Áldott új esztendőt!

Az új évhez új erőt, a megpróbáltatásokhoz hitet, egymás felé pedig el nem múló szeretetet kívánok! Isten tegye áldottá és gyümölcsözővé az új esztendőt mindnyájunk számára!

Csak 14-et ismertek el

Ismét tizennégy egyházat ismert el a parlament, ugyanazokat a vallási közösségeket, mint a nyáron elfogadott, ám az Alkotmánybíróság által közjogi érvénytelenség miatt megsemmisített egyházügyi törvényben.
Az új jogszabályt pénteken fogadta el az Országgyűlés 256 igen és 36 nem szavazattal.
Azok a vallási közösségek, amelyek az elmúlt hónapokban kezdeményezték a szakminiszternél jogállásuk fenntartását, január 1-jével nem veszítik el egyházi státuszukat, arról február végéig dönt a parlament.

Változnak ugyanakkor annak szabályai, hogy miként válhat egy vallási tevékenységet végző egyesület egyházzá. Ezt az érintett egyesület legalább ezer ember aláírásával kezdeményezheti, a kérelemről az Országgyűlés vallásügyekkel foglalkozó bizottsága törvényjavaslatot terjeszt a Ház elé. A megsemmisített törvény alapján az egyházi nyilvántartásba vételre irányuló kérelmet a miniszterhez kellett volna benyújtani.

Az egyesületek egyházzá nyilvánításának feltételei között az szerepel, hogy a szervezetnek legalább százéves nemzetközi működéssel kell rendelkeznie, vagy legalább húsz éve szervezett formában, egyesületként kell hogy működjön Magyarországon.
(Forrás: mindennapi.hu)

Ma szavaznak az egyházi törvényről

Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház missziói lelkésze nyílt levelet írt az elfogadás előtt álló egyházi törvény kapcsán az országgyűlés képviselőinek. Íme a levél:

Tisztelt Képviselő Asszony / Úr!

Évtizedek óta sok dolgom akadt szektákkal, destruktív kultuszokkal. Tevékenységem lényege a prevenció, családok, személyek védelme, felvilágosítása, tanácsadás, publikációk stb.

Tagja voltam az Apologia Alapítvány kuratóriumának, segítettem Németh Géza református lelkésznek a rendszerváltás idején végzett „destruktív kultuszok” elleni munkájában is. E miatt bizonyos közösségek megfenyegettek, bíróságra citáltak…

Azonosulni tudok a kormány mostani szándékával az egyházi törvény kapcsán. Szeretnék annak is hangot adni, hogy az elmúlt hónapokban – a tisztulási folyamatok mellett – sebet kaptak olyan közösségek is (pl. pünkösdiek, metodisták, szabadkeresztyének, Golgota gyülekezet stb…), amelyek megfelelnek az egyház kritériumának.

Kritikus helyzetbe került nemzetünk körében jó, hasznos, néha a hagyományos egyházakat is megszégyenítő tevékenységük van. Őket politikai, jogi szempontból nem szabad ilyen nagyvonalúan kezelni.

Meg kell becsülni munkájukat, múltjukat, jelenüket.
Kérem Képviselő Asszonyt / Urat, hogy tegyen meg mindent, hogy a valóban kipróbált, erkölcsös, hasznos tevékenységet végző egyházak továbbra is megtarthassák státusukat.

Munkájára áldást kívánok az új esztendőben is!


Szeverényi János
a Magyarországi Evangélikus Egyház missziói lelkésze

Egy igaz ember

"József igaz ember volt" (Mt 1,19)

Még a nyáron történt, hogy két öltönyös, jó modorú fiatalember csengetett be szemközti szomszédunkhoz. Ha jól emlékszem, energiatakarékos izzókat kínáltak megvételre. Szomszédasszonyunk nem az a típus, akit holmi akciókkal, jónak tűnő ajánlatokkal fellehet ültetni. Ebben az esetben sem hatódott meg a jó modortól és az öltönytől, és néhány szó elhangzását követően elzavarta az "ügynököket". Később derült ki, hogy jól tette, a fiatalemberek ugyanis házaló szélhámosok voltak.

József, Mária férje egyszerű ács volt. Nem volt gazdag, nem volt fényes öltözete, és talán különösebb teológiai ismeretei sem. A Biblia viszont fontosnak tartotta megjegyezni: József igaz ember volt.
Minden zsidó tudta, hogy vannak cádikok, vagyis igaz emberek, de a közgondolkodás azt tartotta, hogy ezeket az igaz embereket a rabbik, a szellemi vezetők között kell keresni. Ezért olyan különös a fenti félmondat, hiszen kiderül belőle, hogy egy fűrészporos ács is lehet cádik, vagyis igaz az Isten előtt. Az emberek erről bizonyára mást gondoltak volna, de miért foglalkoznánk az emberek véleményével, ha egyszer maga a Szentlélek íratta le: József igaz ember volt?!
Mindegy mi a szakmánk, milyen az öltözetünk, vagy mekkora a tudásunk. A lényeg, hogy Isten - aki tovább lát a jó modornál és az öltönynél - mit gondol rólunk. Ha külsőnk és körülményeink nem is emelnek minket a társadalom, vagy a média érdeklődésének középpontjába, ne szomorkodjunk, hanem törekedjünk arra, hogy Isten és ember előtt igaz életet éljünk!

Áldott Krisztus-ünnepet!

Minden kedves olvasómnak, barátomnak, testvéremnek áldott Krisztus-ünnepet kívánok. Teljenek e napok békességben, Istenre figyelésben, hogy az ünnep végeztével gazdagabb lélekkel folytathassuk utunk!

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16)

A hit csodákat szül

"...most megnémulsz, és egészen addig nem tudsz megszólalni, amíg mindezek végbe nem mennek." (Lk 1,20)

Hiszem azt, hogy képességeinket Istentől kaptuk ajándékba. Vagyis ha képesek vagyunk kiénekelni egy tiszta hangot, vagy ha valaki le tudja festeni amit megálmodott, az ajándék, amit értékelnünk kell.

Zakariás, a pap, sok mindenre képes lehetett, egy valami azonban meghaladta erejét: képtelen volt gyermeket nemzeni. Az Írás ugyan Erzsébetet jelöli meg a gyermektelenség okaként ("mert Erzsébet meddő volt"), de az idő előrehaladtával Zakariás megtermékenyítő képessége is halványodott, amit ő paphoz illő finomsággal tudtára is ad az angyalnak: "Hiszen én már öreg ember vagyok". 
Képes lett a képtelenre
Zakariás és Erzsébet nem mehetett el egy meddőségi centrumba, az orvostudomány nem tudott segíteni rajtuk. Egyet tehettek: felfedezték alkalmatlanságukat, a termékenységre való képesség hiányát és imádkoztak Istenhez, hogy tegyen csodát. Isten pedig meghallgatta a könyörgést. Gábriel ezt mondta Zakariásnak: "Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni" (Lk 1,13).
Erzsébet megtermékenyüléséhez is kellett a Szentlélek munkája, de - Jézus fogantatásának történetével ellentétben - itt a férj, Zakariás, nem lett kizárva a folyamatból. Isten képessé tette öreg szolgáját arra, hogy gyermeket nemzzen, Erzsébetet pedig arra, hogy gyermeket szüljön.
Ne kételkedj!
Van itt azonban még valami. Amikor Zakariás meghallotta az Isten üzenetét, szavakba öntötte hitetlenségét és emiatt egy másik képességét veszítette el; néma lett. Mondhatnánk, hogy az öreg papot utolérte Isten ítélete. Én inkább azt mondom, hogy a hitetlenkedés a legalapvetőbb képességeinket is porrá zúzhatja, míg a hit olyan dolgokra is képessé tehet, ami addig lehetetlennek tűnt. Ne kételkedjünk Isten szavában, és a belé vetett hit csodákat fog szülni!

Egy szimpatikus házaspár

"Igazak voltak mindketten az Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint." (Lk 1,6)

Zakariás és Erzsébet legszimpatikusabb vonása számomra talán az, hogy annak ellenére voltak igazak, istenfélők és az Úr parancsolatai szerint élők, hogy sokáig nem születhetett gyermekük. Ma már szinte divat nem szülni, nem vállalni az anyai státusszal járó gondokat és felelősséget, de akkoriban a gyermektelenség megvetést és kérdéseket vont maga után.  

A zsoltáríró által megfogalmazott áldáskívánás számunkra is tetszetős, szeretjük hallgatni és mondani: "Adja meg szíved vágyát, teljesítse minden tervedet!" (Zsolt 20,5). De mi van akkor, ha nem hallgatja, ha nem adja meg a Mindenható, ami után annyira vágyakozunk, amit annyiszor kértünk? Hányan vannak, akik csalódottságukban süketnek és vaknak kiáltják ki az Istent!? Zakariás és Erzsébet nem ezt tette. Noha sokáig úgy tűnt, hogy gyermekáldás nélkül kell leélni életüket, ők továbbra is ragaszkodtak Isten parancsolataihoz, ők továbbra is igazak és feddhetetlenek voltak.
Szeretnék ilyen ember lenni, aki csalódásai közepette is ragaszkodik Istenhez és az ő parancsolataihoz valahogy úgy, ahogy egy másik zsoltárban olvassuk: "Ínség és nyomorúság ért engem, parancsolataid mégis gyönyörködtetnek" (Zsolt 119,145). Eme idősödő házaspár istenfélelme legyen példa számunkra!

A kút aljáról ilyen a világ

A béka lent lakott a kútban, ha szomjas volt, ivott a kút vizéből, ha éhes volt, kicsiny rovarokat evett.
Pacsirta szállt a kút fölé, leült pihenni a kút kávájára. A béka megkérdezte:
- Te hogy kerülsz ide?
- Sokat repültem, elfáradtam, megszomjaztam, innék a kútból – felelte a pacsirta.
- Ugyan, ne túlozz! Az égbolt akkora, mint a kút nyílása, hogyan fáradhattál ki annyira?
- Tévedsz barátom, az égboltnak nincsenek határai, végtelen.
- A béka felnevetett: Ne akarj okosabb lenni nálam! Naphosszat itt ülök a kútban, és az eget bámulom! Kizárt dolog, hogy tévedjek!

