Luthertől a mobiltelefonig

Ma van a reformáció emléknapja. Töklámpák, halálfejes szalvéták, meg szemgolyókat idéző gumicukrok társaságában emlékezünk arra, hogy mi történt közel 500 évvel ezelőtt. Persze nem lenne jobb a helyzet akkor sem, ha Luther nyalókákkal lennének telve a boltok polcai, de úgy fest, hogy a Valentin nap után halloweennek is sikerül betörnie a magyar piacra. Ugyan erről is van véleményem, de most hadd vizsgáljam a dolgok egy másik oldalát.  

Hova jutottunk Luther óta? Messzire, hiszen gyülekezeteinkben nem csak a pap, hanem bárki imádkozhat. Megtanultuk, hogy énekelni jó. Van, ahol orgona, másutt gitár és zongora (rosszabb esetben szintetizátor) adja a zenei aláfestést. És még valami: van Bibliánk! Saját, kézbe vehető Bibliánk. Létezik nagybetűs családi "kiszerelés", de van zsebbe csúsztatható is. Sőt, már mobilon is lehet olvasni a szent Igét. Itt viszont meg kell állnom egy pillanatra.
Biblia kontra mobil
Nézegetem a régvolt igehirdetőkről készült fotókat, festményeket. Smith Wigglesworth, Charles és John Wesley,  William Seymour és még sokan mások fontosnak tartották, hogy ha fotó, vagy festmény készül róluk, azon jelenjen meg a Biblia is. Talán így is azt akarták kifejezni, hogy Isten Igéje tette őket emberré, hogy ez a Könyv jelenti életük gerincét. A jövő igehirdetői talán egy androidos mobiltelefon társaságában fognak portrét készíttetni magukról? Ezen a ponton újra fel kell tennem a kérdést: Hova jutottunk Luther óta? Úgy gondolom, hogy messzire, talán túl messzire.
Amikor elkezdtem igehirdetői szolgálatom, a textus helyének bemondását követően a Biblia vékony lapjainak zizegését hallottam. Legalább háromszor megismételtem az igehelyet, hogy mindenkinek legyen ideje kikeresni. Ma egyre kevésbé kell erre odafigyelnem, ugyanis eltűnt a zizegés. Nincs ami zizegjen. Mert közel 500 évvel a reformáció után és több mint 400 évvel a Vizsolyi Biblia megjelenését követően a kezekből eltűnt a Biblia. Már gyülekezetbe, templomba sem mindenki akarja magával vinni. Túl nagy, sok helyet foglal, és valljuk be őszintén: sokkal praktikusabb a mobil. Pedig büszkék lehetnénk a nyomtatott Bibliára és mindazokra, akik sokat küzdöttek azért, hogy a magyar nép ne maradjon Isten írott Igéje nélkül.
Együtt jobb!
Talán olyan dologból csinálok problémát, amiből nem kellene. Talán örülnöm kellene, hogy legalább így, a mobiltelefon képernyőjén elolvassák a fiatalok az Igét. Én mégis azért küzdök, hogy azt a nagy, vastag Bibliát igenis hozzák magukkal, amiben csak akkor találják meg a textust, ha megtanulták, hogy Ámósz próféta könyve Jóel után és Abdiás előtt van. De másért is küzdeni kell. Mert ugyan mindenki imádkozhatna, de kevesen élnek a lehetőséggel, és mindenki énekelhetne, de vannak, akik valami miatt ezt nem hajlandók megtenni. Sajnálom őket, mert megmagyarázni ugyan nem tudom miért, de lelkünknek mind az imára, mind a dalra szüksége van. És nem csak arra, hogy mások dalolását hallgassa, hanem hogy együtt énekeljen a többiekkel. Ebben az együtt éneklésben, imádkozásban, Biblia olvasásban csodás lehetőségek rejlenek. Milyen jó lenne, ha közel 500 évvel a reformáció kezdete után újra felfedeznénk ezeket az ősi igazságokat!

Abortusz másként

Egy kedves ismerősöm küldte az alábbi történetet.

Egy asszony elmegy a nőgyógyászhoz, és így szól: - Doktor úr, óriási bajban vagyok és nagyon nagy szükségem lenne a segítségére. A gyermekem még nincs egy éves, és megint terhes lettem. Nem akarok ilyen közeli korú gyerekeket. - Rendben, mit szeretne tőlem? - Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre. Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól: - Azt hiszem, van egy jobb........... megoldás, ami az Ön számára is kevésbé veszélyes. A nő elmosolyodott, gondolván a doki megértette, mit szeretne. Az orvos folytatta: - Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia, öljük meg azt, amelyik az ölében van most. Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében lévő babát választaná. A hölgy elszörnyedt. - Na de, doktor úr! Milyen szörnyű! Megölni egy gyereket, az bűn! - Szerintem is - mondta az orvos –, de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma, és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás. Az orvos elmosolyodott, érezte, érthető volt az álláspontja. Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az anyaméhben van. A bűn ugyanaz!

A szeretet azt mondja: Feláldozom magam, hogy a másiknak jobb legyen.
Az abortusz azt mondja: Feláldozom a másikat, hogy nekem jobb  legyen.

Próféták a kirakatban

"A prófétálást meg ne vessétek" (1Thessz 5,20)

Sok ember mind a mai napig gyanakodva tekint a karizmatikus, vagy annak mondott felekezetek és híveik működésére. Nem csoda - mondom ezt annak ellenére, hogy én magam is egy karizmatikus egyház karizmatikus lelkésze vagyok.

Hiszem, hogy Isten ma is adja Szentlelkét, aki alkalmassá teheti a legegyszerűbb embert is arra, hogy magát megalázva Istennek szolgáljon. Azt is hiszem, hogy a megajándékozott ember olyan képességekkel bírhat, melyek tanulás útján nem szerezhetők meg. Viszont megesik, hogy némelyek a Szentlelket megkerülve, de az ő nevét használva próbálnak ördögöt űzni, nyelveken szólni vagy prófétálni.
Egészségtelen hit
Tudok olyan esetekről, amikor a "mindenható próféta" kijelentése alapján házasodtak össze a felek. Szerelem nem volt, de bátorság sem, hogy bármelyikük kimondja: nem, Isten nem ezt az embert rendelte társamul. Így hát maradt az engedelmesség, meg egy kényszerházasság.
Azt is tudom, hogy a magukat prófétának tartó személyek sokszor semmi egyebet nem tettek, mint imáikban a Biblia különböző szakaszait idézgették, amit úgy értelmeztek a hallgatók, ahogy akartak. Nem kell prófétai tehetség ahhoz, hogy a beteg felett kimondjuk: meg fogsz gyógyulni! Ha mégsem jön be a "prófécia", van vészforgatókönyv, mely valahogy így szól: a szenvedő bűnt követett el és bizonyára valamit nem bánt meg, azért nem gyógyult meg. A lényeg, hogy a próféta tekintélye nem csorbult, és akik eddig hittek neki, ezt követően is hinni fognak. (Mint ahogy hisznek annak az idős férfinak is, aki újra meg újra megjósolja a világvégét. Az erről szóló hírek a blogomon is megtalálhatók.)
Miért halt meg?
Voltam olyan temetésen, ahol egy huszonéves lányt búcsúztattunk. Daganatos betegségben halt meg. A koporsó leeresztése után több lelkipásztor is megszólalt. Valaki közülük arról kezdett beszélni, hogy ennek a lánynak nem kellett volna meghalnia. Hogy mégis így történt, az bizonyára azért van, mert a jelenlevők, a gyászolók nem imádkoztak eleget. Figyeltem a szülőket, akik az elmúlt hónapokban végignézték korábban csinos és üde lányuk sorvadását. Micsoda fájdalom lehetett ez! És ekkor, amikor megálltunk a sír mellett, hogy elbúcsúzzunk, hogy erősítsük a hátramaradtakat, valaki vette magának a bátorságot, hogy az Úr nevében felzaklassa az amúgy is zaklatott szíveket. Nem tudom elfogadni az ilyen kijelentéseket. Az, hogy valaki próféta, ördögűző vagy bármi más, még nem jelenti azt, hogy józan ítélőképességét sutba dobva, az Úr nevében másokat sértegetve forgolódhat. Ez nem a Szentlélek, ez a mi emberi butaságunk és érzéketlenségünk!
Mi van a kirakatban?
Nem vetem meg a prófétálást, de megvizsgálom azt. Igen, veszem a bátorságot ahhoz, hogy egy-egy "kijelentésre" rámondjam: ez nem más, mint emberi zagyvaság. Ha valamit az Úr üzen, azt szívem legmélyén is érezni fogom még akkor is, ha az üzenet feddő és bűnbánatra indít. Találkoztam olyan emberekkel, akik anélkül, hogy ismertek volna engem és a problémám, életem legintimebb kérdéseire adtak válaszokat. Ők viszont - természetüknél fogva - nem a kirakatban tetszelegnek. Inkább háttérbe húzódnak és várják, hogy Isten hol és miként akarja munkába állítani őket. A kirakat mással van tele.
Évekkel ezelőtt megismerkedtem egy házaspárral. Ha jól emlékszem a férfinak ez volt az ötödik, a hölgynek a negyedik házassága. Megkérdeztem, hogy miként találtak egymásra. A történet a következőképp hangzott: Ugyanabba a gyülekezetbe jártak és mindig ugyanarra a helyre ültek le. A férfi és a nő között csupán néhány sor távolság volt, ezért felfigyeltek egymásra. Egy alkalommal viszont nem jött el a hölgy a gyülekezetbe. Ekkor jelet kért: "Ha az a férfi felhív telefonon, tudom, hogy a te akaratod, hogy összeházasodjunk". Felhívta. Összeházasodtak. Aztán össze is veszekedtek. Nem kicsit, nagyon. Verték és átkozták egymást. Hol egyik zárta ki a másikat, hol fordítva. Örökké az ördögöt űzték egymásból. Ha csak egy pillanatra a józan eszüket használják - amit egyébként Isten ad az embernek -, egy csomó bajt megelőzhettek volna.
Végső következtetés
Mi a tanulság? Kövessük, amit Pál tanácsolt, aki nem esett hanyatt attól, hogy némelyek prófétálnak. Sőt, a többiektől azt kérte, hogy vizsgálják meg az elhangzottakat. Szoktam mondani, hogy amit Isten ad, nyugodtan megvizsgálhatjuk akár nagyítóval vagy mikroszkóppal is, mert az úgyis kiállja a próbát.
És még valami. A sok negatív példa ne késztessen arra bennünket, hogy elutasítsuk azt is, amit tényleg Isten ad. Hiszen szükségünk van az Ő mennyei erejére, vezetésére. Ha Rá figyelünk, egymásra is figyelni fogunk. Ha valóban tőle kaptunk lelki ajándékokat, karizmákat, nem fogjuk mások fölé emelni magunkat. Sőt, az a lelkület fog megjelenni bennünk, mellyel Jézus vizet kért, lehajolt és megmosta tanítványai lábát. Így viselkedik az, akit valóban Isten használ.

Te mire költöd a pénzed?

"És felhalmozá József a gabonát..." (1Móz 41,49)

Fizetésünk jelentős részét rezsire, élelmiszerekre, üzemanyagra költjük, és akinek van, hiteltörlesztésre. Miután mindent kifizettünk, megmarad a hit, remény, szeretet, de a családok többségénél ezek is fogyóeszközök.

