Mondd meg!

"...maradj Efézusban, hogy megmondjad némelyeknek, ne tanítsanak más tudományt..." (1Tim 1,3)

Milyen hálátlan feladat ez! Nem irigylem az orvosokat, akiknek közölni kell a beteggel betegségük súlyosságát, vagy egy hozzátartozó halálát. Viszont nem tehetnek mást, el kell fogadniuk, hogy gyógyító munkájukhoz ezek a nehéz pillanatok is hozzá tartoznak. Nem irigylem Timóteust sem, aki ahelyett, hogy tovább ment volna az "evangélista munkáját" végezni, Efézusban marad, hogy némelyeknek megmondja: amit tanítotok, az rossz.
A napokban valaki küldött egy videót, ami valahogy így kezdődik: Isten új dolgokat jelent ki napjainkban. Számomra egy ilyen mondat bőven elég ahhoz, hogy zselé nélkül is égnek álljon a hajam. Mert mi újat jelentene ki Isten napjainkban? Mi olyan dolgot tudna mondani, amit ne mondott volna el az apostoloknak és nincs leírva a Bibliában? Tapasztalatom szerint az ilyen mondatok tévtanításokkal, szenzációhajhász kijelentésekkel folytatódnak, melyek Krisztus keresztje helyett valami mást helyeznek a középpontba. Az apostol szerint Efézusban olyan tanítások jelentek meg, melyek nem a hit általi épülést, hanem versengést eredményeztek. Szomorú, és talán még szomorúbb, hogy a jelenség nem halt ki az idők folyamán.
Mondd meg! - írja Pál. Szembesítsd az illetőt azzal, hogy amit mond, nem igaz, nem a Szentlélektől van! Előfordult, hogy nekem is meg kellett mondanom némelyeknek ezt-azt. Volt, aki megköszönte, míg mások "tűzoltónak", a Lélek munkáját tönkretevőnek tituláltak. Emlékszem, hogy egy igehirdetés alatt valaki elkezdett nevetni. Először azt hittem, hogy tüsszentett, mert a padban ülve hirtelen előrehajolt, és feje lebukott a látóhatárom alá. Aztán amikor másodszor, meg harmadszor is megtörtént és világossá vált, hogy nem tüsszentésről, hanem nevetésről van szó, tisztelettel és szeretettel megkértem, hogy vagy fejezze be, vagy menjen ki a teremből amíg megnyugszik. Ez utóbbit választotta. Megharagudott rám, mert mint mondta, ő a Szentlélek hatására nevetett. A hölgy hetekig nem jött a gyülekezetbe. Amikor ismét megjelent, összetörve elém állt, bocsánatot kért és elmondta, hogy komoly házassági problémáik vannak és ő igazából csak azért nevetett, hogy odafigyeljenek rá. Örültem, hogy "megmondtam neki". Bárcsak mindig happy end lenne ezeknek a megmondásoknak a vége! De akár így, akár úgy alakulnak a dolgok, meg kell mondani azt, ami "más tudomány". Ha nem mondjuk, kárt okozunk. Kérem a Szentlélek erejét eme hálátlan, de nélkülözhetetlen feladathoz. Kérem, hogy szavaim és gondolataim ne csak akkor vezesse amikor örömhírt kell hirdetni, hanem olyankor is, amikor "meg kell mondani".