A megbocsátás

Az istentisztelet vége felé a lelkész megkérdezte nyáját: - Hányan bocsátottatok meg az ellenetek vétkezőknek? Mindenki feltartotta a kezét, kivéve egy törékeny idős hölgyet. - Jones asszony!? Ön elzárkózik attól, hogy megbocsásson ellenségeinek?! - Nekem nincs egyetlen ellenségem sem - mondta kedvesen mosolyogva az apró hölgy. - Asszonyom, ez igen szokatlan. Megkérdezhetem, mennyi idős is Ön? - Kilencvennyolc múltam - felelte az ősz matróna. - Kedves asszonyom, megkérhetem, hogy jöjjön ki ide a gyülekezet elé, s mesélje el nekünk, miképpen lehetséges, hogy valaki majdnem százéves, és nincs egyetlen ellensége sem! Az aranyos néni kitotyogott a lelkész mellé, szembefordult a gyülekezettel, és csak ennyit mondott angyali mosollyal: Mindet túléltem!

Nos, mi tagadás, ez is egy módszer, ha a kapcsolatok "rendezéséről" van szó, habár mondanom sem kell, hogy a bibliai útmutatás azért mást javasol. 

Nehezen viseljük, ha valaki megsérti az önbecsülésünket. Ha ez mégis megtörténik, kirobban a "háború", és nem is akármilyen. Védjük magunkat, miközben visszaszúrunk, büntetünk, szenvedést okozunk. Egyfajta öngyilkos merénylet ez. Talán ismerős a kép, amikor az egyik fél engesztelni próbálja a másikat, de az a másik elzárkózik a kiengesztelődéstől. Tudatosan duzzog, visszautasítja a közeledést, az ajándékot, a simogatást - hadd fájjon a másiknak, hadd szenvedjen még egy kicsit, hadd érezzem egóm diadalának édes ízét. A szeretet nem ilyen. A szeretet megbocsát és nem azért, mert azt a másik kiérdemelte - vagy mert időközben kihalt mellőlem. Krisztus is így tett. Megbocsátott, miközben őt keresztre feszítették. Megbocsátott, noha ezt senki nem érdemelte meg. Ezt a szeretetet nevezi a Biblia agapénak, az érdekeken túlnyúló, mindent átívelő szeretetnek. Kívánom, hogy a sértettség keserűsége helyett ez a szeretet boldogítsa, édesítse napjainkat.