A magyar lakosság 74%-ának nincsenek megtakarításai - derül ki a GfK egyik felméréséből. A fentiek alapján ezen nem is kell csodálkozni. Van viszont más, ami mindig ámulatba ejt. Mert megesik, hogy a Jóisten rámosolyog egy-egy senyvedőre és valami csoda folytán plusz pénz áll a házhoz. Ekkor azonban főhősünk nem az elmaradt törlesztőrészleteit egyenlíti ki, nem a téli tüzelőt veszi meg vagy a gyereknek a téli kabátot. Nem ám! Inkább LCD tévét, számítógépet és mindenféle kütyüt.
Így nem szabad!
A napokban együtt utaztam valakivel. Egyedül élő ötvenes férfiről van szó, aki akár milliomos is lehetne, de nem az. Nem hát, mert mire elszívja a napi cigijét és megissza a Borsodit, kikúszott a zsebéből vagy 700 forint. Ha jó a társaság és a Borsodi mellett megjelennek a kistestvérek is (pálinka, rum, vagy mit tudom én mit isznak a kocsmában), akkor hamar túllépi az 1000 forintot. Ha egy hónapban 30 nap van, akkor ez legalább 25-30 ezer forintot jelent. Legalább! Albérletben lakik, nincs autója, nem költ új ruhákra, de nem tud előrébb lépni, megtakarítani, mert minden hónapban a levegőbe pöfékeli a keresetét.
Más valaki arról panaszkodott, hogy nincs mit ennie. Megsajnáltam. Azon törtem az agyam, hogy miként segíthetnék ennek az egyedülálló és egyébként dolgozó embernek én, a négy gyermekes apuka. Aztán látom ám, hogy a drágám okostelefont vett magának. Végül is igaza van. Legalább a telefonnak legyen esze ha már neki nincs.
Megint más valaki szintén a korgó gyomrára panaszkodott. Egy héttel később találkoztam vele a gyülekezetben. Új Nike cipő volt rajta. Nem tudtam leplezni meglepettségem. Végül megmagyarázta, hogy a Nike számára az élet sója, meg enélkül nem élet az élet. Ezek után hagytam, hogy az esti vacsora ügyét Nike barátjával beszélje meg.
Spórolj!
József okos volt. Tudta, hogy a bő esztendőket szűk esztendők követik, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy tartalékokat halmozzon fel. Ha pénz áll a házhoz, nem kell azonnal elkölteni. Hiszem, hogy Isten tud bölcsességet adni a kevés beosztásához is, csak résen kell lenni. Mi is szigorú gazdálkodást folytatunk. Írok minden bevételt és minden kiadást. Így látom, hogy az adott hónapban hol tartok és azt is, hogy melyek azok a tételek, ahol vissza kellene/lehetne fogni magunkat. Azt is meg kellett tanulnunk, hogy ruhát nem csak a márkás üzletekből, hanem a "turkálókból" is be lehet szerezni. Tudom, hogy melyik élelmiszer hol olcsóbb és mikor vannak az akciók. Figyelek arra, hogy mennyire taposom a gázpedált, mennyire nyitom meg a vízcsapot és éjszakára áramtalanítom a házi áramfalókat. Apróságok ezek, de havi szinten ezreket lehet így spórolni. És még valami: megtanultam várni. Ha mindent azonnal megvennék, hamar elfogyna a pénzünk. Ha tudom, hogy hűtőszekrényt kellene vennünk - mint ahogy a közelmúltban le is cseréltük elavult barátunkat -, felkészülök a váltásra. Hónapokon át spórolok, hogy amikor eljön a vásárlás ideje, egy összegben fizethessem ki a tételt és ne kelljen kamatra pénzt kidobnom.
Szóval legyünk résen. Amikor tehetjük, gyűjtögessünk, halmozzuk fel a gabonát, hogy jusson az ínségesebb napokra is.

Furcsa példaképek

Ismét suliban voltunk. Ezúttal a 7. osztályosokkal ismerkedtem meg. 18-an vannak, ebből 5 lány és értelemszerűen 13 fiú. Különösen jó érzés, amikor közös szálakra bukkanok. Kiderült például, hogy az egyik fiú édesapja az én osztálytársam volt ugyanebben az iskolában. Sőt, azt is megtudtam, hogy abban a házban élnek, ami egykor a nagymamámé volt.

Edina, a Down-szindrómás példakép

Összesen heten "leptük el" az iskolát. Négyen Érdről jöttek, Inotáról pedig Ildikó, egy kilenc gyermekes édesanya kísért el, no meg persze Jánosi Feri barátom. Ez volt az első olyan alkalom, amikor én is bevetésre kerültem. Egészen tegnapig csak gondolatban készültem az összejövetelre, de valamikor a délelőtt folyamán kiderült, hogy eljött az én időm. A számítógépem egész nap rendetlenkedett. Közel öt óra munkámba került, amit egy jobb géppel fél óra alatt el tudtam volna végezni. Minden lassan, idegtépően lassan működött. Annak mindenesetre örültem, hogy nem jöttem ki a sodromból.
A kincs
A tisztelet témaköréből készültem. Ehhez szükségem volt fényképekre, videókra és egyéb anyagokra is. Egy tanmesével kezdtem az órát, ami egy öreg szabóról és három fiáról szólt. A szabó attól félt, hogy fiai teljesen elfelejtik öreg napjaiban, és emiatt nem lesz aki gondját viselje. Gondolt hát egy nagyot, és készíttetett egy hatalmas ládát, amit megtöltött üvegszilánkokkal, majd lezárta és odatette az étkezőasztal alá. Amikor a gyerekei meglátogatták, megkérdezték, hogy mi van a ládában. A válasz ez volt: "Ó, csak az, amit egész életemben félretettem". A fiúk azt hitték, hogy a láda arannyal van tele, és az üvegszilánkok csörgése is ezt a feltételezésüket támasztotta alá, éppen ezért ott segítettek apjuknak ahol csak tudtak. Aztán a szabó meghalt, a fiúk pedig meglepve nyitották fel a ládát. A legidősebb dühös volt, de a két kisebb megértően vette tudomásul a láda tartalmát, mert - mint mondták - ha tudják mi van a ládában, nem gondoskodtak volna apjukról. A legidősebb mérgében kiöntötte az üvegszilánkokat, és ekkor egy írást találtak: Tiszteld apádat és anyádat.
Példaképek
Ezek után arról beszélgettünk, hogy kiket és miért kell, vagy kellene tisztelnünk. Kivetítettem egyebek mellett egy fotót gyülekezetünk egyik tagjáról, Edináról, aki Down-szindrómás. "Mit gondoltok erről a lányról?" - kérdeztem. Ők pedig mondták: csúnya, kövér, furcsa... Aztán körbeadtam egy kézzel írt receptet. "Szerintetek hány éves gyerek írta?" - kérdeztem. Nyolc és tíz év közé saccolták az író életkorát. Ekkor elmondtam, hogy a receptet a fényképen látható Down-szindrómás 37 éves lány írta, akinek az értelmi képességei a hat évesek szintjéhez mérhető. Viszont ez a lány megtanult Írni, olvasni és sok minden mást is. Lehetne csúfolni is, de én inkább tisztelem minden erőfeszítéséért. A legegyszerűbb emberben is van valami amit tisztelni lehet, csak meg kell keresni.
Nem is olyan egyszerű!
Az óra zárásaként kivetítettem egy fotót Nick Vujicic-ről, melyen csak az arca látható. "Lányok, mi a véleményetek erről a fiúról?" - kérdeztem. "Nem tetszik" - mondták ők. "És miért nem?" "Mert szakálla van és olyan krumpli orra." "Nos - folytattam én - szerintem nem az orrával van a legtöbb gondja ennek a fiúnak." Ezek után levetítettem egy 6 perces videót a kezek és lábak nélkül élő Nickről (akiről egyébként a blogomon is található videóanyag). Ezen elgondolkodtak. Az alkalom elején mindenki kapott tőlem egy csokit. Elmondtam nekik, hogy ezt a csokit könnyedén elvették, kibontották és megették. Nick ezt nem tudta megtenni. Lehet, hogy te könnyen megteszel valamit, amiért a másiknak küzdenie kell. Ezért segítsük egymást ahol csak lehet.
Hab a tortán
Munkatársaim (Takács Ági és Smelka Sanyi) a helyes önértékelésről beszéltek és arról, hogy néha olyan dolgokban leszünk erősek, amiben korábban gyengék voltunk. Smelka Sanyi barátom elmesélte, hogy ő volt az egyik legrosszabb helyesíró, de mára egy regényírót tisztelhetünk benne. Nagyon figyelnek ezek a gyerekek a személyes élettörténetekre. A szünetben is ott maradtak néhányan a teremben és beszélgetéseket kezdeményeztek, aminek különösen örültem. Annak is örülök, hogy nyitottak, taníthatók és készségesek. Az pedig hab a tortán, hogy osztályfőnökük egy olyan négygyermekes édesanya, aki épp a mai napon 13 éve házas. A gyerekeknek szükségük van ezekre a példákra, példaképekre.
Legközelebb november 15-én megyünk a diákokhoz. Érzem a hiányosságaimat, de remélem, hogy alkalomról alkalomra fejlődni fogok és egyre jobban, egyre közvetlenebbül sikerül megbeszélnem ezekkel a gyerekekkel az élet fontos kérdéseit.

Rakjunk rendet!

"A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak." (Tit 1,12)

Ha Pál apostol ma élne, véleményem szerint több lenne a haragosa, mint a barátja. Pedig prédikációinkban sok jó dolgot mondunk róla. Lehet is, hiszen célra törő, kitartó, hűséges, fáradságot nem ismerő istenszolga volt, aki nem ismerte a megalkuvást. És itt jönnének a mi gondjaink...