A Biblia ezt írja: "Ismered-e az ég szabályait? Talán te határozod meg uralmát a földön? El tudod-e juttatni hangodat a felhőkig, hogy vízáradat borítson el téged? Tudsz-e villámokat küldeni útjukra, és mondják-e neked: Itt vagyunk?" (Jób 38,33-35)

A molnár, a fia, meg a szamár

Volt egyszer egy öreg molnár, s annak volt egy kamasz fia. Volt egy szamaruk. Gondolták, eladják a vásáron, és jó pénzt kapnak érte. Attól féltek azonban, hogy mire a városba érnek, a csacsi elfárad, esetleg a lába is föltörik az úton, s akkor nem kel el olyan jó áron. Ezért hát összekötötték a szamár lábát, rudat dugtak a lába közé, vállukra vették, s úgy mentek vele a vásárba. Ahogy mennek, szembetalálkoznak az úton egy emberrel. Az meglátja a csacsit a rúdon himbálózva, s elkezd hahotázni: – No, az egyszer szent igaz, hogy a három közt nem a csacsi a legnagyobb szamár! Ők

viszik a szamarat, ahelyett, hogy a szamár vinné őket!

Hallja ezt a molnár, gondolja, van benne valami igazság. Leteszik a szamarat a földre, kioldják a lábát, s talpra állítják. Az öreg fölülteti rá a fiát, s úgy mennek tovább: elöl a fiú a szamáron, nyomában gyalog a molnár. Megint találkoznak egy emberrel. Az is mondja: – Hát ez meg miféle mamlasz! Pöffeszkedik a szamáron, s hagyja az öreget kutyagolni! Szállj csak le, öcsém, s engedd csak szépen apádat a nyeregbe!

Gondolták, ennek is igaza van. Helyet cseréltek, s úgy mentek tovább: elöl az öreg a szamáron, mögötte gyalog a fiú. Ismét találkoznak egy emberrel. Az sem hagyta szó nélkül: – Ó, szívtelen vénség! Nem átall szamárháton feszíteni, s közben ez a szegény gyerek már alig vonszolja magát!

– Ennek is igaza van – vakarta fejét az öreg. Intett a fiának, üljön fel ő is, és most már így vonultak tovább szamárháton mind a ketten, míg csak megint nem találkoztak valakivel. Hallják is: – Micsoda bolond népség! Ketten ülnek egy ilyen jámbor kis jószágon. Jó, hogy még egy házat is nem raknak rá, tornyostul!

Elszégyellte magát erre a molnár is, a fia is és leszálltak. Most elöl a csacsi ment, terhétől szabadulva ide-oda illegette magát, s mögötte kullogott a molnár meg a fia. Jön szemközt megint egy ember. Azt mondja: – Már csak bolond világot élünk! Elöl táncol a szamár, utána liheg fiastul a molnár! Úgy

látszik, elérkezett a szamarak világa.

Hanem erre már méregbe jött a molnár. – Úgy bizony, eddig szamarak világa volt, mert hol erre hallgattam, hol arra, kivéve a magam józan eszére. No de mától fogva beszéljetek, amit akartok, s én is azt teszem, amit akarok!

Pál apostol erről ezt írta: „Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.” (Gal 1,10)

A Fidesz visszavonja az egyházügyi törvényt

Hatályon kívül helyezik a júliusban elfogadott új egyházügyi törvényt "jogtechnikai megfontolások" miatt - jelentette be pénteken Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve, hogy az új jogszabályt még idén el kell fogadni, várhatóan a két ünnep között.
Lázár János azt mondta, annak lehetőségét egyelőre vizsgálják, hogy ezt hogyan lehetne megtenni, hétfőn azonban már kezdeményezni is fogják.
A Fidesz frakcióvezetője szerint erre azért van szükség, mert nem minden közjogi kritériumnak felelt meg az egyházügyi törvény elfogadása. Hogy a törvény tartalma valtozik-e, azt egyelőre nem tudni.
A hvg.hu információi szerint az Alkotmánybíróság jövő keddi ülésén tárgyalta volna az egyházügyi törvényt, ahol azt meg is semmisítette volna, bár hogy pontosan mire hivatkozva, azt nem tudni.
Úgy tudjuk, az Alkotmánybíróság a médiatörvényt is alkotmánnyal ellentétesnek fogja nyilvánítani.
(Forrás: hvg.hu)

Változó apakép

Négy évesen: Az én apukám mindent tud.

Öt évesen: Az ép apukám nagyon sokat tud.

Hat évesen: Az én apukám okosabb, mint a tied.

Nyolc évesen: Apu nem mindent tud jól.

Tíz évesen: Apu gyerekkorában biztos minden másképp volt.

Tizenkét évesen: Á, apunak erről fogalma sincs! Olyan öreg, hogy már nem is emlékszik a gyerekkorára.

Tizennégy évesen: Ne is törődj a faterommal! Olyan régimódi!

Huszonegy évesen: Hogy ő? Ugyan már, képtelen haladni a korral.

Huszonöt évesen: Na igen, tud ezt-azt, de hát ennyi idő alatt nem is csoda, ha

ragadt rá valami.

Harminc évesen: Talán kérdezzük meg apa véleményét is! Elvégre ő a

legtapasztaltabb.

Harmincöt évesen: Egy lépést sem teszek, amíg apámmal nem beszéltem.

Negyven évesen: Kíváncsi vagyok, apám hogy csinálta volna ezt. Olyan okos volt,

és elképesztően tapasztalt.

Ötven évesen: Bármit odaadnék, ha most itt lehetne apám, és megbeszélhetném

vele ezt a dolgot. Kár, hogy annak idején nem értékeltem az eszét. Sokat

tanulhattam volna tőle.

Így kerül helyére a világ

Egy apa éppen elhelyezkedett hintaszékében vasárnap délután, és örült, hogy végigolvashatja tizenöt centi vastag újságját, amikor ötéves fia, Bobby szökdécselt be a szobába. „Apa! Apa!” – szólt. „Játszol velem?”

Az apa megpróbált kedvesen válaszolni neki: „Bobby, apa most olvasni szeretné az újságot egy darabig. De ha húsz perc múlva visszajössz, akkor játszhatunk.”

Bobby kicsit duzzogott, hogy elutasították, de kiszaladt a szobából, és egyedül hagyta az apját, hadd olvasson.

Az ötéveseknek azonban még nem túl fejlett az időérzékük, és csak pár perc telt el, Bobby újra megjelent. „Apa, most már játszunk?”

„Még nem, Bobby” – szólt az apa. „Ne zavarj, amíg nem fejeztem be az újságolvasást!”

Bobby kicaplatott a szobából, hogy kint várjon, de még a sporthírekhez se ért az apa, már megint ott volt. Az újság alatt átdugta a fejét, és így szólt: „Apa, kérlek, most már játsszunk!”

Az apa ráébredt, hogy egy perc nyugta sem lesz, amíg nem enged, lepillantott a padlón heverő lapokra, és észrevette, hogy egy egész oldalas világtérkép van az újságban. Fogta a felesége kézimunkaollóját, és a térképet vagy húsz darabra vágta. A konyhaasztalhoz vezette a fiát, és azt mondta neki, hogy rakja ki a világtérképet: ez lesz az első délutáni játék. „Amint kész vagy a kirakóval, jövök játszani veled” – ígérte meg. Tudta, hogy fiának hosszú időbe fog telni, míg kirakja a darabokat, és így neki jó sok ideje lesz olvasni.

De még öt perc sem telt el, Bobby visszarohant a szobába. „Apa, kész vagyok a kirakóval! Most mit játszunk?”

„Micsoda? Már készen vagy?” – kérdezte az apa. Felállt a székből, és kiment a konyhába, hogy megnézze. Szó ami szó, a kirakó kész volt, mindegyik darab a helyén.

„Bobby… hogy a csudába tudtad ezt ilyen gyorsan megcsinálni? Hol tanultad meg, hogy hogy kell?” – kérdezte ámultan az apa.

„Könnyű volt, apa” – mondta Bobby. Tudod, a világtérkép hátulján egy ember arcképe volt. Úgy döntöttem, először az ember arcát rakom ki. Amikor azzal kész lettem, az egész világ a helyére került.”

Nézzünk a kút mélyére!

"Azután fogták, és beledobták a kútba. A kút üres volt, nem volt benne víz." (1Móz 37,24)

Egy kút értékét a benne levő víz adja. Ha a kút üres, vagy vize ihatatlan, a kút is értékét veszíti.

Józsefet egy üres, pontosabban víz nélküli kútba dobták. A zsidó hagyomány úgy gondolja, hogy víz ugyan nem, de kígyók, skorpiók lehettek a gödörben. Ez nem elképzelhetetlen, hiszen a környezetük hőmérsékletétől erősen függő állatok a nagy forróságban keresték a hűvös, árnyas helyeket. Egy kiszáradt kút bizony menedéket jelenthetett ezeknek a csúszómászóknak.
A kutat viszont nem a kígyók kedvéért ássák, hanem azért, hogy megteljen életadó vízzel. Mindazok, akik elméjüket, szívüket hiábavaló gondolatokkal töltik meg, a kígyóktól és skorpióktól nyüzsgő kiszáradt kúthoz hasonlítanak. A zsoltáríró azt az embert nevezi boldognak, aki az Úr törvényéről elmélkedik éjjel és nappal (Zsolt 1,2), vagyis, aki az Isten Igéjével tölti meg szívét-elméjét.
A mai világ a külső tulajdonságokat isteníti. A szépségiparnak, a celebeknek és egyre több hétköznapi embernek ma az a legfontosabb, hogy mit látnak mások, hogy nézünk ki. Nekem úgy tűnik, hogy egyre kevesebbeket érdekel a kút tartalma, pedig higgyük el, hogy ez a lényeg.
Legyünk telve vízzel, Isten életadó Igéjével és vigyázzunk, mert ha kiszáradna kutunk, a kígyók és skorpiók azonnal ott teremnek. Ez a veszély viszont elkerülhető, ha Isten Igéje forrássá lesz bennünk úgy, ahogy azt Jézus mondta a samáriai asszonynak: "...aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne" (Jn 4,14).

Testvéri szeretet

"Ne ontsatok vért, vessétek őt ebbe a kútba..." (1Móz 37,22)

Az ember általában nem feltételez rosszat egy másik emberről, főleg nem akkor, ha a saját gyermekeiről van szó. Bizonyára Jákob is így volt ezzel. Ismerte fiai természetét, de arra a legrosszabb pillanataiban sem mert volna gondolni, hogy József iránti gyűlöletük halálos. 

