Egy vallásos rovar

Emlékeim szerint kb. 10 éves koromban találkoztam először imádkozó sáskával hol másutt, mint imaházunk udvarán. A termetes példány az én hátamat szemelte ki liturgiájának színhelyéül. Maradandó élmény szerzett, mivel én nem tudtam lesöpörni magamról, a többi gyerek pedig ahelyett, hogy segített volna, eszeveszetten menekült előlem. Aztán valaki mégis könyörült rajtam és véget vetett a hátamon zajló ceremóniának.
Az imádkozó sáska, vagy ájtatos manó jellegzetes testtartásáról kapta nevét; elülső lábait bicskaszerűen összecsukva, mintegy imára kulcsolva tartja maga előtt. Mozdulatlanul és csaknem észrevétlenül les áldozatára, mely ha hatósugarába kerül, elülső lábaival villámgyorsan lecsap rá. A nőstény egyedek akár a 10-15 centiméteres testhosszt is elérhetik. Táplálékuk elsősorban rovarokból áll, de néha gyíkokat, madárfiókákat is elejtenek. Sőt! A nőstény egyedek párzás közben leharapják először a hím fejét, majd a maradékot is elfogyasztják. A zsákmányt elülső, fogószerű lábaikkal kapják el, melyek belső oldalán hajlott tüskék találhatók. Ami egyszer a manó tüskéi közé kerül, az nem szabadul. A tüskés karok az emberi bőrön is vérző sebet tudnak ejteni.
Ez a különös és vérengző rovar az Ézsaiás könyvének egy verse miatt jutott eszembe, ahol a próféta ezt írta: "Hiszen kezetek vérrel van beszennyezve, ujjaitokhoz bűn tapad, ajkatok hazugságot szól, nyelvetek álnokságot suttog." (Ézs 59,3) Egyszer egy farizeus és egy vámszedő ment a templomba imádkozni. A templomban való megjelenést, az öltözködést és az imapozíciót tekintve mindenki láthatta, hogy ki az igazi hívő: a fennhangon imádkozó farizeus. Imájából viszont kiderül: szíve önteltséggel, gőggel, gyűlölettel van megtelve. Ha az ember messziről néz egy ájtatos manót, lenyűgözheti a látvány, hiszen egy kecses, "imádkozó" rovart lát. Aztán ha közelebb megyünk, megláthatjuk a tüskés, talán vértől vöröslő ima kezeket-lábakat. Vajon nem erről írt Ézsaiás? Olyan emberekről, akik ismertek minden liturgiát, szabályt és hagyományt, de amikor a szíveket-veséket vizsgáló Isten rájuk tekintett, véres kezeket és bűntől fekete ujjakat látott. Vajon nem ezt a lelkületet érjük tetten a farizeus imájában is? Kívülről minden szép, minden a helyén van, de közelebbről, Isten szemén át vizsgálódva kiderül, hogy nagy a baj.
Ájtatos manók ma is élnek közöttünk. Olyan emberek ők, akik elsősorban nem Istenhez, hanem hozzánk imádkoznak. Jézus így beszélt róluk: "Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek." (Mt 6,5) Imára kulcsolt kezek, költői mondatok, esetleg a farizeuséhoz hasonló szavak láthatók-hallhatók a nagy nyilvánosság előtt, de amikor takarásban vannak, amikor nem látják őket az emberek, kezeik vérrel szennyeződnek, ujjaikhoz bűn tapad. Kannibál hajlamúak, akik "leharapják" a mellüket verő vámszedők fejét, mert azok nem felelnek meg önös elvárásaiknak.
Ne csak testtartásunkban, nevünkben legyünk hívők! Egész lényünk, a nyilvános és a zárt ajtók mögötti életünk is sugározza: Krisztuséi vagyunk. A sáskák tüskés lábaikkal csak megragadni, fogni tudnak. Ne legyünk ilyenek, olyanok, akik csak azt lesik-várják, hogy hol és mikor ragadhatják meg a következő isteni vagy emberi áldást. A Biblia nekünk ezt tanítja: "jobb adni, mint venni" (ApCsel 20,35). Tanuljunk meg egymás áldására lenni! Tanuljuk meg, hogy kezeinket néha imára kell kulcsolnunk, de máskor bajtársi jobbot, vagy segítséget kell felajánlanunk a botladozóknak. Tüskés, vagy - ahogy Ézsaiás írta - vérrel beszennyezett kezekkel ez nem fog sikerülni. Éppen ezért tartsuk szem előtt Pál apostol intelmét: "Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül." (1Tim 2,8)