Az elmúlt hetek nagy izgalmak közepette teltek. Életünk egy fontos, tanulságokkal teli szakaszát lezártuk, hogy Isten segítségével megkezdjünk egy újat - immár a Pest megyei Sülysápon.
Miért? - ez volt a leggyakoribb kérdés, amit az elmúlt évben feltettek nekünk, azóta, hogy a költözéssel kapcsolatos szándékaink ismertté lettek. Válaszunk nagyon fennköltnek, talán elvontnak tűnik, de mi mégis azt hisszük, érezzük, hogy: ez Isten akarata. Nem tagadom, hogy van bennünk izgalom bőven. Főleg a gyerekek miatt. Vajon hogy tudnak majd beilleszkedni az új iskolába? És a gyülekezetbe? Hogy viselik, hogy a nagyszülők hirtelen elérhetetlen, vagy legalábbis nehezen elérhető messzeségbe kerültek? Előre és felettébb azért nem akarunk aggódni, mert ahogy maga Jézus is tanítja: elég minden napnak a maga baja.
Június 16-án köszöntünk el az inotaiaktól, de előtte Tatabányán, Székesfehérváron, Bakonycsernyén és Gyulafirátóton is elbúcsúztattak a gyülekezetek. Jól esett, amikor egy-egy rövid gondolatsorral, mondattal, bibliai idézettel, néhány emlék, élmény felidézésével kerestek fel fiatalok és idősek, megköszönve az együtt töltött éveket.
A költözésre 19-én szerdán került sor. Három napig csak feleségemmel kettesben voltunk Sülysápon, hogy előkészítsük a lakást. Szombaton Filemon és Bítia csatlakozott hozzánk, majd egy héttel később, június 30-án Jonatán és Naomi is. Ez a nap volt a hivatalos lelkipásztori beiktatás időpontja is. A sülysápiak - de a környék gyülekezetei is - nagy szeretettel fogadtak és sokszor, sokféleképp kifejezték segítőszándékukat. Szükségünk is lesz rá.
Szóval izgatottak, de reménykedők vagyunk. Imádkozunk azért, hogy az itt töltött időszak gyümölcsöző és úgy nekünk, mint a ránk bízottak számára építő legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.