Nagypéntek drámája, tragédiája gyakorlatilag felfoghatatlan előttünk, akik nem voltunk szemtanúi Jézus Krisztus elfogatásának, megkínzásának és kereszthalálának. Csak találgatni tudunk arra vonatkozólag, hogy ezekben a gyötrelmes órákban mit éltek át a tanítványok. Látták, hogy Uruk fejére töviskoronát nyomnak, de azt is, hogy megostorozzák, lemeztelenítik és gúnyolják őt. Eddig a pontig még élhetett az életben maradás reménye, hiszen a töviskorona, vagy az ostorok által okozott sebek - ha nehezen is, de - begyógyulnak. Aztán látták, amint a szegek átfúrják Jézus kezeit, lábait, majd jött az utolsó, a legmélyebb, a halál tényét igazoló seb: oldalába dárdát döftek. Jézus ezeket a sebeit mutogatta tanítványainak a feltámadás után, akikből most már nem a kétségbeesést, a reménytelenséget, vagy a haragot váltotta ki, hanem a csodálatot és a hálaadást.
Mi is pontosan így vagyunk. Életünk folyamán sok sebet összeszedünk, melyek keletkezésekor rengeteg érzés kavaroghat bennünk, így a kétségbeesés, a harag, a gyűlölet, a "miért pont én", vagy a "nem ezt érdemeltem volna". E sebek azonban a csodálatot és az Isten iránti hálát is kiválthatják belőlünk.
Eszembe jut Joyce Meyer élettörténete, aki gyermekkorában rendszeres szexuális zaklatásnak volt kitéve. Aztán férjhez ment, és ha lehet, a házasságban töltött évei még több megaláztatást szereztek számára. Ilyen sebekbe bele lehet halni! Egyszer láttam egy filmet, mely olyan lányokról szólt, akik a jobb élet reményében elhagyták a keleti blokkot és nyugatra utaztak. Azt ígérték nekik, hogy jó pénzért jó munkájuk lesz. Már a repülőtéren elvették tőlük az irataikat és prostitúcióra kényszerítették őket. Ezek a lányok keresték a halált. Többen nem tudták elviselni azt a megaláztatást, amin át kellett menniük. Joyce Meyer is pontosan ezt élte át.
A gyermekkorában, fiatalságában szerzett sebek ma is ott vannak életében. Ha kérik, megmutatja őket, mert egykor szerzett sebeivel ma már Krisztust magasztalja, aki visszaadta életkedvét, aki megáldotta egy szerető férjjel, négy gyermekkel és egy világszerte elismert szolgálattal. Így lettek az egykor fájó sebek Krisztus erejének, hatalmának bizonyságaivá.
Nekünk vannak fájó sebeink? Krisztusnak voltak sebei, de Tamásnak ezt mondta: "Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet..." Jézusnak már nem fájtak a sebek, hiszen azokba bele lehetett nyúlni. Vannak, akiket annyi seb borít, hogy rájuk nézni sem szabad, mert a nézés is fájdalmat okoz számukra. Engedjük, hogy Krisztus meggyógyítson bennünket, hogy sebeink többé ne okozzanak fájdalmat! Ha ez megtörténik, az egykor fájó, vérző sebek Krisztus szeretetének és erejének tanúbizonyságaivá válnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.