Volt egyszer egy öreg molnár, s annak volt egy kamasz fia. Volt egy szamaruk. Gondolták, eladják a vásáron, és jó pénzt kapnak érte. Attól féltek azonban, hogy mire a városba érnek, a csacsi elfárad, esetleg a lába is föltörik az úton, s akkor nem kel el olyan jó áron. Ezért hát összekötötték a szamár lábát, rudat dugtak a lába közé, vállukra vették, s úgy mentek vele a vásárba. Ahogy mennek, szembetalálkoznak az úton egy emberrel. Az meglátja a csacsit a rúdon himbálózva, s elkezd hahotázni: – No, az egyszer szent igaz, hogy a három közt nem a csacsi a legnagyobb szamár! Ők
viszik a szamarat, ahelyett, hogy a szamár vinné őket!
Hallja ezt a molnár, gondolja, van benne valami igazság. Leteszik a szamarat a földre, kioldják a lábát, s talpra állítják. Az öreg fölülteti rá a fiát, s úgy mennek tovább: elöl a fiú a szamáron, nyomában gyalog a molnár. Megint találkoznak egy emberrel. Az is mondja: – Hát ez meg miféle mamlasz! Pöffeszkedik a szamáron, s hagyja az öreget kutyagolni! Szállj csak le, öcsém, s engedd csak szépen apádat a nyeregbe!
Gondolták, ennek is igaza van. Helyet cseréltek, s úgy mentek tovább: elöl az öreg a szamáron, mögötte gyalog a fiú. Ismét találkoznak egy emberrel. Az sem hagyta szó nélkül: – Ó, szívtelen vénség! Nem átall szamárháton feszíteni, s közben ez a szegény gyerek már alig vonszolja magát!
– Ennek is igaza van – vakarta fejét az öreg. Intett a fiának, üljön fel ő is, és most már így vonultak tovább szamárháton mind a ketten, míg csak megint nem találkoztak valakivel. Hallják is: – Micsoda bolond népség! Ketten ülnek egy ilyen jámbor kis jószágon. Jó, hogy még egy házat is nem raknak rá, tornyostul!
Elszégyellte magát erre a molnár is, a fia is és leszálltak. Most elöl a csacsi ment, terhétől szabadulva ide-oda illegette magát, s mögötte kullogott a molnár meg a fia. Jön szemközt megint egy ember. Azt mondja: – Már csak bolond világot élünk! Elöl táncol a szamár, utána liheg fiastul a molnár! Úgy
látszik, elérkezett a szamarak világa.
Hanem erre már méregbe jött a molnár. – Úgy bizony, eddig szamarak világa volt, mert hol erre hallgattam, hol arra, kivéve a magam józan eszére. No de mától fogva beszéljetek, amit akartok, s én is azt teszem, amit akarok!
Pál apostol erről ezt írta: „Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.” (Gal 1,10)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.