2012. június 5., kedd

Pünkösd az Arénában

A múlt héten pénteken és vasárnap mi is ellátogattunk a Reménység Fesztiválra. Szívből örülök, hogy ott lehettem.

A vasárnapi utunk egy kicsit kalandosra sikerült, mert ahogy ráhajtottam az autópályára, az autó lelassult és fekete füstöt kezdett okádni. Sejtettem mi a gond, és a gyanú beigazolódott: elszakadt az egyik gumicső, ami miatt nem működött a turbó. Nem akartam visszafordulni. A pénteki élményeim túl jók voltak ahhoz, hogy visszaforduljak.

Ha kicsit olajosan is de időben megérkeztünk. Az Aréna mindhárom napon megtelt; több mint 36 ezer ember vett részt a rendezvényen. Gyönyörű látványt nyújtottak a kígyózó sorok.
Az ezer fős kórus hangzása csodaszép volt, a Signature Sound Quartet zenéje pedig mindig megdobogtatja a szívemet. Tetszett a zenei és felekezeti sokszínűség. Tetszett, hogy most senkinek nem az volt a fontos, hogy ki melyik egyházhoz tartozik; sokkal fontosabb volt az Egyház Ura, Jézus Krisztus. Tetszett, hogy amikor a megtérők százai megindultak a színpad felé, a tömeg másik fele, a hívők, tapssal üdvözölték a döntéshozókat. Tetszett az egyházak összefogása és aktivitása és az a jó légkör, ami mindegyik estét jellemezte.

Örülök, hogy ott lehettem és örülök, hogy - pünkösdhöz hasonlóan - közel 3 ezer ember hozta meg élete nagy döntését és fogadta be Jézust a szívébe. Rengeteg fotó és tudósítás található a Reménység Fesztivál honlapján. Ajánlom szeretettel: www.remenysegfesztival.hu.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Összes oldalmegjelenítés