2011. október 13., csütörtök

A fiatalok hiányolják a példamutatást


A fiatalok szeretnének egészségesebben élni, van igényük az egészségnevelési programokra, de hiányolják a jó példát mutató felnőtteket - mondta az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) főigazgatója.

Gábor Edina kifejtette: az ismert tudományos kutatási eredmények mellett intézetük - a Collegium Pannonicum Alapítvánnyal közösen - a fiatalokat is megkérdezte, mit gondolnak az egészségi állapotukról, és a javításához milyen támogatásra van szükségük. A fókuszcsoportos beszélgetéseken a fiatalok elmondták: azt szeretnék, ha nem iskolai előadás formájában, hanem közösségi programok keretében tanulhatnák meg, hogyan kell egészségesen élni.

Jó példák kellenének

Ehhez olyan felnőttekre lenne szükség, akik maguk is egészségesen élnek, a fiatalok viszont úgy vélik, sem a tanárok, sem a szülők nem mutatnak jó példát. Mivel sokan a sztárokról vesznek példát, szükség lenne olyanokra, akik nem a bulizásról, az ivásról, hanem arról beszélnek, hogy mi a követendő életforma. 

Az OEFI főigazgatója elmondása szerint maga is meglepődött, amikor a fiatalok azt mondták, szeretnének házias ételeket enni, de erre sem a menzán, sem a gyorséttermekben nincs lehetőség. A fiatalok örülnének, ha a szülőknek, nagyszülőknek lenne idejük - akár velük együtt is, közben tanítva őket - az ilyen ételek elkészítésére. A fiatalok szeretnének sokat sportolni, de ennek sok olyan költsége van, amelyet sokszor nem tudnak kifizetni. Ezért örülnének, ha az iskolai tornaterembe, a település sportlétesítményébe iskolaidőn kívül ingyen bemehetnének.  

Alkoholfogyasztás, drog, dohányzás

Az OEFI adatai szerint a 15-16 éves középiskolások több mint 90 százaléka ivott már alkoholt, háromnegyedük pedig legalább egyszer rágyújtott. A 9-11. osztályos tanulók csaknem egyharmada fogyasztott valamilyen illegális szert, élt vissza egyes gyógyszerek, vegyi anyagok kábító hatásával. A kannabiszfogyasztók aránya a legnagyobb az összes droghasználó fiatal közül.  

A dohányzását tekintve európai és világviszonylatban is "meglehetősen rosszul állunk" - mondta Gábor Edina, ugyanis 18 éves korára a fiatalok egyharmada már dohányzik. A fiatalok ezt a problémát nem veszik eléggé komolyan, azt ugyanis nem tudják, hogy az idősek körében a dohányzók aránya azért alacsonyabb, mert leszoktak, hanem azért, mert a dohányzók közül sokan meghaltak. 

Rengeteg energiaitalt fogyasztanak

Gábor Edina szerint ahhoz, hogy a fiatalok egészségi állapotán javítani tudjanak, a felnőtteknek példát kellene mutatniuk, oda kellene figyelniük arra, hogy a fiatalok ne szokjanak rá a dohányzásra. Az OEFI főigazgatója szerint nagyban segít majd a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása, ha azokon a helyeken, ahová a fiatalok gyakran járnak, nem látnak dohányzó embert.  

Az OEFI főigazgatója elmondta: a fiatalok többsége "jónak" vagy "nagyon jónak" ítéli meg az egészségi állapotát. Hozzátette, hogy körükben egyre gyakoribbak a táplálkozási zavarok. Kiemelte, hogy sajnálatos módon az interneten számos, a gyermekekre nézve veszélyes - például az anorexiát népszerűsítő - oldalt lehet találni. Egyre több tanár panaszkodott, hogy a fiatalok "ipari mennyiségű" energiaitalt fogyasztanak. Számos diák, mire beér az iskolába, reggeli helyett másfél liter energiaitalt iszik meg, már rosszullétre is volt példa emiatt - mondta. (Forrás: richpoi.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Összes oldalmegjelenítés