A Biblia több olyan történetet is elmesél, melyben a szülők szinte vakká váltak, amikor nem ismerték fel saját gyermekük hiányosságait, vívódásait. Például Ádámnak és Évának nem tűnt fel, hogy Kain fiúk mit forgatott szívében, mint ahogy Lót sem ismerte lányai lefekvését és felkelését. Jákob is így járt. Sejthette, hogy fiai mit gondolnak Józsefről, de nem hitte, hogy a gondolatok valaha is tetté érnek. Ezzel az édesapai naivitással bocsátotta útnak fiát: "Menj és nézd meg, hogy jól vannak-e testvéreid és a nyáj. Azután számolj be nekem!" (37,14). Ha beleláthatott volna fiai szívébe, Józsefet nem merte volna útnak ereszteni.
Te, magamfajta ember...
Az élet legkegyetlenebb pillanatait éli át az, aki rájön, hogy nem a vadállat, vagy valamely ellenség, hanem saját testvére, hozzátartozója jelenti számára a legnagyobb veszélyt. Dávid így kesergett: "Nem az ellenség gyaláz engem, azt elszenvedném. Nem gyűlölőm hatalmaskodik rajtam, előle elrejtőzném. Hanem te, magamfajta ember, bizalmas jó barátom, akivel meghitt barátságban voltam; az Isten házába együtt jártunk a gyülekezet körében" (Zsolt 55,13-15).
Dobjuk kútba!
Mihelyst József megjelent a láthatáron, testvérei gyilkos tervet eszeltek ki. Megtehették, hiszen apjuk, kinek tekintélye miatt eddig nem támadhattak rá a tarka ruhásra, most távol volt. A hagyomány szerint Simeon és Lévi szorgalmazták a gyilkosságot. Ők hamar pontot akartak tenni az ügy végére. Rúben javaslata némi enyhítést jelentett, aki "csak" kútba dobatta azzal a szándékkal, hogy később jön és megmenti. Végül ez a "kegyes" javaslat nyer, így Józsefet kútba dobják. Sosem tudjuk meg, hogy Rúben vajon tényleg segített-e volna Józsefnek, az viszont megdöbbentő, hogy nyíltan senki nem állt ki mellette.
Majd megteszi más
A vérontás az ősi időktől kezdve utálatos dolog volt, főleg akkor, ha testvérekről volt szó. Talán épp Kain és Ábel története juthatott a fiúk eszébe, amikor Rúben ezt mondta: "Ne ontsatok vért!". Szót fogadtak, és úgy gondolhatták, hogy amit ők nem tesznek meg, majd megteszi helyettük a természet. Ezért vetették Józsefet egy kiszáradt kútba és várták, hogy a meleg, a szárazság, az éhség, vagy esetleg a kútban levő kígyók-skorpiók végezzenek Józseffel.
Ne ölj!
Amikor a Biblia azt mondja: "Ne ölj!", nem csak a vérontásra gondol. Jézus ezt mondta erről: "aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! - méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! - méltó a gyehenna tüzére" (Mt 5,22).
Vannak Simeon és Lévi lelkületű emberek, akik rárontanak ellenfeleikre, akik minden dühüket ráöntik a másikra, és ebből nem is csinálnak titkot. Vannak viszont olyanok is, akik ennél sokkal kifinomultabb gyilkolási technikákat használnak, akik "csak" kútba dobják a másikat és várják, hogy a halál megjelenjen, miközben ők a kút mellett "kenyereznek" (37,25).A Jézustól tanult szeretet nem ilyen. Viselkedjünk igaz testvérhez méltó módon és mutassuk be, hogy a szeretet: "nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat" (1Kor 13,5).

Te hol élsz?

Jákób is azon a földön lakott, ahol apja jövevény volt: Kánaán földjén. (1Móz 37,1)

A fenti szakaszt megelőző részekből tudjuk, hogy Jákób szépen gyarapodott, gazdagodott. Gyermekei születtek, szolgái lettek és egyre nagyobb nyáj biztosította jólétét. Akár azt is hihetnénk, hogy révbe ért, hiszen megszűnt a Lábántól való függősége és Ézsau sem jelentett már halálos fenyegetést. Jákób tehát jólétben és nyugalomban lakott (ezt fejezi ki az eredeti szöveg) Kánaán földjén.

A kényelem és nyugalom azonban egycsapásra megváltozott, amikor József testvérei megmutatták Jákóbnak a vérbe mártott tarka köntöst és kimondatták apjukkal, amit ők nem mertek, nem akartak megfogalmazni: "Az én fiam ruhája ez! Vadállat ette meg, biztosan széttépte Józsefet!" (1Móz 37,33).
Tegnap a belgiumi Liege-ben és az olaszországi Firenzében összesen hatan haltak meg, amikor két ámokfutó lövöldözni kezdett. Egy pillanatra belegondoltam a gyászolók helyzetébe, akik talán Jákóbhoz hasonlóan élték a maguk - tegyük fel - kényelmes, nyugodt életét, akik minden erejükkel a közelgő karácsonyra készültek és esetleg az ünnepi menün gondolkodtak egészen tegnap délutánig. Mert akkor történt valami, ami egycsapásra felborította az addigi nyugalmat. Sajnos a nyugalom olyan kincs, ami egy pillanat alatt kifolyhat a kezeink közül apáink földjén és a viszonylagos jólét közepette is.
Kifosztva
József már nem mondhatta el, amit apjáról feljegyeztek (Jákób is azon a földön lakott, ahol apja), hiszen Egyiptomba került. Évszázadokkal ezelőtt férfiakkal és nőkkel megrakott hajók futottak ki Afrika kikötőiből, hogy egy új földön rabszolgákat faragjanak ezekből a fekete fiatalokból. A saját hazájukban törzsfők, vagy királyok lehettek volna, de az idegen föld elvett tőlük mindent, ami addig méltóságot, tartást és életcélokat adott nekik.
Benne élünk!
Mire számíthatott József az idegen földön? Mit remélhetett, amikor Potifár házába, majd később a börtönbe került? Emberileg nem sok jót, de József tudta, hogy nem az számít, hogy Kánaánban, vagy Egyiptomban veri-e fel a sátrát, hogy éppen az apai hagyományokat folytatva juhokat legeltet-e, vagy Potifár házában, esetleg egy börtönben szolgál-e. Pál apostol fogalmazta meg a lényeget, amivel bizonyára József is egyetértett volna: "...mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk" (ApCsel 17,28).
Kerüljünk hát bárhova, történjen velünk bármi, ne feledjük: Ő, mármint Isten, a mi otthonunk, hajlékunk. Ha így lesz, ha fiaink és lányaink is Istennél telepednek le, ha Benne találjuk meg nyugalmunkat és otthonunkat, Mózessel együtt énekelhetjük: "Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre" (Zsolt 90,1). Így legyen!

Neked mi az indián neved?

Ha már tudod, akkor érdemes elolvasni ezt is. Ha meg nem, akkor azért.

Az addict reklámblog már csütörtökön felhívta a figyelmet arra az oldalra, amely pár nap alatt 630 ezer tagot gyűjtött össze a Facebookon (mostanra 800 ezer felett járnak). Trükkjük igen egyszerű: a csatlakozóknak azt ígérik, hogy megmondják indián nevüket. Cserében a felhasználók hozzáférést adnak adataikhoz a játékot futtató ékszerkereskedőnek, és kicsit reklámozzák a projektet üzenőfalukon.
A módszerben semmi különleges nincs, így működnek a Facebook-alkalmazások. Ha elfogadjuk az általuk megadott feltételeket, hozzáférést biztosítunk tulajdonosaik számára személyes adatainkhoz – írja a hvg.hu. Kattintás előtt nekünk érdemes inkább végiggondolni: megéri-e kiszolgáltatni adatainkat, csak hogy megtudjuk, mit kapunk karácsonyra vagy mi az indián nevünk – hívják fel a figyelmet.
(Forrás: urbanlegends.hu)

Idén utoljára

Idén ez volt az utolsó iskolai alkalmunk. Ez a félév mindenképpen hasznos volt a tapasztalatgyűjtés szempontjából, melyek közül néhányat hadd osszak meg.

Mindenekelőtt hadd kezdjem ott, hogy minden tiszteletem a tanároké. A mai diákokat, illetve az órákon való viselkedésüket óhatatlanul is összehasonlítom saját diákságom normáival. Akkoriban - pedig már mi sem képviseltük elődeink szintjét - elképzelhetetlen lett volna, hogy az asztal tetejére üljünk, hogy órán beszélgessünk, hogy lábunkat a szék tetejére tegyük, vagy a cukros papírt a padlóra hajítsuk. A tanárok ma sem szeretik ha ez történik, de megtörténik. Tehát működik az evolúció, csak éppen fordítva. Hogy miért van ez így? Nem tudok másra gondolni mint arra, hogy a diákság egy része saját otthonában nem kapja meg az egymás mellett való éléshez szükséges instrukciókat. Persze tudom, hogy kamaszodnak, hogy ilyenkor bontakozik ki a személyiségük, de - ahogy mondani szokták - mindennek van határa. Bizony úgy érzem, hogy némelyek rendszeres határsértők.
Vajon elég érettek?
Talán hasznos lenne, ha néha egy-egy szülő beülne a tanterembe és megnézné, hogy viselkedik "házi kedvence" mondjuk egy matek, vagy kémia órán. Persze az osztályfőnöki órákon - melyeken mi, mint ifjúságépítők részt veszünk - lehet lazítani (gondolják ők), mert nincs tétje a dolgoknak. Nem kapnak osztályzatot, nem írnak dolgozatot... Talán ennek is köszönhető a néha nagyobb alapzaj. Én viszont azt szeretném megértetni velük, hogy az élet nagy és fontos kérdéseiről való beszélgetés és véleményalkotás legalább olyan fontos, mint a matematika. Lehet, hogy ezt csak később, mondjuk középszintű tanulmányaik alkalmával fogják megérteni, komolyan venni? Lehet, hogy a mai 7. és 8. osztályos generáció még nem elég érett ahhoz, hogy komoly dolgokról beszélgessünk velük?
Megroncsolódott önkép
Személyes tapasztalatom alapján az a véleményem, hogy a 12-13 éves fiúkkal-lányokkal jól el lehet beszélgetni, de inkább négyszemközt, vagy kisebb csoportokban. A négyszemközti beszélgetéseim alkalmával nem egyszer őszintén és szívesen nyíltak meg, de nagyobb csoportban inkább a beszólások, a vihogások és a folyamatos csacsogás a jellemző, melynek hátterében nem egyszer a megroncsolódott önkép húzódik meg. Ugyanis vannak, akik itt és így akarják felhívni magukra a figyelmet. Örülnek, hogy ha az eszükkel, vagy szépségükkel nem, de szövegeikkel, jópofa beszólásaikkal magukra irányíthatják a figyelmet és ők kerülhetnek vagy az egész osztály, vagy legalábbis néhány ember figyelmének középpontjába. Hadd ne ecseteljem, hogy miért nem jó ez a hozzáállás.
Partnerség
Az teljesen világossá vált előttem, hogy a nevelés-tanítás megfelelő egyensúlya nem tud beállni, ha a szülő nem partnere a tanárnak. A megfelelő tudásanyag átadása nem lehet sikeres, ha a gyerekek helytelen hozzáállást hoznak otthonról, ha nem megfelelő motivációkkal közelednek a tananyaghoz, a tanárhoz és egymáshoz. Persze akkor is kudarcot vall a történet, ha a tanár nem lát mást a diákból, csak a fejét, ha figyelmen kívül hagyja, hogy a nebulónak szíve és lelke is van. Márpedig van, tele érzésekkel, gondokkal-bajokkal.
Ima és hit
Januártól ritkábban látogatjuk eddigi osztályainkat, de ez a ritkulás lehetőséget adhat arra, hogy más diákokkal, más helyzetekkel is megismerkedjünk. Az abszolút egyértelmű, hogy hit és imádságos szív nélkül nem lehet, illetve nem érdemes a gyerekek közé lépni, de az is, hogy ha ott vagyunk, nem magunkra, hanem Isten értékrendjére kell felhívni a figyelmet. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy ez így legyen.

