Mi a fontosabb?

"Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt." (2Móz 20,8)

Tegnap a várpalotai gyülekezet hálaadó istentiszteletén vettem részt. Az ebédszünetben, amikor a süteményes asztal mellett eszegettünk, a szomszédnak eszébe jutott, hogy füstokádó láncfűrészével fát kell hasogatnia. A széljárásnak köszönhetően a szürke felhő felénk szállt, ami talán isteni figyelmeztetés akart lenni főleg a magukat inzulinozó cukorbetegek számára, akik viszont a füstjelekre fittyet hányva néhány méterrel arrébb folytatták a testépítést.
Mindig bosszantott, amikor valaki vasárnap vágta a füvet, hasogatta a fát, szerelte az autóját, vagy rohant a boltba az akciós termékekért. Különösen bosszant, ha ezt olyan emberek teszik, akiknek elvileg van némi közük Istenhez. A vasárnap - én még így tanultam - az Úr napja, amikor többet kellene foglalkoznunk Istennel, a lelkünkkel és egymással. "Megemlékezzél" - mondja Isten, de mintha emlékezetkiesésünk lenne, merthogy ezt a heti egy napot is olyan nehezen szánjuk oda. Isten hat napot adott arra, hogy intézzük az élet ügyeit. Önmagát állította elénk példaként; hat napig alkotott, a hetedik napon megpihent. Miért olyan nehéz ezt megtenni? Hova jutunk, ha már vasárnap sem érünk oda a templomokba, ha egyetlen napot sem szentelünk meg? Mi lesz velünk életünk sötét óráiban, ha most, a fényesebb napokon nem jól gazdálkodunk? Salamon arról ír, hogy az eszes fiú nyáron gyűjt (Péld 10,5). Vajon nem most van a kellemes idő? Nem most kellene gyűjteni?
Lelki szemeim előtt megjelennek azok az idős emberek, akik csoszogni is alig tudnak, de eljönnek a gyülekezetbe. Szükségünk van rá - mondják. Csak remélni tudom, hogy egyszer azok a fiatalabbak is így gondolkodnak majd, akiknek most még a Tefal pontok, meg a vasárnapi Lidl akció a fontosabb.