Minden ötödik másodpercben

Sajnos a szolgáltató hibája miatt a tegnapi bejegyzés eltűnt, ezért megpróbálom újra leírni, ami tegnap szíven ütött. Egy cikkben ezt olvastam:
"Az emberi fogyasztásra termelt élelmiszerek egyharmada végzi a szemétben, áll egy nemrég publikált jelentésben, amit az ENSZ élelmezési problémákkal foglalkozó osztálya készített."
Hogy pontosan mit jelent ez? Azt, hogy évente 1,3 milliárd tonna élelmiszer végzi a szemétdombon. Egy másik megközelítés szerint: "A jelentés egyik legmellbevágóbb adata szerint a leggazdagabb országok évente annyi ételt dobnak a szemétbe (222 millió tonnát), amennyi Afrika szubszaharai részének egész éves élelmiszerfelhasználása." Megdöbbentő. Ez az óriási mennyiség azonban nem csak a háztartások pazarlása miatt lesz az enyészeté. A jelenlegi törvények ugyanis nem teszik lehetővé, hogy az áruházláncok jótékonykodjanak a nyakukon maradt élelmiszerekkel. Inkább tonnaszám semmisítik meg az ennivalót, mintsem kockáztassanak egy pert, ha valaki megbetegszik a tőlük kapott jó, de a szavatossági idő végéhez közeledő termékeiktől. Szomorú. Ami még szomorúbbá teszi ezt a történetet, az a következő. Körülbelül egy milliárd ember éhezik a világon úgy, hogy Földünk lakossága folyamatosan növekszik. A növekedés a legelmaradottabb területeken a legmeredekebb. Már most is évente 6 millió, vagyis naponta 17 ezer gyermek hal éhen. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik másodpercben valahol meghal egy gyermek, mert nincs mit ennie. Ezért fájó ez a több mint egymilliárd tonna kidobott élelmiszer, mert egyébként meg lenne a helye.

Minden ötödik másodpercben valahol éhen hal egy gyermek

Ennek a hírnek azonban egyéb üzenete is van. Máté evangéliuma első látásra ellentmondásos üzenetet fogalmaz meg. A 24. rész 7. versében ezt olvassuk: "Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé." A 37. verstől kezdődően viszont ezt olvassuk: "Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is."
Vagyis az egyik helyen éhezésről, a másik helyen evés-ivásról beszél. Melyik az igaz? A fenti számok arról beszélnek, hogy mindegyik. Az ember önzése oda vezetett, hogy miközben a világ gazdagabb részein a gyerekek csokikat esznek, energia italokat isznak és zsemlével fociznak, addig másutt ugyanekkora gyerekek éhen halnak. Nálunk, nyugaton már a Miatyánkot sem tudják a fiatalok. Ha tudnák, akkor azt is tudnák, hogy a mindennapi kenyér Isten ajándéka, amiért hálát kell adni és amit nagyon-nagyon meg kell becsülni. Erre az igazságra a saját gyermekeim figyelmét is sűrűn felhívom, de nem igen tudják, hogy miről beszélek, mert ha nincs kenyér, akkor elmegyünk a boltba és megvesszük. Ha koszosak vagyunk, odaállunk a zuhany alá és lezuhanyzunk; ivóvíz minőségű vízzel, miközben Afrikában kilométereket gyalogolnak, hogy inni tudjanak! Az én felelősségem, hogy gyermekeim figyelmét felhívjam erre és kincsnek tekintsék azt, ami nekik adatott. De nem csak ezt kell megtanítani, hanem azt is, hogy a nekik adott kincseket ne tekintsék zsákmánynak, hanem tanulják azt megosztani. Nem könnyű feladat ez egy olyan világban, ahol a második osztályos Filemonnak minden osztálytársa rendelkezik már mobiltelefonnal. Az mp lejátszók, e-bookok és laptopok világában nem könnyű a mindennapi kenyér felé irányítani a figyelmet, de nem szabad feladni a küzdelmet. Sőt! A Miatyánkot talán szabad egy kicsit másként is imádkozni, valahogy így: A mindennapi kenyerüket add meg nekik ma... Ezzel az egy mondattal egymilliárd embert foglalhatunk imáinkba. Hallgasson meg minket a Mindenható, de ha meghalljuk egy-egy éhező segélykiáltását, akkor mi is legyünk imameghallgató keresztények.