Újra otthon

Örömmel adom hírül, hogy ma délelőtt 10 órakor Roli elhagyhatja a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetet, így 22 nap, két szívműtét és sok-sok ima után újra otthon lehet. Köszönöm a mellénk állást, az imatámogatást és a bátorító üzeneteket. Igazán jól esett, sokat jelentett.

Drága homokszemek

Elkeseredett harcot vívunk a por ellen. Hetente akár többször is porszívóval, portörlő ronggyal és/vagy felmosóvödörrel szállunk csatába, de úgy tűnik hiába, mert néhány nap elteltével minden előröl kezdődik. Viszont nem árt tudnunk, hogy a por gyönyörűséget is okozhat.

Belegondoltunk már abba, hogy a hópelyhek valójában porszemek? Olyan porszemek, melyek felszínén kicsapódik a vízgőz, és létrejönnek azok a hatszög alakú hókristályok, melyekből nincs két egyforma.
Az igazgyöngy keletkezéséhez sem kell több, mint például egy homokszem, amit a kagyló, vagy tengeri csiga nem tud kilökni magából, ezért burokkal veszi körül. A legdrágább "homokszem" tudomásom szerint a napóleoni időkből származó La Regente, mely 2005-ben került magántulajdonba potom 2.516.360 dollárért. 


Vannak dolgok, melyek kicsinynek, jelentéktelennek, vagy akár bosszantónak tűnnek, de nem biztos, hogy azok is maradnak. Gedeon így mutatta be magát: "Ímé az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én vagyok a legkisebb atyámnak házában" (Bír 6,15). Aztán történt valami. Ezt a kicsinynek, jelentéktelennek tűnő ifjút "megszállta" az Úr Lelke és megszabadította Izraelt. 
Egy szamár állcsontjáról sem gondolnánk túl sokat, de amikor Sámson a kezébe vette, halálos fegyverré lett. 


Néha homokszem kerül a gépezetbe, aminek köszönhetően elkeseredünk, sírunk, kínlódunk. Érthető, hiszen szeretnénk, ha minden olajozottan működne. Ha viszont mindig az történne amit mi akarunk, ha soha nem kerülne homokszem abba a bizonyos gépezetbe, bizonyára igazgyöngyeink sem lennének.

Végre zsugorodik...

Ma este, amikor Tatabányáról jöttem hazafelé, csörgött a telefonom. Roli hívott. Örömmel újságolta, hogy az orvos azt mondta, hogy a vérömleny szépen zsugorodik. Hallottam a hangján, hogy örömében majd kiugrik a bőréből. Nem csodálom. Ezután felhívtam édesanyámat, hogy pontosan mit is mondott a doktor. Nos, valóban azt, hogy a vérömleny szépen zsugorodik, és ne aggódjunk, mert ennek ugyan idő kell, de szépen fel fog szívódni. Imádkozunk, hogy így legyen.

Te még mindig cipeled?

Tanzan és Ekido, a két szerzetes olyan úton lépdeltek, amely a heves esőzés hatására rendkívül sárossá vált.
Egy falu közelében találkoztak egy fiatalasszonnyal, aki éppen az úton próbált átkelni, ám a sár olyan mély volt, hogy az tönkretette volna a selyem kimonóját. Tanzan azonnal a karjaiba kapta a hölgyet, és átvitte az út másik oldalára.
A szerzetesek csendben folytatták útjukat. Öt órával később, amint közeledtek a számukra szállásul szolgáló templomhoz, Ekido nem tudta tovább visszatartani magát, és kifakadt: "Miért cipelted át azt a lányt az úton?! Nekünk, szerzeteseknek nem szabad ilyesmit tennünk!"
"A lányt én már öt órája letettem"- felelte Tanzan. "Te még mindig cipeled?"

Nem minden az, aminek látszik

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy picike helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, hogy miért, az idősebb angyal így felelt: “A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.”
A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azok a kevés ételt is megosztották velük és mindenüket amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jót aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.
A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki - vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak - mondta ismét az idősebb angyal. Amikor a nagy ház pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor az utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleséget. Helyette odaadtam a tehenet...

Az élet nagy kérdései

Első kérdés: 
Ha ismernél egy nőt, aki épp terhes, már van 8 gyermeke, akik közül 3 süket, 2 vak, egy szellemileg visszamaradott, neki magának pedig szifilisze van, ajánlanád-e neki az abortuszt? 
Második kérdés: 
Itt az idő, hogy megválasszák a világ új vezetőjét, és a Te szavazatod számít a döntésben. Az alábbiakban olvashatsz néhány tényt a vezető-jelöltekről: 
A - jelölt: Tisztességtelen politikusok veszik körül, és asztrológussal konzultál döntései előtt. Két szeretője van. Zsinórban dohányzik és napi 8-10 Martinit iszik. 
B - jelölt: Hivatalából kétszer elbocsátották, délig alszik, az egyetem alatt ópiumot használt és minden este egy üveg whisky-t megiszik. 
C - jelölt: Kitüntetett háborús hős. Vegetáriánus, nem dohányzik, néha megiszik egy-egy sört, és soha nem volt házasságon kívüli kapcsolata. Melyik jelöltre esne a választásod? 

Valóság a kérdések mögött: 
A - jelölt: Franklin D. Roosevelt 
B - jelölt: Winston Churchill 
C - jelölt: Adolf Hitler 
És mellesleg: ha az abortusz-kérdésre igennel válaszoltál, akkor épp megölted Beethovent.... 
Ne feledd: amatőrök építették Noé bárkáját - profik a Titanicot!

Magától?

Ma reggel beszéltem Rolival. Elmondása szerint jól van, de a jelenleg problémát okozó vérömleny egyelőre nem mozdul. Az orvosok várnak, naponta vizsgálják ultrahanggal, de közben Rolival is tudatták, hogy ha néhány héten belül a vérömleny nem szívódik fel magától, akkor újra megműtik. Szeretnénk, ha Roli elkerülhetné ezt a műtétet és a probléma "magától" megoldódna. És miért ne történhetne így, hiszen az evangélium is azt írja: "magától terem a föld" (Mk 4,28). Aztán ha tovább olvassuk a Bibliát kiderül, hogy a "magától" való növekedés mögött is az Isten áll (1Kor 3,6).
Ha bármilyen pozitív változás áll be, ha a vérömleny elkezd "magától" felszívódni, tudni fogjuk, hogy ez is az Isten műve!

"Nem uralkodni, szolgálni akarok"

Lukács evangéliumának harmadik része rangok, címek, pozíciók felsorolásával kezdődik. Megtudjuk, hogy közvetlenül Jézus szolgálatba állása előtt Tibériusz volt a császár, Poncius Pilátus Júdea kormányzója, Heródes (Antipas) Galilea negyedes fejedelme, ennek testvére, Fülöp, Iturea és Trachonitis negyedes fejedelme volt, míg Lüzániás Abilénéé, Annás és Kajafás pedig főpapként funkcionáltak. 

