A verebek is földre esnek

"Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül! Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak." (Mt 10,29-30)

A nyári forróságok idején a verebek nem egyszer a kéményünkben keresnek menedéket a hőség elől. Valahogy berepülnek a lyukba, de kirepülni már nem tudnak. Egy nyári napon beléptem a kazánba és hallottam, hogy valahol a füstcsőben egy madár verdes a szárnyaival. Elkezdtem csapkodni a csövet abban bízva, hogy így a kijárat felé tudom terelni, de hiába. Végül a kémény oldalán kinyitottam a tisztítóajtót, ahol megláttam az addigra teljesen kimerült verebet. Kézbe vettem, megitattam, majd letettem a földre. Szegény állatnak egy pár percig várnia kellett, mire elég ereje lett ahhoz, hogy elrepüljön. Sajnos nem mindegyik társa volt ilyen szerencsés; a tisztítóajtó mögött több verébtetemet is találtam.

Ha tetszik, ha nem, a verebek is földre esnek. Néha maguktól, végelgyengülés miatt, de máskor autó üti el őket, ragadozók zsákmányává válnak, vagy berepülnek a kéményekbe. Jézus nem arról beszél, hogy a verebeket nem éri utol a halál, csak arról, hogy a Teremtő mindegyik haláláról tud, sőt, mindegyik szürke veréb egyfajta isteni akarat eredményeként hull el.

Az idézett igeversek előtt ezt olvassuk: "...ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában." Tehát amikor Jézus a verebek földre eséséről beszél, a mi halálunkra utal. Pontosabban arra, hogy ha őt követjük, akkor ez az életünk feláldozásával is járhat, de higgyük el, hogy amint a verebek csak egy isteni akarat következtében hullhatnak a földre, úgy mi is számon vagyunk tartva. Nem jön előbb a halál, mint ahogy mennyei Atyánk azt akarná. Fenyegethetnek, üldözhetnek, ránk támadhatnak, de ahogy a veréb is addig repül amíg Teremtője az égen tartja, úgy mi is addig élünk és szolgálunk, amíg Atyánk akarja.