Nem divat a gyerek

Az alábbi cikket nem azért közlöm, mert nekem négy gyermekem van. Ha nem lenne, valószínűleg akkor is ezt tenném. Hogy miért? Mert én is úgy érzem: divattá válik a gyermektelenség. Az alábbiakban érveket és ellenérveket olvashatunk különösebb állásfoglalás nélkül. Azért egy állásfoglalás mégiscsak hadd szerepeljen itt: hitem és véleményem szerint Isten nem vonta vissza az embernek adott első parancsát: szaporodjatok és sokasodjatok. Számomra ez a mérvadó - gondolom ez sejthető volt. Az írás a Hetekben jelent meg. 

Évtizedek óta akarnak a nők egyenrangú szerepet betölteni a társadalomban. Most, hogy ez – néhány olyan részlettől eltekintve, mint például a javadalmazás – megvalósulni látszik, újabb fejezet nyílik a „mihez van jogom?” című vitában is. Az abortusz, mint „emberi jog” után a következő lépcső, hogy a társadalom elfogadja: egy nő se nem önző, se nem felelőtlen, ha kijelenti, hogy egyáltalán nem szeretne gyereket vállalni, és helyette inkább az úgynevezett „teljes életet” választja.

A régi vágású társadalmakban, mint az amerikai is, a születésszám visszaesésével egyre nagyobb nyomás nehezedik a nőkre, akiktől a társadalom legnagyobb része azt várja, hogy több gyermek vállalásával oldják meg a problémát. Pamela Smock, a Michigani Egyetem társadalomtudományi központjának munkatársa szerint a „gyermektelen” jelző mindenekelőtt a nőkre vonatkozik, akiknek a gyermekvállalásra aktív éveit egyértelműen 15-től 44 éves korig határolják be, és úgy tűnik, egy nőt sokkal hamarabb ellátnak a köznyelvben ezzel a „tulajdonsággal”, mint egy olyan férfit, akinek az első gyermeke 65 éves korában születik.

Annak ellenére, hogy a gyermekholmi-üzlet sosem látott virágzást él át, egy nemrégiben elvégzett Pew Research Center-felmérés arra az eredményre jutott, hogy az amerikai társadalomban a gyermekvállalási kort maguk mögött hagyó hölgyek között a ’70-es évek 10 százalékos adatával szemben 2011-re már minden ötödik tölti be a 44-et úgy, hogy nem vállalt gyermeket. Pedig az elvárás igen nagy. Jonathan V. Last, a The Weekly Standard újságírója például meglehetősen ellentmondásos könyvet írt a témában What To Expect When No One’s Expecting (Mit várhatunk, ha senki sem vár gyermeket) címmel, ahol azt rója fel a gyermekteleneknek, hogy önzők, és nem kevesebb múlik rajtuk, mint az amerikai gazdaság tudatos rombolása az által, hogy miattuk csökken a jövő fogyasztói és adófizetői létszáma.

Talán az erősödő társadalmi nyomásra válaszul, talán meggyőződésből, mégis egyre több ismert nő nyilvánul meg úgy, hogy az igazi teljes élet csak gyermekek nélkül lehetséges. Harmadik hete tartja magát a legolvasottabb cikkek között a Time magazinban megjelent összefoglaló anyag, amely azokat a hölgyeket mutatja be, akik szándékosan hagyták ki az éle­tükből a gyermekeket. A Daily Mail brit bulvárlap is foglalkozott a kérdéssel, abból az aspektusból világítva meg a témát, hogy inkább azok az intelligens nők, akik tudatosan nem vállalnak gyermeket. A Daily Mail cikke azt állítja, hogy az intelligenciahányados növekedésével 15 pontonként 25 százalékkal csökken a hölgyek gyermekvállalási kedve. Anglia nemzeti demográfiai adatait elemezve a London School of Economics kutatója, Dr. Satoshi Kanazawa szintén arra a következtetésre jutott, hogy minél intelligensebb egy nő, annál kisebb az esélye annak, hogy gyerme­ket akar vállalni.

Természetesen az említett magazinok olvasóinak nagy része jobban ismeri Oprah Winfreyt, Cameron Diaz vagy Eva Mendes színésznőket – akik ugyancsak konkrétan kijelentették, hogy kihagyják az életükből az anyai örömöket –, mint a példaként hozott Lucy Worsley történészt. Ezek a hölgyek, ha túl sok közös nincs is bennük, abban mindenképpen egyetértenek, hogy nem tudnák azt az életvitelt folytatni gyermekkel az életükben, amit most folytatnak. A cikket kommentelők viszont rátapintottak a kérdés egyik kényes pontjára, mégpedig arra, hogy vajon ezek a hölgyek mit csinálnak majd 85 éves korukban. Özvegyen, család híján már semmi más nem marad nekik, csak a „szépre” emlékezni – egyedül.

