Vacsoracsata - kicsit másképp

Kedves barátom, Josua! Tudod, hogy nehezen szánom rá magam az írásra, de most meg kell tennem, mert valami fontos dolog történt az életemben. Történetemet egy nővel kezdem, akiről azt mondják, bűnös. Persze, hogy az. Egy prostituált nem is lehet más. Nem is értem, hogy süllyedhet odáig egy ember, hogy áruba bocsássa a testét! Förtelem! Micsoda világban élünk!?

Hallottam ennek a nőnek az anyjáról, aki szintén ezt a mesterséget űzte. Még azt sem tudta, hogy ki a gyermekének az apja. Persze az sem segített volna rajta, ha tudja, mert a férfi úgysem vállalta volna fel tettét és gyermekét. Neki csak egyetlen éjszakára kellett a nő. Nem szép amit ez az ember tett, de szerintem mégsem ő a hibás, hiszen a nő kínálta fel magát, ő ajánlkozott némi pénzért. Ha ehelyett megtanul háztartást vezetni, ha a többi rendes lányhoz hasonlóan férjhez megy és gyerekeket szül, akkor nincsenek ezek a szörnyű következmények. Ó, Istenem, miért ilyen elvetemültek az emberek? Miért süllyednek a bűn mocsarába ahelyett, hogy szent és tiszta életet élnének?

A múlt héten egy kellemetlen élményben volt részem. Vacsorára hívtam egy különleges rabbit. Sok mindent másként lát-gondol, mint általában a rabbik, ezért is voltam rá kíváncsi. Egy sor kérdést akartam neki feltenni, de a dolgok irányítása teljesen kicsúszott a kezeim közül. Történt ugyanis, hogy miután leheveredtünk az asztal mellé, berohant a szobába a már említett nő. A bűnös nő. Teljesen ledermedtem. Nem voltam felkészülve ilyen jelenetre. A kellemetlenségek sora azonban ezzel nem ért véget. Először azt hittem, hogy némi kenyeret akar koldulni, de szándéka más volt. A rabbihoz futott, lekuporodott a lába mellé és sírt. Még jó, hogy nem hozzám jött oda, mert én biztos, hogy arrébb rugdosom. Hogy jön ahhoz ugyanis egy ilyen nő, egy bűnös nő, hogy megérintsen engem? Gyermekkorom óta arra neveltek, hogy tartsam be a törvényt. Minden igyekezetemmel ezen vagyok. Rendszeresen böjtölök, jótékonykodom, adakozom, tudom az összes imát, részt veszek a templomi összejöveteleken... Ha valaki, akkor én tudom, hogy mennyi áldozatba és erőfeszítésbe kerül az Isten útján való járás. Aki pedig nem hajlandó meghozni ezt az áldozatot, hanem magát pénzért áruba bocsátja... Nos, az ilyen emberhez nekem semmi közöm. Az ilyen ember ne csókolgassa a lábamat, ne érintsen meg.

A rabbi viszont nem szólt semmit. Idegesített a csend. Rendre kellett volna utasítania a nőt. Nem lett volna szabad megengednie, hogy ilyen jelenetet rendezzen, hogy sírjon és a lábait csókolgassa. Mérges voltam. Hogy ne lettem volna az, hiszen ez a nő tönkretette az esténket. Nem lehet úgy vacsorázni és beszélgetni, hogy közben egy nő ott szipog! Viszont ami ez után történt! Alig találok szavakat. A rabbi ugyanis ahelyett, hogy a nőt megfenyítette volna, nekem kezdett prédikálni. Volt két ember - mondta. Az egyik adós volt ötven, a másik ötszáz pénzzel, de a hitelező mindegyiknek elengedte az adósságot. E kettő közül melyik szerette jobban a hitelezőt? - tette fel a kérdést. Te mit válaszoltál volna? Tudtam, éreztem, hogy ez csapda, de erre a kérdésre nem lehetett más választ adni mint ezt: az, akinek többet engedett el. Soha eddig nem éreztem magam olyan kellemetlenül, mint akkor, ott, a válaszom után. A rabbi ugyanis ezt mondta: "Bejöttem a te házadba, az én lábaimnak vizet nem adtál: ez pedig könnyeivel öntözte az én lábaimat, és fejének hajával törölte meg. Engem meg nem csókoltál: ez pedig az időtől fogva, hogy bejöttem, nem szűnt meg az én lábaimat csókolgatni. Olajjal az én fejemet meg nem kented: ez pedig drága kenettel kente meg az én lábaimat. Azt mondom neked: Neki sok bűne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret."

Kedves barátom! Tudod, hogy járatos vagyok a vitákban és nem jellemző, hogy engem bárki is sarokba szorítson. Ha nem tévedek, ez még soha nem is fordult elő. Egészen eddig. Miután Jézus, a rabbi elmondta kifogásait, nem jutottam szóhoz. Annyira szerettem volna válaszolni valamit, annyira szerettem volna megcáfolni őt, de egyszerűen nem ment. Hogy ez a nő szeret, ráadásul jobban, mint én? Annyira abszurd volt ez a feltételezés, hisz ez a nő eddig csak a testével szeretett - ha azt lehet szeretetnek nevezni. Egyfolytában az zsongott bennem, hogy ez a nő bűnös, szennyes, hogy itt én vagyok a jó ember és ő a rossz... De nem tudtam megszólalni. Ebben az atmoszférában - bármilyen furcsa is - én kezdtem rosszul érezni magam. Jézus azt mondta a nőnek, hogy megbocsáttattak bűneid. És tudod, ez nem üres szólam volt. Én láttam már ezt a nőt, tudom milyen volt az arca, és láttam, hogy milyenné lett. Ennek a nőnek ragyogni kezdett a tekintete. Sőt, ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom: irigyelni kezdtem őt. Teljesen abszurd nem? Én, aki mindig minden elvárásnak igyekeztem megfelelni, irigyelni kezdek egy nőt, akinek az élete romokban hever. Tudod mire jöttem rá? Hogy egész életemben azt a békességet kerestem, amit ez a nő ott, az én házamban a Jézus lábainál megtalált.

Szeretném újra meghívni a rabbit. Már nincsenek kérdéseim, nem akarom sarokba szorítani, egyszerűen szeretném őt meghallgatni bármiről. És tudod mit? Ha ezt a nőt is magával akarja hozni, ám legyen. Gyere el te is. Látogass meg, ülj le velem és a rabbival az asztalhoz és megérted mindazt, ami bennem zajlik. Némelyek azt mondják, hogy ő a Messiás. A múlt heti találkozás óta egyre sűrűbben jut ez eszembe. Lehet, hogy a Messiást láttam vendégül? Hiszen ki más bocsáthatná meg a bűnöket? Jósua, kedves barátom, azt hiszem, hogy én már tudom a választ.