Heródes betlehemi gyermekgyilkossága

Mennyi munka, törtetés, vagy akár ármánykodás volt egy-egy pozíció mögött! Tudjuk, hogy a hatalom szereplői a gyilkosságtól sem riadtak vissza, hogy megszerezzék, vagy megtartsák a hőn áhított rangot. Ennek tudható be például az edomita (Nagy) Heródes betlehemi mészárlása is, vagy az, hogy saját fiait is kivégeztette. Augustus császár megjegyzése találó: "Inkább lennék Heródes disznaja, mint a fia".
Uralkodni mindenáron!
"Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt" - írja a prédikátor (Préd 1,9). A hatalomért ma is ádáz csata dúl. Borzasztó látni-nézni, ahogy egyik ember a másikat áztatja, mocskolja, gyanúba keveri csak azért, hogy övé legyen a rang, hogy titulusa legyen, hogy mások fölé kerekedhessen. 
A napokban Szigeti Jenő (adventista teológus) egyik interjúját olvastam, melyben így emlékezett vissza egyik példaképe szavaira: "A másik példaképem az első elöljáróm az egyházban, Lenk Lajos volt, aki minden szolgálat kulcsára a rendszeres és hatékony munkára, az idő kihasználására tanított. Kezdő lelkész korunkban minden nap elmondatta velünk a jelszót: Nem uralkodni, szolgálni akarok" (Forrás: Pünkösd.ma 2011/6). Tibériusz, Pilátus, vagy Heródes előtt ismeretlen volt ez az elmélet. Ők uralkodni akartak - mégpedig mindenáron!
A hatalom nem old meg mindent
Miután Lukács bemutatta a palástot viselő nagyokat, a nép vezéreit, elöljáróit, elkezd írni valaki másról, aki teveszőrruhát viselt és mézet, meg rovarokat evett, aki teljesen más elvek mentén élte mindennapjait. Bemerítő János nem illett a felsorolt előkelőségek közé, mégis, később ezt mondja róla Jézus: "Bizony, mondom néktek: nem támadt asszonytól születettek között nagyobb Keresztelő Jánosnál" (Mt 11,11).
De térjünk vissza az előkelőségekhez. Mire ment Heródes a trónnal, a hatalommal? És mit ért ez a hatalom a halála előtti napokban? Josephus Flavius történetíró így összegezte a király végnapjait: "Heródes betegsége egyébként egyre súlyosbodott: Isten nyilván most büntette őt gaztetteiért. Mert valami lassú tűz emésztette, de kívülről nem látszott meg rajta, miféle forróság emészti belső részeit. Ehhez járult, hogy mohón vágyott ételre, de sehogy sem tudott kielégülni. Továbbá súlyosbította betegségét, hogy belső részeiben daganatok keletkeztek, s különösen rettenetes fájdalmak kínozták beleit. Lábait, valamint alsótestét vizenyős, átlátszó folyadék duzzasztotta meg, nemi szervén gennyes daganat támadt, amelyben férgek keletkeztek. Ha a beteg fölült, fulladozni kezdett, és bűzös kilélegzése éppoly fájdalmat okozott neki, mint a nehéz belégzés. Végül majdnem minden részében görcsök gyötörték, amelynek hevessége szinte elviselhetetlen volt. A jövendőmondók, akik magyarázni próbálták ezeket a tüneteket, azon a véleményen voltak, hogy Isten kemény büntetéssel sújtja a királyt gonoszságáért, viszont maga Heródes, ámbár emberfölötti kínokat szenvedett, mégis remélte, hogy meggyógyul; orvosokat hívatott, és rendeléseiket a legpontosabban teljesítette, sőt átvitette magát a Jordánon, és meleg fürdőket vett Kallirhoéban; ennek a víznek egyéb kitűnő tulajdonságai mellett megvan az a sajátsága is, hogy iható; forrásainak vize a Holt-tengerbe ömlik. Mikor az orvosok úgy látták, hogy állapota némileg javult, olajjal megtöltött fürdőkádba ültették, de ebben majdnem meghalt. Mivel azonban szolgái éktelen kiáltozásba kezdtek, magához tért, de most már maga sem reménykedett többé gyógyulásában." Ha valaki irigyelte tőle trónját, nagyságát, szenvedéseit bizonyára nem kívánta, melyek ráadásul nem csak testét, hanem lelkét is emésztették. Hiába, a betegség és a halál a jogart és a bíborpalástot sem tiszteli.
Ne így legyen közöttetek
Heródes magatartásával szemben inkább kövessük azt a jézusi tanácsot, amit a Mester a hataloméhes, uralkodói jogok után áhítozó tanítványoknak mondott: "De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok" (Mt 20,25-27). Nem a rang, vagy a pozíció jelenti a legnagyobb problémát, hanem az, ha egyre feljebb haladva elfelejtjük, hogy legyünk bármilyen magasan is, az Isten mindig felettünk van. Bölcs, aki egyetért Lenk Lajos megállapításával: "Nem uralkodni, szolgálni akarok!" Így legyen!

Mit is ünneplünk karácsonykor?

Bizonyos országokban úgy ünneplik a karácsonyt, hogy meg sem említik Jézus Krisztust, mert nem akarnak feszültséget gerjeszteni a különböző vallások hívei között. Ezért emlegetnek manapság a Christmas helyett Xmas-t, és Jézus Krisztus születésének ünnepe helyett fenyőünnepet, vagy szeretetünnepet, melyben nem az Isten, hanem az ember szeretetén, jótettein, szegényeket megetető könyörületén van a hangsúly.

Bármily meglepő is, a Biblia talán legvéresebb és legkegyetlenebb története karácsonyhoz kötődik: "Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket, annak az időpontnak megfelelően, amelyet pontosan megtudott a bölcsektől." (Mt 2,16) Heródes szörnyű cselekedete jó példája annak, hogy az ember még a legkegyetlenebb dolgoktól sem riad vissza, ha saját pozíciója, jövője, boldogulása forog kockán. Az uralkodót nem hatotta meg a betlehemi gyermekek ártatlansága, a jajveszékelő anyák könnyei, a megfogalmazott szitkok-átkok. Heródes véghezvitte szörnyű tervét, hogy trónja erős maradhasson. Három évtizeddel később ugyanez az indulat jelenik meg. Jézus ártatlanul - mint a betlehemi gyermekek - jelent meg bírái előtt, de az irigység keresztre juttatta. Hol volt ezekben a tettekben a szeretet? És hol van a szeretet ma, amikor be kellene fogadnunk a másikat, de nem megy, mert az a másik tényleg más, más mint mi, más a bőrszíne, a szaga, a felfogása?
Jut is, marad is
Persze tudunk mi jót is tenni. Enni adunk a szegénynek, felöltöztetjük a mezítelent és így tovább. De mindezeket csak erőnkhöz mérten tesszük! Mert megosztom én a kenyerem az éhezővel, de csak annyit adok, hogy nekem is bőven maradjon. Ugyanígy teszek a pénzemmel, az időmmel, a ruhámmal. Olyat még soha nem tettem, hogy mindenemet odaadtam volna valakinek. Ezért nem ünnepelhetem karácsonykor sem az ember, s benne a magam szeretetét, mert minden adakozásom csak azt erősíti, hogy magamat jobban szeretem a másiknál. Ugyanis a megszegett kenyér kisebb részét nyújtom át adományként, ügyelve arra, hogy nekem még így is bőven maradjon, annyi, aminek maradéka végül rám penészedik.
A valódi szeretet
Isten mindenét odaadta. A legdrágábbat ajándékozta nekünk Jézus Krisztusban. Aztán végignézte, hogy mi, a "szerető" ember hogy bánunk vele. Látta, amikor e "szeretettől" fűtve némelyek köveket ragadtak, hallotta, amint mások azt suttogták, hogy meg kellene ölni. Látta, hallotta, de nem avatkozott közbe. Ha megtette volna, ha Krisztus keresztre feszítésénél megjelenik az a 12 sereg angyalnál is több, ma nincs miről írnom. De ez a szerető Isten féken tartotta minden indulatát, hatalmát, hogy végérvényesen bebizonyítsa: Ő valóban maga a szeretet.
Krisztus a lényeg
Miért nem hiszünk neki? Miért kellene a fenyőt, vagy a mi jótetteinket középpontba állítani, amikor megjelent, közénk jött az Isten Fia, a testet öltött Szeretet? Ezen a szép ünnepen nem akarom elfelejteni a lényeget. Krisztust akarom ünnepelni, aki sorsközösséget vállalt velünk, aki bevégezte küldetését, aki még a kereszten függve sem az Isten haragját hívta le az égből, hanem a bűnösökért imádkozott. Őt ünneplem, mert ő maga a szeretet.

Mi lesz veled kamilla?

Tegnap Filemon fiunkat elvittük az orvoshoz. Az egyik szeme ugyanis bevörösödött, viszketett, a környéke pedig megduzzadt. Gyanúnk beigazolódott: kötőhártya gyulladás. Kapott szemcseppet, meg két nap betegállományt. A mai délelőttöt ismét az orvosnál töltöttük, reggelre ugyanis mindkét szeme bevörösödött, és szinte az egész feje megdagadt. Ijesztő volt a látvány. Soha nem jöttem volna rá, hogy a "tettes" az a kamillás borogatás volt, amit épp a gyulladás leküzdése végett raktunk a szemeire.

A doktornő elmondta, hogy már a csecsemők esetében sem javallják a kamilla alkalmazását, mert sok allergiás reakciót vált ki. Egy, a kamilla felhasználási lehetőségeiről szóló leírásban a következőket olvasom: "A kamillavirág egyik legismertebb gyógynövényünk. Gyógyhatása sokrétű, amelyet külső és belső alkalmazása révén lehet kihasználni. A kamillában előforduló illóolajok főleg gyulladáscsökkentő hatásúak. A kamillás gőzölés enyhíti a köhögést és a vírusos, illetve bakteriális légúti fertőzések tüneteit, és e megbetegedések esetén jól érvényesülhet a drog immunrendszeri működést serkentő hatása is. A tápcsatorna gyulladással járó megbetegedései esetén is alkalmazzák. Gargarizálással vagy szájöblögetéssel megszüntethető a fogíny, a száj és a torok gyulladásai. Hörghurutban inhalálószerként alkalmazható. Szájban lévő sebek, afták esetén sokszor a kamillás öblögetés a megfelelő gyógyír." A még hosszasan folytatódó leírás így fejeződik be: "A kamillateát a kisgyermekek is nyugodtan fogyaszthatják. A fogzó baba állkapcsát kamillaolajjal dörzsöljük be ott, ahol szükséges."
Ki kellene dobni?
Lehet, hogy az elkövetkezendő hónapokban, években a kamilla hatásmechanizmusáról fog vitatkozni az orvostársadalom? Lehet, hogy leszedetik polcainkról a legismertebb gyógynövényünket, és helyette méregdrága antibiotikumokat írnak fel? És ha a kamillára ez a sors vár, vajon mire számíthat a csalán, a bodza, vagy a hársfa? Hova jut ez a világ, ha már a kamillában sem bízhatunk? - kérdezhetem kissé viccelődve. A kamilla viszont csak a jéghegy csúcsa.
Két apa...
Az elmúlt évtizedek olyan, addig öröknek tűnő értékeket kérdőjeleztek meg, mint a család, vagy a házasság. A közelmúltban egy német képregény jutott el hozzám (lásd alább). Ebben arra oktatják a német gyerekeket, hogy az is jó, ha egy kisgyereknek nem apukája és anyukája, hanem két apukája van. Mert - gondolkodik el a kis lurkó a képregényben - végül is az a lényeg, hogy szeressenek. Tényleg ez lenne a lényeg, de ebben az esetben érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy mit is jelent ez a sokat emlegetett szeretet. Amikor a Biblia arról ír, hogy a szülők szeressék a gyermekeiket, akkor két férfira, esetleg két nőre gondolt? Természetesen nem. Mégis, vannak, akik úgy gondolják, hogy haladni kell a korral és meg kell értetni a legkisebbekkel is, hogy nincs ebben semmi rossz, hogy két férfi éppen olyan jó családot tud alkotni, mint egy nő és egy férfi. Szörnyű!
A kamillánál is jobban
Hamarosan itt a karácsony. Az esemény bibliai leírásában egy olyan férfiről és nőről olvasunk, akik engedelmeskedtek Isten akaratának, és befogadták az Isten Fiát. Azt hiszem, hogy a mai családok titka is ebben rejlik, hogy tudniillik van-e helye abban a Fiúnak, Jézus Krisztusnak. Megpróbálják elhitetni, hogy Istenre ma már nincs szükség, hogy elavult, hogy csak az ostobák hisznek benne, hogy a kamillához hasonlóan "allergiás" reakciókat vált ki. Erről én másként gondolkodom. Tudom, hogy gyermekeimnek egy édesanyára és egy édesapára van szükségük, nekünk, szülőknek pedig egy Istenre, aki valódi családdá, gyermekeket szerető szülőkké formál minket. Az adventi készülődés irányítsa figyelmünket ezekre az ősi értékekre és lássuk be, hogy Istenre mindennél, még a kamillánál is jobban szükségünk van!

