A keresztény ember előtt nem idegen a böjtölés gondolata. Én magam is úgy hiszem, hogy lelkileg, sőt még fizikailag is hasznos lehet az ember számára, ha bizonyos időre lemond az étkezésről, vagy egyes ételek fogyasztásáról. Más oldalon viszont tele vagyok kérdésekkel, kétségekkel.
Véleményem szerint a böjtölés egyik legfontosabb szerepe a fegyelemre való nevelésben van, illetve abban, hogy a lélek szükségeit előrébb helyezzem testem szükségeinél. Ennél a pontnál jelentkezik az én dilemmám.
Fegyelem; ez az, ami hiányzik. A mai ember élete nem erről szól. Nem szeretjük magunkat fegyelmezni. Arra képesek vagyunk, hogy pár napra lemondjunk az étkezésről, de ha leteltek ezek a napok, duplán bepótoljuk a kiesett kalóriákat. Számomra szimpatikus volt a katolikus egyház nagyböjti felhívása. Eszerint azt kérték, hogy a negyven nap alatt csak naponta háromszor étkezzen az ember, de csak egyszer lakjon jól. Ennek betartása fegyelmezettséget kívánt. Ezzel szemben mi azt szoktuk meg, hogy akkor eszünk amikor akarunk, és azt, amit megkívánunk. Bemegyünk egy üzletbe és - bocsánat a kifejezésért - csorog a nyálunk, mert egyik termék kívánatosabb mint a másik (legalább ilyenkor gondoljunk bele, hogy mit érezhetett Éva az Éden-kertben a tiltott fa előtt). Az már nem is érdekel, hogy mennyi benne a kalória, vagy a káros anyagok, de az sem, hogy mennyibe kerül. Győz a kívánság, mert hiányzik a fegyelem.
Istentiszteleteket nem lehet elkezdeni időben, mert nincs fegyelem. Fut a lakás, mert nincs fegyelem. Vannak, akik elszegényednek, mert ha van pénzük, akkor veszik ami vehető, ha nincs, akkor meg panaszkodnak. Egyszerűen nem jutnak el a józsefi bölcsességig, miszerint a bőség idején spórolok, hogy legyen betevő falatom a szükség idején is. Ha böjtről beszélünk, ezeket is meg kell említeni.
Magyarországon a 30-39 éves férfi lakosság 57,3%-a túlsúlyos. Miért? Ennek nyilván sok oka lehet és nem akarom bántani azokat, akik hormonális, vagy egyéb okokból viselik a plusz kilókat. Viszont az is igaz, hogy akkor eszünk amikor kedvünk van, azt eszünk amit megkívánunk és annyit amennyi belénk fér. A hagyományos reggeli-ebéd-vacsora triumvirátus már a múlté. Nincs rá időnk - szoktuk hallani. De ez is a fegyelmezetlenség jele! A mai tinédzser korosztály 5-8 órát ül a tévékészülékek előtt. Arra van idő? És akkor még nem is említettem az internet előtt eltöltött órákat. Milyen felnőtt lesz ezekből a fiatalokból? Már most nem érnek be az iskolába, mert nem tudnak felébredni. Szerintem én sem tudnék fél hétkor kelni, ha hajnali kettőkor még az interneten játszanék. Aztán valahogy elvégzik a sulit és elmennek dolgozni. Mennek, ha kedvük lesz, meg ha nem kell túl korán kelni. Tegnap néztem egy munkás brigádot. Vezetékeket fektettek le a földbe. Nyolcan álltak az árok körül. Ketten temették be az árkot, a többi meg nézte. Tavaly nyáron közmunkásokat vezényeltek az utcánkba (hat felnőtt embert), hogy tisztítsák ki az árkokat. Egy hónapig takarítottak egy olyan utcában, ahol egy-egy oldalon talán tíz ház van. Nem akarok túlzásokba esni, de egyedül egy hét alatt végeztem volna. Mire felértek az utca tetejére, az utca alján ismét gazosak voltak az árkok. Vajon jobb lesz a jövő?
Mindent készen kapunk, nem szeretünk izzadni. A tévé hirdeti, hogy vedd meg ezt az elemes kütyüt, használd napi öt percen át és olyan feszes hasizmod lesz, mintha rajzolták volna. Sokan pedig megveszik, mert izzadság nélkül érhetik el az álmaikat. Aztán ott vannak azok a fiatalasszonyok, akik azt sem tudják, hogy kellene bekapcsolni a tűzhelyt. Félreértés ne essék, ez nem csak az ő hibájuk. Ilyen világban nőttek fel. A mai tinik, huszonévesek már azt tanulták, hogy ha éhes vagy, menj a McDonald’s-ba, vagy vegyél valamilyen mikrózható, előre elkészített ennivalót. Ma már nem trendi másfél órákat a tűzhely előtt szenvedni. Ilyen a világ. Mindent megkaphatsz most azonnal, izzadság nélkül. Ezen a magam részéről túl is lépnék, viszont ez a szemlélet beköltözik a gyülekezetekbe is. Mert ott sem akarunk izzadni. Nem akarunk megdolgozni a lelki eredményekért, hanem ölbe tett kézzel várjuk azokat. Esetleg egy-két böjtös nap belefér a "hitkeretünkbe", de az, hogy az egész életvitelem fegyelmezett legyen...
David Wilkerson a tegnap feltett videóban arról beszél, hogy eltűnt a gyötrődés, a szenvedés. Egyetértek vele. Esetleg egy-két hétig komolyan veszünk bizonyos dolgokat, de az, hogy átrendezzük az életünket... Pedig nagy szükségünk lenne a fegyelemre a hitéletünkben épp úgy, mint másutt.
Még ősszel meghívtak egy hálaadó istentiszteletre. Az ebédnél velem szemben ült valaki, aki egykettőre belapátolta a gulyást. Miután végzett, valahogy így kért elnézést: "Ne haragudj, hogy ilyen gyorsan ettem, de a katonaságnál ezt nevelték belém". Mondta ezt egy ötvenes éveiben járó férfi. Legalább harminc éve leszerelt a katonaságtól, ahol mindössze másfél évet töltött, de az ott tanultak meghatározták az életét. Kortársainak nem idegen, hogy felmossanak, szögletesre hajtogassák a ruhát és három perc alatt lezuhanyozzanak. Talán már tíz éve is annak, hogy megszűnt a sorkatonai szolgálat. Ki fogja a mai fiatalokat fegyelemre és rendre tanítani? Óriási lett a családok szerepe. A családoké, melyek sok esetben megcsonkultak. Szegény, egyedül maradt anyukák teszik, amit a legsürgősebbnek tartanak, de erejükből nem futja mindenre. Itt jelenik meg a keresztény ember és a gyülekezet szerepe; segítsünk, ahol csak lehet.
A böjtölésünk, ha bibliai módon gondolkodunk, titokban marad. Ugyanis nem azért végezzük, hogy az emberek rólunk beszéljenek. Viszont ha életünk minden területére alkalmazzuk a böjtöt, ha megtanulunk fegyelmezett módon élni, akkor annak lesz üzenete a környezetünk felé. Azt hiszem, hogy Krisztust ilyen módon is lehet, sőt kell képviselnünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.