"Örvendez az én szívem az Úrban, felmagasztaltatott az én
szarvam az Úrban. Az én szám felnyílt ellenségeim ellen, mert szabadításodnak
örvendezek én!" Milyen szép hálaadó-dicsőítő szavak ezek. De vajon ki mondta? Valamelyik hadvezér, király, vagy próféta?
Valljuk be őszintén: mi ritkán tudunk ilyen felszabadultan örvendezni, hálálkodni. Valami mindig közbejön, valami mindig beárnyékolja "életünk egét". Ritkán van sikerélményünk. Ezért is megragadó a fenti örvendezés. Most már elárulom: a részlet Anna imádságából való, amit akkor mondott el, amikor Sámuelt elvitte Éli főpaphoz. A tények tehát a következők: Anna évekig megalázottságban él, mivel nem születhetett gyermeke. Aztán nagy nehezen megszüli Sámuelt, akit - korábbi fogadalmának eleget téve - átad annak az Élinek, aki saját fiaival sem bír. Sámuel tehát odakerül a főpap és a közmondásosan rossz hírű Hofni és Fineás mellé. Ezek után Annának nem egy kesergőt kellett volna elmondania?
Hogy örvendezünk, vagy kesergünk, sokszor csak rajtunk áll. Anna nem méltatlankodott korábbi fogadalma, vagy Éli családja miatt. Hitte, hogy Isten mindent kezében tart, mindent elrendez. Próbáljunk mi is ezzel a hittel élni és életünk nehezebb szakaszaiban is megtalálhatjuk az öröm forrását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.