Együtt a Szentlélekkel

Homo homini Lupus est, vagyis ember embernek farkasa - tartja a latin közmondás. Ugyanis ahol két különböző érdek egymásnak feszül, ahol le kellene mondani az "én"-ről valaki más miatt, ott háttérbe szorul a jó szándék, a megértés, a tolerancia, és elemi erővel tör elő egyfajta kaini érvényesülni akarás. 

Jól van ez így? Igen, egészen addig, amíg az én akaratom jut érvényre. A világ hírhedt diktátorai egészen odáig "emelkedtek" saját akaratuk kivitelezésében, hogy bárkit, aki a legkisebb mértékben is akadályozta önmegvalósításukat, eltüntették az útból. Ne gondoljunk főbenjáró vétségekre! Elég volt hamisan játszani a hegedűn, vagy egy kicsit elsózni a levest és máris jöhetett a halálos ítélet.

Na igen, a világ nagy diktátorai már csak ilyenek voltak. Nem tudták elviselni a visszautasítást, nem ismertek olyan kifejezéseket, mint például: nem, nincs, nem lehetséges... És itt jön az én hétköznapinak tűnő problémám, mert ezeken elgondolkodva arra kell rájönnöm, hogy sokkal több "diktátor" él napjainkban, mint amennyit hivatalosan számon tartunk. Magam előtt látok szülőket, nagyszülőket, akik vigyázzba vágják magukat cseperedő gyermekük, unokájuk előtt, aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy: nincs. Kifinomult eszközeik vannak. Tudják, hogy a "nincs" nem igaz. Ali Babaként ők is rájöttek, hogy mit kell tenni, vagy mondani ahhoz, hogy megnyíljon a kincses barlang vaskapuja. Egy kis sírás, toporzékolás, hiszti, és máris valóra válnak az álmok.

Az évek viszont telnek és a kis házi diktátorok felnőnek mégpedig úgy, hogy nem tanulták meg kezelni a visszautasítást, a lemondást, nem tudták megtanulni, hogy mi a teendő, ha valami tényleg nincs. Mi, szülők, mindent meg akartunk nekik adni a szeretet nevében, s közben mindent, ami élhetővé tette volna számukra ezt az életet, elvettünk tőlük. Ezért nem marad más a számukra, minthogy farkasként élve, másokat zsarolva, elnyomva megpróbálják érvényesíteni önmagukat. Borzalmas ördögi kör ez, ugyanis ezen az úton haladva az ember magányossá, sőt egyre magányosabbá válik.

Van azonban más lehetőség is. "... ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám" - mondta Jézus a tanítványainak. Mit is jelent ez? Számomra azt, hogy Isten bármit kész megadni, ha, de ezt inkább nagy betűkkel írom: HA kész vagyok lemondani önös érdekeimről a közös cél érdekében. Ha egy kicsit elgondolkodunk Jézus kérésén, rá kell jönnünk, hogy megvalósíthatatlan feltételt adott. Ugyanis nem létezik egy akarat, csak akkor, ha te lemondasz a tiedről és nem marad más, mint az enyém. Ezzel viszont az a probléma, hogy te meg pont azt várod el, hogy én mondjak le az én akaratomról, hogy megmaradjon a tied. Ez meg nekem nem tetszik. Mi tehát a két ember feladata? Hogy a saját akaratán túl megtalálja a közös akaratot, vagyis a két akarat felett megjelenjen egy harmadik. Lehetséges ez?

Jusson eszünkbe két mondat, melyek Jézus száját hagyták el. Az egyik, amikor imádkozni tanította tanítványait: "Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is." S hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Jézus a szenvedései óráiban ezt is megvilágította, amikor így imádkozott: "És egy kissé előre menve, arcra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te."  Van mit tanulnunk. Jézus példája ugyan követendő, de ettől még nagyon nehéz lemondani az "én"-ről. Ne higgyük, hogy a tanítványoknak könnyű volt megbirkózni ezzel a feladattal, s hogy mégis sikerült, a pünkösdi történet rá a bizonyíték. Ott ugyanis ezt olvassuk: "És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának." De kié volt ez az egy akarat? Péteré, Jánosé, vagy Jakabé? Nem, sokkal inkább Jézusé, aki meghagyta nekik, hogy ne menjenek el Jeruzsálemből, hanem várják meg az Atya ígéretét, a Szentlelket. Vagyis amikor összejöttek a felházban, az isteni akarat megvalósítóivá váltak.

Ha valamikor, hát Jézus mennybe menetele után igazi hatalomharc kezdődhetett volna az apostoli gyülekezetben. Homo homini Lupus est - farkasként támadhattak volna egymásra, de nem ez történt, mert közben leszállt a Szentlélek. Ettől kezdve pedig nem az számított, hogy mit tud Péter vagy János, hanem ez: mit akar az Atya?

A világ ma is önző, ott ma is farkastörvények uralkodnak. A Szentlélektől viszont új látásmódot, új nyelvet, új hozzáállást, új életcélokat kapunk. Élni kell a lehetőséggel! A rosszra vivő, önző, diktátori lélek helyett meg kell telni Szentlélekkel, hogy szótárunk bővülhessen ilyen szavakkal, mint például: egymás, egymásért, együtt... Hamarosan itt a pünkösd. A közelgő ünnep hívja fel figyelmünket az isteni akaratra, mely szerint teljünk meg Szentlélekkel és egymással egységben, az Atya akaratának engedve hirdessük az evangéliumot!