A Time magazin is erősen abba az irányba viszi a kérdést, hogy tulajdonképpen tényleg nem probléma, ha egy nő úgy dönt, inkább kihagyja az életéből a gyerekekkel kapcsolatos bonyodalmakat. Az újság vezércikke egy olyan sztorival indul, ahol az első számú indok a gyermekvállalás elhagyására, hogy az érintett hölgy nem akar az anyja sorsára jutni, aki egész nap a gyerekeit látta el, és miután azok lefeküdtek, éjjel varrt, hogy legyen pénzük a napi betevőre. Természetesen egy ilyen édesanyának valóban nincs ideje saját magára abban az értelemben, ahogy a mai „modern” életvitelben az megfogalmazódik.

A média mintha kezdené felkarolni azt a vélekedést a nőkről, amely felmenti őket a társadalmi felelősség alól. A brit Daily Mirror-ban is cikkeztek arról, hogy nem korrekt dolog megbélyegezni azokat a nőket, akik szándékosan nem vállalnak gyermeket, ezek a hölgyek ugyanis nem önzők. Ám az érvek, amelyeket ennek alátámasztására felsorakoztatnak, egytől egyig arról szólnak, hogy az anyaság hogyan nem illeszkedne bele az érintettek életritmusába vagy a jövőről alkotott elképzeléseibe. Objektív érveket sehol sem olvashatunk: sem a Daily Mirrorban, sem a Time magazinban a vezércikk mellé alátámasztásul megjelentetett gyermektelen hölgyek publicisztika jellegű írásaiban.

A lelkiismeret felmentését próbálja alátámasztani az az online szavazás is, amely igyekszik kipuhatolni, mit is gondolnak a Time olvasói a témáról. Az első kérdés arról szól, hogy vajon önzőnek tartjuk-e azokat, akik szándékosan nem vállalnak gyermeket. A válaszadók 92 százaléka szerint ez nem önző dolog. Ezeknek az embereknek 38 százaléka már odáig megy, hogy a gyermek boldogtalanságot okoz az ember életében, és 54 százalék vigasztalja azzal magát, hogy ha csökken is a gyermekszám, a társadalom alkalmazkodni fog a helyzethez.

Ebben az érvelésben azonban már a bevándorlókkal együtt számolt növekedési rátával kalkulálnak, amely szerint a következő néhány generáció még növekedést eredményez a társadalomban, és nem csökkenést. Így a Time cikkírói szerint nem igaz az az érv sem, hogy a gazdaság összeomlana az adófizetők és a fogyasztók számának csökkenésétől, hiszen a 65 év fölöttiek száma 2060-ra még mindig csak a társadalom 22 százalékát teszi majd ki a mostani 15 helyett, ami egy politikai probléma, és nem veszélyezteti létében az amerikai társadalmat.

A következő igen súlyos érv a gyermektelenség megideologizálására, hogy egy gyermek felnevelése egyre nagyobb anyagi terhet ró a szülőkre, ezért azok sem vállalnak egynél többet, akik egyébként akarnak gyermeket. Ekkor ugyanis sokkal többet kell a gyermekekre fordítani, mint a jövedelmük harmada – ami az egygyermekes háztartásokra jellemző Amerikában. A cikksorozat érvrendszerét azonban minden publicisztikai erőfeszítés ellenére alapjaiban rendíti meg a Time vezércikkét jegyző ismert gyermektelen újságírónő, Lauren Sandler egyetlen mondata: „Negyvenedik születésnapi kívánságom, hogy az lehessek, aki szeretnék lenni, anékül, hogy szükségét érezném az emiatti ma­gya­ráz­ko­dás­nak.”

Keleten a helyzet

Hazánkban is egyre inkább jellemző, hogy a fiatal párok kevesebb gyermeket vállalnak, mint amennyi a népességfogyás megakadályozásához elegendő volna. A Demográfiai Portré már 2009-ben alapvető indokként nevezte meg ebben a folyamatban, hogy „az individuális célok megvalósítása ma sokkal inkább háttérbe szorít más célokat, mint korábban”. A nők egyre később jutnak el abba az életfázisba, amikor már a tanulással vagy karrierépítéssel szemben a családalapításra koncentrálnak, és az élettársi kapcsolatok sem pozitívan befolyásolják a gyermekvállalási tendenciákat. Nálunk ráadásul sokkal nagyobb súllyal esik latba a megélhetés is, mint Amerikában, egyre inkább jellemző, hogy az egzisztenciális bizonytalanság miatt mondanak le a gyermekekről a fiatal párok, még akkor is, ha egyébként a családalapítási szándék mindkét fél esetében megvan.