Ballagtunk

Vannak az életnek fontos, emlékezetes napjai és vannak megállói is, ahol érdemes egy kicsit elgondolkodni és számot vetni arról, hol is tartunk. A tegnapi nap is ilyen volt, ugyanis nagyobbik lányunk, Naomi, búcsút intett az óvodás éveknek.

Igen, tudom, hogy egy óvodai ballagásból nem kell nagy ügyet csinálni, hiszen akárhogy is nézem, egy mindössze hat éves gyerekről van szó. De pont ez állít meg egy pillanatra, mert kérem szépen eltelt hat év úgy, hogy szinte fel sem tűnt! Emlékszem, amikor fiaim óvónőinek bejelentettem, hogy megszületett a Naomi, aztán arra is, amikor először vittük el a kiscsoportosok közé. Aztán tessék, vége is. Szeptembertől iskolás lesz.

A tegnapi búcsúzást az óvónők is megkönnyezték - egy kicsit én is. Örülök, hogy olyan közösségbe járhatott a leányzó, ahol imádkozni tanították és ahol nem volt ciki Istenről beszélni. Esténként, amikor együtt olvassuk a Bibliát és együtt imádkozunk, Naomi el szokta mesélni azokat a bibliai történeteket, amiket az oviban hallott. Kicsit hiányosan, vagy néha saját képzeletének szüleményeivel felturbózva, de mégiscsak a saját szívéből-szájából. Így kerül a Biblia Igéje a szív mélyébe, ahonnan - hitem szerint - bármikor előjöhet: bajok-örömök idején, de évtizedek elmúltával is, mert a hallott és befogadott Ige ilyen. Ezért örülök annak, hogy élete első közösségben töltött éveit a Biblia körül tölthette keresztény, Krisztus-követő óvónők társaságában. Tegnap ők kívánták a gyerekekre Isten áldását, most én kívánom rájuk, családjaikra és további munkájukra. Köszönjük, hogy ezt a három évet is együtt tölthettük.