A napokban valaki odajött hozzám és azt mondta, hogy szeretne a gyülekezet tagja lenni. A kérésnek örültem, de azért kifaggattam a hölgyet. "Néhány hete láttalak a Tescoban egy férfivel. Ki ő, talán a férjed?" - kérdeztem. Bárcsak az lett volna, de nem. A barátja, aki egyébként nagyon beteg. "A halálán van" - mondta az asszony, majd így folytatta: "Ilyen állapotban nem dobhatom ki az utcára! De hidd el, hogy semmiféle szexuális kapcsolat nincs közöttünk."
Kacifántos esetek
Mivel a hívő ember sóként és világosságként van jelen a világban, ezért fontosnak tartom, hogy magánéletünk rendezett legyen. Ennek egyik eleme az emberi, családi kapcsolataink átláthatósága és tisztasága. Ez azt jelenti, hogy az élettársi kapcsolat helyett házasságkötésre bátorítom a feleket, és maradiságom miatt azt is elvárom, hogy az érintettek ellenkező neműek legyenek. Viszont találkozom a személyes élettörténetekkel, néha tragédiákkal, amikor nagyon nehéz következetesnek lenni. Mert egyébként megértően bólintanék ennek az asszonynak a bánatára és mondhatnám, hogy "nyugodtan éljetek csak együtt, hiszen nem lenne jó utcára tenni ezt a beteg embert". Ugyanígy megérthetném azokat is, akik azért nem házasodnak össze, mert akkor elesnek az özvegyi nyugdíjuktól, de olyan személyt is ismerek, aki elvált ugyan a férjétől mégis együtt élnek, mert a közös házat nem tudták eladni. Mennyivel könnyebb lenne a dolgom, ha mindenki ragaszkodott volna az isteni alapelvhez: "Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy többé nem kettő, hanem egy test. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza." (Mt 19,5-6) Ehelyett jönnek a kacifántos történetek, én pedig azon ügyeskedem, hogy senkit ne sértsek meg felettébb.
Mihez szabjuk magunkat?
Valamit azonban mindenkinek meg kell értenie. Amikor nemet mondok, amikor nem gratulálok egy leszbikus párnak, a negyedszer is elvált és ötödjére nősülő férfinak, meg a házasodni nem, csak együtt élni akaró embereknek, akkor nem a gyűlölet hajt. Ugyanis itt nem arról van szó, hogy én mennyire tudok megértő és elfogadó lenni, hanem arról, hogy mennyire akarunk az isteni értékrendhez igazodni. Márpedig aki nem szabja emberi kapcsolatainak rendszerét Isten Igéjéhez, az mást sem fog ehhez igazítani.
Azért hagytalak... Inotán
Pál apostol elég nyíltan fogalmazott Titusznak, amikor a krétaiakról írt: hazugok, gonosz vadak, rest hasak. Sértő kifejezések, de az apostol nem sérteni akart, hanem gyógyítani. Azt is írhatta volna Titusznak, hogy gyere el Krétáról, mert ezek hazugok, gonoszok és restek. Ő viszont ezt írta: "Avégett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe." (Tit 1,5) Mi is, én is ezért vagyunk ezen a világon. Avégett, hogy segítsünk helyreállítani azt, ami romokban hever. Ezért nem zárkózom el a leszbikusoktól, az együtt élőktől és a házasodni nem akaróktól, de elmondom nekik, hogy rendezetlenségeik csak fájdalmakat, keserűségeket vonnak maguk után. Isten jó dolgokat akar adni. Ezért szeretné, ha életünk dolgait Igéjéhez igazítanánk. Azzal a meggyőződéssel élem életem, hogy Isten azért hagyott Inotán, hogy a hátramaradt, rendezetlen, keszekusza dolgokat hozzam, hozzuk rendbe. Munka van, remélem, hogy eredmény is lesz.

Egy példakép az életemből

"Légy példa a hívőknek..." (1Tim 4,12)

Néhány napja egy cingár cigány fiúval beszélgettem. Mindössze 16 éves és nagyon beteg. Hamarosan az ötödik szívműtétet hajtják rajta végre.

A legény egyetlen percet sem élt szülei és testvérei között. Miután édesanyja megszülte, "ott felejtette" a kórházban. Talán tudta, hogy egy szívbeteg, és - ahogy később kiderült - lisztérzékeny gyerek nevelése rengeteg törődést, időt és persze nem kevés pénzt emészt fel. Maradt hát a nevelőintézet annak minden hibájával együtt. Úgy emlékszik, hogy az összes gyerek egyetlen nagy szobában élte az életét. A szoba végében volt elkerítve az étkező és valami fürdőszobához hasonlító helyiség. Az itt töltött idő alatt kétszer is agyrázkódást kapott a szívbeteg fiú; egyszer elesett, egyszer pedig a nagyobbak a falba verték a fejét.
Öt év szülinapok nélkül
Ezek után örült, amikor Tapolcára került nevelőszülőkhöz. Élete azonban nem lett könnyebb. Zacskós levesen éltek és nem egyszer szemtanúja volt a székdobálásokkal kísért családi veszekedéseknek. Szinte megkönnyebbülés volt visszamenni az intézet falai közé. Nem sokkal később újabb nevelőszülők jelentkeztek. Éppen karácsony közeledett. Az akkor 5 éves fiú az ünnepet már új családjánál töltötte. Mint mondta, számára minden új volt. Soha azelőtt nem ült autóban, soha addig nem ünnepelték meg a születésnapját és soha semmit nem kapott karácsonyra. Megragadott a szeretet - mondja. Meghatódottan emlékezett vissza arra, hogy azon a szentestén több csomag is az ő nevére szólt. Egyik autóját azonnal tönkre is tette, de kit érdekelt ez akkor...
Újabb műtét
Azóta eltelt tizenegy esztendő. Felnőtt. Idén kezdte középiskolai tanulmányait. Szociális gondozó szeretne lenni, de valódi álma az, hogy egyszer majd lelkipásztor lesz. A lényeg, hogy embereken segítsen, hiszen ő tudja, hogy mit jelent egy baráti karnyújtás. Tanulmányait viszont most meg kell szakítania. Október közepén jött a telefon Budapestről, hogy előjegyezték műtétre. November 7-én kell befeküdnie és valamikor azon a héten meg is műtik. Kicserélik a szív és a tüdő közti eret, talán a szívbillentyűket is, és valamit alakítanak a szív és az agy között futó éren, mely kritikus méretű, a mérések szerint közel öt centi átmérőjű. Nem félsz? - kérdezem. Nem - mondja ő, majd hozzáteszi: egy ének jut eszembe, ami így kezdődik: "Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van..." "Azzal a hittel fekszem be a kórházba - mondja -, hogy az Úrnak terve van velem." Szemeiben a félelemnek a nyomát sem látom, pedig semmi jóval nem biztatják. Az orvosok már tíz évvel ezelőtt is azt mondták a nevelőszülőknek, hogy a fiú nem fogja megélni a kamaszkort. Tévedni emberi dolog - mondhatnánk, ő viszont inkább Istent "okolja" eddigi 16 évéért.
Egy újabb halál-völgyi kaland
Manapság sokan vannak, akik az alakjukat, idomaikat, domborulataikat hangsúlyozzák, mert arra büszkék. Mások a tudásukat, pénzüket, vagy kapcsolataikat magasztalják. Ennek a fiúnak nincsenek nagy izmai vagy óriási tudása (csak hegei, melyek eddigi kálváriájának néma tanúi), mégis példaképemmé lett. Példaképem, mert míg sokan mások az Istent átkoznák és az asztalt vernék kínjukban és félelmükben, ő mosolyogva és hittel teli tekintettel készül élete újabb halál-völgyi kalandjára. Büszke vagyok rá annál is inkább, mert ez a fiú, Roli, az én fogadott testvérem.

Alváshiányos kamaszok

Egy nemrég az Egyesült Államokban végzett felmérés szerint az alváshiányban szenvedő tinédzsereknél gyakoribbak a különböző kóros viselkedésformák (inaktivitás, agresszió).

Az Egyesült Államok Betegségirányítási és Megelőzési Központjának (CDC) kutatásai szerint az alváshiányos tinédzserek esetében gyakrabban fordulnak elő öngyilkos hajlamok is. A kutatás során a tudósok a 2007-es Fiatalkori Kóros Viselkedés Felmérés adatait vették alapul, amelyben a fiataloknak alvási szokásaikról is számot kellett adniuk. Az eredmények szerint a résztvevő tinik 70 százaléka rendszeresen nem jut hozzá az Országos Alvás Alapítvány által ajánlott napi 8 órás alvásmennyiséghez. Kiderült továbbá, hogy azok a tanulók, akik iskolaidőben kevesebb, mint napi 7 órát aludtak, nagyobb eséllyel folytattak az egészségüket veszélyeztető tevékenységeket. Ezek körül a leggyakoribbak:

• napi egy cukros üdítőital elfogyasztása
• mozgáshiány
• fizikai erőszak
• dohányzás, valamint alkohol- és drogfogyasztás
• védekezés nélküli szex
• búskomorság
• öngyilkos gondolatok.

”A kamaszok körében rendkívül gyakori az alváshiány, ez pedig olyan kóros viselkedésformák kialakulásához vezethet, amelyek komoly problémákat okozhatnak a későbbiekben - nyilatkozta Lela-McKnight-Eily, a CDC felnőtt- és közegészségügyi részlegének munkatársa - A lehetséges megoldások között szerepel az órák kezdetének későbbre tétele, de bárhogy legyen is, komoly közegészségügyi közbenjárásra van szükség.”

A kutatás részletes leírása a Preventive Medicine című szaklapban olvasható. (Forrás: betegszoba.hu)

Előbb a facebook, aztán fogmosás

Pont, mint a nikotinfüggők esetében, a Facebook fogyasztók számára is lehetetlen csupán egy napnyi távollét.

Egy nemrég nyilvánosságra hozott felmérés szerint csupán egy napnyi távollét is túl sok a Facebook felhasználók 79 százalékának. Sőt, negyvennégy százalékuk előbb kukkant fel Facebook oldalára, minthogy megmosná reggel a fogát. A felhasználók fele pedig már most fél amiatt, hogy mennyire is függ az oldaltól. Legalább tisztában vannak vele! 

Ugyan hetven százalékuk azt mondta, hogy törölné profilját, ha az oldal fizetőssé válna, húsz százalékuk bevallotta azt is, hogy korábban már ezt megtették, de mégis visszaregisztráltak. Azaz valószínűleg sokan közülük a fizetősre is visszajönnének.

Elvégre nincs még egy olyan oldal, ahol könnyebb lenne a kémkedés volt és jelenlegi kedvesünk után. Illetve lenne, ugyanis a felhasználók felét dühítette már fel az, hogy a célpontok adatvédelmi beállítása miatt hoppon maradtak. Pedig tudják, hogy nem épp elég sokszor járnak rossz helyen: 65 százalékuk kényelmetlenül érezné magát, ha kiderülne, melyik ismerőseiket nézegetik leggyakrabban.

Azt viszont nem találják eléggé cikinek, hogy 46 százalékukról már szerepel olyan képen, amelyen láthatóan részeg. Ezzel kapcsolatosan múlt héten jelent meg egy másik, a Reuters által készített felmérés, amely rámutat: az ilyen embereknek sokkal nagyobb esélyük van az alkoholizmusra, mint a nem annyira keményen bulizós ismerőseiknek. Egy jó oldala azonban van a Facebook felhasználói (és függőségi) tábor növekedésének: a fejlettebb országok különböző hírszerző hivatalai milliókat spórolnak rajta. Vagy ez mégsem pozitív? (Forrás: technet.hu)

Mielőtt eljön a tél

"Igyekezzél tél előtt eljönni." (2Tim 4,21)

