A hangsúlyokról

"Küldj férfiakat, hogy kémleljék meg a Kanaán földét" – mondta Isten Mózesnek, mielőtt a zsidókat beengedte volna a megígért földre. Isten külön kérése szerint Mózesnek törzsenként egy főembert kellett választania, olyan embereket, kiknek szava, véleménye mérvadó volt törzsük tagjai előtt.

Talán bele sem gondolunk, hogy véleményünk mennyiben járul hozzá mások döntéseihez. Néha mi vagyunk mások szemei, néha nekünk kell elmondanunk élményeinket, tapasztalatainkat, hogy azok alapján mások döntéseket hozhassanak olyan dolgokról, melyekkel kapcsolatban nincsenek személyes átéléseik. Érdemes tehát magunkba szállnunk, mielőtt bármiről is véleményt alkotunk!

A férfiak negyven napot töltöttek az idegenek között, majd elindultak sátraik felé. Amíg úton voltak, le kellett szűrni a negyven nap tapasztalatait és ki kellett találni, hogy mit mondjanak a kíváncsi zsidóknak. Vajon a zöldségek, gyümölcsök kolosszális méreteiről beszéljenek? Vagy azt is meg kellene említeni, hogy az óriás gyümölcsöket óriások termesztik? Nem lett volna jó döntés, ha csak arról beszélnek ami szép és szemgyönyörködtető. Néha sajnos mi beleesünk ebbe a hibába. Az Úr jó, az Úr gyönyörű, erős, nap és pajzs, megsegít, meggyógyít... – ugye ismerős szlogenek, bibliai citátumok ezek? Kétség nem fér hozzá, hogy ez mind-mind egytől egyig igaz! De rontjuk Isten dicsőségét, ha másról is beszélünk? Vagy hadd kérdezzem másként: helyesen járunk el, ha a harcokról, erőfeszítésekről, küzdelmekről hallgatunk? Azt hiszem nem. Pál apostol sem hallgatta el szenvedéseit, tusakodásait és tudta, hogy ezzel nem vette el az evangélium erejét.

A tizenkét kém esetében sem az lehetett a legnagyobb kérdés, hogy miről számoljanak be és miről hallgassanak. Inkább ez: hova tegyék a hangsúlyokat? Az óriás gyümölcsökre, vagy a termesztőkre? A terület letelepedésre alkalmas voltára, vagy az ott élő népek erejére? Vagy ami a legfontosabb: saját erőtlenségükre, harcra képtelen mivoltukra, vagy Isten erejére? Józsué és Káleb nem kérdőjelezte meg azt, amit a többi tíz kém állított, de a hangsúlyt máshová tették: „Bátran felmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk azzal” (4Móz 13,31).

Mi hova tesszük a hangsúlyokat? Sokszor ugyanazt tapasztaljuk mint bárki más és sokszor sajnos a hangsúlyaink is oda esnek – hívő létünk ellenére – mint bárki másnak. Jól van ez így? Rendjén van, ha a kormányokról, politikáról, zsidóságról, cigányságról ugyanolyan felháborodott lélekkel alkotunk véleményt mint oly sokan mások? Igen, igaz volt, hogy szálas nép lakja Kánaán földjét, de a tizenkettőből tízen elfelejtették Isten ígéretét és azt, hogy Neki még a Vörös-tenger sem volt akadály. Mi ne legyünk ilyen feledékenyek. Véleményünkben, a világról alkotott állásfoglalásainkban jelenjen meg a Krisztusba vetett hit és ne szégyelljük, ha mondandónk máshogy cseng, mint ahogy azt az aktuális divat, vagy közhangulat diktálná!