Te hol élsz?

Jákób is azon a földön lakott, ahol apja jövevény volt: Kánaán földjén. (1Móz 37,1)

A fenti szakaszt megelőző részekből tudjuk, hogy Jákób szépen gyarapodott, gazdagodott. Gyermekei születtek, szolgái lettek és egyre nagyobb nyáj biztosította jólétét. Akár azt is hihetnénk, hogy révbe ért, hiszen megszűnt a Lábántól való függősége és Ézsau sem jelentett már halálos fenyegetést. Jákób tehát jólétben és nyugalomban lakott (ezt fejezi ki az eredeti szöveg) Kánaán földjén.

A kényelem és nyugalom azonban egycsapásra megváltozott, amikor József testvérei megmutatták Jákóbnak a vérbe mártott tarka köntöst és kimondatták apjukkal, amit ők nem mertek, nem akartak megfogalmazni: "Az én fiam ruhája ez! Vadállat ette meg, biztosan széttépte Józsefet!" (1Móz 37,33).
Tegnap a belgiumi Liege-ben és az olaszországi Firenzében összesen hatan haltak meg, amikor két ámokfutó lövöldözni kezdett. Egy pillanatra belegondoltam a gyászolók helyzetébe, akik talán Jákóbhoz hasonlóan élték a maguk - tegyük fel - kényelmes, nyugodt életét, akik minden erejükkel a közelgő karácsonyra készültek és esetleg az ünnepi menün gondolkodtak egészen tegnap délutánig. Mert akkor történt valami, ami egycsapásra felborította az addigi nyugalmat. Sajnos a nyugalom olyan kincs, ami egy pillanat alatt kifolyhat a kezeink közül apáink földjén és a viszonylagos jólét közepette is.
Kifosztva
József már nem mondhatta el, amit apjáról feljegyeztek (Jákób is azon a földön lakott, ahol apja), hiszen Egyiptomba került. Évszázadokkal ezelőtt férfiakkal és nőkkel megrakott hajók futottak ki Afrika kikötőiből, hogy egy új földön rabszolgákat faragjanak ezekből a fekete fiatalokból. A saját hazájukban törzsfők, vagy királyok lehettek volna, de az idegen föld elvett tőlük mindent, ami addig méltóságot, tartást és életcélokat adott nekik.
Benne élünk!
Mire számíthatott József az idegen földön? Mit remélhetett, amikor Potifár házába, majd később a börtönbe került? Emberileg nem sok jót, de József tudta, hogy nem az számít, hogy Kánaánban, vagy Egyiptomban veri-e fel a sátrát, hogy éppen az apai hagyományokat folytatva juhokat legeltet-e, vagy Potifár házában, esetleg egy börtönben szolgál-e. Pál apostol fogalmazta meg a lényeget, amivel bizonyára József is egyetértett volna: "...mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk" (ApCsel 17,28).
Kerüljünk hát bárhova, történjen velünk bármi, ne feledjük: Ő, mármint Isten, a mi otthonunk, hajlékunk. Ha így lesz, ha fiaink és lányaink is Istennél telepednek le, ha Benne találjuk meg nyugalmunkat és otthonunkat, Mózessel együtt énekelhetjük: "Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre" (Zsolt 90,1). Így legyen!