A látványon túl

"...az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van." (1Sm 16,7)

A postaládánkban ma reggel találtam egy szórólapot. Eszerint 1390 forintért elvisznek egy buszos kirándulásra Ausztriába, megebédeltetnek és még egy sereg ajándékot is adnak. Mindössze annyit kell tennem, hogy végighallgatok egy termékbemutatót. Ez egészen jó ajánlatnak tűnik.
Néhány hónapja a rádió foglalkozott ezzel a témával. Megszólaltattak olyan nyugdíjasokat (mert ezeken a túrákon jellemzően nyugdíjasok vesznek részt), akik a termékbemutató után vásároltak az igencsak drága holmikból. Volt, aki hitelt vett fel, míg más a temetésére félretett pénzét adta oda a paplanokért, edényekért. De miért? - kérdezte a riporter. A válaszok körülbelül így szóltak: "Annyira hihető volt amit elmondtak, annyira jónak tűnt az ajánlat". Értjük a szituációt? Olyan kisnyugdíjasokról van szó, akik éveken át azért takarékoskodtak, hogy ha majd meghalnak, akkor szeretett gyermekeik ne verjék magukat adósságba a temetés miatt. Aztán kiváló kommunikációs készséggel megáldott emberek megmutattak nekik egy-egy gyógyászati eszközt, étkészletet vagy ki tudja mit, és mindenüket odaadták úgy, hogy egy darabig ők voltak a világ legboldogabb emberei, hiszen - akkor még azt hitték - jó üzletet csináltak. A probléma általában akkor jelentkezett, amikor a "jó" vásárról a családtagok is értesültek, és kétségbe vonták az addig tiszteletben tartott szüleik, nagyszüleik elmeállapotát. Hiába, az ember azt nézi ami a szeme előtt van, és amikor azt nézi, elfeledkezik minden másról.
Hallottam olyan történeteket, amikor keresztény emberek csak azért vettek például új autót, hogy így is demonstrálják Isten dicsőségét. A gazdag Istennek a gyermekei is gazdagok - gondolták ők. Én ezt másként látom. Egy alkalommal a tanítványok dicsekedve mutogatták Jézusnak a templomot: "Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!" (Mk 13,1). Azt hiszem, hogy abban az időben sok zsidó ember pontosan így gondolkodott. Fontosabb volt nekik a látvány, a külső, a kövek, a megjelenés, mint az, ami a templomban volt. Gyönyörködtek az épületben, de nem zavarta őket a kövek mögött zajló kufárkodás.
Isten nem bűnként rótta fel Sámuel előtt, hogy "az ember azt nézi ami a szeme előtt van". Csupán megállapította a tényeket. Ha valaki, akkor Ő pontosan tudta, hogy ilyenek vagyunk. Sámuel sem látott a szívekbe és ezt Isten sem várta el tőle. Feladata éppen ezért csak annyi volt, hogy figyeljen Arra, aki "szíveket és veséket" vizsgál. A próféta így tudta meg, hogy Isten mit gondol és mit lát Isai fiaiban, és közöttük a legfiatalabban, Dávidban.
A történet tanulsága számomra tehát az, hogy nem hagyatkozhatunk csupán a szemeinkre, mert azok tévútra vezethetnek minket. Ha jó döntéseket akarunk hozni, akkor meg kell nyitnunk a füleinket és a szívünket, és engednünk kell, hogy Isten túllendítsen minket a látványon és eljuthassunk a lényegig.