Az elborzasztó képregény:

Újabb imatéma

Reméltük, hogy Roli ezen a héten már hazajöhet. Sajnos változott a helyzet. Ma ismét megvizsgálták, és ennek eredménye alapján még bent kell maradnia. Az ultrahangvizsgálat során ugyanis egy nagy vérömlenyt találtak, ami a legutóbbi vérzés alkalmával keletkezett. 

Korábban írtam, hogy a második műtét után nagy fájdalmai voltak és erősen vérzett. A vér egy része távozott Roli testéből, de sajnos sok vér "bennrekedt". A kialakult vérömleny egyfajta parazitaként viselkedik. Több variáció is elképzelhető. Az egyik, aminek nem örülnének az orvosok, ha "elfolyósodna" a vérömleny. Az sem lenne jó, ha megmaradna, mert ebben az esetben kiszámíthatatlanná válna és a szívburkot is veszélyeztetné, ráadásul ekkor csak egy újabb műtéttel lehetne eltávolítani. A harmadik variáció az, ha magától felszívódna.
A tájékoztatást adó doktornő azt mondta, hogy eddig is "az égiek" voltak Rolival és reméli, hogy ezután sem lesz másként. Most figyelik a vérömlenyt és injekciózzák Rolit, mi pedig imádkozunk, mert tudjuk, hogy könyörülő és irgalmas Istenünk van.

Mikulás-láz

Mikulás-lázban ég az ország. Az időjárás inkább őszies, de a gyerekeket ez cseppet sem érdekli. Csillogó szemekkel éneklik a Mikulás-slágereket és rajongva figyelik az ősz, nagy szakállú vénember minden szavát, lépését azzal a reménységgel, hogy az a bizonyos puttony nekik is rejteget valami jót.

Laci barátommal mi is felcsaptunk mikulásnak. Ma két óvodát látogattunk meg (egyet Várpalotán, egyet pedig Kádártán), a délután folyamán pedig saját otthonaikban keressük fel a kicsiket. Tudom, hogy millió ponton lehet kritizálni ezt az ünnepet. Tudom, hogy a legtöbb szülőnek csak nyűg, mert karácsony havában bizony nem csekély összeg megy el a piros csomagokra. Azzal is tisztában vagyok, hogy ha bibliai-teológiai oldalról közelítjük meg a Télapót, a rénszarvasokat meg a repülő szánkót, hamar elvérzünk. Látok azonban mást is.
Mire felnövünk, elfelejtünk gyerekek lenni, mert csak a munka, a pénz és egyéb felnőttes dolgok körül forog az agyunk. Nagyszerű érzés, amikor a felnőtt lehajol a csillogó szemű apróságokhoz, amikor velük együtt lehet énekelni, amikor belecsöppenhetünk - hacsak egy időre is - az ő világukba, ahol ők a mi idegenvezetőink. Nekem élmény volt ez a nap. Élmény volt látni ezeknek a kicsiknek az izgatottságát, az igyekezetét, a lelkesedését... Bárcsak megtartanának ebből mind többet arra az időszakra, amikor ők is átköltöznek a felnőttek sokszor szürke, komor világába!

Krisztusra várunk

Nem tudjuk, mi jön, titok a holnap.
Némák a titkok. Nem válaszolnak.
Rejtő ködükbe szemünk nem láthat…
de elültetjük kis almafánkat,
bízva, hogy kihajt,
gyümölcsöt terem.
Titok a jövő.
Sürget a jelen.

Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap.
Némák a titkok. Nem válaszolnak.
De a ma int, hogy híven szolgáljunk,
mert tudjuk, Ki jön:
Krisztusra várunk.

Ha hirtelen jön, ha észrevétlen,
munkába leljen, ne resten, tétlen!
Testvérek terhét vállalja vállunk!
Mert tudjuk, Ki jön:
Krisztusra várunk.

Túrmezei Erzsébet

Advent a műtőasztalon

Az elmúlt napokban, hetekben  - ahogy arról többször is írtam - sok izgalom ért bennünket Roli állapota kapcsán. Igazán hálásak vagyunk Istennek, hogy imáinkat meghallgatta, hogy napról napra erősödik, gyógyul ez a halál völgyét megjárt fiatalember. Mielőtt Roli befeküdt volna a kórházba, készítettem vele egy riportot, mely áttekintést ad eddigi 16 évéről, annak hányattatásairól, próbatételeiről és bizonyságairól. A cikk az Élő Víz decemberi számában fog megjelenni, de itt is szeretettel adom közre. Az anyag hosszú, de talán megéri elolvasni.

Noha a hatodik héten az embrió még csak borsószem nagyságú, mégis, működő szívvel rendelkezik, mely percenként 113-at ver. Ez a naponta 100 ezerszer összehúzódó szervünk 70 év alatt mintegy 250 millió liter vért juttat el testünk sejtjeihez. Éppen ezért életbevágóan fontos, hogy szívünk hibátlanul működjön, de ez sajnos nem mindenkinek adatik meg.

1944. november 29-én még javában dúlt a második világháború. A Vörös Hadsereg katonái ezen a napon foglalták el Pécset, de komoly csaták dúltak Felsőzsolca térségében is. Miközben a háborútól megviselt ország a harcok kimenetelére figyelt, sok ezer kilométerrel távolabb egy másfajta küzdelem zajlott. A baltimori John Hopkins kórházban ugyanis Dr. Alfred Blalock és munkatársa, az ácsból lett színes bőrű laborasszisztens, Vivien Thomas végrehajtotta a világ egyik leghíresebb nyitott szívműtétét, mégpedig egy 18 hónapos, úgynevezett „kék baba” szindrómában szenvedő csecsemőn. A történetet az Egy csoda teremtése című film dolgozta fel. Azóta rengeteg nyitott szívműtétet végeztek.

Magyarországon körülbelül 30 ezer szívbeteg gyermek él. Évente 800-1000 csecsemő születik valamilyen szívrendellenességgel, kiknek felét még egy éves koruk előtt operálni kell. Nézzünk most egy kicsit a számok mögé és ismerjünk meg valakit, aki egy a magyar 30 ezerből.   

Nehéz kezdet

Október közepén egy mosolygós, cingár cigányfiú fogadott várpalotai otthonában. Amikor megtudta, hogy riportot szeretnék készíteni vele, nagyon izgatott lett annak ellenére, hogy a 16 éves fiatalember jó barátságban van a mikrofonnal. Csonnó Roland ugyanis rendszeresen hegedül, dobol, énekel gyülekezetében, de ha kell, bizonyságot is tesz a hétköznapjaiban megélt csodákról. Nem a szereplési vágy hajtja, de szívesen áll mások elé, és talán vidám természete, őszintesége miatt mindig lenyűgözi közönségét. A mosoly mögött azonban drámai életút bontakozik ki.

Életünk első éveit általában homály fedi. Csak a rólunk készült fotókból, videofelvételekből, meg persze szüleink elbeszéléseiből derül ki, hogy mikor tettük meg az első lépéseket, melyik szót ejtettük ki először, vagy mi volt a kedvenc játékunk. Roland visszaemlékezését sem fotók, sem szülők nem segítik. Az 1995 májusában született fiú ugyanis gyakorlatilag egyetlen percet sem élt saját családjában. Veleszületett szívrendellenessége miatt nem vitték haza a kórházból. Alig pár hónapos volt, amikor átesett első szívműtétén. A hosszú kórházi kezelés után egy veszprémi nevelőintézetbe került, ahol a felnőttek hamar megszerették a szívbeteg, és mint később kiderült, lisztérzékeny fiút. Egészen négy éves koráig ez volt az otthona.

Félelmek között

Veszprémből Tapolcára vezetett az út, ahol Rózsi néni és Laci bácsi vállalta a gyermek ellátását. Rolandnak nincsenek szép emlékei az itt töltött időszakról. Mint mondja, rendszeresek voltak a veszekedések, melyek során poharak, tányérok és székek röpködtek. Ottléte alatt nem evett húst, és levesből is csak zacskósat. Olyannyira nem voltak tekintettel a fiú állapotára, hogy rendszeresen bántalmazták és ijesztgették, de nem egyszer a házból is kizárták. Mély nyomokat hagyott benne, amikor egy alkalommal kizavarták az udvarra, bedobták egy piros kádba és fölé hajolva nevettek ahogy a torkukon kifért. Ma már Istennek ad hálát azért, hogy csak alig egy évet kellett itt töltenie.     

Farkastörvények

Befogadó család hiányában Roland visszakerült a nevelőintézetbe, ahol a felnőttek most is körberajongták. Szükség is volt a megkülönböztetett figyelemre, mert a sovány, mostanra több műtéten is átesett legényt sorstársai nem kímélték. Kétszer is agyrázkódást kapott. Először magának okozta a bajt, amikor játék közben leesett egy dömperről, másodszorra viszont segítséget is kapott; néhány erősebb, magasabb fiú beleverte a fejét a lambériába. Noha szeretettel gondol egykori nevelőire, maga a hely rossz emlékeket idéz fel benne. Nem volt külön szobája. A gyerekeket egyetlen nagy teremben szállásolták el, melynek végében volt a fürdőszoba és az étkező. Játékai sem voltak. Ha mégis megfogott valamit, hamarosan megjelentek az erősebbek és kiszaggatták kezei közül. A gyerekek között farkastörvények uralkodtak.

Nincs harag

Roland időközben hat éves lett úgy, hogy egyszer sem köszöntötték fel születésnapján. Ugyan kinek lett volna fontos észben tartani az idő múlását?! Az intézet falai között ugyanúgy teltek az ünnepek, mint a hétköznapok. A monotóniát talán csak a karácsony tudta megtörni, amikor a fenyőfát körbeállva együtt énekeltek felnőttek és gyerekek. Az ajándékosztás viszont ekkor is elmaradt. Így ment ez évről évre, karácsonyról karácsonyra. Sohasem adott és nem is kapott ajándékot. Nem volt kinek, nem volt kitől. Mégsem ez volt a fiatalember legnagyobb problémája.

A szívnagyobbodással és – laikus nyelven – lyukas szívvel született gyereket hat év alatt kétszer tolták a műtőbe. Helyzetét tovább nehezítette, hogy egyedül, szülői támogatás nélkül kellett szembenéznie a veszélyekkel. Édesanyját tapolcai tartózkodása idején ismerte meg, testvéreit még ennél is később. „Haragszol a szüleidre amiért ott hagytak a kórházban?” – teszem fel a kínos kérdést. Roland válasza rövid, de annál világosabb: „Nem. Ha nem így történt volna, nem kerülök ide, és akkor talán nem ismerhettem volna meg az Úr Jézust.”

