A cserépnek a tetőn a helye

Tegnap és tegnapelőtt megbeszéléseken vettem részt. Az egyik alkalom szünetében kinéztem az ablakon, ahonnan egy szomszédos épületre láttam rá. Egy lerobbant, gondozatlan épület volt ez, melynek tetőcserepei veszélyesen álltak-lógtak a tetőn. Miközben ezt néztem, eszembe jutott a Ben Hur című film egyik jelenete, melyben a ház alatt elvonuló katonák közé esik egy cserép, és ezzel elkezdődik a köztiszteletben álló család kálváriája.
A cserép azért van a tetőn, hogy óvja a házat és a benne lakókat az időjárási viszontagságoktól. Ugyanez a cserép viszont halálos eszközzé is válhat, ha kimozdul a helyéről. Korábban utaltam már Jenő barátomra, akinek nem túl régen amputálták az egyik lábát. Azért van lábunk, hogy a mozgásunkat segítse. Jenő esetében viszont azt mondta az orvos, hogy ha nem amputálják a lábát, akkor az élete kerül veszélybe. Amely végtagja addig segítette, az most életét fenyegette.
Mi is tagok vagyunk, Krisztus Testének tagjai. Feladatunk az, hogy az egész Test működését segítsük. Ha erről lemondunk, veszélybe sodrunk másokat is. Ha nem kötődünk megfelelően a Testhez, ha olyanok vagyunk, mint a laza tetőcserép, akkor csak problémákat okozunk. Vannak, akik a "tökéletes gyülekezet" keresgélése közben rájönnek, hogy ilyen nincs, ezért inkább otthon maradnak. Vajon a raklapon fekvő cserepek be tudják tölteni küldetésüket? Természetesen nem egészen addig, míg fel nem kerülnek a tetőre, ahol más cserepekkel együtt óvják a házat. Amíg nem mondunk le saját igazságunkról, amíg nem tanulunk meg másokkal együtt dolgozni, amíg nem értjük meg, hogy mi csak egy tag, egy cserép vagyunk a sok közül és egyedül semmit, de másokkal együtt mindent elérhetünk, addig okoskodhatunk, kiabálhatjuk a magunkét, fenyegethetünk másokat, de Istentől rendelt küldetésünk betöltetlen marad. Azt hiszem, hogy gyülekezeteink is sokkal erősebbek lehetnének, ha kevesebb lenne a kívülről bekiabáló és többen lennének azok, akik megtalálják annak módját, hogy miként segíthetik az egész test működését.