A tisztelet

"Minden asszony pedig, aki befedetlen fővel imádkozik avagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét..." (1Kor 11,5)

Parázsviták tömkelege robbant ki arról, hogy ma, a 20-21. században miként kellene értelmeznünk Pál apostol szavait a nők fejének befedésével kapcsolatban. A vitát nem kívánom eldönteni itt és most, viszont szeretném a kérdést egy másik oldalról megközelíteni.
Leragadunk a kendőnél, pedig nem kellene. Merthogy az apostol így kezdi ezt a szakaszt: "Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé" (1Kor 11,1), majd így fejezi be: "Ha pedig valakinek tetszik versengeni, nekünk olyan szokásunk nincsen, sem az Isten gyülekezeteinek" (11,16). Vagyis a lényeg a Krisztus követése, egész pontosan utánzása úgy, hogy közben mi, az utánzók, ne vesszünk össze egymással. Sajnos ezeket a kritériumokat nem mindig teljesítjük. Ha ebben és minden egyéb kérdésben is Krisztus utánzói lennénk, akkor alázattal és szelídséggel tudnánk megbeszélni a megbeszélni valót, máskülönben a legegyszerűbb dolgok is veszekedéshez, szakadáshoz vezethetnek.
Az apostol elsősorban tiszteletet kért az asszonyoktól épp úgy, mint a férfiaktól. A kendő, vagy a férfi hajának mérete csupán a tisztelet kifejezésének egy eszköze volt. Ugyan egy kulturálisan sokszínű világban élünk, de azt hiszem, hogy Isten és egymás iránti tiszteletünket minden kultúrában ki lehet és ki kell fejeznünk. A hosszú hajú férfi, illetve a kendőzetlen nő épp e szükséges és elvárt tiszteletet nem adta meg Korintusban sem a földieknek, sem az égieknek.
Ha az asszony házsártos, vagy kötekedő volt, mit számított, hogy befedi-e a fejét vagy sem? Ha a férfi iszákos és parázna életet élt, vajon ért valamit fennhangon elmondott imádsága? Péter apostol figyelmeztette is a férjeket: "A férfiak hasonlóképpen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet tévén, mint akik örökös társaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak." (1Pt 3,7) Vagyis nincs imameghallgattatás, ha a férj nem adja meg a szükséges tiszteletet a feleségének. Ez a paragrafus természetesen fordítva is igaz.
Mai világunk egyebek mellett a tisztelet hiánya miatt nyög. A diák fütyül a tanárra, a fiatal az idősre, és a házastársak egymásra. Sok nő nem tudja (akarja) tisztelni férjét, mert az munkanélküli, vagy kevesebbet keres nálánál, a férj pedig - ami szintén a tiszteletlenség jele - kiguvadt szemekkel nézi a tévében vagy a plázákban a csinibabákat. Persze az is tiszteletlenség, amikor a gyerekek előtt egymás becsmérlik a társak, vagy az is, amikor elhangzanak az otromba viccek a feleséggel, meg persze annak anyjával, az anyóssal kapcsolatban.
Az apostol szavai számomra azt jelentik, hogy megjelenésemmel, viselkedésemmel és minden egyéb módon fejezzem ki tiszteletemet a feleségem, illetve teremtője irányába, mert - bármily furcsa is - ez is az istentisztelethez tartozik. A rómaiakat is erre bátorította Pál: "Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek." (Rm 12,10) Ha szeretnének, hogy tiszteljenek minket, tegyük meg mi az első lépést!