Búcsú az intézettől

2001 decemberében az ország már javában az ünnepre készülődött, amikor a nevelők közölték a hat éves fiatalemberrel, hogy hamarosan meglátogatja őt egy házaspár, és lehet, hogy a karácsonyt már új családjánál töltheti. Eddigi tapasztalatai alapján nem tudta, hogy merjen-e örülni, mégis, talán mindennél jobban vágyott arra, hogy az intézetből egy családhoz kerüljön.

Az első találkozás minden kérdőjelet eloszlatott. Roland hamar megszerette az ismeretleneket, és az érzések a másik oldalon is hasonlók voltak. Néhány nappal később végleg búcsút inthetett az intézetnek és részt vehetett élete első autós utazásán. Eddig ugyanis nem ült gépjárműben, hacsak a mentőautót nem tekintjük annak. „Apu csak 40-nel mert menni – emlékezik vissza –, mert féltett, nehogy rosszul legyek”. Új otthonában más meglepetések is várták. „Nagyon rossz volt – folytatja –, hogy én annyi mindent kaptam, de semmit nem tudtam adni. Addig nem is tudtam, hogy karácsonykor ajándékot szoktak adni egymásnak az emberek. Ez nekem teljesen új volt. Én akkor annyi szeretetet kaptam, hogy azt elmondani sem tudom.” 

Az első színpadi szereplés

A meglepetések ezzel nem értek véget. Mint kiderült, a család rendszeres gyülekezetlátogató. Arra a kérdésre, hogy emlékszik-e első gyülekezeti élményére, így válaszol: „Először takarítani mentem a gyülekezetbe, mert pont anyuék voltak a takarítók”. A szóban forgó Inotai Pünkösdi Gyülekezetben ugyanis régóta az a szokás, hogy a termeket egy beosztás alapján a hadra fogható felnőttek takarítják. Úgy alakult, hogy Roland megérkezésekor pont új családja volt a soros. Ezt nem is bánta, mert a színpadon ágaskodó mikrofonok lenyűgözték. Soha előtte nem látott ilyen érdekes szerkentyűket. A pódiumra futott, és először a rádióból ismert slágereket énekelte, de már ezen a napon megtanult néhány keresztény éneket is. A gyülekezet többi tagjával karácsony első napján találkozott. „Megölelgettek és mindenfélét kérdeztek tőlem. Éreztem, hogy mindenki szeret, hogy jó helyen vagyok.” Erre a biztonságérzetre szüksége is volt, mert hamarosan újabb megpróbáltatások érték.

Újabb műtét

A kötelezően előírt orvosi vizsgálatokon megállapították, hogy újabb beavatkozást kell végezni. A szívbillentyűk és a tüdőartéria ugyanis nem működött megfelelően. 2002 áprilisában a Veszprémi Megyei Kórházból rohammentő szállította a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe. Cserélni kellett az eret és a szívbillentyűket is. A műtét egy komplikáció miatt kilenc órán át tartott. Roland, noha tudta, hogy nehéz műtét vár rá, mégsem ettől félt leginkább. A múltja kísértette. Rettegett attól, hogy új családja is „ottfelejti” a kórházban. Amikor látta, hogy újdonsült apukája és anyukája hét héten keresztül minden nap bemegy hozzá, megnyugodott. Tudta, hogy a kórházból van hova mennie, hogy várják őt. A műtétre ma már csak az egész mellkasát beborító hegek emlékeztetik, no meg a napi háromszor háromféle gyógyszer, amit okvetlenül be kell vennie.  

Apa nélkül

Szomorúan emlékezik vissza élete egy másik kritikus időszakára. Tizenegy éves volt, amikor elveszítette nevelőapját. Hitt a gyógyulásban. Hitte, hogy Isten, aki annyi mindenen átsegítette, és aki annyi imáját meghallgatta, nevelőapját is meggyógyítja. Nem így történt. Ugyan nehéz volt az elválás, de tudja, hogy Isten soha nem téved és örül, hogy olyan apukát kapott, aki hitre és az Úr Jézus követésére tanította.

Újra bizonytalan lett a fiú jövője. Vajon anyukája így is vállalja nevelését? Vajon továbbra is Várpalotán maradhat, vagy ismét egy nevelőintézetben köt ki? Ami a fiúnak kérdés volt, az anyukának nem. Roland, valamint másik fogadott testvére, Vilmos is a családnál maradt.

Új erek

Arra a kérdésre, hogy mivel szeretne foglalkozni, ezt válaszolja: „Most szociális gondozónak és ápolónak tanulok, mert nagyon szeretnék másoknak segíteni. Eredetileg viszont lelkipásztor szerettem volna lenni, csak ahhoz nagyon-nagyon sokat kell tanulni, nekem meg ugye nem mennek a nyelvek. Azért ezt a vágyamat sem adtam fel.” Nem tudja pontosan megmondani, hogy mikor alakult ki benne ez az elhatározás, mint ahogy arra sem tud konkrét választ adni, hogy mikortól hisz Istenben. Valószínűleg mindig is hitt benne. Nem szorult arra, hogy bárki is Isten létezését bizonygassa neki, vagy azt, hogy Jézus Krisztus őt is szereti. A Megváltóba vetett hitéről 2010 novemberében bemerítkezés által is bizonyságot tett.  

Állapota miatt soha sem zúgolódott Isten ellen, sőt, hálás a sok-sok bizonyságért, amit éppen betegsége kapcsán élt át. A sok közül egyet velem is megoszt. Eszerint a közelmúltban az egyik vizsgálaton két olyan eret is találtak, melyeknek nem kellene ott lenniük. A doktornő többször is megnézte a felvételeket és végül azt mondta, hogy talán e két érnek köszönhető, hogy a túlterhelt szív még mindig működik.    

Egy lehangoló orvosi vélemény

Az évek elteltek. Roland kamasz lett, ami nem olyan természetes, mint amennyire annak hangzik. Ugyanis évekkel ezelőtt, amikor anyukája megkérdezte az egyik kezelőorvost Roland jövőjével kapcsolatban, az orvos így válaszolt: „Asszonyom, ez a fiú nem fogja megélni a kamaszkort”. És lám, elmúlt 16 éves. Idén fejezte be általános iskolai tanulmányait. Még korábban tanulási nehézségeket állapítottak meg nála, egész pontosan diszlexiát (az olvasás illetve írás elsajátításának nehézségével járó tanulási zavar) és diszkalkuliát (számolási zavar). Nem kis erőfeszítésébe telt, hogy megfeleljen a követelményeknek, de megfelelt. Most, az új iskolájában sok sikerélménye van. Tanárait tiszteli és szereti, és úgy tűnik, hogy ez kölcsönös. Roland az osztály egyik legszorgalmasabb és legjobban tanuló diákja lett. Tanulmányait viszont most egy időre fel kell függesztenie.  

Egy újabb próbatétel

A Kardiológiai Intézetből október elején érkezett a telefon, miszerint Rolandot egy újabb műtétre előjegyezték. Október 24-én kellett volna kórházba vonulnia, de néhány nappal korábban ismét jött a telefon; váratlan műtétek miatt el kellett halasztani az operációt. A következő időpont november 7-e volt. November 5-én újabb telefon érkezett a kórházból, a műtétet ismét lefújták. A harmadik időponton már nem változtattak. November 21-én Roland befeküdt a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe; a műtét időpontja november 24.

A vizsgálatok szerint az aorta 4,8 cm-re tágult, a szívbillentyűk áteresztenek, a tüdőartéria elmeszesedett, a kötőszövetek pedig gyengék. Nem tudom pontosan mi mit jelent, csak azt, hogy a helyzet az orvosoknak is komoly fejtörést okozott. Órákon át tartó konzílium után végül azt a döntést hozták, hogy most csak a tüdőartériát cserélik.

Mielőtt befejezem a riportot, megkérdezem a három szívműtéten és két katéterezésen átesett fiútól: „Félsz?” "Nem" - mondja ő, majd hozzáteszi: "egy ének jut eszembe, ami így kezdődik: 'Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van...’ Azzal a hittel fekszem be a kórházba, hogy az Úrnak terve van velem. Tudom, hogy ő ott is velem lesz!”

Igazi példakép

Manapság sokan az alakjukat, izmaikat, domborulataikat hangsúlyozzák; ezekre büszkék. Megtiszteltetésnek tartom, hogy megismerhettem egy fiút, akinek nincsenek erőtől duzzadó izmai, óriási lexikális tudása, csak hegei, melyek eddigi kálváriájának néma szószólói. Példaképemmé lett, mert míg sokan mások az Istent átkoznák és az asztalt vernék kínjukban és félelmükben, ő mosolyogva és hittel teli tekintettel készül élete újabb halál-völgyi kalandjára. Büszke vagyok erre a cigányfiúra, akit immár 10 éve testvéremnek nevezhetek. Örülök, hogy akkor, 2001 decemberében volt hely a „vendégfogadó háznál” és szüleim úgy dönthettek, hogy megosztják otthonukat valakivel, akit ugyan nem kísért sem csillag sem angyalsereg, mégis, biztosak vagyunk abban, hogy így valósult meg az isteni akarat.

Hogyan tovább? Nem tudom. E sorokat egy nappal a műtét előtt írom. Eszembe jut a Roli által idézett ének: az Úr csodásan működik… Én magam is sokszor meggyőződtem arról, hogy ez igaz, hogy a mi Urunk épp úgy csodálatos, ahogy a működése is az. Tudom, hogy most sincs ez másként. A dolgok kimenetelétől függetlenül hiszek e csodás isteni működésben és hiszem, hogy a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben épp úgy, mint bárhol másutt is „a hívő előtt az Úr megfejti önmagát”.    

