Néhány napja épp egy dombon tekertem fölfelé, mögöttem a 20 kilós Naomival. Ahogy haladtunk, egyre inkább lassultunk, amit a kisasszony nem vett jó néven, legalábbis erre következtettem "bátorító" szavaiból: "Na mi lesz apa? Gyorsabban, gyorsabban." Ugye, hogy mennyire nem mindegy ki melyik ülésben ül?
A bicikli hátsó ülésén ülve sokkal könnyebb kritizálni, értetlenkedni. Amikor a tévében nézzük a sportolókat, nem értjük, hogy miért nem futnak egy kicsit gyorsabban, hiszen ha megtennék, még bajnokok is lehetnének. A karosszékből nézve úgy érezhetjük, hogy ha mi lennénk a helyükben, jobbak lennénk, mert mi lehagytuk volna az ellenfelet, berúgtuk volna a kapuba azt a labdát és az úszómedencében is remekeltünk volna. Gyengeségünk csak akkor derül ki, amikor ülést váltunk, amikor a karosszékből a nyeregbe pattanunk.
A múlt héten kirándultunk feleségemmel. Felmentünk a Kékesre is. Meglepetésemre nem egy kerékpáros tekert a meredek emelkedőkön. Most, hogy én is tekerek, még jobban értékelem teljesítményüket. Szóval nem árt, ha néha ülést váltunk és mi is tekerünk, izzadunk, lihegünk, mert saját hiányosságainkat felismerve még inkább tudjuk majd értékelni és tisztelni azokat, akik a munka terhét hordozzák. Erre bátorít Pál apostol is. Fogadjuk meg tanácsát: "Kérünk továbbá titeket atyámfiai, hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak közöttetek, és előljáróitok az Úrban, és intenek titeket; És az ő munkájukért viseltessetek irántok megkülönböztetett szeretettel. Egymással békességben éljetek." (1Thes 5,12-13)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.