Gyermeki akarat

Régóta kérték a gyerekek, hogy végre együtt is menjünk el valahova nyaralni, merthogy ez még nem adatott meg számunkra. A kérés teljesen jogos volt, de nem volt olyan egyszerű megvalósítani, mint újra és újra előrukkolni az ötlettel. A múlt héten aztán valóra vált az álom: együtt nyaralt a család.

Előre megbeszéltük, hogy melyik napnak mi lesz a programja, hova megyünk, mit nézünk meg. Ezt azért tartottuk fontosnak, mert tapasztalatból tudjuk, hogy sok feszültség adódik a pillanatnyi érzések összehangolásából. Az előre tervezéssel ezt elkerültük és a nyaralás békében, nyugalomban telt. Nem mindenki volt ilyen szerencsés.

Meglátogattunk egy állatkertet, ahol egy kellemetlen szituációnak lettünk szem- és fültanúi. Egy anyuka elveszítette türelmét és hangosan, másokkal mit sem törődve szidta tíz év körüli fiát. Vannak ilyen pillanatok. Van, amikor elfogy a türelem, amikor az ember kikel magából, amikor nem úgy viselkedik ahogy kellene, illene, de felettébb kellemetlen, amikor ennek mások is átélői lesznek. Az anyuka-fia konfliktus abból adódott, hogy a fiúcska mást akart, mint a család többi tagja, és az állatkerti séta alatt nem először. No ilyen konfliktusaim nekem is szoktak adódni.

Az elmúlt hónapokban sokat gondolkodtam azon, hogy vajon tekintélyvesztésként kell-e megélnem, amikor engedek a gyerek akaratának. Merthogy Istennel kapcsolatban tudom, hogy így illő gondolkodni: legyen meg a te akaratod. De alkalmasint igaz lehet ez egy gyerek akaratával kapcsolatban is?

Szülőként hajlamos vagyok úgy gondolkodni, hogy az én ötletem, kérésem, javaslatom a legjobb, merthogy én tapasztaltabb, megfontoltabb vagyok, mint egy gyerek, pláne ha a saját gyerekemről van szó. Viszont vitáink többsége - legalábbis egyelőre - nem az élet nagy dolgai körül alakulnak ki. Sokkal általánosabb gócpont az "én ezt akarom felvenni és nem azt", vagy az "én nem ezt akarom enni, hanem azt". Az ilyen viták percekig elhúzódnak, ami néha a gyerek tehetetlenségből fakadó sírásával és a szülő megemelkedett vérnyomásával ér véget. Pontosabban nem érnek véget, mert a viták meghatározhatják az egész nap lelkületét, hangulatát.

Nem lehet mindent a gyerekre hagyni, de néha muszáj. Máskülönben hogy fogja megtanulni, hogy tetteinek következményei vannak? Hogy fogja átélni a felelősségteljes döntéshozatal szükségességét, ha mindig mindenben a szülő dönt helyette? Írok egy példát. Naomi lányunk valamelyik kánikulai napon felvette a téli harisnyáját, arra a rövid nadrágját és egy hosszú ujjú pólót. "Nézd apa, jó leszek így?" - tette fel a kérdést. "Hát, szerintem nagyon meleged lesz és elég viccesen is nézel ki" - mondtam neki. Nem hitte el. Kiment, aztán egy perc múlva bejött és felvette azt a ruhát, amit a feleségem készített ki neki - vita nélkül. Bárcsak sikerülne mindig ilyen higgadtan, meggondoltan elébe menni a fölösleges vitáknak! Azért igyekszem, igyekszünk és reméljük, hogy adott esetben gyermekeinkkel kapcsolatban sem lesz nehéz kimondani: legyen meg a te akaratod.