Kanadában voltunk, amikor apósom egy levélben tudatta, hogy rákos beteg. Később kiderült, hogy betegségét már házasságkötésünk előtt diagnosztizálták, de hallgatott, mert nem akarta megterhelni szívünket a nagy napra való készülődés közepette. Nehéz időszak volt ez, hiszen a nagy távolság még szűkebbre szabta az amúgy is csekély közbeavatkozás, segítségnyújtás lehetőségét. Nem maradt más fegyverünk, mint az imádság. Imádkoztunk és reméltük, hogy még egyszer találkozni fogunk itt a Földön.
Isten meghallgatta kérésünket. Miután hazarepültünk, többször is meglátogattuk. Először még saját maga nyitott ajtót, de hamarosan csak ülve, végül fekve és egyre sápadtabban, egyre soványabban fogadott minket. Szívszorító találkozások voltak ezek annál is inkább, mert tudtuk, hogy nem csak teste, de lelke is veszélyben forog. Apósom vallásos embernek tartotta magát, de Jézus Krisztussal kapcsolatos élménye, átélése nem volt. Életét saját elképzelése szerint élte és ennek bizony voltak sötét, megbánni való fejezetei. Szerettük volna, ha halála előtt adatik egy lehetőség, amikor nem az időjárásról, a betegségről, meg a hamarosan megszületendő gyermekünkről beszélgetünk, hanem az életről, mely Jézus Krisztus megismerésével válik teljessé. A lehetőségek azonban kicsúsztak a kezeink közül. Látogatásaink során ugyanis nem tudtunk hatszemközt maradni apósommal; valaki mindig ránk nyitotta az ajtót. Szomorúak voltunk, hogy szívünk kincseit nem oszthattuk meg, de nem adtuk fel. Tovább imádkoztunk. Az egyik hetet imádságban és böjtölésben kezdtük. Kértük Istentől, hogy soron következő látogatásunk alkalmával tegye szerencséssé utunkat és engedje meg, hogy elmondjuk azt, ami szívünkben van.
Ha jól emlékszem, akkor szerda este volt. Felmentünk apósomhoz, leültünk és kerestük azt a pillanatot, amikor kitárhatjuk szívünket. Ekkor ismét csengettek. Rokonok jöttek, akiket egyáltalán nem zavart, hogy ott vagyunk. Berontottak a szobába és lekötötték apósomat. Magamba roskadva ültem a széken. Aztán az egyik rokon odafordult hozzám és elkezdett kérdezősködni, én meg feleltem. Kíváncsi volt, hogy miért lettem lelkipásztor és mit jelent számomra a hit a hétköznapi életben. Nem csak ő, hanem a többiek is elkezdtek érdeklődni. Ekkor hozta el Isten azt a pillanatot, amiért annyit imádkoztunk; bizonyságtételünk nem csak beteg apósom, hanem mások szemeit is Jézus Krisztus felé irányította. Ez volt az utolsó beszélgetésünk mielőtt "eljött a tél".
Az apostol ezt írta Timóteusnak: "Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott." (2Tim 4,6) Tudta, hogy nincs sok ideje. Földi tervei, vágyai már nem voltak, hiszen amit az Isten feladatul szabott rá, teljesítette. Egyetlen óhaja volt még: találkozni akart hitbeli fiával, Timóteussal. Ezért kétszer is sürgette: "Igyekezzél hozzám jönni hamar... Igyekezzél tél előtt eljönni." (2Tim 4,9.21)
Az idő minket is sürget. Amíg lehet, keressük fel egymást, beszélgessünk egymással, hallgassuk meg a másik tanácsait, vagy éppen mi legyünk azok, akik megosztjuk tapasztalatainkat. Igyekezzünk, mert a tél közeledik, igyekezzünk, mert valaki talán éppen ránk vár.

A látványon túl

"...az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van." (1Sm 16,7)

A postaládánkban ma reggel találtam egy szórólapot. Eszerint 1390 forintért elvisznek egy buszos kirándulásra Ausztriába, megebédeltetnek és még egy sereg ajándékot is adnak. Mindössze annyit kell tennem, hogy végighallgatok egy termékbemutatót. Ez egészen jó ajánlatnak tűnik.
Néhány hónapja a rádió foglalkozott ezzel a témával. Megszólaltattak olyan nyugdíjasokat (mert ezeken a túrákon jellemzően nyugdíjasok vesznek részt), akik a termékbemutató után vásároltak az igencsak drága holmikból. Volt, aki hitelt vett fel, míg más a temetésére félretett pénzét adta oda a paplanokért, edényekért. De miért? - kérdezte a riporter. A válaszok körülbelül így szóltak: "Annyira hihető volt amit elmondtak, annyira jónak tűnt az ajánlat". Értjük a szituációt? Olyan kisnyugdíjasokról van szó, akik éveken át azért takarékoskodtak, hogy ha majd meghalnak, akkor szeretett gyermekeik ne verjék magukat adósságba a temetés miatt. Aztán kiváló kommunikációs készséggel megáldott emberek megmutattak nekik egy-egy gyógyászati eszközt, étkészletet vagy ki tudja mit, és mindenüket odaadták úgy, hogy egy darabig ők voltak a világ legboldogabb emberei, hiszen - akkor még azt hitték - jó üzletet csináltak. A probléma általában akkor jelentkezett, amikor a "jó" vásárról a családtagok is értesültek, és kétségbe vonták az addig tiszteletben tartott szüleik, nagyszüleik elmeállapotát. Hiába, az ember azt nézi ami a szeme előtt van, és amikor azt nézi, elfeledkezik minden másról.
Hallottam olyan történeteket, amikor keresztény emberek csak azért vettek például új autót, hogy így is demonstrálják Isten dicsőségét. A gazdag Istennek a gyermekei is gazdagok - gondolták ők. Én ezt másként látom. Egy alkalommal a tanítványok dicsekedve mutogatták Jézusnak a templomot: "Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!" (Mk 13,1). Azt hiszem, hogy abban az időben sok zsidó ember pontosan így gondolkodott. Fontosabb volt nekik a látvány, a külső, a kövek, a megjelenés, mint az, ami a templomban volt. Gyönyörködtek az épületben, de nem zavarta őket a kövek mögött zajló kufárkodás.
Isten nem bűnként rótta fel Sámuel előtt, hogy "az ember azt nézi ami a szeme előtt van". Csupán megállapította a tényeket. Ha valaki, akkor Ő pontosan tudta, hogy ilyenek vagyunk. Sámuel sem látott a szívekbe és ezt Isten sem várta el tőle. Feladata éppen ezért csak annyi volt, hogy figyeljen Arra, aki "szíveket és veséket" vizsgál. A próféta így tudta meg, hogy Isten mit gondol és mit lát Isai fiaiban, és közöttük a legfiatalabban, Dávidban.
A történet tanulsága számomra tehát az, hogy nem hagyatkozhatunk csupán a szemeinkre, mert azok tévútra vezethetnek minket. Ha jó döntéseket akarunk hozni, akkor meg kell nyitnunk a füleinket és a szívünket, és engednünk kell, hogy Isten túllendítsen minket a látványon és eljuthassunk a lényegig. 

Reformáció ma

Mi lenne, ha a gyülekezet bejáratához tennénk egy kóla automatát? Talán több gyereket meg fiatalt lehetne így becsalogatni az imaházba. Esetleg egy cukros, vagy nyalókás tálat is érdemes lenne kirakni. A szétszórt papírok miatt senki ne aggódjon, végül is minek tartjuk a lelkipásztort meg a gyülekezetvezetőket? Aztán nem ártana bekamerázni az imatermet, mert így interneten keresztül azok is láthatnák az alkalmainkat, akik túl fáradtak ahhoz, hogy gyülekezetbe jöjjenek. Mégiscsak kellemesebb reggelizés közben, kényelmes pizsamában tisztelni az Istent, mint öltönyben és nyakkendőben! Persze rögzítenénk az összejövetelek minden percét, hogy felvételről azok is megnézhessék, akik később ébrednek. Természetesen arra is lehetőség lenne, hogy a netezők (talán mondanom sem kell, hogy név nélkül, vagy álnévvel) kommenteljék a látottakat-hallottakat. Aztán érdemes lenne megszüntetni a perselyezést, nehogy valaki félreértsen minket és emiatt maradjon otthon. Érzékeny húrok ezek, melyeket jobb nem pengetni. Majd EU-s pályázatokból, vagy másból eléldegélünk, de emiatt főjön a lelkipásztor feje. No, de várjunk csak! Hiszen én vagyok a lelkipásztor...
Nem lehet, hogy rossz irányba haladunk? Nem lehetséges, hogy a kényelemszeretet kiöl belőlünk minden aktivitást, munkakedvet, tenni akarást? Pál apostol még így írt: "A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján. Háromszor megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem; Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben  pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak közt; Fáradságban és nyomorúságban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Mindezeken kívül van az én naponkénti zaklattatásom, az összes gyülekezetek gondja. Ki beteg, hogy én is beteg ne volnék? Ki botránkozik meg, hogy én is ne égnék?" (2Kor 11,24-29) Hova lett az áldozatvállalás, a veszélyekkel való szembenézés, a fáradtság, éhség és szomjúság legyűrése azért, hogy Krisztus jó katonáiként elvégezzük futásunkat?
Egyszer ellátogattam egy román gyülekezetbe. Jobb oldalon a nők ültek, bal oldalon a férfiak, de valami miatt nekem ez nem tűnt fel, így a nők közé huppantam. Nem udvarolni akartam, csak feltűnt, hogy a jobb oldali padoknak van háttámlájuk, a bal oldaliaknak meg nincs. Mivel három órás volt az istentisztelet, jobban esett volna hátra dőlni, de erre nem volt lehetőségem; tévedésemre hamar figyelmeztettek, így oldalt váltottam. Nekünk háttámlás, párnázott székeink és padjaink vannak, meg fűtött, néha légkondicionált imatermeink, és így is nehéz összehozni az embereket.
Tegnap olvastam egy cikket a pesti ferences templomról. Nincs nyalóka, kóla meg pálmaágak, mégis hétköznap öt, vasárnap pedig 10 telt házas misét tartanak. Sajnos ez a ritkább. Sokkal elterjedtebb az, amikor mások kedvét, kényelmét és igényeit keresvén elveszítjük a lényeget. Így fordulhat elő, hogy fókuszba kerül a zene, a pénz, a látvány és megannyi más, miközben Krisztust elfelejtjük. Egy kb. 150 fős gyülekezet lelkipásztora mondta: "Nálunk hétköznap alig vannak az istentiszteleten. Ha Pál apostol prédikálna, akkor eljönnének 30-an, ha maga Jézus Krisztus, akkor talán 50-en is." Szóval ez az én bajom.
Hamarosan elérkezik a reformáció ünnepe. Előtérbe kerülnek azok a testvéreink, akik életüket is kockára téve küzdöttek a jobbért, a szentebbért. Példaképeim ők az akarásban, az odaszánásban. Remélem, hogy egyszer a reformáció üzenetét - hogy tudniillik egyedül hit által és egyedül Ige által - sokkal többen fogják magukénak tudni, mint ma. Addig is megyek a gyülekezetbe és szedegetem a cukros papírokat, és reménykedem, hogy a persely egy darabig még divatban lesz.

Egy kis számmisztika

"Ebben a hónapban a Föld népessége eléri a 7-milliárdos létszámot. 50 évvel ezelőtt mindössze 3 milliárd ember élt a bolygón – áll az ENSz Népességvizsgáló Irodájának jelentésében. A Föld lakossága 1804-ben érte el az 1 milliárdos létszámot, és csak 125 év kellett ahhoz, hogy ez a szám megkétszereződjön, majd exponenciálisan növekedjen" - adja hírül egyebek mellett a Kolozsvári Rádió. 
Jonatán fiam ötödik osztályos. Neki azt tanítják, hogy a mai ember kb. 30 ezer évvel ezelőtt, de a Homo erectus 1,6 millió éve jelent meg. Ezek szerint mára vagy nagyon belejöttünk a szaporodásba, vagy a geológusoknak és antropológusoknak egy kicsit többet kellene foglalkozniuk a matematikával.

Világvége - ezúttal október 21-én

Ismét világvégét jósol, ezúttal október 21-re egy amerikai rádióprédikátor, aki idén tavasszal már csúnyán lejáratta magát egy hasonló "látnoki" bejelentéssel - közölte vasárnap a LivesScience.com. 

Harold Camping, a Family Radio Network prédikátora legutóbb "a biblián alapuló számkódokra" alapozva azt állította, hogy május 21-én jön el a végítélet napja, amikor óránként földrengések rázzák majd meg a bolygót és az életben maradottakra több hónapi kínszenvedés vár.

Camping, miután jóslata nem teljesedett be, júniusban agyvérzést kapott. A honlapján utóbb azt állította, hogy Isten nem földrengésekkel, hanem a félelemmel rázta fel az emberiséget. Most az állítja, hogy a vég csendesen köszönt majd be október 21-én.

