Később rájöttem, hogy nem véletlenül működnek így az idősek, nem véletlenül mesélik el újra és újra az egész életüket. Merthogy mást már nem tudnak adni, csak ezt: történeteiket, sok évtizedes tapasztalataikat. Ez persze túl unalmasnak tűnik, meg túl sietősek is a dolgaink ahhoz, hogy türelmesen hallgassunk. A bátrabbja el is mondja: "Mama, ezt már százszor mondta". Aztán később, amikor a mama már nincs, mit nem adnánk azért, hogy csak még egyszer halljuk a történeteket, mert bizonyos részletekre már nem emlékszünk elég jól.
Aztán ahogy telik az idő, azon kapjuk magunkat, hogy mi is újra meg újra ugyanazokat a történeteket meséljük el gyerekeinknek, unokáinknak. Miért? Mert ezek a nevek, események, történések nyomot hagytak bennünk, fontossá váltak számunkra és akarjuk, hogy fontosak legyenek utódainknak, és tanuljanak mindabból, amin mi átverekedtük magunkat.
Meglehetősen unalmas olvasgatni a bibliai nemzetségtáblázatokat. Egyik név a másik után, melyek számunkra semmit sem mondanak. Annak idején a zsidó nagyszülők újra meg újra elmondták utódaiknak őseik életét. Nem volt tévé meg internet, ezért leültek az esti tábortűzhöz és meséltek Noéról, Mózesről, Jóbról és a többiekről. A gyerekek először talán csak mosolyogtak, de később megértették az üzenetet. Megértették, hogy miért olyan fontos nagyapának újra meg újra elmondani a régmúlt dolgait. Így, mesélve, történetekben adták tovább életüket, hitvallásukat. Ma is ez történik, amikor egy szülő, nagyszülő mesélni kezd: átadja az életét. Nem lenne más feladatunk, mint hallgatva figyelni és megérteni a történetekben elhangzó kudarcok és sikerek tanulságait, és megérteni a szülők, nagyszülők hitvallását. Figyeljünk, hallgassunk amíg lehet és engedjük, hogy elődeink átadják életük alatt összegyűjtött kincseiket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.