Egy izzadságszagú hős

"Te ilyen nagy szabadítást vittél végbe szolgád által, mégis most szomjan kell meghalnom..." (Bír 15,18)

Észrevettük már, hogy a hősök nem izzadnak? Nézzük meg például Supermant, aki hidakat tart a hátán, sziklatömböket dobál arrébb, vagy ha kell, irdatlan sebességgel fúrja az alagutat, de kék dresszén sehol nem látni izzadságfoltokat. Sőt, amikor munkája végeztével magára rántja öltönyét és újságíróként folytatja napját, senki sem érzi világmegváltó tetteinek bűzét, szagát. Hollywood hősei már csak ilyenek: munka után is tiszták, szagtalanok.

Sámson más volt. Ugyanaz róla is elmondható, mint Illésről, vagyis hogy "hozzánk hasonló ember volt". Ugyanis voltak indulatai - melyeken nem mindig tudott uralkodni, tudott szerelmet vallani - többször is mint kellett volna, és bizony a fáradtságot, kimerültséget is ismerte, az izzadságról nem is beszélve.
Szükség van Istenre
A fenti idézet abból az időből való, amikor hősünk ezer filiszteust vert agyon egy szamár állcsontjával. Micsoda erő, micsoda hőstett! Szinte magunk előtt látjuk az esemény helyszínét, ahol filiszteusok tömegei fekszenek holtan, vagy sebesülten, és talán azt is látjuk lelki szemeinkkel, hogy a tetthely közepén ott magaslik izmos hősünk, várva a hősnek kijáró dicsőítést. A valóság azonban más, ennél sokkal földhözragadtabb. Merthogy Sámson megszomjazott, de annyira, hogy majdnem belehalt. Milyen jó, hogy ez is feljegyeztetett, hogy nem ezzel a mondattal fejeződött be az elbeszélés: "eldobta kezéből az állcsontot, és elnevezte azt a helyet Állcsont-magaslatnak" (Bír 15,17). Ha ez lenne a történet vége, akkor kísértést érezhetnénk arra, hogy Sámson erejét, harci tudását magasztaljuk. Így viszont kénytelenek vagyunk arról prédikálni, hogy a legnagyobb hősöknek is szükségük van Istenre, aki egyrészt erőt ad, de ha kell, forrást is fakaszt.
Még nincs vége!
Sámson legyőzte a filiszteusokat, de nem tudta legyőzni szomjúságát. Dávid is legyőzte az ellenséget, de nem tudta legyőzni a csábítást. Júdás a többi tanítvánnyal együtt járta a városokat-falvakat, prédikált és gyógyított, de nem tudta legyőzni az ezüst kísértését. Sámson története ékes példája annak, hogy Isten nélkül nem boldogulunk. Véghezvihetünk nagy dolgokat, de jusson eszünkbe a Zsidókhoz írt levél figyelmeztetése: "Mert még végig nem állottatok ellent". A csata nem ott és akkor fejeződik be, amikor "elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezren!" Pedig hányszor hittük, hisszük azt, hogy ez a vég, hogyha ezren fekszenek, akkor bajnokként ünnepeltethetjük magunkat! Talán a szmirnaiaknál is találkozott Jézus ilyen gyarló gondolatokkal, ezért üzente nekik: "Légy hű mindhalálig"! Ez pedig azt jelenti, hogy fel kell ismernünk: nem csak addig van szükségünk Istenre, amíg ezren és tízezren támadnak ránk, hanem utána is, amikor kiizzadva, fáradtan összeomolhatnánk és szomjan halhatnánk, ha Ő nem nyitna forrásokat. Lehet, hogy tett valamit a kezem, de az igazi hős az erőt és vizet adó Isten!
Lehet, hogy ott lifeg kezünkben a szamárállcsont, lehet, hogy mások csodálatának középpontjába kerültünk a betegséggel, házassági gondokkal, vagy pénztelenséggel megvívott csaták után, de ne feledjük: a hős is ugyanúgy elterülhet mint az ezer legyőzött filiszteus, hacsak Isten nem könyörül. Ne csak a csaták sűrűjében, hanem utána is kérjük az Ő segítségét, hogy vehessünk tőle élő, erőt adó vizet, ingyen!