Kor-kép

"Az idősebb embert ne dorgáld meg, hanem intsed, mint atyádat; az ifjabbakat mint atyádfiait..." (1Tim 5,1)

Vén szatyor, öregasszony, nyanya, vén satrafa - nem túl hízelgő, de lépten-nyomon hallható kifejezések ezek, melyeket előszeretettel használnak a szürkének tartott világból így is kitűnni vágyó fiatalok. Mit tehetnek az idősek a becsmérlő jelzők hallatán? Semmit. Hallgatnak. Én is ezt tenném, mert manapság aki szólni mer, könnyen megütheti és nem csak a bokáját. Íme néhány elrettentő példa:
- Egy 26 éves polgári fiatalember alaposan leitta magát, majd ordítozva hazafelé indult. Egy útkereszteződésnél ráordított egy idős kerékpárosra, ám az nem állt meg. A fiatalember utánaszaladt, lerántotta a bicikliről, és annyira megverte, hogy az idős férfi belehalt sérüléseibe.
- Bakson egy 19 éves fiatalember agyonverte és kirabolta a 99 éves Lajos Piroskát.
- Egy 23 éves dunakeszi illetőségű nő cigarettát kért egy idős asszonytól Újpesten, s mert nem kapott, dühében agyonszúrta.
- Ózdon egy 49 éves férfi agyonvert és kirabolt egy 90 éves bácsit.A média természetesen csak azokkal az esetekkel foglalkozik, ahol tettlegességre is sor kerül. Az utcán, a boltokban, a buszokon viszont olyan dolgokat is hallunk, látunk, melyekről a tévé nem tudósít. Azt hiszem, hogy más lenne a helyzet, ha a fiatalok mellett ott állnának olyanok, mint Pál apostol, aki türelmesen, talán újra és újra elmagyarázta Timóteusnak, hogy egyebek mellett az idős férfiakhoz és asszonyokhoz milyen szívvel kell közeledni.
Néhány éve történt, hogy egy meleg nyári napon a szobámban ültem és a számítógépen intéztem a dolgaimat. Az ablakok nyitva voltak, így jól hallottam ami az utcán történt. A házunk előtt gyerekek játszadoztak. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy néhány gyerek hangosan szidja, ócsárolja a velünk szemközt lakó idős asszonyt. Nem akartam hinni a fülemnek, így odamentem az ablakhoz. Az idős asszony fenyegetőzött, de a gyerekek ezen jókat mulattak mert tudták, hogy bármikor elfuthatnak ha komolyra fordul a helyzet. Papucsot húztam és lementem az udvarra. Mindegyik gyereket jól ismertem, így név szerint kikérdeztem őket arról, hogy mi a baj. Elmondták. Aztán én is elmondtam az én bajomat, azt, hogy egy idős asszonnyal így nem beszélünk még akkor sem, ha egyébként okokat találunk tettünkre. A fiúknak ennyi elég volt. Azóta nem történt hasonló eset. Kibékültek és talán én örültem a legjobban, amikor legközelebb hangosan, illedelmesen köszöntötték a szomszédunkat. A legelszomorítóbb egyébként az volt, hogy a fiúk a néni szomszédjai voltak (azóta már elköltöztek), de sem az anyukájuk, sem az édesapjuk nem szólt rájuk, nem fegyelmezte őket. Tűrték a minősíthetetlen hangnemet. Az ő fülüket valami miatt nem bántotta ez a hangnem.
Pál azt írta a Korintusiaknak, hogy "legyetek az én követőim". Legyünk hát követői az apostolnak abban, hogy a fiatal Timóteusoknak, gyermekeinknek és unokáinknak elmondjuk, megtanítjuk, hogy az idősek, az özvegyek, de még a fiatalok is tiszteletet érdemelnek. Tanítsuk őket illedelmességre, előzékenységre, arra, hogy adják át ülőhelyüket, hogy a küszöbnél álljanak meg és engedjék előre a többieket, hogy köszönjenek... Így lesz jobb és élhetőbb a világ, és benne a mi világunk is!