Mikulás-lázban ég az ország. Az időjárás inkább őszies, de a gyerekeket ez cseppet sem érdekli. Csillogó szemekkel éneklik a Mikulás-slágereket és rajongva figyelik az ősz, nagy szakállú vénember minden szavát, lépését azzal a reménységgel, hogy az a bizonyos puttony nekik is rejteget valami jót.
Laci barátommal mi is felcsaptunk mikulásnak. Ma két óvodát látogattunk meg (egyet Várpalotán, egyet pedig Kádártán), a délután folyamán pedig saját otthonaikban keressük fel a kicsiket. Tudom, hogy millió ponton lehet kritizálni ezt az ünnepet. Tudom, hogy a legtöbb szülőnek csak nyűg, mert karácsony havában bizony nem csekély összeg megy el a piros csomagokra. Azzal is tisztában vagyok, hogy ha bibliai-teológiai oldalról közelítjük meg a Télapót, a rénszarvasokat meg a repülő szánkót, hamar elvérzünk. Látok azonban mást is.
Mire felnövünk, elfelejtünk gyerekek lenni, mert csak a munka, a pénz és egyéb felnőttes dolgok körül forog az agyunk. Nagyszerű érzés, amikor a felnőtt lehajol a csillogó szemű apróságokhoz, amikor velük együtt lehet énekelni, amikor belecsöppenhetünk - hacsak egy időre is - az ő világukba, ahol ők a mi idegenvezetőink. Nekem élmény volt ez a nap. Élmény volt látni ezeknek a kicsiknek az izgatottságát, az igyekezetét, a lelkesedését... Bárcsak megtartanának ebből mind többet arra az időszakra, amikor ők is átköltöznek a felnőttek sokszor szürke, komor világába!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.