Lorenzo Di Tommaso, a Concordia Egyetem vallástörténésze a LiveScience-nek elmondta: a világvégét jósoló személyek és csoportok utólag rendszerint azzal próbálják meg kimagyarázni a kudarcukat, hogy a jóslat helytálló volt, de azt nem megfelelően értelmezték. (Forrás: hirado.hu)

Mi a fontosabb?

"Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt." (2Móz 20,8)

Tegnap a várpalotai gyülekezet hálaadó istentiszteletén vettem részt. Az ebédszünetben, amikor a süteményes asztal mellett eszegettünk, a szomszédnak eszébe jutott, hogy füstokádó láncfűrészével fát kell hasogatnia. A széljárásnak köszönhetően a szürke felhő felénk szállt, ami talán isteni figyelmeztetés akart lenni főleg a magukat inzulinozó cukorbetegek számára, akik viszont a füstjelekre fittyet hányva néhány méterrel arrébb folytatták a testépítést.
Mindig bosszantott, amikor valaki vasárnap vágta a füvet, hasogatta a fát, szerelte az autóját, vagy rohant a boltba az akciós termékekért. Különösen bosszant, ha ezt olyan emberek teszik, akiknek elvileg van némi közük Istenhez. A vasárnap - én még így tanultam - az Úr napja, amikor többet kellene foglalkoznunk Istennel, a lelkünkkel és egymással. "Megemlékezzél" - mondja Isten, de mintha emlékezetkiesésünk lenne, merthogy ezt a heti egy napot is olyan nehezen szánjuk oda. Isten hat napot adott arra, hogy intézzük az élet ügyeit. Önmagát állította elénk példaként; hat napig alkotott, a hetedik napon megpihent. Miért olyan nehéz ezt megtenni? Hova jutunk, ha már vasárnap sem érünk oda a templomokba, ha egyetlen napot sem szentelünk meg? Mi lesz velünk életünk sötét óráiban, ha most, a fényesebb napokon nem jól gazdálkodunk? Salamon arról ír, hogy az eszes fiú nyáron gyűjt (Péld 10,5). Vajon nem most van a kellemes idő? Nem most kellene gyűjteni?
Lelki szemeim előtt megjelennek azok az idős emberek, akik csoszogni is alig tudnak, de eljönnek a gyülekezetbe. Szükségünk van rá - mondják. Csak remélni tudom, hogy egyszer azok a fiatalabbak is így gondolkodnak majd, akiknek most még a Tefal pontok, meg a vasárnapi Lidl akció a fontosabb.

Van mit tanulnunk

Itt, Európa szívében alig-alig jutunk el a gyülekezetbe, mert épp akkor jöttek a vendégek, mert megfájdult a fejünk, mert drága a buszjegy, az üzemanyag, esik az eső vagy a hó, túl meleg vagy hideg van... Kifogyhatatlanok vagyunk ami a kifogásokat illeti. A videón látható testvérek nem kerestek kifogásokat. Talán jó és üdvös lenne, ha mi is kifogynánk belőlük.

Egymás felé fordulva

"Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet! " (4Móz 6,26)

A legjobb családban is megesik, hogy összevitatkozik a férj és a feleség. Nem vérre menő, egymás nyakának ugró vitára gondolok, inkább olyanra, mely egy jelentéktelen semmiség miatt pattan ki, de arra alkalmas, hogy lefagyassza a mosolyt mindkét fél arcáról. Tegyük fel, hogy az egyébként jó házasságban élő felekre ilyen lelki állapotban köszönt rá az éjszaka. Ugyan írja a Biblia, hogy a nap le ne menjen a haragunkon, de megeshet, hogy zaklatottságunkban figyelmen kívül hagyjuk e bibliai bölcsességet. És itt jön az, amire ki akartam lyukadni. Mert ha az egymásnak örök hűséget esküdött felek így fekszenek le a hitvesi ágyba, akkor egyet garantálni tudok: az egyik jobbra, a másik pedig balra fogja fordítani megszomorodott orcáját. Ennél jobban nem is tudjuk kifejezni nemtetszésünket. Nem kell, hogy szavakba öntsük haragunkat, a testtartás, arcunk elfordítása mindent kifejez.
Az ároni áldás szavait maga Isten adta Mózes szájába: "Mondd meg Áronnak és fiainak: Így áldjátok meg Izráel fiait..." Szerette volna, ha mindenki hallja, tudja, hogy nem akar haragban lenni népével. Nem akar úgy viselkedni, mint a vitatkozó házasok. Pedig Izrael, de mi magunk is hányszor okot adtunk arra, hogy Urunk elforduljon tőlünk, hogy megsértődjön ránk. Ehelyett felénk akar fordulni, az arcunkba akar nézni és szeretné, ha mi is az arcába néznénk. Legyen az Izraelnek adott áldás a mienk is. Fordítsa felénk orcáját az Úr, és mi is forduljunk felé. Valahogy úgy, ahogy ezt a jó házasok is teszik.

A fiatalok hiányolják a példamutatást

A fiatalok szeretnének egészségesebben élni, van igényük az egészségnevelési programokra, de hiányolják a jó példát mutató felnőtteket - mondta az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) főigazgatója.

Gábor Edina kifejtette: az ismert tudományos kutatási eredmények mellett intézetük - a Collegium Pannonicum Alapítvánnyal közösen - a fiatalokat is megkérdezte, mit gondolnak az egészségi állapotukról, és a javításához milyen támogatásra van szükségük. A fókuszcsoportos beszélgetéseken a fiatalok elmondták: azt szeretnék, ha nem iskolai előadás formájában, hanem közösségi programok keretében tanulhatnák meg, hogyan kell egészségesen élni.

Jó példák kellenének

Ehhez olyan felnőttekre lenne szükség, akik maguk is egészségesen élnek, a fiatalok viszont úgy vélik, sem a tanárok, sem a szülők nem mutatnak jó példát. Mivel sokan a sztárokról vesznek példát, szükség lenne olyanokra, akik nem a bulizásról, az ivásról, hanem arról beszélnek, hogy mi a követendő életforma. 

Az OEFI főigazgatója elmondása szerint maga is meglepődött, amikor a fiatalok azt mondták, szeretnének házias ételeket enni, de erre sem a menzán, sem a gyorséttermekben nincs lehetőség. A fiatalok örülnének, ha a szülőknek, nagyszülőknek lenne idejük - akár velük együtt is, közben tanítva őket - az ilyen ételek elkészítésére. A fiatalok szeretnének sokat sportolni, de ennek sok olyan költsége van, amelyet sokszor nem tudnak kifizetni. Ezért örülnének, ha az iskolai tornaterembe, a település sportlétesítményébe iskolaidőn kívül ingyen bemehetnének.  

Alkoholfogyasztás, drog, dohányzás

Az OEFI adatai szerint a 15-16 éves középiskolások több mint 90 százaléka ivott már alkoholt, háromnegyedük pedig legalább egyszer rágyújtott. A 9-11. osztályos tanulók csaknem egyharmada fogyasztott valamilyen illegális szert, élt vissza egyes gyógyszerek, vegyi anyagok kábító hatásával. A kannabiszfogyasztók aránya a legnagyobb az összes droghasználó fiatal közül.  

A dohányzását tekintve európai és világviszonylatban is "meglehetősen rosszul állunk" - mondta Gábor Edina, ugyanis 18 éves korára a fiatalok egyharmada már dohányzik. A fiatalok ezt a problémát nem veszik eléggé komolyan, azt ugyanis nem tudják, hogy az idősek körében a dohányzók aránya azért alacsonyabb, mert leszoktak, hanem azért, mert a dohányzók közül sokan meghaltak. 

Rengeteg energiaitalt fogyasztanak

Gábor Edina szerint ahhoz, hogy a fiatalok egészségi állapotán javítani tudjanak, a felnőtteknek példát kellene mutatniuk, oda kellene figyelniük arra, hogy a fiatalok ne szokjanak rá a dohányzásra. Az OEFI főigazgatója szerint nagyban segít majd a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása, ha azokon a helyeken, ahová a fiatalok gyakran járnak, nem látnak dohányzó embert.  

Az OEFI főigazgatója elmondta: a fiatalok többsége "jónak" vagy "nagyon jónak" ítéli meg az egészségi állapotát. Hozzátette, hogy körükben egyre gyakoribbak a táplálkozási zavarok. Kiemelte, hogy sajnálatos módon az interneten számos, a gyermekekre nézve veszélyes - például az anorexiát népszerűsítő - oldalt lehet találni. Egyre több tanár panaszkodott, hogy a fiatalok "ipari mennyiségű" energiaitalt fogyasztanak. Számos diák, mire beér az iskolába, reggeli helyett másfél liter energiaitalt iszik meg, már rosszullétre is volt példa emiatt - mondta. (Forrás: richpoi.com)

Tölts újra!

"...az erős lelket újítsd meg bennem." (Zsolt 51,12)

Éjjeli három órakor arra ébredtem, hogy zizeg a feleségem telefonja. Mindig az én mobilomon állítom be az ébresztést, de tegnap este már ágyban voltam, amikor eszembe jutott mulasztásom. Mivel feleségem még talpon volt, megkímélt a takaró alóli kibújás nehéz és kellemetlen pillanataitól.
Az éjjeli zizegés álmaim közepén ért utol. Mi ez? - kérdeztem feleségemtől, aki azonnal a telefonja után nyúlt és leállította a berregést. Lemerül a telefonom - suttogta. Minő boldogság. Éjjel háromkor villanyt kapcsoltunk, megkerestük a lemerült telefon töltőjét no meg az én telefonomat, és próbáltunk visszazökkenni éjjeli látásaink világába. Nem volt egyszerű.
A mobilgyártók részéről egyébként nagyszerű gondolat volt, hogy a telefonokba beépítették a lemerülést jelző funkciót. Így ha csipog, rezeg, zümmög a telefon tudjuk, hogy töltésre van szüksége. A töltést viszont nem csak a telefon igényli.
"Teljesen lemerültem, kipurcantam, kétségbeestem. Ti hogyan csinálnátok? Valamit én rontottam el?" - teszi fel kérdéseit egy kisgyermekes anyuka az egyik fórumon. Persze nem csak a gyerekek mellett lehet lemerülni és nem csak a fizikumunk sínyli meg a feszített élettempót. A bivalyerős Sámson is lemerült miután kiadta titkát. Vásári bohócot csináltak belőle. Aztán elérkezett élete utolsó fázisa, amikor vakon, megalázva, a rajta mulatók füle hallatára felsóhajtott Istenhez: "Uram, Isten, emlékezzél meg, kérlek, én rólam, és erősíts meg engemet, csak még ez egyszer..." (Bír 16,28) Erősíts meg engemet - kérte. Mert az erő Istentől jön! Ahhoz, hogy szülőként, dolgozó emberként, házastársként megálljuk a helyünket, emberfeletti erő szükségeltetik. Ahhoz, hogy éjjeli háromkor, vagy a vasárnapi ebéd alatt, esetleg egy fárasztó nap után ne csipogjon be a rendszerünk, hogy ne merüljünk le végképp, szükségünk van az erős, erőt adó Istenre. Talán itt az ideje, hogy töltést kapjunk!
 

