Jézus és Jerry

Valamelyik nap egy érdekes beszélgetést hallottam a Vendég a háznál című műsorban. Szabó H. Orsolya (aki egyebek mellett filmterápiával is foglalkozik) arról beszélt, hogy az 1960-as évekig ha egy gyerek elesett az udvaron, akkor a többiek felsegítették. Ha verekedtek és az egyik a földre került, akkor abbamaradt a küzdelem. Ma gondolkodás nélkül ütik-vágják a gyerekek egymást még akkor is, ha az egyik a földön fetreng. Nem tudják, nem gondolnak bele, hogy az milyen fájdalommal jár. Hogy miért? A szakember a következő választ adta. A gyerekek magukra vannak hagyva a Tom és Jerry típusú mesékkel, ahol kiskoruktól kezdve azt látják, azt szívják magukba, hogy a figurák verik egymást minden különösebb következmény nélkül, mert amikor Jerry laposra veri a macskát, az nem sokkal később ugyanúgy kergetőzik, mint korábban.
Beszélt továbbá a számítógépes játékokról, ahol a különböző figurák nem használnak arckifejezéseket, ezért nem lehet tudni, hogy mi miért történik. Vagyis nem lehet olvasni a figurák arcáról. Ez a jelenség megjelent a hátköznapjainkban is. Nem nézünk egymás szemébe, nem figyeljük egymás arcát, vagy ha mégis, nem tudjuk értelmezni, hogy a mimikája milyen érzésekre utal. A gyerekek egyedül nézik a meséket-filmeket, ahol fél órán keresztül verik egymást a felek és csak akkor ér véget az összecsapás, ha kalapáccsal, tűzoltó palackkal, baseball ütővel csapja agyon az egyik a másikat. Nincs, aki értelmezze számukra a látottakat, ezért meg sem kérdőjelezik azok valóságtartalmát. Ezek után csoda, hogy az iskolában csatakiáltások között rugdalja egyik a másikat még akkor is, ha az a földön fetreng?
Bejárta a világsajtót az a videó, melyen az angol zavargások közepette megvernek egy maláj fiút, aki vérző arccal szenved a földön. Ezt követően minden lelkiismeret furdalás nélkül bántalmazói odamennek hozzá és a hátizsákjából kilopják ami kilopható, majd továbbsétálnak. Nem érdekelte őket, hogy a fiúnak valójában mi a baja. Végül egy nő vette oltalmába a fiút.
Talán nem véletlen, hogy a Bibliában rengetegszer olvasunk érzésekről, viselkedésmódokról. Néha látszólag jelentéktelen dolgokról is beszámol az Ige. Például: "Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, ahol az volt: és mikor azt látta, könyörületességre indult." (Lk 10,33); "Ezt amint látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta úgy van; mondta neki: Akarsz-é meggyógyulni?" (Jn 5,6); "Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérinté őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg." (Mk 1,41). Mind-mind könyörületről, a másik helyzetének átéléséről szóló történetek, melyek sorát hosszasan lehetett volna folytatni. Jézusban olyan valakit ismertünk meg, aki ránk néz, átérzi bajainkat és felajánlja segítségét. Ha valaki Jézust követi együtt érző, irgalmas, segítőkész ember válik belőle, aki megtanul ránézni a másikra és olvasni annak tekintetéből, mimikájából. Tehát a Jerry mosolygós arca mögött rejlő ütöm-vágom lelkület helyett érdemesebb lenne többet foglalkozni Jézussal, akitől csak jót tanulhatunk.