Bajban voltam, amikor feleségem kórházba került és nekem kellett megfőznöm egy-egy egyszerűbb ételt. Még jó, hogy kitalálták a mobiltelefont. Ugyanis nem tudtam mit kezdeni az ilyen meghatározásokkal: evőkanálnyi, késhegynyi, vagy egy pohárra való. Persze azt tudom, hogy melyik az evőkanál, sőt, a poharat és a kést is felismerem. De az evőkanalat megpúpozzam az alapanyaggal, vagy nem? Meddig tart a kés hegye, és egyáltalán melyik kést használjam? Ugyanígy a pohárnál. A kétdeciset vegyem elő, vagy a fél litereset? Persze miközben ezeken gyötrődtem, feleségem jól szórakozott, de lehet, hogy az egész kórterem is.
Miért írtam le mindezeket? Mert a történetünkben szereplő asszonynak is volt némi problémája a mértékkel. Csak egy marék liszt - mondta az özvegy, aki nem hazudott, csak azt nem tudta, hogy nem a saját markáról beszél. Mert ha az a liszt az ő markához lett volna szabva, valóra válik vészjósló kijelentése: "Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve ételt készítsek magamnak és a fiamnak. Ha azt megesszük, azután meghalunk." (1Kir 17,12)
Illés, az özvegyasszony és a fia több mint három évig ettek Isten markából. Izrael királya követeket küldött szét az országban azzal a paranccsal, hogy keressenek füvet. Az aszály következményei ugyanis a királyi palotát sem kímélték. Isten marka viszont folyamatosan, napról napra biztosította Isten választottainak megélhetését. Igaz tehát, amit évtizedekkel korábban Dávid király megénekelt: "Az oroszlánok is sínylődnek, és éheznek, de akik az ÚRhoz folyamodnak, nem nélkülözik a jót." (Zsolt 34,11) Hiszem, hogy napjainkban sincs ez másként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.