Cipőmizéria

Szombaton Dr. Papp Lajos szívsebész professzor előadását hallgattam egy inotai rendezvényen. Sok érdekes, megfontolandó dolgot mondott el a megjelenteknek, de azt hiszem, ezek egy része megvalósíthatatlan marad. Például elhangzott, hogy nem lenne szabad margarint enni, kerülni kell a nátrium-benzoátot (amit a legtöbb üdítő, de sok élelmiszer is tartalmaz), valamint az étolaj használatát is, helyette olívaolajjal, vagy mangalica zsírral kellene sütni-főzni.
Sajnos vagy nem, de én magam sem vagyok az egészséges táplálkozás megtestesítője, noha próbálok odafigyelni arra, hogy mit, mikor és hányszor eszem. Valószínűleg anyagi csődöt jelentenénk, ha mától a 380 forintos étolaj helyett elkezdenénk az 1000 forintnál drágább olívaolajjal sütni-főzni, de az sem könnyítené meg a dolgunkat, ha a boltokban kapható, káliumot tartalmazó só helyett az erdélyi sóbányákból szerezném be a sóadagunkat.
Van azonban más is, ami fejtörést okoz. A professzor úr említette, hogy neki gyerekkorában egyetlen cipője volt, amit amikor kinőtt, kivágták az elejét és élte tovább boldog, falusi gyerekkorát. Bezzeg ma - mondta - össze sem tudja számolni, hogy az unokáinak hány cipője van. Megsúgom: én sem tudom, hogy a gyerekeimnek hány cipője van, de ennek oka nem a nagyzolás, hanem a szükség. Minden évben, amikor elkezdődik az iskola, a tanároktól megkapjuk az ukázt: a gyereknek legyen benti cipője, tornacipője, meg persze egy olyan is, amiben iskolába és amiben ünnepélyekre megy. Ez kapásból négy cipő. Ezen kívül kell nyáron és télen is használható cipő, mert gondolom a decemberi fagyokban a drágáim nem díjaznák, ha a tavalyi csizmájukat adnám rájuk kivágott orral. Na most három ilyen garnitúrára van szükségünk, és a legkisebb, negyedik gyerek lába is egyre sűrűbben igényel cipőcserét. Ha osztunk szorzunk, ez azt jelenti, hogy a gyerekeimnek közel 30 pár cipője van (plusz a papucsok, meg a kinőtt, de a "még valamikor valakinek valamire jó lesz" cipők). A tanév elején össze is akaszkodtunk cipő ügyben. Érvem így hangzott: Miért nem elég, ha veszek egy benti cipőt és abban tornázol? Mire a gyerek: Mert a tanár bácsi külön kihangsúlyozta, hogy nem lehet ugyanaz a benti cipő és a tornacipő. Pár napig tartottam a frontot, de amikor már csak az én gyerekem volt "tornacipőtlen", beadtam a derekam. Hát így szaporodnak a cipőink.
Pál apostol ezt írja: "Ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele" (1Tim 6,8). De mi van akkor, ha én megelégszem, de a tanár bácsi nem? Ez itt a bökkenő. Ebben az egész cipőmizériában talán egy dolog vigasztal. Jonatán lába akkora (vagy már egy kicsit nagyobb is) mint a feleségemé. Azt hiszem, hogy ideje lesz beindítani kettőjük között a cserekereskedelmet. Persze egy kicsit furán fog festeni Jonatánom magassarkúban, de minden csak szokás kérdése. Aztán ki tudja. Ha egyszer ő is szívsebész és professzor lesz, talán majd elmeséli egy előadásában, hogy megboldogult gyerekkorában az apjáék nem szórták ám a pénzt holmi ünneplő cipőkre! És lám-lám, magas sarkon állva is lehet a fiúból férfi. Legalábbis remélem...