Kimosott hálók

Péter és munkatársai egész éjszaka a vízen voltak. Hálójukat újra meg újra bedobták a tóba, de azon az éjjelen egyetlen hal sem tekergett csónakjuk közelében. Ilyen a halászok szerencséje; egyszer van fogás, másszor nincs. Viszont akár így, akár úgy alakult szerencséjük, egy kötelezettségük mindenképpen volt: ki kellett mosni a hálókat.
Van, amikor a befektetett energia látványosan megtérül. Van, amikor evangelizálunk, bizonyságot teszünk, imádkozunk és jön az eredmény. Aztán jönnek azok a napok, amikor szintén megteszünk minden tőlünk telhetőt,  de a hálók üresek maradnak. Ha a kedélyállapotunkra hallgatunk, akkor sutba dobjuk a hálót és más szakma után nézünk. A jó halász viszont a sikertelen éjszakák után is kimossa hálóit és felkészül a következő fogásra. Sőt, a jó halász nem vár a mosogatással holnapig, mert lehet, hogy a hálókat a vártnál előbb kell vízbe hajítani, mint történt az Péterék esetében is.
Nem lenne szerencsés, ha a pillanatnyi kudarcélmények hatására feladnánk a küzdelmeket. Nem lenne jó, ha Jézus szavának elhangzásakor ("Evezz a mélyre és vessétek ki hálóitokat fogásra" Lk 5,4) azt kellene mondanunk, hogy: mennék Uram, de a hálóm nem alkalmas. Minden nap, minden pillanatban, és akár éjszakákon át tartó hiábavaló fáradozás után is késznek kell lennünk arra, hogy Jézus szava előtt meghajolva a mélyre evezzünk, és újra, sokadszor is kivessük a kimosogatott hálónkat. Ilyen a jó halász, és ilyen a jó emberhalász is!