Nézz ránk!

Korunk embere nem igazán tud mit kezdeni a szenvedéssel. Valaki találóan megjegyezte: "Elzárjuk a szegénységet, az öregkort, a halált, hogy mindennapi életünkben ne kelljen szembesülnünk velük. A szegényeket gettókba, az öregeket szanatóriumokba, a haldoklókat elfekvő osztályokra zárjuk. Fizetünk azért, hogy ne lássuk a szenvedést."

Nem tudunk mit kezdeni mások nyomorával. Gondoljunk bele, hogy mit élünk át akkor, amikor részvétet kell nyilvánítani egy gyászolónak, vagy meg kell látogatnunk valakit, akinek nincs sok hátra földi életéből. Gyomrunk görcsbe rándul és szeretnénk túl lenni az egészen. Talán a koszos-büdös hajléktalanok is ezért zavarnak minket. Nem annyira a kinézetük és szaguk, hanem a tehetetlenség érzete. Merthogy tudjuk, nem a mi száz forintunk fogja őket kimenteni a bajból, de úgy érezzük, hogy egyebünk viszont nincs amivel segíthetnénk.

A legtöbb járókelő úgy megy végig az utcán, mintha a nehéz sorsúak ott sem lennének, mintha észre sem vették volna őket. De még azok is, akik pénzt dobnak a műanyag pohárba vagy kalapba, csak a gyűjtőedényt nézik, de nem a nyomorult szemeit. Nem nézünk a bajban levő szemeibe. Ez túl kínos. Feszélyez bennünket. Odavetjük a pénzt (így nyugtatva lelkiismeretünket) aztán megyünk tovább. Így tettünk bizonyságot arról, hogy jó emberek vagyunk.

A templomba igyekvő Péterről és Jánosról ezt olvassuk: "Péter pedig mikor szemeit reá vetette Jánossal egyben, monda: Nézz mi reánk!" (ApCsel 3,4) Nem féltek ránézni a nyomorultra, sőt, őt is arra kérték, hogy nézzen rájuk. Itt kezdődik e csodás gyógyulás története. Az ötlet nem Pétertől eredt. Jézustól leste el ezt a "technikát", aki mindig ránézett az emberre, bele a szemeibe, aki nem a szenvedést, a nyomort, a leprát, vagy a halált látta, hanem az embert.

Nekünk sem a nyomort kellene meglátnunk, mert az félelmet kelt bennünk, a félelem pedig gúzsba köt. A baj mögött élő embert kellene észrevenni. Nem annyira a testet, mint a lelket. Ha az ékes kapuban ülő sánta nem gyógyult volna meg, számára akkor is emlékezetes lett volna Péterék megjelenése, hiszen valakik végre emberszámba vették, valakik nem a nyomorultat, a bűnöst látták meg benne, hanem az értéket, az Isten által teremtett embert.

Saját tapasztalatból tudom, hogy nehéz, de tanuljunk meg egymásra nézni. Tanuljunk meg túllátni a felszínen és engedjük, hogy Isten gyógyító eszközeivé váljunk.