesíti az öregnek. Emberünk viszont nem volt mohó, ezért minden különösebb óhaj-sóhaj nélkül visszaengedte a halat a vízbe. Hogy a mese itt ne érjen véget, Puskinnak szüksége volt egy telhetetlen nőre. A szerepet az apóka feleségére osztotta, aki azonnal visszazavarta bátortalan társát a tópartra, mihelyt értesült a történtekről. Az öreg először egy új teknőt kért a haltól a repedt helyett, aztán parasztházat a sárkunyhó helyett, majd elmondta, hogy felesége inkább nemesasszony, aztán cárnő, és végül az aranyhalon is uralkodó tengeri királynő szeretne lenni. A sikertörténet itt véget is ért, mert az aranyhal sértődötten visszaúszott a tó fenekére. Az öreg hazament, ahol felesége a régi sárkunyhó előtt üldögélt lábai előtt a törött teknővel.
A legtöbb ember eljátszott már a gondolattal: mi lenne, ha kifognám az aranyhalat és legalább hármat kívánhatnék tőle? A fiaim szoktak ezen agyalni. "Ha nekem annyi pénzem lenne, vennék egy Ferrarit!" - mondta legutóbb a Filemon. Csak ennyit kérdeztem: és minket hova ültetnél? Azóta nem akar Ferrarit az inotai aranyhalak legnagyobb örömére. A Ferrarinál is nagyobb kincs ugyanis, amikor együtt, egy autóban utazhat a család még akkor is, ha néha nehéz közös nevezőt találni a "ki hova üljön" kérdés kapcsán.
A Biblia nagyobb kincset ajánl, mint Puskin hala. Pál ezt írja: "De valóban nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel; Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik." (1Tim 6,6-9) Vegyük észre, hogy milyen kevés ma a megelégedett ember. Hányan nincsenek megelégedve családjukkal, házastársukkal vagy önmagukkal és azt hiszik, hogy ha partnert cserélnek, vagy plasztikáztatják a melleiket, felvarratják a ráncaikat, minden jobbra fordul. És valóban... Egy ideig ott is van az öröm. Aztán ahogy telik az idő, egyre nő az elégedetlenség. Hallottam olyan nőről, aki több mint húsz (és bizonyára ez nem a csúcs) alkalommal plasztikáztatta magát. A riporter megkérdezte: Lesz még plasztika? Igen - jött a felelet. Mindig van újabb és újabb kívánság. Az ilyen típusú emberek soha nem tanulták meg ezt a szót: elég. Aztán eljön a nap, amikor kimerül, vagy megsértődik az aranyhal, és hirtelen ott találják magukat egy sárkunyhó előtt repedt teknővel a lábaiknál. A kívánságok hajszolása ugyanis " kísértésbe, tőrbe és sok esztelen, káros kívánságba" hajtják az embereket, melyek veszedelemhez vezetnek.
A megelégedettség ugyanakkor nem cél, hanem eredmény. Talán a Puskin által megformázott asszony is magába szállt. Talán az aranyhalas kaland jó lecke volt számára, és talán a sárkunyhó előtt, repedt teknővel a lábainál rájött, hogy a megelégedettséghez és a boldogsághoz nem javak, hanem értékekkel megtöltött szív kell. Tehát aranyhal és nagyra törő kívánságok nélkül, sárkunyhóban és repedt teknővel is lehet boldog az ember, ha szíve-lelke maradandó értékekkel van megtöltve.