A műtét november 24-én reggel nyolc órakor kezdődött és délután három órakor fejeződött be. Nehéz, komplikációktól sem mentes operáció volt, melynek során Rolandot többször is újraélesztették. A következő nap különösen kritikusnak bizonyult, de utána folyamatosan javult a beteg állapota. November 26-án Roland gondolatai már otthon jártak és azon morfondírozott, hogy mikor mehet újra imaházba. A gyülekezetnek küldött üzenetében így fogalmazott: „Testvérek, ne panaszkodjatok amiatt ami nincs, inkább adjatok hálát azért, ami van! Én sem kérdezgetem, hogy miért születtem szívbetegen, inkább hálát adok azért, hogy ez a műtét is sikerült”. Ugyanezen az estén úgy tűnt, hogy ezek voltak Roland utolsó szavai, ugyanis egyre erősödő mellkasi fájdalmak jelentkeztek.  Azonnal műteni kellett, mert mint kiderült, a beépített ér elrepedt. Istennek adunk hálát azért, hogy az újabb, ezúttal öt órás műtét is sikerült. Az orvosok szerint perceken múlt az élete. Az operáció november 27-én, advent első vasárnapjának éjjelén fejeződött be. Vártuk az Urat, ő pedig megérkezett.

Újabb költözés

Ha Isten is úgy akarja, a jövő héten Rolit hazaengedik a kórházból. Tegnap egy másik részlegre költöztették, az intenzív osztályról a normál kórházi részlegre. Most már telefonon is lehet vele beszélni. A hangja még gyenge, de azt mondta, hogy egyre jobban van, és segítséggel már egy kicsit járkálni is tud. Várhatóan a jövő hét elején kiszedik a varratokat, utána pedig haza is engedik. Egy ilyen megpróbáltatásokkal teli időszak után nagy öröm ezt hallani és leírni. Hálásak vagyunk Istennek az imameghallgattatásért és a sok imádkozóért, akik igaz testvérként álltak mellénk.

Huszadik gyermeküket várják

Michelle Duggar és férje

Huszadik gyerekét várja egy 45 éves amerikai nő, aki férjével együtt nagyon örül a család gyarapodásának. Michelle Duggar férjével, a 46 éves Jim Bobbal és gyerekeivel az NBC televízió csatorna Today Show című műsorában jelentette be, hogy áprilisban bővül a család. „Nagyon boldogok vagyunk. Nem gondoltam volna, hogy Isten még egy gyereket ajándékoz nekünk, rendkívül hálásak vagyunk” - mondta Michelle Duggar, aki szerint „mindig van hely még egynek”. A család híres Amerikában, a TLC tévécsatorna műsorsorozatot készített róluk 19 kids and counting (19 gyerek és még nincs vége) címmel. Az arkansas-i Little Rockban élő famíliának saját honlapja is van, ezt rögtön frissítették, ahogy Michelle Duggar bejelentette újabb terhességének hírét. A híressé vált család rajongói megvásárolhatják a házaspár által írt könyveket, csakúgy, mint a róluk szóló DVD-ket. Olvashatják a hamarosan már húszgyerekes anya blogját, szülői tanácsokat kaphatnak a férjtől, és nézegethetik a 19 gyerekről - a tíz fiúról és a kilenc lányról - készült képeket. A gyerekek közül a legkisebb 23 hónapos, a legidősebb 23 éves, két ikerpár is van sorukban. Az elmúlt 23 évben Michelle Duggar átlagosan 16-18 havonta szült gyereket. A legutóbbi terhesség igencsak megviselte: rángógörcsöt kapott, és három hónappal korábban szült. A televízióadásban viszont biztosította a nézőket afelől, hogy nagyon jól érzi magát, hetente öt-hat alkalommal sportol, egészségesen táplálkozik. „Húsz éve nem voltam ilyen jó formában” - mondta. (Forrás: hvg.hu)

Egy izzadságszagú hős

"Te ilyen nagy szabadítást vittél végbe szolgád által, mégis most szomjan kell meghalnom..." (Bír 15,18)

Észrevettük már, hogy a hősök nem izzadnak? Nézzük meg például Supermant, aki hidakat tart a hátán, sziklatömböket dobál arrébb, vagy ha kell, irdatlan sebességgel fúrja az alagutat, de kék dresszén sehol nem látni izzadságfoltokat. Sőt, amikor munkája végeztével magára rántja öltönyét és újságíróként folytatja napját, senki sem érzi világmegváltó tetteinek bűzét, szagát. Hollywood hősei már csak ilyenek: munka után is tiszták, szagtalanok.

Sámson más volt. Ugyanaz róla is elmondható, mint Illésről, vagyis hogy "hozzánk hasonló ember volt". Ugyanis voltak indulatai - melyeken nem mindig tudott uralkodni, tudott szerelmet vallani - többször is mint kellett volna, és bizony a fáradtságot, kimerültséget is ismerte, az izzadságról nem is beszélve.
Szükség van Istenre
A fenti idézet abból az időből való, amikor hősünk ezer filiszteust vert agyon egy szamár állcsontjával. Micsoda erő, micsoda hőstett! Szinte magunk előtt látjuk az esemény helyszínét, ahol filiszteusok tömegei fekszenek holtan, vagy sebesülten, és talán azt is látjuk lelki szemeinkkel, hogy a tetthely közepén ott magaslik izmos hősünk, várva a hősnek kijáró dicsőítést. A valóság azonban más, ennél sokkal földhözragadtabb. Merthogy Sámson megszomjazott, de annyira, hogy majdnem belehalt. Milyen jó, hogy ez is feljegyeztetett, hogy nem ezzel a mondattal fejeződött be az elbeszélés: "eldobta kezéből az állcsontot, és elnevezte azt a helyet Állcsont-magaslatnak" (Bír 15,17). Ha ez lenne a történet vége, akkor kísértést érezhetnénk arra, hogy Sámson erejét, harci tudását magasztaljuk. Így viszont kénytelenek vagyunk arról prédikálni, hogy a legnagyobb hősöknek is szükségük van Istenre, aki egyrészt erőt ad, de ha kell, forrást is fakaszt.
Még nincs vége!
Sámson legyőzte a filiszteusokat, de nem tudta legyőzni szomjúságát. Dávid is legyőzte az ellenséget, de nem tudta legyőzni a csábítást. Júdás a többi tanítvánnyal együtt járta a városokat-falvakat, prédikált és gyógyított, de nem tudta legyőzni az ezüst kísértését. Sámson története ékes példája annak, hogy Isten nélkül nem boldogulunk. Véghezvihetünk nagy dolgokat, de jusson eszünkbe a Zsidókhoz írt levél figyelmeztetése: "Mert még végig nem állottatok ellent". A csata nem ott és akkor fejeződik be, amikor "elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezren!" Pedig hányszor hittük, hisszük azt, hogy ez a vég, hogyha ezren fekszenek, akkor bajnokként ünnepeltethetjük magunkat! Talán a szmirnaiaknál is találkozott Jézus ilyen gyarló gondolatokkal, ezért üzente nekik: "Légy hű mindhalálig"! Ez pedig azt jelenti, hogy fel kell ismernünk: nem csak addig van szükségünk Istenre, amíg ezren és tízezren támadnak ránk, hanem utána is, amikor kiizzadva, fáradtan összeomolhatnánk és szomjan halhatnánk, ha Ő nem nyitna forrásokat. Lehet, hogy tett valamit a kezem, de az igazi hős az erőt és vizet adó Isten!
Lehet, hogy ott lifeg kezünkben a szamárállcsont, lehet, hogy mások csodálatának középpontjába kerültünk a betegséggel, házassági gondokkal, vagy pénztelenséggel megvívott csaták után, de ne feledjük: a hős is ugyanúgy elterülhet mint az ezer legyőzött filiszteus, hacsak Isten nem könyörül. Ne csak a csaták sűrűjében, hanem utána is kérjük az Ő segítségét, hogy vehessünk tőle élő, erőt adó vizet, ingyen!  

Egy szinttel lejjebb

Tegnap Rolit egy szinttel lejjebb költöztették, az őrzőből az intenzívre. Hála Istennek, minden vizsgálat eredménye jó lett. Tegnap már néhányat lépegetett az ágya körül és már nagyon jönne haza. Egy olyan szobába került, ahol műtött csecsemők vannak, akik érthető okokból sokat (sőt, gyakorlatilag egyfolytában) sírnak. Ilyen körülmények között persze a Rolinak is nehezebb a pihenés, de az elmúlt napok nehézségeihez képes ez már semmiség. Köszönöm szépen a sok imát, érdeklődést. Köszönöm, hogy testvérek lehetünk - a bajok idején is.

Közel van az Isten országa

"Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!" (Mk 13,1)

Szinte magam előtt látom a tanítványokat, akik zsidó büszkeséggel mutatták be Jézusnak saját házát, a templomot. Merthogy a templom elvileg neki épült. A zsidók várták, hitték, hogy egyszer eljön a Messiás, aki diadalmasan bevonul ebbe a templomba és elfoglalja az őt megillető helyet. 

A tanítványokban már ekkor is ott éghetett a kérdés: "Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek?" (Csel 1,6). Talán ez forgott bennük akkor is, amikor mutatóujjaik a templomra szegeződtek, amikor ezt mondták a Mesternek: nézd, milyen kövek... Talán épp arra céloztak ezzel, hogy "Kedves Messiásunk! Itt ez a gyönyörű templom. Foglald el benne a helyedet és állítsd helyre Izrael országát!" Jézus válasza lehangoló: „Jönnek olyan napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának”. 

Minden porba hull

„A kommunizmus eszméi győznek, mi tudjuk, hogy boldog jövendőt ez ád…” – fogalmazott annak idején a Szovjetunió himnusza. Számos eszme hitte és hirdette, hogy az általuk felépített templomok, rendszerek örökké megmaradnak. Aztán történt valami, melynek következtében a nagyhatalmú Nabukodozorok a füvet legelő állatok között találták magukat és leromboltatott minden, ami addig az örökkévalóságot hivatott hirdetni. Így hullottak porba az arany állóképek és így vágattak ki az égig érő fák.

Boldog jövendő

Hányszor bíztunk emberekben, rendszerekben, vagy a saját bölcsességünkön alapuló „boldog jövendőben”! Hányszor hittük, hogy itt a Földön is vannak örök dolgok, melyeket megragadhatunk, melyekre büszkék lehetünk, mint a tanítványok a templomra. Hányszor hittük, hogy mi, a halandó emberek is képesek vagyunk örökkévaló dolgokat alkotni. Vagy talán még mindig ezt hisszük? Jézus szavai ma is igazak: „nem marad itt kő kövön”! De nem csak ennyit mond, hanem azt is, hogy amikor minden recseg-ropog, amikor valósággá lesznek prófétai szavai, akkor jusson eszünkbe: közel van az Isten országa. Az az ország, mely valóban boldog jövendőt ígér, mely már most is bennünk és közöttünk van, mely nem beszédben áll, és mely nem az evésről és ivásról szól. Ez az ország az egyetlen, mely erősebb alapokkal bír, mint az ég és a Föld. Csodás dolog, hogy ennek az országnak lehetünk a polgárai.