„A tanító rajtaütésszerűen kutatta át Szin és negyven
osztálytársa holmiját. Amikor végzett, öt kukoricaszemet tartott a tenyerén.
Egy kislány zsebében találta, aki Szin emlékei szerint alacsony volt, vékony,
és feltűnően szép arcú. A tanító különösen rossz kedvében volt. Utasította a
kislányt, hogy térdeljen le. Hatalmasat húzott a fejére a mutatópálcával. Szin
és osztálytársai csendben figyelték, ahogy az apró koponyán záporoznak az
ütések. Vér csordult ki a kislány orrából, és hirtelen rázuhant a padlóra. A
kislány aznap éjjel m eghalt.”
Az idézetet nem egy véres krimiből ollóztam, hanem Blaine
Harden Menekülés a 14-es táborból című könyvéből, mely Szin Ingun szabadulását
meséli el napjaink Észak-Koreájából. A külvilágtól hermetikusan elzárt
Észak-Korea tagadja, hogy területén munkatáborok lennének. „Nem kérdés, hogy
érvényesülnek-e az emberi jogok az országban, hiszen népünk a lehető legnagyobb
emberi méltóságban és boldogságban éli életét” – közölte az Észak-Koreai
Központi Hírügynökség 2009.
március 6 -án. A fenti idézet és Szin története másról árulkodik.
Szin Ingun az úgynevezett 14-es táborban született. A rezsim
a politikai elítélteket tartja itt fogva. A tábort 1959-ben hozták létre és
napjainkban mintegy 15 ezer embert tartanak itt méltatlan, embertelen
körülmények között. Az éheztetés, a kínzások és az erőszak a mindennapi élet
részét alkotják. Itt nem létezik emberi méltóság. Szin saját állítása szerint a
táborban töltött évek alatt egyszer sem hallotta a „szeretet” szót – a saját
anyjától sem. Itt mindenki vetélytárs volt. Itt egy tál lencsénél kevesebb is
elég ahhoz, hogy egyik ember besúgja a másikat. Szin a saját anyját és bátyját
jelentette fel. Ha nem teszi, őt is megölik, de megtette, s így a saját szemei
előtt végezték ki családtagjait. A szökési kísérlet, kettőnél több fogoly
engedély nélküli gyülekezése, a lopás, vagy az engedetlenség azonnali
főbelövéssel büntetendő.
A fentieket olvasva is felvetődik a kérdés: miért nem
történik valami az észak-koreai rezsim megbuktatása érdekében? Szin a
következőt válaszolja a dél-koreaiakra utalva: „Nem akarom kritizálni az
országot, de szerintem a dél-koreaiaknak legfeljebb egy ezrelékét érdekli
Észak-Korea. Az életmódjuk egyszerűen nem egyeztethető össze azzal, hogy
végiggondolják, mi van a határaikon túl. Semmi hasznuk nem lenne belőle.” Egyes
tanulmányok szerint Dél-Koreának 30 év alatt 2 trillió dollárjába kerülne az
újraegyesítés, ami 60 évig jelentene magasabb adóterheket a lakosságnak – ezt pedig
úgy tűnik senki nem akarja.
Sok minden forog bennem a fentiekkel kapcsolatban, de hadd
fejezzem be mondandómat egy bibliai képpel. Jézusról írja a Biblia: „Aki, mikor
Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel
egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez
hasonlóvá lévén...” (Fil 2,6-7). Mi haszna származott abból, hogy emberré lett,
hogy közénk jött, hogy átvállalta adósságainkat? Egyszerűbb lett volna maradni
és hagyni, hogy felemésszük önmagunkat. Jézus mégis az önmegüresítést és a mi
adósságaink felvállalását választotta, mert szeretett. Milyen nagy kár, hogy e
szót és mögöttes tartalmát nem ismerik Észak-Koreában, habár attól tartok,
másutt sem mindenki. Ezért kért minket Jézus arra, hogy ezt a szeretetüzenetet,
evangéliumot vigyük el a Föld végső határára – így Észak-Koreába is. Imádkozzunk
azért, hogy ez ne csak álom maradjon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.