Egy félmeztelen éjszaka tanulságai

Már Salamon is megírta, hogy "Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád eleget." (Zsolt 127,1-2) Egy újszövetségi történet jól illusztrálja a fenti igazságot.

Jézus feltámadását követően történt ugyanis, hogy Péter és társai elmentek halászni. Az elbeszélés szerint egész éjszaka a vízen voltak - eredménytelenül. Hajnaltájban épp kikötni készültek, amikor Jézus a partról megszólította őket: Van-e valami ennivalótok? (Jn 21,5) A válasz félreérthetetlenül egyértelmű: nincs.

Mintha rólunk szólna a tanítványok kudarca. Egész éjszaka fáradoztak és tegyük gyorsan hozzá: nem azért, hogy kifogják a reggelihez való halat. Ők magukat és családjukat akarták eltartani. Hasznot, megtakarítást reméltek. A kifogott halakat talán a piacra szerették volna elvinni, ahol azokat eladva pénzhez juthattak volna. Ez volt a cél, a terv. Ezért törölték ki az álmot a szemükből és - a folytatásból megtudjuk - Péter ezért vetette le még a felső ruháját is, merthogy mindent beleadtak, nem kímélték magukat. Ekkor jön Jézus, aki szeretett volna "reggelit készíteni", de még annyi haluk sem volt, hogy ezt az alapvető szükséget betöltsék.

Képzeljünk el egy arctalan embert, aki életét kemény munkával töltötte. Olyan életet élt, melyben a nemzeti ünnepeken, munkaszüneti napokon és a szabadság ideje alatt is folyt a munka. Az üdülés, pihenés, a láblógatás szóba sem jöhetett, mert a cél ez volt: gyűjteni, ha lehet minél többet. Aztán arctalan emberünk érzi, hogy közel a vég, közel a partot érés ideje, amikor elhangzik a jézusi kérdés: Van-e valami ennivalótok? Nem megtakarítás, nem nyereség, kincsek, szántóföldek... Nem, csak ennivaló. És ekkor jön a felismerés: nincs, pedig én mindent beleadtam. Nem aludtam, sokat fáradoztam, erőmet megfeszítettem, felsőruhámat is levettem... Én nem sajnáltam magam, de... De még ennivaló sincs.

A történet egy csodát is tartalmaz. A sikertelen tanítványoknak ugyanis ezt mondta Jézus: "Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől". Ekkor annyi halat fogtak, hogy a hálók szakadozni kezdtek. Erre mit tesz Péter? Vonszolja a hálót? Utasítja embereit, hogy ki mit tegyen a hirtelen jött siker láttán? Nem, hanem egyszerűen vízbe ugrott, hogy a partra úszva Jézussal lehessen. Kit érdekel a halhaszon, ha találkozásom lehet az Élet Kenyerével?

Áldásként élem meg, amikor nem a "házépítés", vagy a "halfogás" tart izgalomban. Örülök, amikor fel tudok állni halaszthatatlannak vélt munkám mellől, vagy amikor "vízbe tudom vetni magam" a siker idején, hogy Jézussal legyen találkozásom. Áldás kiszakadni a "házépítés és városőrzés" mókuskerekéből és rábízni magunkat arra az Úrra, aki álomban is tud adni valamit, pontosabban: eleget.

Talán ez is egy "félmeztelen" nap lesz, amikor minden erőnket beleadva nekigyürkőzünk a munkának a várt sikerek érdekében. Azt azért ne feledjük, hogy a halak sokasága soha nem fogja megadni számunkra azt az örömöt, mint amit a Jézussal való találkozás! Töltsünk Vele minél több időt!