Valakik és senkik

A legtöbb ember szeretne "valaki" lenni. Ismert, megbecsült, tisztelt ember, kinek neve elismerést vált ki másokból. Szeretnénk úgy élni, hogy még sokáig emlékezzenek ránk, és utódaink generációról generációra mesélhessék: ez az ember "valaki" volt.
Azt hiszem, hogy a valakivé válás vágya bennünk, keresztényekben is ott van, sőt, talán bennünk jobban, mint másokban. Ugyanis hamar előfordulhat, hogy minden iskolai előképzettség nélkül prófétává, apostollá, evangélistává, gyógyítóvá válik a hívő, és ettől a pillanattól kezdve elmondhatja: valaki lettem. Olyan valaki, akire odafigyelnek, akinek imáit, igehirdetéseit jegyzik, igénylik, várják. Voltam olyan összejövetelen, ahol az igehirdető ezt mondta: kívánjátok a lelki ajándékokat. Lehet, hogy én álltam rossz helyen, de a felszólítást követő imádságban körülöttem mindenki apostol, próféta, meg ördögűző akart lenni. Az adakozás, vagy a könyörületesség lelki ajándékáért nem repültek az imák az ég felé. 
A legtöbb gyülekezeti szakadás oka is itt keresendő, mert két "valaki" nem fér meg egy "csárdában". Egyébként megférhetnének, mert Péter is megtalálta a közös nevezőt Jánossal meg a többiekkel, de mi nem mindig vagyunk ilyen ügyesek. Nem azzal van a baj, ha valaki apostol, vagy próféta, de ha ezeket az elnevezéseket rangként értelmezzük, az bibliátlan.
Isten Igéje tele van névtelen hívőkkel. Prédikálunk Elizeusról meg Naámánról, de ha a hadvezér mellett nem állnak ott a névtelen szolgák, soha nem gyógyul meg. Amikor Naámán poklos lett, megszólalt a feleségét kiszolgáló zsidó hadifogolylány: "Vajha az én uram szembe lenne azzal a prófétával, aki Samariában van, kétség nélkül meggyógyítaná őt az ő bélpoklosságából." (2Kir 5, 3) Ha nem hangzik el ez a mondat, a vezér számára nincs menekvés. Vagy ha a szolgák nem térítik észhez sértődöttségében: "Atyám, ha valami nagy dolgot mondott volna e próféta neked, avagy nem tetted volna-é meg? Mennyivel inkább, amikor csak azt mondja, hogy fürödj meg és megtisztulsz?" (2Kir 5,13) Ahhoz, hogy a csoda megvalósuljon, szükség volt ezekre a névtelen, de Istennek engedelmes szolgákra. Ahhoz, hogy Isten ügye napjainkban is előre haladjon, szükség van az alázatos, minden önteltségtől mentes, névtelen "senkikre", hogy Ő, a Valaki elvégezhesse csodáját. Meg kell értenünk: nem akkor válunk valakivé, ha nevet, rangot szerzünk magunknak e Földön, hanem akkor, ha névtelenül, szinte észrevétlenül is elmondjuk azokat a mondatokat, megtesszük azokat a tetteket, melyek hozzájárulnak a mai Naámánok gyógyulásához. Ne feledjük: Isten Országának alapja nem a rang, a hírnév, vagy az elismertség, hanem a szeretet!