A pazarlásról

Sokáig azt hittem, hogy a tékozlás bűn. A bibliai értékrendbe számomra a spórolás, a takarékoskodás, az előre gondolkodás, az értékek megbecsülése tartozott. A nagyhét bibliai leírása viszont arra késztetett, hogy átgondoljam ebbéli nézeteim.

Négy gyermek mellett igencsak meg kell gondolnunk, hogy mire adjunk ki pénzt. Ha együtt boltba megyünk, szinte minden polcon találnak valamit, ami nélkül nem élet az élet - legalábbis akkor és ott így gondolják. Mit tehetek? Elkezdek magyarázkodni és próbálom velük megértetni, hogy vannak fontosabb dolgok is. Így megy ez hétről hétre, évről évre. De jól van ez így?

A racionalizmus fontos dolog, de a szeretet időnként irracionalitást igényel. Néha éppen a szeretet nevében adnunk, tennünk kell valamit, ami számunkra költség, esetleg teher, de gyermekünk, házastársunk számára annak bizonyítéka, hogy szeretjük. Egy ilyen szeretet-megnyilvánuláson tört ki a vita a poklos Simon házában, Betániában (Mk 14,1-11). A bűnösnek titulált asszony ugyanis annyi olajat öntött Jézusra, hogy Júdás számára ez már tékozlásnak, pazarlásnak tűnt.

Az asszony cselekedetét csak az tudja megérteni, aki valaha is tett valakiért valami olyat, ami túlmutatott az emberi kötelességtudaton. Ezért érzem fontosnak, hogy szeretteinkért időről időre olyan dolgokat is tegyünk, melyek kívülről akár pazarlásnak is tűnhetnek, de az érintett számára örökké emlékezetes szeretet-jelképpé válik. Maga Jézus is ezt mondta: "Valahol csak prédikálják ezt az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetni fogják az ő emlékezetére" (Mk 14,9). Szeretnék úgy élni, viselkedni, költekezni, hogy a környezetemben élők szívében-emlékezetében maradhasson rólam valami emlékezetes, valami, ami irántuk érzett szeretetem emlékoszlopává válhat. Ma ezt értette meg velem a bűnös asszony háromszáz dénáros pazarlása.