Megértelek

Mi, emberek, nehezen tudjuk elviselni, megérteni egymást. Elég, ha a másik egy kicsit beszédesebb, csendesebb, szegényebb vagy jobb módú, esetleg más szemszögből vizsgálja az élet dolgait, és máris megmászhatatlan fal, vagy átléphetetlen szakadék húzódik közöttünk. Hogy miért van ez így? Mert kényelmesebb árkot ásni vagy falat emelni, mint megértőnek lenni. Pedig a megértésre mindannyiunknak szükségünk lenne.
Sokszor elnézegetem az embereket és néha megadatik, hogy valamit meglássak bennük, ami megértést, esetleg együttérzést hoz ki belőlem. Ma reggel sokan voltak a boltban, ami nem meglepő, hiszen péntek van. Már a bolt előtt is viszonylag sokan vártak arra, hogy bevásárlókocsihoz jussanak, ezért némelyek ideges arcrángások közepette léptek az üzletbe. A helyzet az ajtón túl sem volt jobb. Egy dolgozó épp a zsömléket pakolta a rekeszekből, de ezzel elzárta a vásárlók útját, köztük az enyémet is. Nem volt mit tenni, kivártam a soromat, aztán kezemben a bevásárlólistával szlalomoztam az időnként a sor közepén ábrándozó, a bevásárlókocsival keresztben álló jobbára nyugdíjas korú és nem egyszer nagyot halló polgártársaim között. Az egyik polcnál aztán észrevettem egy ötvenes éveiben járó hölgyet. Fején kendő volt, amivel a kemoterápiás kezelések miatt megkopaszodott fejét takarta. Hirtelen lelassítottam. Ez az asszony a maga szótlan, bekendőzött jelenlétével eszembe juttatta egyrészt az élet rövidségét, másrészt azt, hogy legyek türelmes a nagyothalló, ábrándozó, keresztbe kocsizó nyugdíjasokkal szemben is, mert soha nem lehet tudni, hogy mi lakik a kendős, vagy a kendőzetlen külső mögött. Vagyis: ne csak akkor legyek megértő, ha arra okot is találtam.
Ugyanebben a boltban hónapokkal ezelőtt volt egy fiatal pénztáros hölgy, akit ha lehetett mindig elkerültem, mert nyers, néha már-már udvariatlan volt. Azt hittem, hogy velem van valami gondja. Aztán megtudtam, hogy ő is daganatos betegségben szenved. Velem egykorú. Elszégyelltem magam, mert csak a saját érdekeimet keresve viselkedtem megértés, empátia nélkül.
Hogy miért írom mindezt? Tegnapi bibliaolvasásom során az isteni együttérzésben, megérteni akarásban gyönyörködtem. Isten ezt mondta Mózesnek: "Készítsenek nekem szentélyt, hogy köztük lakjam!" Mennyivel egyszerűbb lett volna Istennek függetlenítenie magát tőlünk, emberektől, sorsunkra hagyni minket, de ehelyett vágyat érzett arra, hogy közöttünk lakjon. Közöttünk, akik sokszor ügyeskedünk, okoskodunk, becsapjuk egymást, árkokat ásunk és falakat emelünk. Közöttünk akar lenni!
Istennek viszont ez sem volt elég. Az Ő Szentlelkével kapcsolatban ugyanis ilyen ígéretet kaptunk az Úr Jézustól: "...én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz." (Jn 14,16-17) Örülök, hogy e mai napomat is ebben a tudatban élhetem: velem, velünk az Isten!