Szeretsz?

Jézus miért kérdezi az őt háromszor is megtagadó Pétertől, hogy "szeretsz-é engem"? Hát nem egyértelmű a válasz? Nem kézenfekvő, hogy aki azt is letagadja, hogy ismer, az nem szeret? 

Olyan egyértelműnek tűnik ez a történet és mégsem az. Pont a jézusi kérdések miatt nem az. Mert ha magamba nézek, ha beleképzelem magam a bibliai szituációba, akkor azt mondom: én nem így tettem volna. Én nem kérdeztem, hanem kijelentettem volna: Péter, te nem szeretsz! Sőt, talán szóba sem állok tagadómmal. Igen, ez még jobb, ebben még több megvetés van. Gyakoroljuk is néha például az utcán, amikor úgy teszünk, mintha észre sem vettük volna a másikat. Aztán ha ő mégis ránk köszön, nos, akkor mi is tagadunk: "bocsáss meg, de meg sem ismertelek". A valóság persze így hangzana: "meg sem akartalak ismerni", de ez nem publikus, ez a mi titkunk. Eljátsszuk a figyelmetlent, a bambát, az elfoglaltat, az éppen sms-t írót... Rengeteg alakításunk van, mindegyik Oszkár-díjra érdemes.

De térjünk vissza a bibliai szakaszhoz és Jézushoz, aki nem játszotta el a megsértődött Messiás szerepét és nem dúlt benne harag, hogy "ha legközelebb összefutok ezzel a Péterrel, majd én megmondom neki..." Nem, ő nem vagdalózott, nem háborgott, csak kérdezett. Igen, kérdezett és nem kijelentett. Számára a történet még nem zárult le, még nem könyvelte el tanítványát szeretetlennek, sőt, új esélyt adott neki. "Péter, történt ami történt, de most nekem mondd meg, a szemembe mondd: szeretsz? Bármit elhiszek neked. Ha a történtek után azt mondod, hogy szeretsz, én azt is elhiszem neked. Szeretsz? Mert tagadásod ellenére én nem tudom elképzelni, hogy te ne szeretnél. Nem, Péter, a te szíved nem ilyen. Szeretsz?"

Nem így kellene nekünk is? Nemde azt kellene feltételeznünk a másikról, hogy mindazok ellenére ami történt, mégiscsak szeret? A látszat nem ezt sugallja ugyan, de nem lehet, hogy a látszat most is csal? Ne mi döntsük el mások helyett, hogy ki szeret és ki nem! Inkább kérdezzünk és hagyjuk a válaszokat azokra, akiket szeretünk - bármi történjen is!