A görög-római mitológia szerint Narkisszosz (latinosan Narcissus) gyönyörű fiú volt. Ékhó nimfa - aki egy Héra elleni cselszövés miatt azzal lett megbüntetve, hogy mások mondatait ismételgesse (innen a visszhang, angolul echo) - megcsodálta és beleszeretett, de e szerelmet Narkisszosz nem viszonozta. Erre megharagudtak a főistenek és azzal büntették a fiatalembert, hogy szeressen bele saját magába. Ettől kezdve naphosszat üldögélt a tóparton és epekedett a víztükörből visszatekintő ember, vagyis önmaga után. Narkisszosz története alapján nárcizmusnak nevezzük azt a jelenséget, ha valaki saját szépségében gyönyörködik, saját erényeivel tetszeleg.
Az önimádó ember viselkedése a külvilág számára akár vicces is lehet, vagy idegesítő, de leginkább fájdalmas és szomorú. Ugyanis az ilyen, önmaguk körül forgó, magukat istenítő, teljesítménykényszerben élő emberek bolygónk legmagányosabbjai. Narkisszosznak sem maradt más, csak saját maga, a tükörképe. Képtelen volt beilleszkedni a környezetébe, képtelen volt észrevenni mások erényeit, szépségét, és képtelen volt átélni a másokkal való kapcsolat, közösség örömét, áldását.
Isten közösségbe hív minket; a vele és az egymással való közösségbe. Lehet, hogy sokat csalódtunk, mert átráztak, megsértettek, bántottak, becsaptak, de szükségünk van egymásra és másokra. Az önmagunkba fordulás, az elzárkózás csak további keserűséget fog szülni. Ezért is kívánom, hogy forduljunk oda egymás felé és fedezzük fel az egymással való közösségben rejlő áldásokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.