Tévé helyett okostelefon

A 13 és 17 év közötti fiatalok 91 százaléka az otthonában is hozzáfér az internethez, 93 százalékuknak van mobiltelefonja, 43 százalékuknak okostelefonja, ugyanakkor a fiatalok több mint felének családja kevesebb, mint 50 könyvvel rendelkezik - olvasható abban a kutatási anyagban, amely Kósa Éva és László Miklós vezetésével készült a fiatalok médiahasználatáról.
László Miklós elmondta: a vizsgált tinédzserek fele tanórán is használta már telefonját. A fiatalok ugyanakkor kevesebb időt töltenek a televízió előtt, a csatornák közül szinte kizárólag a kereskedelmieket választják, azokon pedig a sorozatokat és a valóságshow-kat nézik. A szociológus kutató hozzátette: egyre több fiatal használja már vásárlásra is a világhálót. A közösségi oldalakon a vizsgált korosztály 93 százaléka van jelen, az itt meglévő kapcsolataik száma pedig Európában átlagon felüli. Az e-mailezés aránya visszaszorulóban van, a fiatalok ugyanis azonnali visszajelzésre vágynak - mondta László Miklós.

Kósa Éva, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára - hangsúlyozva, hogy a fiatalok a televíziótól egyre inkább az internethez pártolnak - fontosnak nevezte, hogy a gyermekek kontrollált körülmények között használják az egyes médiumokat. Sajnálatosnak nevezte, hogy a vizsgált korosztályba tartozók mintegy 70 százalékánál a szülők nem határoznak meg szabályokat a televízió, az internet vagy a mobiltelefon használatával kapcsolatban.

A legtöbb fiatal szabályozatlanul tölthet fel pénzt a mobiltelefonjára, abba pedig végképp nem szólnak bele a szülők, hogy gyermekük mire használják a készüléket. Hozzátette: az internetet a fiatalok 65 százaléka használja ellenőrizetlenül, de ami különösen probléma, hogy a megkérdezett 13 és 17 év közöttiek háromnegyede úgy vélte, szüleinél sokkal jobban eligazodnak a világhálón.

Antalóczy Tímea, az MTA Politikatudományi Intézet tudományos főmunkatársa a média óvodásokra gyakorolt hatásáról szóló előadásában azt hangsúlyozta: komoly probléma a szülői kontroll hiánya. Mint mondta, az óvodások 80 százaléka maga irányítja a televíziót, és sokuk jut nem nekik szánt tartalomhoz.

A kisgyermekekben leginkább a híradó képei keltenek félelmet, kutatása szerint ugyanis közülük sokan látják ezeket a nem nekik való műsorokat. Edvi Péter, a gyermekmentő szolgálat elnöke megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy a szolgálat felkérésére hatodik alkalommal készült átfogó, több mint egy éven át lefolytatott vizsgálat a fiatalok médiahasználati szokásairól, így mára már összehasonlíthatóvá váltak az elmúlt évtizedben bekövetkezett változások. (Forrás: technet.hu)

Másodperceink vannak

"Ki az az ember, akinek tetszik az élet, és szeretne jó napokat látni?" (Zsolt 34,13)

Egy-egy nap 24 órából, vagyis 1440 percből, vagy ha úgy tetszik, 86400 másodpercből áll. Ez alapján könnyű kiszámolnom, hogy eddigi 36 évem alatt több, mint 315.360 órát éltem meg, ami 18.921.600 percet, és 1.135.296.000 másodpercet jelent.
Másodperceim alapján kijelenthetem, hogy időmilliárdos vagyok. Másrészt feledékeny is, mert ebből a több mint  egy milliárd másodpercből alig-alig emlékszem néhányra. Pedig egy-egy másodperc sokat ronthat, vagy javíthat életünk menetén. Néhány példa:
Dávid már elmúlhatott 40 éves, amikor egy esti séta alkalmával meglátta a fürdőző Betsabét. A látást tettek követték: paráználkodott, majd gyilkolt. Ezt követően semmi nem volt olyan, mint régen. Vagyis körülbelül másfél milliárd másodperc után jött egy pillanat, ami gyökeresen megváltoztatta az addig sikeres király életét.
Sámson, ez az erős, félelmetes fiatalember is töretlenül gyűjtögette másodperceit. Úgy tűnt, hogy senki és semmi nem tudja megállítani. Gondolt egyet és rókákat fogott, filiszteusokat vert agyon, vagy városkaput tépett ki a helyéből. Semmi nem volt, ami meghátrálásra kényszeríthette volna. Aztán egyszer lehajtotta fejét Delila ölébe és elsuttogta ereje titkát. Vajon hány másodpercig tarthatott, amíg elmondta: "Borotva nem érte soha a fejemet, mert Istennek vagyok szentelve születésemtől fogva. Ha megnyírnak, odalesz az erőm, elgyengülök, és olyan leszek, mint bármely más ember." Ez a két mondat kiölt belőle minden erőt. Pontosan nem tudom mikor, de talán egymilliárd másodperc után jött néhány, amiben ott volt a meggondolatlansága, amikor rossz, életét tönkretevő döntést hozott.
Viszont van jó példa is. Jézus mellett két lator függött a kereszten. Mindegyik tudta, hogy kiszabott perceik hamarosan letelnek. Ekkor az egyik felsóhajtott, kegyelmet kért és kapott. Ott volt mögötte egy hiábavaló élet annak megannyi másodpercével együtt. Élete utolsó másodpercei viszont örök életet, üdvösséget hoztak a számára.
Ha Isten is úgy akarja, ma is kapunk 86400 másodpercet. Az időt nekünk kell beosztanunk. Talán fontos, magunk és/vagy mások életét meghatározó döntéseket kell meghoznunk. Talán csak egy "nem"-et, vagy egy "igen"-t kell kiejteni a szánkon, de ezek az egy másodperces szavak fordulatokat hozhatnak, megváltoztathatják a jövőnket, életünk menetét. Ezért fontos, hogy meggondoltak legyünk, olyan emberek, akik döntéseikbe Istent is beavatják.
36. születésnapomra kaptam egy képeslapot, melyen ez a sokat mondó idézet áll:
"Nem az enyémek az évek, melyek időmet emésztik.
Nem az enyémek az évek, melyeket még megérek;
A pillanat az enyém és ha erre figyelek,
akkor az enyém az, aki időt és örökkévalóságot teremtett." (Andreas Gryphius)

Megkezdődött

Jánosi Ferenc

A cím alapján egy apokaliptikus, világvége hangulatú írásnak kellene következnie. Aki erre számít, csalódást fogok okozni. De akkor mi kezdődött el?
Lelkipásztori szolgálatom elején volt egy szívből fakadó vágyam. Szerettem volna bejutni a város iskoláiba és megismerni azokat a diákokat, akiknek a viselkedését, gondolkodását annyi kritika éri, de akik a teljesebb és boldogabb élethez oly kevés segítséget kapnak. Az álom azonban álom maradt egészen mostanáig.
Idén tavasszal - hosszú idő után - találkoztam Jánosi Feri barátommal, aki évek óta járja az ország tanintézményeit és számos területen segíti a fiatalok életét. Ő ajánlotta, hogy az Ifjúság és Családsegítő Szolgálat keretei között keressünk fel néhány várpalotai intézményt. Megtettük. Mivel nem szerettem volna túlvállalni magam, ezért azt kértem, hogy egyelőre csak egy iskolánál próbálkozzunk. Így jutottunk el a Rákóczi Telepi Tagiskolához, melynek annak idején én is tanulója voltam. Tisztelettel jelentem, hogy itt, ebben a családias légkörű suliban a mai nappal elkezdtük a diákok közötti munkánkat a 7. és a 8. osztályos tanulók között.
A 7. osztállyal az érdi munkatársak foglalkoztak. Az óra központi témája az énkép és a helyes önértékelés volt. Interaktív, látványos, minden diákot megmozgató órákra kell gondolni, melyek a székek körberakásával kezdődnek, lehetővé téve ezáltal az egymás szemébe tekintést és a jobb kommunikációt. Néhány rövid mozzanat az óráról: A 7. osztályban a munkatársak kivetítették Madonna smink nélküli arcképét, majd feltették a kérdést, hogy ki ismeri a hölgyet. Hosszas gondolkodás után született meg a válasz. Hiába, smink nélkül a világsztár sem az igazi... Aztán két szemüveget adtak körbe, melyen keresztül a tanulók homályosan látták a világot. Ugye mennyire nem mindegy, hogy egymást, vagy önmagunkat milyen "szemüvegen" keresztül nézzük? Volt min elgondolkodni és volt miről beszélgetni.
A 8. osztályban, ahol Feri barátom tartotta az órát és én voltam a kisegítő, tinédzserországot jártuk be. Az osztályt 5 csoportra osztottuk. Az első csapat volt az ország időjárás felelőse. Vázolniuk kellett, hogy az országban milyen "időjárás" van, különös tekintettel az érzelmi hangulatokra. A második csapat az arculatért, a PR-ért volt felelős. Arról kellett elgondolkodniuk, hogy az országban milyen lehetőségek vannak, mi az, ami csábító lehet a fiataloknak. A harmadik csapat a katasztrófákat igyekezett körbejárni, mint például dohányzás, drog, szex, abortusz, alkohol. A negyedik csapat az ország oktatásáért volt felelős. Ők arról gondolkodtak, hogy az itt élő tiniket milyen dolgokra kellene megtanítani. Ők írták: pénzkezelés, konfliktuskezelés, a facebook helyes használata... Az ötödik csapat a jogokat és kötelességeket járta körbe. Ők nem engedték volna a dohányzást, a részegséget, de 15 év alatt a szexuális életet sem. Mivel az egyes csapatok néha ellent mondtak egymásnak, ezért érdekes, izgalmas beszélgetések alakultak ki.
Legközelebb október 25-én, kedden találkozunk a gyerekekkel szintén egy-egy dupla órában. Várom. Remélem ők is...

Kor-kép

"Az idősebb embert ne dorgáld meg, hanem intsed, mint atyádat; az ifjabbakat mint atyádfiait..." (1Tim 5,1)

