Nagymamám hívő asszony volt. Emlékszem, hogy egyszer benyitottam a szobába és megláttam, amint imádkozik. Megható pillanat volt ez, mely örökre a szívembe égett. Én is vele akartam tartani, ezért egy asztalterítőt, vagy valami ehhez hasonlót tettem a fejemre; ugyanis nagymamám is így, kendő alatt fohászkodott.
Szóval ő, ez a hívő asszony, negyedik gyermekének születése után úgy érezte, hogy több apróságot már nem bír vállalni. Aztán eljött a pillanat, amikor tudatosult benne, hogy újra várandós. Nehéz időszak volt ez; 1956-ot írtak. A forradalom még nem robbant ki, de érezhető volt a feszültség. Aztán később, várandósságának felénél a tankok meg a fegyverek is megjelentek a városok utcáin. Hányszor felvetődhetett a kérdés: Mi lesz velünk? Mit fogunk enni, inni, mivel fogunk ruházkodni? Érthető, hogy az ötödik jövevényt nem a ma megszokott érzésekkel várták. Nem tudtak gyerekszobát berendezni, terhességi tanácsadásra járni, új babaholmikat vásárolni. Minden bizonytalan volt. Néhány hónappal később a forradalmat leverték. Az ország gyászolta halottait és siratta külföldre menekült hozzátartozóit. Viszont más is történt. Az új év hajnalán, 1957 februárjában nagymamám életet adott ötödik gyermekének, egy lánynak, aki később az édesanyám lett.
Ha élne a nagymamám megköszönném neki, hogy azokban a nehéz időkben vállalta az ötödik gyermeket, sőt, öt évvel később még egyet. Megköszönném, hogy nem csak az imaszobájában a kendő alatt volt hívő, hanem akkor is, amikor a méhében formálódó gyerek jövőjéről volt szó. Köszönetet mondanék, mert így nem csak a saját gyermekének, hanem a tőle származó három unokájának és hat dédunokájának, illetve minden további leszármazottnak esélyt adott.
Történetemet azért tudtam megosztani, mert 55 évvel ezelőtt egy kétségbe esett, testi-lelki nehézségekkel küszködő de hívő asszony jó döntést hozott. Ennek a döntésnek a gyümölcse vagyok én, immár 36 éve. Boldog születésnapot nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.