Vén szatyor, öregasszony, nyanya, vén satrafa - nem túl hízelgő, de lépten-nyomon hallható kifejezések ezek, melyeket előszeretettel használnak a szürkének tartott világból így is kitűnni vágyó fiatalok. Mit tehetnek az idősek a becsmérlő jelzők hallatán? Semmit. Hallgatnak. Én is ezt tenném, mert manapság aki szólni mer, könnyen megütheti és nem csak a bokáját. Íme néhány elrettentő példa:
- Egy 26 éves polgári fiatalember alaposan leitta magát, majd ordítozva hazafelé indult. Egy útkereszteződésnél ráordított egy idős kerékpárosra, ám az nem állt meg. A fiatalember utánaszaladt, lerántotta a bicikliről, és annyira megverte, hogy az idős férfi belehalt sérüléseibe.
- Bakson egy 19 éves fiatalember agyonverte és kirabolta a 99 éves Lajos Piroskát.
- Egy 23 éves dunakeszi illetőségű nő cigarettát kért egy idős asszonytól Újpesten, s mert nem kapott, dühében agyonszúrta.
- Ózdon egy 49 éves férfi agyonvert és kirabolt egy 90 éves bácsit.A média természetesen csak azokkal az esetekkel foglalkozik, ahol tettlegességre is sor kerül. Az utcán, a boltokban, a buszokon viszont olyan dolgokat is hallunk, látunk, melyekről a tévé nem tudósít. Azt hiszem, hogy más lenne a helyzet, ha a fiatalok mellett ott állnának olyanok, mint Pál apostol, aki türelmesen, talán újra és újra elmagyarázta Timóteusnak, hogy egyebek mellett az idős férfiakhoz és asszonyokhoz milyen szívvel kell közeledni.
Néhány éve történt, hogy egy meleg nyári napon a szobámban ültem és a számítógépen intéztem a dolgaimat. Az ablakok nyitva voltak, így jól hallottam ami az utcán történt. A házunk előtt gyerekek játszadoztak. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy néhány gyerek hangosan szidja, ócsárolja a velünk szemközt lakó idős asszonyt. Nem akartam hinni a fülemnek, így odamentem az ablakhoz. Az idős asszony fenyegetőzött, de a gyerekek ezen jókat mulattak mert tudták, hogy bármikor elfuthatnak ha komolyra fordul a helyzet. Papucsot húztam és lementem az udvarra. Mindegyik gyereket jól ismertem, így név szerint kikérdeztem őket arról, hogy mi a baj. Elmondták. Aztán én is elmondtam az én bajomat, azt, hogy egy idős asszonnyal így nem beszélünk még akkor sem, ha egyébként okokat találunk tettünkre. A fiúknak ennyi elég volt. Azóta nem történt hasonló eset. Kibékültek és talán én örültem a legjobban, amikor legközelebb hangosan, illedelmesen köszöntötték a szomszédunkat. A legelszomorítóbb egyébként az volt, hogy a fiúk a néni szomszédjai voltak (azóta már elköltöztek), de sem az anyukájuk, sem az édesapjuk nem szólt rájuk, nem fegyelmezte őket. Tűrték a minősíthetetlen hangnemet. Az ő fülüket valami miatt nem bántotta ez a hangnem.
Pál azt írta a Korintusiaknak, hogy "legyetek az én követőim". Legyünk hát követői az apostolnak abban, hogy a fiatal Timóteusoknak, gyermekeinknek és unokáinknak elmondjuk, megtanítjuk, hogy az idősek, az özvegyek, de még a fiatalok is tiszteletet érdemelnek. Tanítsuk őket illedelmességre, előzékenységre, arra, hogy adják át ülőhelyüket, hogy a küszöbnél álljanak meg és engedjék előre a többieket, hogy köszönjenek... Így lesz jobb és élhetőbb a világ, és benne a mi világunk is!

Még mindig szeret

"Az Isten szeretet..." (1Jn 4,16)

Akár gyűlölhetne is minket, hiszen elárultuk, hazudtunk neki, megöltük prófétáit és egyszülött Fiát is. Mégis, ennek ellenére - vagy ha úgy tetszik -, ezzel együtt szeret.
Hatalma határtalan, az ember számára felfoghatatlan. Mindazt amit látunk és azt is amit nem, amit precíz műszereinkkel, teleszkópjainkkal sem tudunk kifürkészni, "legyen" szavával teremtette. Viszont ugyanezzel a hatalommal rombolhatna is! Mégis, fel sem merül bennünk, hogy mi lenne, ha Isten meggondolná magát, ha azt mondaná, mint annak idején Mózes a zsidók vezetőinek: elegem van belőletek. Mi lenne, ha a Teremtő nem értünk, hanem ellenünk dolgozna, ha "hatalma szavával" többé nem tartaná fenn a mindenséget, ha nem tudna uralkodni magán? Tudjuk, hogy milyen nagy pusztítást tud okozni, amikor egy-egy teremtmény nem ura önmagának, vagy amikor tombolnak a természet erői. Azt is tudjuk, hogy Isten ellensége, a Sátán minden erejét, hatalmát, képességét arra használja, hogy nekünk, Isten szeme fényeinek ártson, hogy mindent ami tönkretehető, tönkre is tegyen. Mi lenne velünk, ha Istenünk nem korlátozná ezt a sátáni hatalmat? Ha azt mondaná, hogy belefáradt? Ha közömbös tekintettel nézné, hagyná, hogy Sátán azt tegyen amit csak akar? Hogy mégis miért nem teszi mindezt? Mert "az Isten szeretet". Ezért, pont e személyválogatást nem tűrő szeretet miatt "felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak." (Mt 5,45) Ma is ezt teszi. Ezért amikor körülnézünk, lássuk meg a teremtett világban és egymásban is e szerető Isten kéznyomát és igyekezzünk arra, hogy fogyatékosságunk ellenére is mind jobban megismerjük Őt, akit így mutatott be Jakab apostol: "Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka." (Jak 1,17)


 

Mi lesz, ha leszakad az ég?

Mao, a kínai politikai ikon egyszer azt mondta, hogy „az ég felét nők támasztják alá”. Kínának most azzal a veszéllyel kell szembenéznie, hogy az ég leszakad. A 2010. évi népszámlálás adatai szerint az utóbbi három évtizedben a születéskori nemi arány eltolódott a riasztó 118 fiú/100 lány felé, ami a világ legnagyobb aránytalansága. Emberi beavatkozás nélkül a fiú/lány arány 103-107/100.

Kína területén csak Tibetben és Xinjiangban normális a 20 év alattiaknál a nemek aránya. Az egyensúly hiánya Kína többi területén komoly szociális problémákhoz fog vezetni. Például, a becslések szerint 2020-ban 30 millió kínai férfi nem fog feleséget találni. Ez a problémás trend az 1980-as években kezdődött, az „egyke politikával” és az ugyanakkor kifejlesztett UH technikával, amivel meg lehet állapítani a magzat nemét, és így megbízható nem-szelektív abortuszra nyílt mód. Ennek a problémának a kezelésére a kínai kormány 8 hónapos nemzeti kampányt indított a születés előtti nem meghatározás és a nem-szelektív abortusz ellen. Minden szakember vagy intézmény, ahol ezek ellen a célok ellen vétenek, szakmai engedély megvonással, sőt esetenként büntető-eljárással számolhat.

A fenti célú kampányt nem először vezetik be Kínában. Hasonlóak voltak 1986-ban, 89-ben, 93-ban, 2002-ben és 2006-ban. Miért folytatták ennyi időn keresztül ezt a tiltott gyakorlatot a szakberek? Először is a nem-szelektív abortusz nagyon jövedelmező.  A nem meghatározását célzó vér és UH vizsgálatok ára 550-870 USA dollár. További faktorok a tradicionális kulturális preferencia a fiú utód iránt, a csökkenő termékenység, és az egyke politika.

Kínának, a nem-szelektív abortuszok elleni közegészségügyi küzdelemmel párhuzamosan hatékony intézkedéseket kell bevezetnie a nemek közötti egyenlőség megteremtésére és a nők helyzetének hosszú távú megerősítésére. (Forrás: www.hazijogorvos.hu)

Vessző probléma

"Aki megtartóztatja az ő vesszejét, gyűlöli az ő fiát; aki pedig szereti azt, megkeresi őt fenyítékkel." (Péld 13,24)

Általános iskolai tanulmányaim idején még létezett koki, körmös és néha egy-egy pofon is elcsattant. Nekünk még kék színű köpenyben kellett tanulnunk, az órák alatt kezeinket hátra kellett tennünk és a tornacipő meg a rövidnadrág még a májusi melegekben sem volt megengedett.
Aztán jött a rendszerváltás, amikor is elzavartuk a "ruszkikat", levetettük a piros meg a kék nyakkendőket, megszüntettük az őrsi órákat és örültünk, hogy végre szabadok lehetünk. Egy kicsit talán azon sajnálkoztunk, hogy többé nem vehetjük az olcsó üzemanyagot, de a szabadságunk ennyit megért. Emlékszem, hogy ebben az időben némelyek arról károgtak, hogy a szabadságot jól, de rosszul is ki lehet használni. Milyen jó lett volna, ha egy kicsit jobban megszívleljük mondandójukat!
Ma nincs koki, meg körmös. Pofon az van, de azt a diák adja. A kezeket sem kell hátra tenni. Bolondok is lennének, amikor androidos telefonnal szórakozhatnak a padok alatt. Kék köpeny sincs, de van helyette miniszoknya, fenék tájon kiszaggatott, csípőig érő farmer, ami alól kivillannak a tangabugyik. (Milyen érdekes, hogy amikor ilyet látok, én pirulok el.) A tanár csak szóban fegyelmezheti a diákot, ellenkező esetben új munka után kell néznie, ami manapság ugye nem egyszerű. Ezt a kérdést otthon kellene megoldani. Otthon kellene megtanítani, hogy a gyerek tisztelje a nálánál idősebbeket, hogy köszönjön, hogy adja át a helyét a buszon... De ki és hogyan tanítsa meg mindezt a facebook generációnak?
"Sok jó okunk van arra, hogy megszüntessük a gyermekek testi fenyítését: a testi fenyítés megsérti a gyermekek jogát a testi épséghez, az emberi méltósághoz és az egyenlő jogi védelemhez; komoly testi és lelki sérülést okozhat a gyermekekben; arra tanítja a gyermekeket, hogy az erőszak elfogadható és megfelelő módja a konfliktusok megoldásának, illetve annak, hogy másokat rávegyünk valamire; fegyelmezési eszközként nem hatékony." - áll az Európa Tanács ismeretterjesztő füzetében. Azt hiszem, hogy a Biblia szavait némelyek szándékosan elcsavarták. A fenti és más igeszakaszokban ugyanis nem arról van szó, hogy üsd agyon és terrorizáld a fiadat, hanem arról, hogy fenyítsd. Nem úgy, mint az a férfi, akinek most folyik a bírósági tárgyalása, aki fakanállal és szíjjal halálra verte 11 éves fiát. Nem. Nem elkeseredett, részeg, eszüket vesztett szülők őrjöngéséről van itt szó, hanem határok felállításáról, melynek egy eszköze a vessző is. Nem az egyetlen, de az egyik. Hangoztathatjuk ártalmasságát, de helyette mit állítunk hadrendbe? (Bezzeg az elektromos áram! Ugyanúgy megcsapja a konnektorban turkáló laikust, mint 50 éve!) Csoda, hogy alig-alig bírunk a gyerekekkel? Csoda, hogy egyre kezelhetetlenebb a világ? Szeretném hangsúlyozni, hogy elsősorban talán nem is a vesszőre lenne szükség, hanem az édesapák erős, határozott hangjára, meg családokra, beszélgetésekre, jó légkörre, működő házasságokra meg arra, hogy ne csak a fiainkat, hanem magunkat is tudjuk fenyíteni, fegyelmezni. Becsülöm az Európa Tanácsot, amiért félti a gyermekeinket a vesszőtől, de azt hiszem, hogy ennél nagyobb a baj, mert nem csak a vessző tűnt el, hanem azok a szerető kezek is, melyek néha megfogták azt.

Menjünk, vagy maradjunk?

"Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ." (Jn 8,7)

A történet a következő: A vallási vezetők Jézus elé cibálnak egy asszonyt, akit házasságtörésen kaptak. Mielőtt a törvény betűi szerint köveket hajigáltak volna a nőre, kikérték a rabbi véleményét. Jézus fentebb idézet válasza után a vádlók elkullogtak, az asszony pedig feloldozást nyert.
Aki közületek nem bűnös - hangzik Jézus szájából a lelkiismeret-furdalást kiváltó mondat - az vesse rá először a követ. Azzal, hogy ezek után senki nem vállalta fel az asszony meggyilkolását, a megjelentek gyakorlatilag beismerték saját bűnösségüket. A farizeusok és írástudók által oly sokszor idézett mózesi törvény viszont nem hagyta büntetlenül a bűnösöket. Hogy hova akarok kilyukadni? Oda, hogy ha a vádlók is bűnösök voltak, ráadásul némely bibliaértelmező szerint az eredeti szöveg megengedi a feltételezést, miszerint ugyanabban a vétekben voltak sárosak mint a házasságtörő asszony, akkor nem mehettek volna el! Egytől egyig meg kellett volna kövezni őket, vagy legalábbis bűnösségük miatt szankciókat kellett volna alkalmazni velük szemben a mózesi törvények alapján. Ők viszont elmentek: "a lelkiismeret által vádoltatván, egymásután kimenének a vénektől kezdve mind az utolsóig".
Nem csak az asszony, hanem az őt vádló farizeusok és írástudók is kaptak egy lehetőséget. Lehetőséget arra, hogy felismerjék: "megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek..." Lehetőséget arra, hogy ne csak kövekben gondolkodjanak. Lehetőséget arra, hogy megértsék: mindenki vétkezett. Nem csak az asszony, hanem minden farizeus és írástudó is. Ők viszont elmentek. Talán jobb lett volna a nő mellé térdelni. Ha ezt teszik, ők is hallhatták volna Jézus szavait, melyek nem csak az emberek, hanem a lelkiismeret vádlása alól is felszabadít: "Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!"
Beleeshetünk abba a hibába, hogy mások szennyeseivel foglalkozunk, miközben nekünk is nagymosást kellene tartanunk. Jó lenne megérteni, hogy Jézus minden embert üdvözíteni akar. Igen, a farizeusokat és a vámszedőket is. Ők is kaptak egy esélyt, de nem éltek vele. A vádlók elmentek, s közben vádlottakká váltak; saját lelkiismeretük vádolta őket.
Mi is elmehetünk. Mehetünk és kereshetünk újabb meg újabb házasságtörő, bűnös asszonyokat, kiknek bűnei elnyomják saját lelkiismeretünk vádló hangját. Van viszont más lehetőség is. Maradhatunk, Jézus elé eshetünk és feloldozást nyerhetünk. Bizonyára egyetértünk abban, hogy ez utóbbi döntés jelenthet végleges és hatékony megoldást a teljes szabaduláshoz.

Mondd meg!

"...maradj Efézusban, hogy megmondjad némelyeknek, ne tanítsanak más tudományt..." (1Tim 1,3)

Milyen hálátlan feladat ez! Nem irigylem az orvosokat, akiknek közölni kell a beteggel betegségük súlyosságát, vagy egy hozzátartozó halálát. Viszont nem tehetnek mást, el kell fogadniuk, hogy gyógyító munkájukhoz ezek a nehéz pillanatok is hozzá tartoznak. Nem irigylem Timóteust sem, aki ahelyett, hogy tovább ment volna az "evangélista munkáját" végezni, Efézusban marad, hogy némelyeknek megmondja: amit tanítotok, az rossz.
A napokban valaki küldött egy videót, ami valahogy így kezdődik: Isten új dolgokat jelent ki napjainkban. Számomra egy ilyen mondat bőven elég ahhoz, hogy zselé nélkül is égnek álljon a hajam. Mert mi újat jelentene ki Isten napjainkban? Mi olyan dolgot tudna mondani, amit ne mondott volna el az apostoloknak és nincs leírva a Bibliában? Tapasztalatom szerint az ilyen mondatok tévtanításokkal, szenzációhajhász kijelentésekkel folytatódnak, melyek Krisztus keresztje helyett valami mást helyeznek a középpontba. Az apostol szerint Efézusban olyan tanítások jelentek meg, melyek nem a hit általi épülést, hanem versengést eredményeztek. Szomorú, és talán még szomorúbb, hogy a jelenség nem halt ki az idők folyamán.
Mondd meg! - írja Pál. Szembesítsd az illetőt azzal, hogy amit mond, nem igaz, nem a Szentlélektől van! Előfordult, hogy nekem is meg kellett mondanom némelyeknek ezt-azt. Volt, aki megköszönte, míg mások "tűzoltónak", a Lélek munkáját tönkretevőnek tituláltak. Emlékszem, hogy egy igehirdetés alatt valaki elkezdett nevetni. Először azt hittem, hogy tüsszentett, mert a padban ülve hirtelen előrehajolt, és feje lebukott a látóhatárom alá. Aztán amikor másodszor, meg harmadszor is megtörtént és világossá vált, hogy nem tüsszentésről, hanem nevetésről van szó, tisztelettel és szeretettel megkértem, hogy vagy fejezze be, vagy menjen ki a teremből amíg megnyugszik. Ez utóbbit választotta. Megharagudott rám, mert mint mondta, ő a Szentlélek hatására nevetett. A hölgy hetekig nem jött a gyülekezetbe. Amikor ismét megjelent, összetörve elém állt, bocsánatot kért és elmondta, hogy komoly házassági problémáik vannak és ő igazából csak azért nevetett, hogy odafigyeljenek rá. Örültem, hogy "megmondtam neki". Bárcsak mindig happy end lenne ezeknek a megmondásoknak a vége! De akár így, akár úgy alakulnak a dolgok, meg kell mondani azt, ami "más tudomány". Ha nem mondjuk, kárt okozunk. Kérem a Szentlélek erejét eme hálátlan, de nélkülözhetetlen feladathoz. Kérem, hogy szavaim és gondolataim ne csak akkor vezesse amikor örömhírt kell hirdetni, hanem olyankor is, amikor "meg kell mondani".

Egy 55 éves történet

Néhány éve egy idős asszony odajött hozzám és elmesélt egy történetet anyai nagyanyámról, akit alig-alig ismertem, hiszen még négy éves sem voltam a halálakor.
Nagymamám hívő asszony volt. Emlékszem, hogy egyszer benyitottam a szobába és megláttam, amint imádkozik. Megható pillanat volt ez, mely örökre a szívembe égett. Én is vele akartam tartani, ezért egy asztalterítőt, vagy valami ehhez hasonlót tettem a fejemre; ugyanis nagymamám is így, kendő alatt fohászkodott.
Szóval ő, ez a hívő asszony, negyedik gyermekének születése után úgy érezte, hogy több apróságot már nem bír vállalni. Aztán eljött a pillanat, amikor tudatosult benne, hogy újra várandós. Nehéz időszak volt ez; 1956-ot írtak. A forradalom még nem robbant ki, de érezhető volt a feszültség. Aztán később, várandósságának felénél a tankok meg a fegyverek is megjelentek a városok utcáin. Hányszor felvetődhetett a kérdés: Mi lesz velünk? Mit fogunk enni, inni, mivel fogunk ruházkodni? Érthető, hogy az ötödik jövevényt nem a ma megszokott érzésekkel várták. Nem tudtak gyerekszobát berendezni, terhességi tanácsadásra járni, új babaholmikat vásárolni. Minden bizonytalan volt. Néhány hónappal később a forradalmat leverték. Az ország gyászolta halottait és siratta külföldre menekült hozzátartozóit. Viszont más is történt. Az új év hajnalán, 1957 februárjában nagymamám életet adott ötödik gyermekének, egy lánynak, aki később az édesanyám lett.
Ha élne a nagymamám megköszönném neki, hogy azokban a nehéz időkben vállalta az ötödik gyermeket, sőt, öt évvel később még egyet. Megköszönném, hogy nem csak az imaszobájában a kendő alatt volt hívő, hanem akkor is, amikor a méhében formálódó gyerek jövőjéről volt szó. Köszönetet mondanék, mert így nem csak a saját gyermekének, hanem a tőle származó három unokájának és hat dédunokájának, illetve minden további leszármazottnak esélyt adott.
Történetemet azért tudtam megosztani, mert 55 évvel ezelőtt egy kétségbe esett, testi-lelki nehézségekkel küszködő de hívő asszony jó döntést hozott. Ennek a döntésnek a gyümölcse vagyok én, immár 36 éve. Boldog születésnapot nekem.

Egy idézet

Egy idézet, melyet minden kereszténynek érdemes átgondolnia: "Nem lehetsz közelebb Istenhez annál, mint amilyen közel vagy ahhoz az emberhez, akit legkevésbé szeretsz".

A tisztelet

"Minden asszony pedig, aki befedetlen fővel imádkozik avagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét..." (1Kor 11,5)

Parázsviták tömkelege robbant ki arról, hogy ma, a 20-21. században miként kellene értelmeznünk Pál apostol szavait a nők fejének befedésével kapcsolatban. A vitát nem kívánom eldönteni itt és most, viszont szeretném a kérdést egy másik oldalról megközelíteni.
Leragadunk a kendőnél, pedig nem kellene. Merthogy az apostol így kezdi ezt a szakaszt: "Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé" (1Kor 11,1), majd így fejezi be: "Ha pedig valakinek tetszik versengeni, nekünk olyan szokásunk nincsen, sem az Isten gyülekezeteinek" (11,16). Vagyis a lényeg a Krisztus követése, egész pontosan utánzása úgy, hogy közben mi, az utánzók, ne vesszünk össze egymással. Sajnos ezeket a kritériumokat nem mindig teljesítjük. Ha ebben és minden egyéb kérdésben is Krisztus utánzói lennénk, akkor alázattal és szelídséggel tudnánk megbeszélni a megbeszélni valót, máskülönben a legegyszerűbb dolgok is veszekedéshez, szakadáshoz vezethetnek.
Az apostol elsősorban tiszteletet kért az asszonyoktól épp úgy, mint a férfiaktól. A kendő, vagy a férfi hajának mérete csupán a tisztelet kifejezésének egy eszköze volt. Ugyan egy kulturálisan sokszínű világban élünk, de azt hiszem, hogy Isten és egymás iránti tiszteletünket minden kultúrában ki lehet és ki kell fejeznünk. A hosszú hajú férfi, illetve a kendőzetlen nő épp e szükséges és elvárt tiszteletet nem adta meg Korintusban sem a földieknek, sem az égieknek.
Ha az asszony házsártos, vagy kötekedő volt, mit számított, hogy befedi-e a fejét vagy sem? Ha a férfi iszákos és parázna életet élt, vajon ért valamit fennhangon elmondott imádsága? Péter apostol figyelmeztette is a férjeket: "A férfiak hasonlóképpen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet tévén, mint akik örökös társaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak." (1Pt 3,7) Vagyis nincs imameghallgattatás, ha a férj nem adja meg a szükséges tiszteletet a feleségének. Ez a paragrafus természetesen fordítva is igaz.
Mai világunk egyebek mellett a tisztelet hiánya miatt nyög. A diák fütyül a tanárra, a fiatal az idősre, és a házastársak egymásra. Sok nő nem tudja (akarja) tisztelni férjét, mert az munkanélküli, vagy kevesebbet keres nálánál, a férj pedig - ami szintén a tiszteletlenség jele - kiguvadt szemekkel nézi a tévében vagy a plázákban a csinibabákat. Persze az is tiszteletlenség, amikor a gyerekek előtt egymás becsmérlik a társak, vagy az is, amikor elhangzanak az otromba viccek a feleséggel, meg persze annak anyjával, az anyóssal kapcsolatban.
Az apostol szavai számomra azt jelentik, hogy megjelenésemmel, viselkedésemmel és minden egyéb módon fejezzem ki tiszteletemet a feleségem, illetve teremtője irányába, mert - bármily furcsa is - ez is az istentisztelethez tartozik. A rómaiakat is erre bátorította Pál: "Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek." (Rm 12,10) Ha szeretnének, hogy tiszteljenek minket, tegyük meg mi az első lépést!